Heves Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-16 / 216. szám

2. oldal Megyei Körkép 1999. szeptember 16., csütörtök Dühöngősarok Kinek kamatozik...? EGER - A házaspár két tagja azonos időpontban, azonos ősz- szeget fektetett Kamatozó Kincstárjegybe. Ám amikor az elmúlt szombaton elmentek felvenni a kamatot...- Nem egyszerre értünk a pénztárhoz - mondja a feleség. - Én 8260 forintot kaptam, alig egy óra múlva pedig a férjem 8740-et. Ebből derült ki, hogy valami nem stimmel. Ezen a héten mentek vissza reklamálni, s újabb meglepetés­ben volt részük. A posta „belső” dokumentációja szerint ugyanis 9752-9752 forint illette volna öltét... A házaspár pana­szára az illetékesek sajnálkozásukat fejezték ki, ám - állították - nincs mit tenni, mert a kamat felvételekor az ügyfél semmiféle írásos egyenleget nem kap, amire később hivatkozhatna. Mindezt Farkas Zoltánné, az egri /. Számú Postahivatal ve­zetője sem tartja elfogadhatónak. Mint mondja, szakmai körök­ben felvetik a problémát, s reméli, hamarosan olyan technikai színvonalon dolgozhatnak, aminek köszönhetően lehetővé vá­lik, hogy az ügyfél a felvett összeggel együtt kimutatást is kap­jon. Ma azonban még nem ez a gyakorlat. A postavezető nem érti, miként fordulhatott elő, hogy a fenti ügyben háromféle tétel szerepel. A pénzt kezelő kolléganőjük­kel még nem fordult elő hasonló szituáció; a helyzetet csak azonnali reklamáció eredményeként lehetett volna megnyugta­tóan tisztázni - tájékoztatott Farkas Zoltánné. (t. o.) Kóstoló is lesz az ételekből, italokból Szüreti napok, ínyenceknek A minimálbér semmire sem elég FELDEBRŐ - Már holnap 18 órától - a könyvtárbeli képzőművészeti kiállítással - kezdetét veszi a szüreti és gasztronómiai napok rendez­vénysorozata. A bibliotéká­ban péntek este az amerikai testvérközösség Bostonból érkezett tagjai is részt vesz­nek a település jelenéről kez­deményezett párbeszédben. A legtöbb eseményre azonban szombaton kerül sor. Az iskolában 10 órától nyílik az étkezés művészetéről szóló bemutató, amit kóstoló követ. A tájházban különféle mes­TISZA-TÓ - A tiszai sze­mélyhajózási szezon lassan a végéhez közeledik, s bár a ta­vaszi nagy árhullám és a fel­hőszakadásszerű esőzések miatt az idén minden eddigi­nél rövidebb időre korlátozó­dott, még így is több ezer tu­rista vett részt a Tisza és a 77- sza-tó sziget- és madárvilágát felfedező túrákon. térségek művelői mutatkoz­nak be. A hagyományos szü­reti felvonulás után 15.30-tól a templom előtti téren nép­táncegyüttesek lépnek fel, s műsort ad az Egri Helyőrségi Zenekar is. Az ínyencek a futballpályán várhatják ki az ökörsütés végét. Este 7 órától a szövetkezet étkezdéjében pedig szüreti bált tartanak. A programokból vasár­napra is jut; 9.30 órakor veszi kezdetét a • templomban a szentmise, melynek során szőlő- és borszentelést tarta­nak majd. A nyitott fedélzetű Csege szeptember 18-án, szombaton 9 órakor újra kifut a tiszacse- gei személyhajó-kikötőból, hogy - Tiszafüred-Örvényen a Tisza-tavon át Kisköréig - utasai egy időre búcsút vehes­senek a színesedő erdők lát­ványától, a kócsagoktól, a bakcsóktól, a kormoránoktól, a gólyáktól és a sirályoktól. A Fidesz-frakció indítványa szerint, jövőre a jelenlegi 