Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-23 / 195. szám

1999. augusztus 23., hétfő 3. oldal Megyei Körkép Többé ne ússzon az úton a szennyvíz Tollvégen Tiltott gyümölcs Olvastad már a Cion bölcseinek jegyzőköny­vét? - kérdezte ismerősöm a minap. Miután nemmel válaszoltam, felajánlotta, hogy szíve­sen kölcsönadja. Az ajánlat egészen addig hi­degen hagyott, míg a hírműsorokban nem kezdtek el élénken foglalkozni a kiadvánnyal. Az ügyben a Nagykőrösi Hitközség elöljárója Feldmajer Péter tett feljelentést. Szerinte a könyv - amely a zsidók világ-összeesküvésé­ről szól, és egy cári titkos ügynök hamisította a múlt század vé­gén - még a legvadabb fasiszta időkben sem jelenhetett meg Magyarországon. Amikor meg aztán azt olvastam, hogy a Leg­főbb Ügyészség a nyomozás elrendelésére hívta fel a Fővárosi Ügyészséget, s hogy a kiadásért felelős személy akár három évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhető, már nem tudtam el­lenállni a kísértésnek. Kézbe vettem és egy szuszra elolvastam a „füzetecskét.” Annál is inkább, mivel azt is nyilvánosságra hozták, hogy a rendőrség tárgyi bizonyítékként hamarosan el­rendelheti a könyvek lefoglalását. Nem vállalkozom arra, hogy minősítsem a könyvben leírt zavaros gondolatokat, a történetnek csupán egy vonatkozására hívnám fel a figyelmet: a könyvárusok elmondása szerint az elmúlt napokban a kósza hírek hallatán óriásira nőtt az érdeklő­dés a kétes értékű iromány iránt. Nem nehéz megjósolni, hogy a tiltásnak és a kilátásba helyezett szankcióknak köszönhetően hamarosan tömegek fogják forgatni a feketén terjesztett „alko­tást”, amikért ráadásul súlyos ezreket fizetnek majd a szenzáci­óra éhes olvasók. A régi közmondás újra érvényesül: a tiltott gyümölcs mindig édesebb. Mint ahogy az a mondás is, miszerint az antireklámnál nincs jobb reklám. Ha rajtam múlna, szívesebben tiltanám be a magyar irodalom legszebb műveit. Hátha az igazi értékek iránt is megnőne az érdeklődés. (barta) „Julis” remeke a természeti jelenség idejéből Napfogyatkozás - tojáson Üres fecsegés Hónapok óta igyekeznek a szervezők minden rendez­vényt az „évezred utolsó” címmel felruházva eladni. Lehet az hagyományokkal rendelkező, kedvelt, nép­szerű, most biztos, hogy rá­aggatják az évezred utolsó címkét. így „árulták" a nap- fogyatkozást, a tűzijátékot és a sitkei bulit... Pedig az, hogy valami az évezredben az utolsó, nem érv, még csak nem is érdem. Pusztán naptárforma sze­rinti következmény. Meny­nyivel többet mondana, ha végre valamit az évezred legjobbjaként hirdetnének. Ezt persze idáig még egyetlen rendező sem merte felvállalni... (-romi) * Befektetési adottságok. Ezzel a címmel szervez konferenciát augusztus 25- én, szerdán 10 órától az egri Liget kaszinóban a Magyar Befektetési és Kereskede­lemfejlesztési Kht. és a He­ves Megyei Önkormányzat. A konferencián a térség adottságaira, befektetési le­hetőségeire hívják fel a vál­lalkozók figyelmét. A tanulmányi ösztöndí­jakról. Szerdán délelőtt 10 órakor ül össze a Philip Mo­ris Alapítvány kuratóriuma, melynek tagjai az idén is el­bírálják a tanulmányi ösz­töndíjak kiosztására benyúj­tott pályázatokat. Az érintet­tek az ülés után kapnak érte­sítést az eredményről. Rozália-túra a Tiszán. Az esőzések miatt hosszabb időre leállt a hajóközlekedés a Tisza felső szakaszán. így a 150 személyes Csege mo­toros sem indult. Legköze­lebb, szeptember 4-én, Ro­zália napján fut ki a tisza- csegei kikötőből, s végállo­mása Kisköre lesz. Az egész napos hajótúra reggel 9 óra­kor kezdődik. Nyáresti mozi. Az egri Ifjú­sági Házban ma folytatódik a nyáresti mozi programso­rozata. Az érdeklődők 19 órai kezdéssel tekinthetik meg az Elizabeth című 1998-ban készült színes, fel­iratos angol filmet, melynek főszereplője Cate Blanched és Geoffrey Rush lesznek. TRAFFIPAX­VEZÉmÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület. Gyöngyös belterület. 14.00- 22.00 - Hatvan belte­rület. (Folytatás az 1. oldalról)- Az egyik tíz éve, a másik öt éve volt. A inflációt figyelembe véve szinte jelképes a belépés összege. Az előnyök? Elég csak arra gondolni, hogy beruhá­zókra akkor számíthatunk, ha az infrastruktúra teljes lesz. Az EU—normáknak meg kell felel­nünk, s ott a környezetvédelem kiemelt terület. Azt pedig min­denki tudja, hogy a Tisza-tó térségében milyen fontos a környezetvédelem. Persze eze­ket az érveket családokra is le­bonthatjuk. A teljes közművesí- tettség növeli a telkek értékét, könnyebben értékesíthetően ' lesznek a telkek, házak.-Mi történik azokkal, akik nem lesznek hajlandóak erre áldozni? ZAGYVASZÁNTÓ - Hétszáz évvel ezelőtt, 1299-ben alapí­tották megyénk egyik legré­gebbi települését, Zagyvaszán­tót. A szomszédos Lőrincivel csaknem „egybenőtt”, ám mégis sajátosan különböző, ér­tékeire büszke község azóta is érdekes színfoltja a régiónak. A jubileumról egész évben megemlékeztek; az infrastruk­túra fejlődése - amely a nehéz­ségek ellenére a kívülálló szá­mára is látványosan gyarapodik EGERSZALÓK - A több vendég reményében az időpont tudatos „elcsúsztatásához” fo­lyamodtak a szervezők. így csak agusztus 28-án, szomba­ton emlékeznek meg arról, hogy a falu immár 750 éves múltra tekinthet vissza. Az ün­nepség 10 órakor kezdődik a polgármesteri hivatal díszter­mében, Tőgyi Gábor polgár­- Az anyagi befektetés tulaj­donképpen kényszer is a lakos­ság számára. Ha ugyanis kiépül a hálózat, ám valaki nem csat­lakozik rá, hanem kiengedi a szennyvizet, akkor a környezet- védelmi felügyelőség a bekerü­lési összeg többszörösével sújt­hatja a renitenskedőt. Másrészt, a kiépült hálózat esetén az egy­szeri szippantás ára 6000 fo­rintba kerül, tehát a nem csatla­kozó fél év alatt fizeti ki a szol­gáltatásért az összeget.-Mennyire veszik majd ko­molyan a környezetvédelmet ezután?- Az ÁNTSZ és a Környezet- védelmi Felügyelőség hamaro­san az EU-normák szerint mér és szankcionál. Mindezen érve­ket figyelembe véve, úgy ér­-, a vállalkozások idetelepedése a környék talán legirigyeltebb önkormányzatává tette Zagyva- szántót, kedvező perspektívát kínálva az elkövetkező idő­szakra. A 700. évforduló több napig tartó „hivatalos” ünnepségét az elmúlt hét végén tartották a Millenniumi parkban és az álta­lános iskolában. Ennek kereté­ben Oldal Alfréd polgármester felavatta azt a kopjafa-kompo­zíciót, amely a község történetét mester köszöntőjével. Helytör­téneti kiállítás nyílik, s bemu­tatják a falu új címerét, meg­szenteltetik a zászlót. A program a hóforrásnál fel­állított színpadnál a néptánco­sok, népzenészek, folklórműso­rával folytatódik, ahol látható vásári komédia is. A gyermek- műsorok, mesejátékok 14 órától láthatók, ekkor indulnak ­zem, a lakosság kellő számban csatlakozik majd az induláshoz, s akkor a gerincvezeték az idén befejeződhet. A legjobb érvet azonban a természet szolgál­tatta. A közelmúltbeli belvíz megmutatta, mennyire gyengék a házilag készített csatornák, tárolóöblök. A magas talajvíz kimosta a szennyvizet és mara­dandó környezeti károkat okozhatott volna, az ivóvíz ve­szélyeztetéséről nem is be­szélve.-A dinnyésháti üdülőterüle­tek is csatlakozhatnak a csator­nahálózathoz?- Ezen területekre állami támogatást nem kaptunk, tehát ott a bekerülési költség lénye­gesen magasabb lenne. Szuromi Rita szimbolizálja faragott képek­ben, reliefekben. Ezután tábori misére hívták a helybelieket: hat lelkipásztor volt jelen az is­tentiszteleten, amely méltó mó­don járult hozzá az ünnep emelkedettségéhez. A helyi alkotók és más lo­kálpatrióták is bebizonyították szülőfalujukhoz való kötődésü­ket. Elhozták művészi munkái­kat, otthonaikban féltve őrzött kincseiket - köztük muzeális ér­tékű járműveiket -, hogy a nagyközönség is megcsodál­hassa ezeket. Mindeközben a színpadon nemcsak a helybe­liek, hanem a környék hagyo­mányőrzői is elkápráztatták műsorukkal a nagyérdeműt. És természetesen fővárosi művé­szekben sem volt hiány. A községet szombaton felke­reste Sós Tamás, a Heves me­gyei közgyűlés elnöke és Érsek Zsolt országgyűlési képviselő is, akik gratuláltak az önkor­mányzat vezetőinek a szép jubi­leum alkalmából. Szombaton este tűzijáték zárta a napot. A pazar látvá­nyosságot környékbeliek ezrei szemlélték a helyszínről és a közeli településekről. helyszíni nevezéssel - a verse­nyek is, végül 18 órától koncer­tet hallhatnak. Időközben a népi mestersé­gek bemutatójában - kosárfo­nás, szövés, faragás, agyag- edény-készítés - gyönyörköd­hetnek a vendégek. Éközben várhatják, hogy megsüljön a nyársra húzott ökör, s tálalják a gulyásfőző verseny remekeit. EGER - A napfogyatkozás jelenségét stilizáltan ábrázoló tojást őriz a temészeti jelen­ség napja óta az egri Mir- kovszki Bernát. A kertjének baromfiudva­rában augusztus 11 -ikén lelt nem mindennapi tojáson jól kivehetőén rajzolódik ki a napfogyatkozás jelenségére emlékeztető plasztikus mintá­zat: a kidomborodó korong körüli hullámos fodrozódás olyan mint a Hold által elta­kart napkorongot övező fény­koszorú. Mirkovszki Bernát el­mondta, hogy Eger határában, kiskertjéből kísérte . figye­lemmel a napfogyatkozást. A tyúkok éppen e jelenség alatt, tizenkettő és egy óra között tojtak. Amikor a friss tojáso­kat összeszedte, talált rá a furcsa, mintázott oldalán be­lapult tojásra, amelyet - a hely alapján beazonosíthatóan - a Julis névre hallgató bábol­nai hibrid tyúk tojt. A tojást - ezt már a barom­fitartó felesége mondta el - szívesen egy természettudo­mányi intézmény rendelkezé­sére bocsátják vizsgálatra. Misével, zászlószenteléssel ünnepelnek Tepélypuszta: vadásznapok HEVES MEGYE - A te­pélypusztai Fauna Hotel ad otthont augusztus 28-án, szombaton az Országos Va­dásznapok megyei rendezvé­nyének. Az egész napos prog­ramban egyebek között sze­repel a délelőtti vadászmise és zászlószentelés, valamint az új vadászok fogadalomté­tele. Mint megtudtuk, a résztve­vők összemérhetik tudásukat lövészetben, vagy éppen fő­zésben. Az esemény idején rendeznek rajzversenyt és ki­állítást is. Élső alkalommal adják majd át a „Heves me­gyei vadászok legkedveltebb vörös- és fehérbora 1999- ben” címet. A meghirdetett borversenybe benevezhetnek mind a vadászok, mind a bor­termelők. A kopjafa-kompozíció a község történetét szimbolizálja faragott képekben Eltelt az első hétszáz esztendő... Az óvodások is megörvendeztették a közönséget fotó: t. o. A címeravatástól az A Tárná menti „bástya” alapja az együttműködés, az összefogás lehet. Balázs Zoltán és Tompa Vilmos erre tett ígéretet az új kenyér ünnepén fotó: pilisy elemér István hármas öröksége (Folytatás az 1. oldalról) Horváth László nem is any- nyira fizikai, mint inkább szel­lemi honfoglalásnak minősí­tette az ősök választását Európa közepén. Szent Istvánról szólva hang­súlyozta: ő egyaránt fontosnak tartotta a gondos elme, a jó kar, és az erős szó egységét. E hár­mas követelmény együttes megléte szolgálhatja ma is a legnagyobb család, a nemzet továbbélését. Ez a példamutató üzenete az örökségnek. A két falu ünnepségének ré­szese volt Sós Tamás a megyei közgyűlés elnöke és dr. Balás István a Heves Megyei Köz- igazgatási Hivatal vezetője. A templomban megszentelt, felszegett új kenyeret Tompa Vilmos (Kál) és Balázs Zoltán (Kompolt) polgármesterek ajánlották kóstolásra a téren je­lenlévőknek. Az önkormányzati vezetők egyenként is hangot adtak örö­müknek: a két település lakói ismét, minden kényszer nélkül, békében és boldogságban talál­kozhatnak. Mint ígérték, a jö­vőben a képviselő-testületek nem egymás ellen, hanem nagy tetteket véghezvíve a két köz­ség közös javát szolgálják. El­sősorban azért, hogy ez a vidék a megerősödő Tarnamentének igazi bástyája lehessen. A színpadon - a díszletként is jól mutató káli és kompolti zászló előtt - nagy tapsot kap­tak fellépésük végén az Üstö­kös (Kál) és a Kisgöncöl (Kom­polt) gyermektáncegyüttes tag­jai. Ezt Pataky Attila szólómű­sora követte. B. S. A / HEVESa D ŰRLAP tsut i uom is (Ounik imuni ÜGYELETE: Újságíró: Sike Sándor Telefon - (36)413-644 Fax-(36)413-145 * Hirdetésfelvevő: Rudlofné Labancz Piroska Telefon - (36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: Kovácsáé Tóth Márta Telefon - (36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents