Heves Megyei Hírlap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

Vasárnap Reggel 37. szám

12 ★ KÖZELRŐL * 1999. SZEPTEMBER 12. TÚLÉLD Kilencnapos kalandtúra a Bakonyban, a Balaton-felvidéken őrangyalok A Bakonyban és a Balaton-felvidéken az idén is megrendezték az RP Túlélési Ka­landtúrát. A tavalyi versenyt a gyöngyö­si Üstös Pál és csapata nyerte. Az idei megméretésre kissé átalakult a „stáb”, ám az elhatározásuk maradt: bármi áron is, de győzni. Végül a dobogó legfel­ső fokára állhatták. S hogyan élték túl a kalandot? Arról Üstös Pál csapatkapi­tány és Sipos Tamás mesélt. Rajtuk kívül a győztes csapat tagjai voltak: Kaszás Csaba és Jár­dán Zsolt (mindketten egriek), az ózdi Nagymengyi Ferenc, s a tiszaújvárosi Taskó István.- A tavalyiak közül hárman maradtunk - mondta a csapat vezé­re. - Ismerősök révén kerültünk a többiekkel kapcsolatba. Az álló- képességet mindenki­nek saját edzésterv szerint kellett fokoz­ni. Lényeges volt a tá­jékozódási képesség is, ezért a Mátrában magassági és mélységi pontok megkeresésével növeltük tudásunkat. Profi is akadt közöt­tünk, ugyanis Taskó Pista jól ért a tájoló és a térkép használatához.- Mekkora távon kellett túlélni a ka­landtúrát?- Háromszáz kilo­méter megtétele várt ránk, kilenc nap alatt - válaszolta Sipos Ta­más. - Mindezt teljes menetfelszerelésben kellett teljesíteni. A zsákjaink 25 kilót nyomtak. Benne a túl­éléshez szükséges esz­közökkel, élelemmel, szállást biztosító alkal­matosságokkal. A célig mindenről magunknak kellett gondoskodni a hegyek között. Várpa­lotán, a katonai lőtéren gyülekeztek a . csapa­tok, s itt volt a rajt is.- Sok kalandra éhes versenyző állt rajthoz?- Az ország szinte minden régiójából ér­keztek versenyzők - említette Üstös Pál -, sőt a honvédség is ne­vezte hivatásos csapa­tait. Karjainkra rögzí­tettek egy kódszámos szalagot, s a célban el­lenőrizték a meglétét. Ez kizárta, hogy egy fáradtabb tag helyére új álljon be. A ver­senyszabály sok-sok szigorítást tartalma­zott. Például azt, hogy semmilyen külső se­gítséget nem vehet­tünk igénybe.- Aztán jött a rajt pillanata...- Hatodikként indí­tottak bennünket - emlékezett Tamás. - Kaptunk egy tábláza­tot is, amely ismertette a több mint 30 pontot, amit az egy hét alatt érintenünk kellett. Ek­kor tudtuk meg, hogy egy-egy állomás mely napokon, s mikor tart nyitva. Ennek ismerete nagyon fontos volt, mert a pontok közötti távolságot időre kellett teljesíteni, s az erőn­ket is ennek tudatában osztottuk be.- Az állomásokon milyen feladatok vár­tak a csapatokra?- Próbáltunk tete­mes előnyre szert ten­ni mindjárt az elején ­folytatta a csapatkapi­tány. - Már az első pont elérésekor 12 perc előnyümk volt. Eleinte csak a pont érintése és a kötelező tíz-tíz fekvő­támasz volt a feladat. Már az első este egy 400 méteres vízi akadály- pálya leküzdése várt ránk. Drótkötélből kiala­kított vietnami hidak, lajhármászó kötelek, hálók nehezítették az átkelést. Ebben is a leg­jobbak lettünk.- Megtörtént, hogy tájoló segítségével több száz méteres körzet­ben jeleket kellett megtalálni - vette át a szót Tamás. - Volt, ami­kor az erdőrengetegben egy fára volt felfestve egy P betű, s azt írtuk a versenykartonra, hol találtuk, milyen színű, milyen fára festették.- Érdekes volt az Ör­dög-katlanban kapott feladat - szólt közbe- Hogyan teltek az éjszakák?- Csak hálózsákot vittünk magunkkal, s a földön aludtunk ­felelte Pál. - Ám az is megtörtént, hogy éjjel is folytattuk az utat. A mandósok. Hogy az arcunkat ne érje sérü­lés, álarcot kaptunk. A romos épületekben számokat rejtettek el a rendezők. Ezek közül minél több megjegyzé­se volt a feladat. Ez nem tehettük ártalmat­lanná a kommandóst, hiába kerültünk eset­leg mögé. Ezt is meg­nyertük, s lövészetben is mi lettünk az elsők.- A vége felé vártak ránk a vulkáni hegyek Pál. - A vízesésekkel és sziklafalakkal tarkított szurdokban 30 kilós farönköket kellett ma­gunkkal vinni a négy kilométerre lévő követ­kező állomásig. pihenőidőben ivóvi­zet kerestünk és gyó- gyítgattuk egymás se­beit. Volt, aki beláza­sodott, gyomorrontást kapott. ' - Vita sosem volt a tagok között?- Dehogynem - vála­szolta nevetve Tamás. - Általában arról, hogy merre is men­jünk. Ekkor mindig Taskó István döntött.- Kapott-e a csa­pat feladatot kato­nai akadálypályán?