Heves Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-06 / 207. szám
2. oldal Megyei Körkép 1999. szeptember 6., hétfő Fogyasztóvédelmi konferencia NOSZVAJ - Ma és holnap rendezik meg a HKH Oktatási és Továbbképző Intézetben a fogyasztóvédelmi konferenciát. A rendezvényt a Heves Megyei Közigazgatási Hivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége szervezte, valamint a Fogyasztóvédelmi Főfelügyeló'ség támogatja. A program résztvevői előadásokat hallgathatnak meg - többek között - a fogyasztóvédelem EU-csatlakozásunkhoz kötődő időszerű kérdéseiről, az egri borok minőségvédelméről, valamint a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közjogi feladatainak ellátásáról, illetve ennek tapasztalatairól. A Tízparancsolat A nyári szünet után folytatja munkáját az Egri Egészség- és Környezetvédő' Egyesület. Vendége szeptember 8-án, szerdán délután háromnegyed négy órától az egri Mezőgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola éttermében (Mátyás király u. 52.) Fodor László, Miskolcon élő ezoterikus lesz, aki tartja a kapcsolatot a Szellemvilággal. Az ingyenesen, s a törvényi előírásoknak teljesen megfelelően tevékenykedő mezőkövesdi Gyógyító Ház munkatársa ezúttal arról beszél majd, hogy a bibliai Tízparancsolat intelmei, regulái miként érvényesek napjainkban, s betartásuk hogyan tenné kiegyensúlyozottabbá, szebbé hétköznapjainkat. Információi zömét - ez adja a program érdekességét - „odaátról" szerezte. A meghívottal Pécsi István újságíró készít nyilvános riportot. A rendezvényen az egyesületi tagok ingyenesen vehetnek részt, várva az új belépőket is. Szüreti fesztivál a bikavér hazájában EGER - Évek óta a város egyik legnépszerűbb rendezvénye a Szüreti Napok sorozata, melyet idén szeptember 8-12. között rendeznek meg. A szüret kezdetének megünneplését célzó események hagyományai többszáz éves múlttal rendelkeznek. Állandó elemei a látványos jelmezes felvonulás, szőlő- és mustkínálással, sok énekkel, zenével. És persze az esti mulatság sem maradhat el. A színes programokkal tarkított rendezvénysorozat idén is különleges szórakozási lehetőséget nyújt a város polgárainak és a turistáknak egyaránt. A rendezvényt ismertető programfüzet ingyen átvehető az egri Tourinform irodában. Faggatás, macsikolás, lökdösés (Folytatás az 1. oldalról) A fiatalasszony édesanyjával együtt minden ősszel tesz el télre valót, így ő legalább any- nyira jártas a szakácstudományban, mint az idős nénik.- Az agyagköcsögben tartott, az eredeti recept szerint készített lekvár teteje bebőrö- södik - magyarázza Piroska -, és véletlenül sem romolhat meg. Két évig is eláll, és finom marad. Már, ha addig el nem fogy, ami szinte kizárt. Mert ez olyan csemege, amire muszáj rájárni, torkoskodni a kamrában egy keveset, mígnem a polcon az üres csupor marad. Hegedú'sné Majnár Márta, a település turisztikai menedzsere szervezte rendezvény bekerült a Magyar Turizmus Rt. országos eseménynaptárába is. így nemcsak a helybéliek, hanem külföldiek is érkeztek a programra. Amíg az asszonyok a gyümölccsel foglalatoskodtak, addig a tiboldda- róci és a kis- gyó'ri hagyományőrző' népdalkor énekelt, s a helybéli Dú- dos Műhely népi hangszereken játszott.- Addig nem akarok meghalni, amíg nem mulatok egy jót - mondja Irén néni, miközben meg sem áll a kezében a kanál. Tudja, araFaggatás után fateknöbe kerül a szilva nyos, mi csak dolgozunk, gyűjtünk, eljárunk a templomba, de szórakozásunk nincs. A fiatalok közül kevesen főznek lekvárt, ők már csak kóstolgatni szeretnek. Nemcsak a kertben, hanem a házban is serény munka folyik. Itt készül az úgynevezett „mocskos tészta’’. A kifőtt metéltet összekeverik szilvalekvárral, megszórják darált dióval, és megsütik a kemencében, a parázs melegénél. Mert ne csak nézelődjék és mulasson az a messziről jött vendég, hanem egyék is valami jót. Zenei aláfestéssel vidámabb a munka fotó: perl Márton (négyessy) Megérett a szőlő - A hét végén Egerben, a Dobó téren rendezték meg az Érik a szőlő elnevezésű IV. Országos népdalversenyt és -fesztivált. Szombaton a szólóénekesek, illetve hangszeresek szórakoztatták a közönséget, vasárnap pedig a hagyományőrző csoportok léptek színpadra, egyaránt elkápráztatva a zsűrit és a pubükumot. fotó: perl Márton Bányásznap: köszönik a hűséget (Folytatás az I. oldalról) Az erőmű rt. elnöke, Valaska József beszédében megköszönte mind a dolgozók lojalitását és céghűségét, mind az üzemi tanácsok és szakszervezetek egész éves közreműködését.-Hogy a bányászat menynyire természetközeli hivatás - mondta -, azt az elmúlt időszak természeti csapásai is jelzik. A rendkívüli esőzések során mintegy ötmillió köbméter víz árasztotta el a visontai bánya területét, amiből eddig kétmillió köbmétert sikerült kiszivaty- tyúzni. Az évezred utolsó bányásznapján a ME Rt. elnöke kifejezte abbéli reményét, hogy mint eddig országos szinten, úgy a jövő évtől európai viszonylatban is sikeresen helyt áll a társaság. Valaska József, aki néhány napja vette át Göncz Árpádtól a Köztársasági Elnöki Aranyérmet, most maga is kitüntetéseket, társasági jutalmakat, céggyú'rűket és elnöki dicsérő' okleveleket adott át kollégáinak. Az ünnepélyes pillanatok után tovább folytatódott a felhőtlen vigasság. Operettdallamok, kabaré, néptánc váltották egymást, később Lagzi Lajcsi dáridózott vendégeivel, majd este tíz óráig disco- és tánczenére rophattak az ünneplők. Valaska József:,, Természetközeli hivatás... ” fotó: nagy Róbert Romák, Fekete Szemekkel TISZANÁNA - Az elmúlt szombaton, - a helyi kisebbségi önkormányzat szervezésében - került megrendezésre az idei romanap. Az immár hagyományos folklórfesztivál a környék legnagyobb eseményének számít, hiszen Sarudtól Füzesabonyig jelentkezéses alapon érkeztek a faluba a produkciót bemutató roma zenészek. A remek hangulatú fesztivál házigazdája a helyi Fekete Szemek romazenekar volt. Az együttesek legfrissebb műsofszámaikat mutatták be a közönségnek. Fél évszázados hőség. Gyermekei és unokái körében ünnepelte Egerben 50. házassági évfordulóját Tóth Imre és felesége. Külön köszöntötték szeretettel az örökifjú nagymamát 70. születésnapján. fotó: pilisy elemér Kezdődhet a második ötven év LŐRINCI - Ötven évvel ezelőtt, 1949-ben kezdte az energiatermelést Közép-Európa akkori legnagyobb, szénnel működő erőműve a település határában. A jeles alkalomra színpompás programokkal emlékeztek az elmúlt hét végén a rövidesen ismét villamos áramot előállító egység telephelyén és a szomszédos hűtőtó strandján. Ami a múltat illeti: a várhatóan 1999 tavaszán üzembe állítandó erőmű immár a harmadik ilyen létesítménye lesz a településnek. Az első a ’40-es évek első felében épült. Már majdnem üzemkész állapotban volt, amikor a háborúban győztes szovjetek a berendezéseket teljesen leszerelték, s jóvátétel gyanánt elszállították. Néhány év múlva újra elkezdődött az építkezés. Petőfibányai lignitből, később pedig pakurából 35 évig termeltek itt áramot. Ezután az erőmű dolgozói karbantartó feladatokat láttak el; sokáig úgy tűnt, hogy végérvényesen lezárul egy korszak, amikor a ’90-es évek derekán a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. vezetése úgy határozott: ismét „hadrendbe ” állítanak itt egy jelentős teljesítményű gázturbinát. Az elmúlt szombaton és vasárnap megtartott ünnepségre meghívták azokat a dolgozókat is, akik az erőműtől mentek nyugdíjba. Csaknem félezren jöttek el meglátogatni egykori munkahelyüket - köztük több mint harmincán olyanok, akik annak idején az induláskor is jelen voltak -, s könnyes szemmel állapították meg, hogy az új beruházás tervezői igyekeztek megőrizni a létesítmény sajátosságait, az erőmű régi időket idéző „imázsát”. Az esemény fontosságát jelzi, hogy azon megjelent dr. Virág Miklós, az MVM Rt. igazgatósági elnöke, Bakács István vezérigazgató, Fazekas Péter létesítményi igazgató és Czuczor Tibor projektvezető is. A térséget Érsek Zsolt honatya, míg az önkormányzatot Fónagy László jegyző képviselte. Rajtuk kívül eljöttek a kisváros vezetőségének tagjai és az intézmények irányítói is. (t o.) Az új beruházás során a telephely jellegzetességeit megőrizték fotó: t. o.