22.500 forintról 25 ezerre emelnék a minimálbért. Alábbi körkérdésünkben arra kerestük a választ, mi­ként véleked­nek a me­gyénkben élők a javaslatról. Kertész Csabáné, egri munkanél­küli:-Jelenleg semmilyen jöve­delemmel nem rendelkezem, mivel az előző munkahelyem­ről elküldték. Amíg dolgoztam, megkerestem a 40 ezer forintot, de abból is nehezen lehetett megélni. Most alkalmi mun­kákból tartom fenn magam, így nekem nem jelent semmit a mi­nimálbér. Nagyfejed' János, egri nyug­díjas: (Folytatás az 1. oldalról) Ezzel a kárösszeggel megyénk az élmezőnyben foglal helyet az ország elemi csapás sújtotta területei között. A megyei földművelési hiva­tal felhívására az elmúlt idő­szakban mintegy négyezer gaz­dálkodó egység - ebből mint­egy százra tehető a gazdasági társaság, társulás, szövetkezet, a többi egyéni gazdálkodó - juttatta el a kárbejelentő lapot a hivatalhoz, s nyújtott be igényt a központi kárenyhítő támoga­tásra. A Földművelési és Vidékfej­lesztési Minisztérium a nyár végi határozata alapján a me­zőgazdaságot érintő és az elemi csapás következtében előállt veszteségek mérsékléseként az okozott kárt annak 30 százaléka erejéig állja. Ä megyei kárenyhítés konk­BUDAPEST, HEVES ME­GYE - A KHVM és az MFB képviselői aláírták a Nemzeti Autópálya Rt. alapító okiratát. A százmillió forintos induló tőkével rendelkező társaságban az MFB 99, a KHVM egymillió forinttal részesedik. Patonai Péter, az MFB ve­zérigazgatója a tárgyalási pozí­ciók megőrzése érdekében nem nevezte meg a fejlesztésekhez szükséges „reménybeli hitele­zőket”, csupán annyit mondott:-Ez az összeg nevet­séges. Ha egy átlagos csalá­dot veszünk alapul, két gyermekkel, a minimálbér­nek legalább az 50 ezer forintot el kellene érnie. Ebből beosztással talán meg lehetne élni. Engem nem érdekel a pártpolitika, csak az, hogy a hatalmon lévők miként gondoskodnak a rászorulókról. Ma azt látom, hogy sehogy. Hi­ába emlegetik a családbarát po­litikát, a legtöbb fiatal teljesen kilátástalan helyzetben van. Szomorúan látom, hogy itt is, ott is milliárdok folynak el, míg a tisztességesen dolgozók éhbé­ren vegetálnak. Bállá Endre, vállalkozó:- Természetesen jó hír, hogy emelik a minimálbért, a gond rét összegéről - 680 milliótól egészen egymilliárd forintig - azonban ellentmondó hírek ke­ringenek. Teljes a bizonytalan­ság, hogy mennyit kap végül is a megye erre a célra. A sürgető őszi munkák té­nyében az is nagy kérdés, hogy mikor kerül minderre sor, és ténylegesen mikorra juthatnak hozzá ehhez a pénzhez az érin­tett agrártermelők, miután a ha­laszthatatlan mezőgazdasági tennivalókat nem lehet más­korra ütemezni. Mindez való­ban megnehezíti a termelők dolgát, nem egy helyen komoly problémát okoz a gépekhez szükséges gázolaj vagy vető­mag beszerzése. Ez utóbbinál a támogatott vetőmag-beszerzési akció kapcsán is fennakadások vannak. Egyes gazdálkodók szerint már-már az őszi búzavetést is veszélyezteti a késlekedés, arról a társaság célja, hogy a források a lehető leghatékonyabb módon kerüljenek felhasználásra. Az eseményen jelen lévő Já­rni Zsigmond pénzügyminiszter elmondta: a nemzeti autópálya­program keretében 2000 folya­mán összesen 63 milliárd forin­tot szánnak a gyorsforgalmi út­hálózat