Heves Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-22 / 221. szám

1999. szeptember 22., szerda Gazdasági Tükör 7. oldal Heti tőzsdei összefoglaló Jelentős mértékben csökkent a BUX: vezető papírok a vesztesek között A Budapesti Értéktőzsde hiva­talos részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 5,70 százalék­kal, azaz 432,18 ponttal gyen­gült, 7147,22 ponton zárt pén­teken. A részvényforgalom az előző héthez képest egyébként mintegy harminc százalékkal növekedett meg. így az végül 60,10 milliárd forintot tett ki. Ebből az A-kategóriás papírok 58,04 milliárd forinttal része­sedtek. A vezető papírok közül a legkeresettebb a Mól volt, amelyből 23,21 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a hét során. A Richterre 9,29, az OTP-re 8,12, a TVK-ra 4,99, míg a BorsodChemre 1,62 milliárd forint értékben kötöt­tek üzleteket a brókerek. A tőzsdei vezető részvények mindegyike jelentős mérték­ben veszített értékéből ebben az időszakban. A Richter 11,1 százalékkal gyengült egy hét alatt, s végül 11.060 forinton zárt pénteken. A Matáv a 7,5 százalékos visszaesést követően 1352 fo­rinton fejezte be az elmúlt he­tet. A Mól 5,7 százalékkal lett olcsóbb, 5530 forinton zárt. A TVK 3,2 százalékos vissza­esést szenvedett el, 3620 forint lett a záróára. A hét vesztese és nyertese a kisebb forgalmú papírok közül került ki. így az elmúlt héten a legna­gyobb árnövekedéssel - pon­tosan 25 százalékkal - a Styl büszkélkedhet, s így 1100 fo­rintos értéken fejezte be a he­tet, a nagy vesztes a Mizo: 23,1 százalékkal zuhant az ára, így 1000 forinton zárt pénteken. Pénz - tőke - befektetés Részvényalapok: fő a biztonság Ezen a héten folytatjuk a rész­vényalapok hozamait és telje­sítményeit összegző soroza­tunkat. Mint kiderült: a fél-, il­letve egyéves eredmények jól tükrözik a magyar tőzsde ed­digi lendületének megtorpa­nását. Ebben a helyzetben a kisbe­fektetők természetesen átérté­kelték eddigi elképzeléseiket, és a stabilabb - elsősorban az állampapír - alapokhoz for­dultak. Ezenkívül megnöve­kedett az úgynevezett pénzpi­aci alapok népszerűsége is, ezek ugyanis legfeljebb egy­éves hátralévő fütamidejű eszközökbe fektetik pénzüket, így csökkentve a kockázatot. Mindazonáltal a kedvezőt­len tapasztalatok a részvény- alapok stratégiáját is befolyá­solták. Ennek lényege, hogy maguk az alapkezelők is egyre inkább a biztonságos állam­papírokhoz fordultak, amikor portfoliójuk összeállításán dolgoztak. A szakmai követelmények alapján egyébként az az alap tekinthető részvényalapnak, amelyben minimum kéthar­mad részben található rész­vény. Ennek a kritériumnak tartósan sohasem feleltek meg a hazai konstrukciók, de míg tavaly általában 50 százalék felett volt ez az arány, addig az idén 35—40 százalékra esett vissza ez a hányad. A hazai tőzsde „mérsékelt” likviditása miatt igen nagy kockázattal jár a kis forgalmú papírok szerepeltetése a port­folióban. Ennek oka, hogy ezek ese­tében egy kisebb összeggel is jelentős árfolyammozgást le­het elérni. így aztán több hazai alapkezelő is azt tervezi, hogy a jövőben a kelet-közép-euró- pai tőzsdékre is kitetjesztik beszerzéseiket. Új ellenőrzési rendszer brókercégeknek A Befektetési Vállalkozók Szö­vetsége (BVSZ) új, belső kont­rolling, vagyon-ellenőrzési rendszert vezetett be tagjainál. Ezt a mérlegnél mélyrehatóbb vagyoni felmérést negyed­évente alkalmazzák, így a BVSZ-brókertagok ellenőrzési gyakorlata már most megha­ladja az Állami Pénz- és Tőke­piaci Felügyelet (ÁPTF) ellen­őrzési rendszerét - közölte Debreczeni Kálmán, a BVSZ elnöke. Debreczeni Kálmán szerint az ÁPTF ellenőrzési rendszere informatikai, szak­mai szempontból néhány hó­nap, fél év múlva „utoléri ma­gát”, és képes lesz hatékonyab­ban kiszűrni azokat a bróker­cégeket, amelyek nem tesznek eleget az értékpapírtörvény elő­írásainak. - Ha későn is, de po­zitív irányban