- Tapolca előtt még volt egy pszichikai pá­lya - közölte Pál. - Itt egy katonai romvá­rosban festéklövedé­kekkel vadásztak ránk a paksi kom­nem lett volna nehéz, ám közben vadásztak ránk. Ha eltalált vala­kit a lövedék, az nem folytathatta a kere­sést. Ez a „játék” egy­oldalú volt, hiszen mi- így Tamás. - Egyre jobban éreztük a fá­radtságot, ám a csú­csok nagyon merede­kek voltak. Négykéz­láb, a körmeinkkel kapaszkodva halad­tunk felfelé a Gulács hegyre, majd onnan lefelé. Az éjszakát en­nek völgyében töltöt­tük, másnap pedig a Badacsony meredek bérceit másztuk meg. Ekkor már mögöttünk • volt hét kemény nap, s ezután értünk a bada­csonytomaji táborba. Este még egy vulkán­vágtát kellett végre­hajtani.- A Balatont is át kellett úszni?- Révfülöptől Bala- tonboglárig úsztunk- felelte Pál. - Azt pon­tozták: egy csapat hányszor tette meg a távot. Nagymengyi Ferenc háromszor teljesítette egymás után.- Ezután jött az eredményhirdetés?- Egy napot még várnunk kellett - mo­solyodon el a főnök. ­Azt már tudtuk, hogy 12 csapat tudott vé­gigmenni a pályán. Nagyon boldogok vol­tunk, amikor kihirdet­ték: első lett az Őran­gyalok csapata. Jutal­mul kéthetes afrikai kalandtúrán vehe­tünk részt a Sinai- fél­szigeten. *- A remek eredmény elérésében nagy szere­pük volt a támogató­inknak is - mondta a köszönő szavakat Üs­tös Pál. - Ezek: Őran­gyal Vagyonvédelmi Kft. Gyöngyös, Gam­ma Security Kft. Gyöngyös, Military bolt Eger, Extrém Sportruházat Mis­kolc, Tiszatextil Kft. Tiszaújváros, Fixpont Hegymászó és Tu­risztikai Bolt Gyön­gyös, TAMI Élelmi­szer-áruház Gyön­gyös. Köszönjük to­vábbá a Heves Megyei Hírlap tudósításait, hi­szen így mások is ré­szesei lehettek sikere­inknek. Fáczán Attila Egy nehéz nap éjszakája... , Fanyar illat terjeng a levegőben. Az orr hiába szimatol, be- azonosíthatatlan. Kesernyés gyöke­rek, édeskés pirulák múlt­beli illata. A tégelyek má­ig őrzik a múlt pati­kusainak tudását: a növényi alap­anyagok ele­gyítéséből ke- letkezett gyógyhatá- | sú készít­ményekét. Az egri Telekessy pati- kaműzeum hangulatát épp az eredetisége adja. A fiolákat nézegető több száz évvel ko­rábbi idők­be képzeli magát, hiszen nem nagy beleélő képesség kell ahhoz, hogy megjelenjen előtte a csodaszert ke­verő jezsuita. A patikát a jezsuita rend alapította. A jezsuiták, akik isten katonáiként szigorúan őrködtek a keresztény egyház felett, nem csak teológiai, de tudományos területen is jeleskedtek. A világot át­szövő mis­szionárius tevékenysé­gük során több ezer nö­vény gyógy- hatását is­merték meg. A keleti és a nyugati gyógymód eredményei­nek ötvözé­sével Európa leghíresebb orvosai, mai szóval élve gyógyszeré­szei .lettek. Egri letelepe­désük, templomépítő tevékenységük után Telekessy püspök 2000 rajnai forintjának átvétele után már a pad­kaépítésnek sem volt akadálya. A polgárok által kifürkészhetetlen titkokat rejtő épület 1714-ben nyi­totta meg kapuit. Az első patikus, Steyr Gáspár nevét ma is őrzi doku­mentum. CSODASZERES FIOLÁK BIRODALMA tás után a bútor a múzeumi leltárba vételig csakis a gyógyszerészetet szolgálta. Az értékes darab nem egye- dűli a városban. A kórházban ma is látható a Gránátalma patika eredeti bútorzata, amely talán egy újabb kiál­lítás anyagává válik. A tégelyek értékeléséhez már komoly laüntudás szükséges. A fatégelyek apa- | tikaalapítás időszakában készültek, ékes latin felirattal, ám a növekvő gyógyszerkínálat miatt többször átfestet- | ték, csiszolták azokat. Az üvegtartók for­máját - a már ekkor is létező parádi üveggyárban készültek -, jellegzetessé­gét senki nem tudta megváltoztatni. A kék színű üvegek újabb titkokat rejtenek. Hajdan ebben forgalmazták az Egri Vizet, melynek titkát csak a patikus tudhatta. A szigorúan őrzött receptet azonban már a századelőn többen is tudták. így - eredetvédelem ide vagy oda - három patika is forgal­mazta a polgároknak az Egri Vizet, amely ajánlása szerint mindenféle fáj­dalomra gyógyír volt. A jódos-bró- mos víz idővel eltűnt, ám a patika kü­lönös hangulata máig őrzi a hajdani egriek gyógyfüvekbe vetett hitét. (szuromi) E különleges terem patináját viszont a bú­torzata adja. A késő rokokó berendezés valódi remekmű, a pol­cok távolsága a tége­lyek és a terem méreté­hez szabott. Talán en­nek is köszönhető, hogy sok megpróbálta-

Next

/
Thumbnails
Contents