fejlesztésére. Ebből 20 milliárd forint biztosítható az állami költségvetésből, a többit hitelek, illetve uniós támogatá­sok révén kell előteremteni. csak az, hogy ebből manapság nem lehet megélni. Minimum 35—40 ezer forintra lenne szükség ah­hoz, hogy vi­szonylag normális kö­rülmények között lehes­sen élni. Purcald Erzsébet, vécsi nyugdíjas, aki tartózkodott arc­képe közlésétől:- Jómagam kisnyugdíjból élek, de én nem panaszkodom. Valahogy beosztom azt a keve­set. A mai fiatalok azonban, akik gyermekeket nevelnek, nagyon nehéz helyzetben van­nak. Számukra az emelt mini­málbér sem jelent megoldást. Egy családban legalább 40 ezer forintos keresetekre lenne szükség, hogy mindenre jusson. (barta) nem is beszélve, hogy az árvíz­károk nagyobb részét - mint­egy 70 százalékát - az agrár- termelőknek így is maguknak kell állniuk. A mezőgazdasági tárcától származó értesüléseink szerint a kártérítés e hónap végéig eljut az érintettekhez. A gondok lát­tán számos gazdálkodó fel­hagyni kényszerülhet a mező- gazdasági termeléssel, s egyes agrártermelő szervezetek is ki­vezető útként a csődeljárást fontolgatják. Ha erre sor kerül, a bekövetkező lépés komoly csapást jelentene a térség mun­kaerő-piaci helyzetére, hiszen az érintett területen jóformán a mezőgazdaság számít az egyet­len és kizárólagos jövedelem- forrásnak. A családtagokat is beleértve a megyében több mint húszezer ember megélhetését érinti közvetlenül a kárenyhítés elhúzódása. (kj) A kamattal terhelt hiteleket egyrészt a matricás rendszerből származó többletbevételekből, másrészt költségvetési forrá­sokból fogja visszafizetni a Nemzeti Autópálya Rt. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a terveknek megfele­lően jövőre folytatódnak az M3-as és M7-es autópályákkal kapcsolatos fejlesztések. A két autópálya tervezett munkálata­ihoz 40-50 milliárd forint hitel szükséges. (MTI) A tartalékból a kisebbségeknek EGER - Egyebek mellett a helyi kisebbségi önkor­mányzatok támogatására szánt költségvetési tartalék „kibontásáról” tárgyalt teg­napi ülésén a megyeszék­hely közgyűlésének pénz­ügyi ellenőrző bizottsága. Amint azt Nyerges An­dortól, a testület elnökétől megtudtuk, a javaslat szerint a lengyel, illetve a görög ki­sebbségi grémium 550-550 ezer, míg a cigány önkor­mányzat 900 ezer forintra számíthat. A végleges dön­tést a városi közgyűlés hozza majd meg. A bizottság több olyan témával - például a vis ma- ior-rendelettel, vagy a Ke­mény Ferenc-iskola bővíté­sével - is foglalkozott, ame­lyet a héten más bizottságok szintén megvitattak. Mitől van allergiánk? Az ÁNTSZ jelentése szerint az elmúlt hét végén megnö­vekedett pollenkoncentráció a következő napokban is ha­sonlóan magas szinten ma­rad. A parlagfű vonatkozá­sában ez mintegy 3^100 vi- rágporszemAégköbmétert jelent. Az üröm - ebben az év­ben már másodszor - nagy mennyiségű allergén pollent bocsát a levegőbe. A liba- topfélék koncentrációja enyhe növekedést mutat, míg a további növények - köztük a csalán, az útifű és a pázsitfűfélék - koncentráci­ója alacsony. Az allergén penészek légköri mennyisége ala­csony, illetve közepes kate­gória között változik. Pénteken Virradóra Plusz egy óra Ahogy azt az utóbbi napok­ban már megszokhattuk, pénteken is egy órával ko­rábban, hajnali negyed 5- kor jelentkezik a Duna TV reggeli műsora, a Virra­dóra. Az első blokkot követően kapcsolják Szombathelyt, ahonnan gazdasági és poli­tikai botrányokkal, ezek elemzésével jelentkeznek a műsor készítői. Ezenkívül szó lesz a vízlépcsőről - amelynek ügye ismét a há­gai bíróság elé került -, a Nagyváradon induló egy­házi újságíró-iskoláról, va­lamint a Honderű című színdarabról is. Vásárnaptár Szeptember 17., Miskolc - ok. Szeptember 18., Kecskemét, Miskolc - ok; Kecskemét, Vác - kjv. Szeptember 19., Heves, Vác: oák; Kecskemét - ok; Miskolc, Szolnok - av; Kecskemét - kjv, Heves - av+mgv, Jász- szentandrás - bv. A rövidítések jelentése: ok - országos kirakodóvásár, kjv - közútijármű-vásár, oák - országos állat- és kirakodóvásár, av - autóvásár, av+mgv - autó- és munkagépvásár, bv - búcsúvásár. Átmeneti búcsú a vízi tájtól Egyre késik az árvízi kárenyhítés Bizonytalan: mikor és mennyi pénzhez jutnak az agrárkárosultak Megkezdte működését a Nemzeti Autópálya Rt. Folytatódik az M3-as fejlesztése A hónap végén nyitják Új szakasz a 3-ason HEVES MEGYE - A Mátrai Erőmű Rt. beruházásaként az Egút Rt. és a Magyar Aszfalt Rt. által létrehozott konzor­cium építi a 3-as főút visontai elágazó és detki elágazó kö­zötti 9,4 kilométer hosszú el­kerülő szakaszát. Mint Bíró István területi főmérnök elmondta, a kivite­lezés az elmúlt ősszel kezdő­dött, de a rendkívüli időjárás, májd a kemény tél és az esőzé­sekkel teli tavasz miatt a ter­vezettől lassabban haladtak a munkálatokkal. Az említett 1,7 milliárd fo­rintos költséggel létesített új utat szeptember 30-án adják át a forgalomnak. Jelenleg árok- burkolást, faültetést végeznek, amelyet október végéig fejez­nek be. A körforgalom kialakításán dolgoznak a detki elágazónál fotó: pilisy elemér Hitelt kapnak jelzáloggal HEVES - A nyári szünet utáni első testületi ülés a városi ön- kormányzat ösztöndíj-alapítvá­nyának átadásával kezdődött. A huszonnégy pályázó diák közül ketten kaptak erre az esz­tendőre tanulmányaik folytatá­sára anyagi támogatást. Gyar­mati Gábor, a DOTE hallga­tója, illetve Szabó Orsolya, aki a DOTE Főiskolai Karának ta­nulója, Faragó Józseftől, a ku­ratórium elnökétől vehette át az ösztöndíjat. A testület ezt követően ren­deletet alkotott a júniusi és a jú­liusi rendkívüli esőzések nyo­mán bekövetkezett károk kifi­zetése érdekében. A meglehetősen nagy vitát kiváltó egyeztetés után megál­lapodtak abban, hogy módosul a szociális rendelet, a lakás- rendelet és a kamattörlesztésről szóló helyi rendelet. A város­atyák döntésének értelmében azok a családok, melyeknek a lakása a nyáron megrongáló­dott vagy megsemmisült, átme­neti segélyként százezer forintot vehetnek igénybe. Ezzel az összeggel azonban jelzálogjog is jár: ez az összeg egy év jelzá­logjogot feltételez, míg a na­gyobb hitel természetszerűen tovább növelheti a jelzálog idő­tartamát. A nyári árvizek kapcsán azt is bejelentették, hogy a mai na­pig ötszáz városi lakos élt kár­igénnyel, mintegy 140 millió fo­rint értékben. A városba 25 tagú ukrán építőbrigád érkezik, akik a magyarok korábbi segít­ségét honorálják. A testületi ülés lapzártakor még tartott. (-romi)

Next

/
Thumbnails
Contents