halad az ÁPTF ellenőrzési gyakorlata a cél­vizsgálatoknál és az általános beszámoltatásnál, főleg ami az informatikai felkészültséget je­lenti - mondta. A BVSZ elnöke szerint további 7-8 brókercég­nél a közeljövőben nagyon ko­moly problémák jelentkezhet­nek. A gondok lényege, hogy ezek a cégek egyrészt képtele­nek a nyilvántartásaikat kor­rekten vezetni, másrészt saját célra, tehát illetéktelenül hasz­nálják az ügyfelek vagyonát. - 1995-ben bebizonyosodott, hogy az akkori felügyeleti szervezet, informatikai-techni­kai hátterével és létszámával képtelen eleget tenni az ellen­őrzési feladatainak - mondta Debreczeni Kálmán. Közölte: 1996-tól kezdve több milliárd forintra rúgott az az ügyfélvagyon, amelyet egyes brókercégek nem a sza­bályzatoknak megfelelően használtak fel, és ezt az akkori ellenőrzési mechanizmus nem volt képes kiszűrni, ellenőrizni. A Befektetés-védelmi Alap (BEVA) 1997 közepén megál­lapította: az ügyfélpénz-keze­lési, -nyilvántartási szabályok­nak a brókercégek mintegy há­romnegyede nem felelt meg, mégpedig azért, mert a rész­vénypiac sokkal gyorsabban fejlődött, mint a felügyeleti struktúra - tette hozzá. A nega­tívumok között megemlítette: az ÁPTF egyes esetekben a bajba jutott brókercégeknél, a követelések befagyásának megállapítása után, a vagyonál­lomány 30 százaléka erejéig transzfereket - vagyis az érték­papírok kikerülését az egyéb­ként már zárolt vagyoni körből - engedélyezett. Konkrét pél­daként az Égszi Börze tavalyi esetét, a brókercég befektetési tevékenységének felfüggesz­tése után történt transzferek en­gedélyezését említette. Telefonvonal M A MATAV ajánlata’ f Önnek most 63%-os r árengedményt jelent. Továbbá kényelmet és biztonságot mindössze 12 500 forintért. Ugye nehezen hiszi el? Nincs egyedül. De ha él a különleges ajánlattal, többet nem is lesz. FELVESSZÜK A RITMUSÁT CIB BANK 3300 Eger, Érsek u. 1. TELEFON: (36) 510-560 3200 GYÖNGYÖS, SZENT BERTALAN U. 1. TELEFON: (37) 505-010 Érvényes: 1999. szeptember 1-iától BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési idő Éves kamat, 1M Ft telett (%) (EBKM) 1 hét 8,000 (8,11) 2-3 hét 10,500 (10,65-2 hó 12,500 12,67 3 hó 12,500 12,67 6 hó 12,000 12,17 12 hó 11,500 (11,66 Folyószámla 3,00 (3,08) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft felett —itek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 13,000 (13,18) 13,125 13,31) 13,250 (13,43) 3 hó 13,000 13,18 13,125 13,31 13,250 13,43 6 hó 12,500 12,67 12,625 12,80 12,750 12,93 12 hó 12,000 (12,17) 12,125 (12,29) 12,250 (12,42] Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla sávos kamatai: éves kamat (%) 0-100 E Ft-ig 3,500 100 E Ft-500 E Ft 6,000 500 E Ft felett 10,500 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) 0-50 E Ft-ig 3,500 50 E Ft-500 E Ft 8,500 500 E Ft felett 12,500 A KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 13,500 13,69 6 hónap 13,000 13,18 12 hónap 12,500 12,67 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem tizet. A KINCSEM 2000 kötvény (min. 100 E Ft) éves kamat (%) 1 hó 13,000 3 hó 13,500 6 hó 13,000 12 hó 12,500 ’ Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Érvényes: 1999. szeptember 1-iétől XL/Classic EBKM 3,61/3,60 6,26/6,22 11,18/11,08 EBKM 3.61 8,97 13,44 EHM1 13.00 13.50 13.00 12.50 Folyószámlahitel Betétőrző hitel Lombardhitel Ingatlanfedezetes hitel HUF prime rate Cl B^\o6 40 242 242 A BANCA COMMERCIALEITAUANA-CSOPORT TAGJA Éves kamat (%) 24.00 19.00 20.00 23,00 Éves kama^j%) 16,2 Rendelje meg az 1212 ingye­nesen hívható telefonszámon, vagy a MATÁV boltjaiban! ‘ Az egyéni fővonal akció november 10-ig tart. Egymás közt MATAV A HMB Kft. azonnali belépéssel, jó kereseti lehetőséggel felvesz belsőépítészeti üzemébe hegeszteni tudó általános lakatosokat. Érdeklődni Eger, Vécsey-völgy út 99/10. üzemvezetőnél. (58534) Kásás

Next

/
Thumbnails
Contents