Heves Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-29 / 227. szám
6. oldal Hazai Tükör 1999. szeptember 29., szerda Bezárhat néhány iskola Az oktatási tárca, és a pedagógus-szakszervezetek között ismét dúl a nyilatkozatháború. A két fél egymásnak ellentmondóan értelmezi, hogy mire nyújt fedezetet, és mire nem elég a jövő évi költségvetés tervezetében a közoktatásra szánt összeg. Minden bizonnyal több iskolabezárásról hallhatunk jövőre is, hiszen nem oldódtak azok a feszültségek, amelyek miatt az idén több oktatási intézmény kapujára véglegesen lakat került. E véleményét Szakács Péter, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) szóvivője osztotta meg a FEB tudósítójával. Mint mondta, a költségvetési tárgyalásról érkező hírek szerint az önkormányzatok 2000-ben nem jutnak jelentős forrástöbblethez, így kénytelenek lesznek a már idén is alkalmazott módszerhez, azaz iskolabezáráshoz folyamodni. A PDSZ, valamint a Pedagógusok Szakszervezete a napokban adott hangot aggodalmának, miszerint a kormány által ígért, 2,5 százalékos reálbér-növekedési ígéretének megtartására egyik érdekvédelmi szervezet sem lát elegendő forrást. Az oktatási tárca gazdasági ügyekért felelős államtitkára ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a pedagógus-béremelés pénzügyi fedezete rendelkezésre áll, erre garanciát a bértáblák, illetve a pótlékalapok 8,25 százalékos emelése nyújt. Azt azonban Stark Antal is elismeri, hogy a pedagógusbérek tavaly meghirdetett, gyorsabb ütemű felzárkóztatására a jövő évi költségvetés sem ad lehetőséget, ezért az oktatási tárca is szükségesnek tartja egy hosszabb távú bérpolitika, illetve felzárkóztató mechanizmus kialakítását. Azzal, hogy a minisztérium elismeri a felzárkóztató program lelassulását, bevallja, hogy egy évvel ezelőtt tett ígéretének nem tud eleget tenni - vélekedik Szakács Péter szóvivő. Ez viszont azt jelenti, hogy a pedagógusok a mostani politikai ciklusban lemondhatnak arról, hogy keresetük felzárkózzon a hazai átlaghoz, és legalább megközelítse az európai uniós normát. (hor-) Péntektől csak chipkártya Október elsejétől már csak az új, úgynevezett eurochipes telefonkártyákat fogadják el a nyilvános készülékek, de a régieken megmaradt impulzusokat egy évig még visszaváltja a Matáv. Szinte lehetetlen a májusban piacra dobott, októbertől egyeduralkodó, úgynevezett eurochipes telefonkártya hamisítása - mondta Balogh János, a Matáv Rt. üzletág-igazgatója. A korszerűsitéssel nemcsak a Matáv jár jól, az ügyfelek számára is kényelmesebbé válik a telefonálás. Az előnyök közé tartozik, hogy a telefonkészülék kijelzőjén a még rendelkezésre álló impulzusszám helyett a lebeszélhető forintösszeg jelenik meg, illetve hogy a lapocskával néhány éven belül Európa nagy részén kezdeményezhetők majd hívások. A gyűjtők körében fokozatosan felértékelődő, forgalomból kivont lapocskát még nem kell eldobni, hiszen a rajta lévő impulzusok készpénzre válthatók, vagy új kártya vásárlásakor beszámíthatók. Az 50 egységes régi kártya egységeiért 16-16, a 120 egységes impulzusaiért 15-15 forintot fizet a Matáv, új lapocska vásárlásakor pedig a leadott egységekért 20-20 forintot ír jóvá a cég. (takács) Ingatag az ingatlantörvény Az Országgyűlés tegnap elfogadta az adózás rendjéről, illetve az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény módosítását. Szavaztak a képviselők a területfejlesztési törvényhez benyújtott módosító javaslatokról is. Megkezdődött a társadalmi szervezetek által használt, állami tulajdonú ingatlanokról szóló törvény módosításának tárgyalása. Az 1997-ben alkotott jogszabály célja az volt, hogy megoldódjon az ingatlanokat ingyenesen használó (volt kezelő) társadalmi szervezetek - köztük a szakszervezetek - elhelyezése az ingatlanok ingyenes tulajdonba adásával. Időközben kiderült, hogy a végrehajtás nem megy gond nélkül, például a jogszabály túlságosan irodacent-rikussá sikerült. Nem rendelkezett a civil szervezetek működéséhez elengedhetetlenül szükséges helyiségek (tanterem, színházterem, tornaterem, könyvtár stb.) tulajdonba adásáról. A mostani módosítás szerint tulajdont szerezhetnek a tagszervezetek is, valamint a közművelődési célú ingatlanokat ténylegesen használó üzemeltetők, akik eddig bérleti díjat fizettek. A vita érdekes vonása volt, hogy a három kormányzó párt mellett az SZDSZ is támogatta a javaslatot, az MSZP is kifejezte hajlandóságát kompromisszumos megoldás keresésére, mig a MIÉP elutasító elvi kifogással élt: szerintük ugyanis a még állami tulajdonban lévő székházakat, irodákat és közösségi helyiségeket meg kell tartani állami kézben, mert a társadalmi szervezetek Jönnek, mennek, szétszélednek”, s magukkal viszik, illetve felélik az ingyen kapott ingatlanvagyont. A Hit Gyülekezetével foglalkozó interpellációjának elmondása közben Molnár Róbert kisgazda képviselőtől megvonta a szót Wekler Ferenc, a parlament SZDSZ által delegált elnöke, mert eltért az írásban előre leadott szövegtől. így elmaradt a kormány válasza is ebben a témában. Molnár Róbert - amíg beszélhetett - azt fejtegette, hogy a Hit Gyülekezete visszaél a vallással és az egyházakat megillető kedvezményekkel. S. Á. Az újságírókat is átvilágítják? Ha a képviselők többsége Csúcs László kisgazda politikus javaslata mellé áll, akkor az írott és az elektronikus sajtó vezetői, főmunkatársai is számíthatnak arra, hogy múltjukról feUebbentik a fátylat. Akár másfél ezerrel is nőhet az átvilágítandók száma, ha Csúcs László önálló képviselői indítványát elfogadja az Országgyűlés. A kisgazda frakcióvezető-helyettes javaslata az alkotmányügyi bizottság előtt elakadt, annyi azonban tudható, a képviselők zöme nem zárkózna el az átvilágítandók körének kibővítésétől. Az FKGP politikusa indítványában azt javasolja, hogy a Magyar Rádió, a Magyar Televízió, valamint a Magyar Távirati Iroda felső vezetőin kivül más köz- szolgálati, illetve a magántulajdonban lévő elektronikus médiumok, valamint az országos napilapok vezető munkatársait is világítsák át. Ha a képviselők megszavaznák a kiterjesztést, akkor a 2000. június 30-án hatályát vesztő, átvilágításról rendelkező törvényt és az átvilágítást végző bírók mandátumát is meg kellene hosszabbítaniuk - nyilatkozta dr. Bründl Frigyes, az átvilágítok soros elnöke. Mint elmondta, a képviselők után most az államtitkárok múltját vizsgálják. A három új alkotmánybíró közül már csak Tersztyánszkyné Vasadi Éva, az MTV vezetői közül pedig Szenes Andrea átvilágítása van hátra. Csúcs javaslatát az FKGP átdolgozásra visszavonta, s az most pártközi egyeztetés alatt áll - tudtuk meg Túri-Kovács Bélától. A törvényjavaslat lényegét nem érintő kérdésben, nevezetesen abban szeretnének egyezségre jutni a kormánypártok, hogy mi módon lehetne erősíteni az átvilágításról rendelkező törvény szankciórendszerét. A kisgazda képviselő szerint ugyanis a jelenlegi rendszer hatástalan. Ezt igazolják azok az esetek, amikor is az ügynöktörvényben érintett parlamenti képviselők - például Csurka István, Horn Gyula, Gál Zoltán - inkább vállalták a nyilvánosságot, semmint megváljanak mandátumuktól. (horváth) Igazodás. Az- európai uniós csatlakozás előtt módosításra szorul egyebek között az állam- háztartási, a számvevőszéki, a számviteli, az önkormányzati és a könyvvizsgálói kamaráról szóló törvény is - közölte Nyikos László, az Állami Számvevő- szék (ÁSZ) alelnöke. Összeomlás előtt. Á Magyar Demokrata Fórum benyújtotta a jövő évi költségvetéshez módosító indítványait, amelyek elfogadása esetén 10-15 milliárd forint többletforrás jut az egészségügynek. Csáky András országgyűlési képviselő szerint az egészségügyi ellátórendszert az összeomlás fenyegeti. Kiigazítás. Az MSZP és az MSZOSZ szocialista-szociáldemokrata platformja október folyamán aktualizálja, a szocialista párt ellenzéki szerepéhez igazítja másfél éve megkötött együttműködési megállapodását - ebben egyezett meg kedden a két szervezet tárgyalódelegációja a szocialisták budapesti székházában. A mintegy négyórásra nyúlt megbeszélésről a két fél külön sajtó- tájékoztatót tartott, amit Kovács László pártelnök technikai okokkal magyarázott. Felvették a milliárdot? Titok- tartási kötelezettsége miatt a Szerencsejáték Rt. nem erősítheti meg és nem is cáfolhatja azt a sajtóértesülést, hogy hétfőn felvették az egymilliárd forintot meghaladó lottófőnyereményt - jelentette ki Erent Gábor vezérigazgató-helyettes kedden. A nyertes szelvényt Budapesten, az Oktogonnál lévő lottózóban adta fel a játékos. A kifizetéssel kapcsolatban a vezérigazgatóhelyettes megjegyezte: tudomása szerint az információ kiszivárogtatása miatt eddig a társaság egyetlen munkatársa ellen sem indítottak belső vizsgálatot. MINKET NÉZ HOFFER ESZTER HOFFER MIHÁLY SERÉNYI KATA BARÁTOK KÖZT NOVAK CSABA CSILLOGÁS, POMPA, SZÉPSÉG. TÖLTSE ON SS AZ ESTÉJÉT SARATOK KÖZT. www. rtiklub. hu SERÉNYI DANIEL MINDEM HÉTKÖZNAP 1 9.30 Előretörőben a reklám Új hirdetéshordozók: internet, digitális tévé Az európai fogyasztók növekvő igényeiről, a reklámok új nemzedékéről, a média térnyeréséről, az információs forradalomról tárgyalt kedden a Reklám Világszövetség II. európai konferenciája Budapesten. A kétnapos tanácskozás tegnap befejeződött a Budapest Kongresszusi Központban. A vita egyik vissza-visszatérő kérdése az volt, hogyan változik térségünkben a reklámpiac az Európai Unió bővítésének időszakában. Egyetértés fogadta Demján Sándornak, a Vállalkozók Országos Szövetsége társelnökének azt a kemény figyelmeztetését, miszerint a reklámipar területén is „véget kell vetni Európa fáradt előkelőségének, itt is vérátömlesztésre, friss ötletekre van szükség”. Mintegy reagálva erre a témára, a felszólalók arról számoltak be, milyen új folyamatok figyelhetők meg a reklámiparban, amelynek alkalmazkodnia kell korunk néhány uralkodó tendenciájához, mint például a demográfiai változásokhoz, a technológiai haladáshoz, a fogyasztási kultúra és szokások világméretű átalakulásához. Ezeknek a követelményeknek a hazai és a külföldi reklámügynökségek újabb és újabb modern eszközök alkalmazásával próbálnak megfelelni; sok szó esett a digitális televíziózás és az internet térhódításáról, valamint a tévé, az internet és a komputer egymásra hatásáról. Különösen erős hangsúlyt kapott a reklámok tartalmának, minőségének, vagy - ahogy el-. hangzott - „értékállóságának” javítása. Dr. Bayer József, az Axel Sprin- ger-Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója a hazai reklámpiac alakulásáról szólva felhívta a figyelmet a verseny kiéleződésére, minthogy mind többen szeretnének „fogyasztani a reklámtortából”. Ez a hirdetőkkel, a reklám- ügynökségekkel és a médiatulajdonosokkal szemben egyaránt nagyobb követelményeket támaszt, s erősíteni kell együttműködésüket is. a jobb piacismeret, a gyorsabb információáramlás érdekében. P. T. Autószalon Budapesten. Ma reggel nyitották meg a kőbányai vásárvárosban az évszázad utolsó hazai autó-kiállítását. A 12. Nemzetközi járműipari szakkiállítás mintegy 33 ezer négyzetméterén 300 cég mutatja be újdonságait. A nagyközönség vasárnap estig láthatja a gépjármű-seregszemlét. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE