Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-21 / 194. szám
12. oldal SporTTüköR 1999. augusztus 21., szombat LABDARÚGÁS - NB III. Mátra-csoport, 3. forduló Első győzelmükre készülnek a hevesiek és a poroszlóiak HEVES (14.) - MEZŐKÖVESD (6.) Balázs Tihamér, a hevesiek edzője: - Nagyon kellene már a csapatnak a győzelem, már csak azért is, mert nem vagyunk jó passzban. Nincs meg a kellő „tűz” a srácokban, aminek az okát egyelőre nem tudom, de remélem, hogy megoldódnak a gondjaink és eredményesek leszünk. A keretből mindenkire számíthatok, de több kérdőjel is van még a pályára lépőket illetően. Hiányzó: -. A kezdőcsapat: Tajti - Somodi, Ötvös, Tari, Sági - Szabó Zs. (Szabó Z.), Besenyei Zs. (Bakos T.), Grabecz - Vajner - Lóié (Vágó), Pusoma (Besenyei F.). BESENYŐTELEK (2.) - GÖDÖLLŐ (12.) Káló Mihály, a besenyőtelkiek edzője: - Poroszlón nagyon „el- baltáztuk”, hiszen már a kezünkben volt a három pont, de játékosaim a megbeszéltek ellenére nem álltak vissza, így be kellett érni a döntetlennel. A Gödöllővel szemben győzelemre számítok, bár tudom, hogy fegyelmezett együttesről van szó, és bizonyára nem lesz könnyű dolgunk, ám a csapat jó formában van és remélem hazai környezetben meg tudjuk szerezni a pontokat. Hiányzók: Nagy E. (combsérülés), Pápai (bokaműtét után lábadozik), Baranyai (térdsérülés), Bódi (eltört az egyik lábujja). A kezdőcsapat: Vincze - Forgács - Vass, Rácz - Oláh, Szilágyi, Ferencz, Csóka - Pusoma - Rézműves, Takács. GYÖNGYÖSI AK (5.) - KARCAG (8.) Bágyi Imre, a gyöngyösiek edzője: - Bosszantó volt Tiszafüreden hagyni a pontokat, a játéktudás alapján legalább döntetlennel kellett volna távoznunk. A hétvégén nehéz mérkőzés előtt állunk, a jó képességű Karcag ellen tudásának maximumát kell nyújtani a gárdának, hogy megnyerjük a találkozót. Hiányzók: Nagy Gy. T. (térdszalagsérülés), Nemoda (hasfal- és comb- izomsérülés). A keret: Somodi, Szalontai (kapusok), Szilágyi, Patkó, Bara- nyi. Magyar, Csomós, Szerdahelyi, Szekrényes, Tóth A., Bez- zegh, Tóth Z., Juhász K., Molnár, Karsai, Agócs. ST. ÖBLÖS (15.) - POROSZLÓ (13.) Görbe Károly, a poroszlóiak edzője: - Két meccsen hiába lőttünk öt gólt, ha csak egy pontot szereztünk vele. Ez is mutatja védekezésünk gyengeségét. A hat bekapott gólunkból öt pontrúgás után született, a beadásoknál sokszor zavarba jön a hátsó alakzat. Nagyon megéreztük az eltiltott Dajka hiányát. Támadó szellemben játszunk az St. Öblös ellen is, feltétlenül meg kell nyernünk a mérkőzést, még egyszer nem kaphatunk ki Salgótarjánban. Hiányzók: Dajka (eltiltás). A kezdőcsapat: Erdős - Szobóczki, Horváth, Antal - Penti, Krasznai, Rontó, Csala A. - Pap, Császári, Báder. LABDARÚGÁS - NB II. Keleti csoport, 3. forduló Most már a tekintélyre kell vigyázni Bercsényi (balról), Gyulán kirobbanó formában játszott az edzői értékelés szerint fotó: pilisy elemér A labdarúgó NB II. következő fordulójában értékes, mi több, fölényes győzelmek után léphetnek ismét pályára csapataink. A Hatvan ma idegenben, az Eger pedig vasárnap (17 óra) az otthonában. Tekintélyt parancsoló volt megyénk reprezentánsainak legutóbbi sikere, ezt keil most megőrizni a következő mérkőzéseken. Jászberény (9.)- FC Hatvan (7.) A herényiek a rajton kikaptak otthon a Kiskőröstől, majd nyertek a REAC-nál. A hatvaniak is vereséggel kezdtek Monoron, utána fölényes győzelmet arattak Kunszentmár- ton ellenében.-Szabados György, a Hatvan edzője: -Számomra is meglepő volt alakulgató csapatunk remek teljesítménye, a helyzetek alapján nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk. A középpályát mi uraltuk, s ez döntőnek bizonyult a sikerben. Nagy akarással, odafigyeléssel játszott a csapat, s nem is maradt el az eredmény. Tiszteletet parancsoló, hogy a Jászberény idegenben tudott nyerni, minket azonban alapvetően semmi nem befolyásolhat, a magunk választotta utat kell tovább járni. Akkor van igazán értéke az elmúlt vasárnapi győzelemnek, ha most újabb pontot, esetleg pontokat tudunk szerezni. Feltétlen önbizalmat adhat számunkra, hogy tudtunk gólokat lőni, amivel Be- rényben is elérhetjük célunkat. A keretből Gohér bajlódik sérüléssel, játéka nagyon is kérdéses. FC Eger (1.)- Kiskunfélegyháza (12.) Az egriek küzdelmes meccsen nyertek a nyitányon a Gyoma- endrőd ellen, majd Gyulán szereztek magabiztosan újabb 3 pontot, s ezzel a csoport élén (!) állnak. A tavasz óta jelentősen megváltozott Félegyháza kikapott Foton, majd hazai pályán döntetlent játszott a Nyírbátorral.- Csuhay József, az Eger edzője: - A Gyulán elért győzelemmel természetesen elégedett vagyok, ez biztosabb volt, mint a tavaszi döntetlen. Hibák természetesen most is adódtak, ám egyes játékosok formajavulása jelentősen közrejátszott a sikerben. Szerencsére korán megszereztük a vezetést, egy kritikusabb időszakot átvészeltünk, aztán az újabb gólokkal vitathatatlanná vált a győzelmünk. Főleg Szamosi és Bercsényi játékát emelném ki - értékelt a szakvezető. Az FC Eger örvendetes kiegyensúlyozottsága lehet garancia arra, hogy vasárnap tovább tudja folytatni jó sorozatát. Tavasszal éppen a Kiskunfélegyháza legyőzése számított pozitív fordulatnak, most ezt az irányt kell erősíteni. A mérkőzés első percétől kezdve az utolsóig. Az elbizakodottság (mindig) leselkedő veszélye nem ütheti fel a fejét! A találkozót követő estére dr. Nyerges József, az FC Eger új elnöke vacsorára hívta meg a csapatot a közelebbi megismerés céljából. A hangulat a meccsen alapozható... LABDARÚGÁS - Megyei I. és megyei II. osztály Novaj, Egerszalók, Felsőtárkány folytatja? Az Eger környéki csapatok állnak az élen a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, az első két fordulót követően. Különösen az újonc novajiak remek kezdése számít meglepetésnek, akik eddig kilenc góllal terhelték meg ellenfelük hálóját, viszont az újonnan igazolt kapusuknak a Sarudról érkező Zsírosnak még nem kellett maga mögé nyúlnia. Hozzátartozik a tényékhez, hogy mindkétszer hazai környezetben játszott Kormos Imre játékos-edző gárdája, mint ahogyan ma délután is, amikor a Gyöngyöshalászt fogadják. A kapusposzt kivételével a tavaszhoz képest változatlan összetételű gárda az egy ponttal szerénykedő halásziak ellen is esélyes a győzelemre. Egerszalókon is minden a tervek szerint halad, a vasárnapi Pétervására elleni rangadó kimenetele sem volt sokáig kérdéses. A remek játékot hozó első félidőt nagy tetszéssel figyelte a szalóki közönség, amikor is nagy különbség mutatkozott a két csapat között. A román légiós Romulus Blaga vezérletével gyors akciók gördültek a pályán. A szünet utáni visszaesésnek több összetevője is van, amelyet bizonyára kielemzett már játékosaival Székely Károly edző. Füzesabonyban is a szalókiak felé billen a mérleg nyelve. A Perge-legénység gyengébb hazai rajtot (Tornáméra 0-3) követően Gyöngyöshalászról távozott ponttal. Ma délután bravúrnak számítana az abonyiak pontszerzése. Jól kezdett a Felsőtárkány, a Bukrán • Csaba játékos-edző irányította csapat a várakozásnak megfelelően begyűjtötte a három pontot Tarnaleleszen is, még ha a tudósítónk jelentése szerint nem volt egy „sima mérkőzés”. Ma délután a gyengén startoló sereghajtó, a gyöngyösi Energia SC látogat a tár- kányi pályára, így a hazaiak tovább gyarapíthatják pontjaikat. Tippjeink: Novaj - Gyöngyöshalász 1, Füzesabony - Egerszalók 2, Felsőtárkány - Energia SC 1, Petőfibánya - Tamalelesz 1, Pétervására - Selyp 1, Gy.-sólymos - Tama- örs 1, Bélapátfalva - Nagyréde 1, Istenmezeje - Tamaméra X. Sarudon az Apc A megyei II. osztályú bajnokság 3. fordulójában a két egyesület megállapodása alapján az Egerszólát - Vámosgyörk mérkőzést szeptember l-jére (szerda, 17 óra) halasztották. A pálya állapota miatt az őszi szezont idegenben játszó újonc kápolnaiak a némi meglepetésre listavezető Adács vendégei lesznek. Jó mérkőzésnek ígérkezik az apciak sarudi, valamint a kisköreiek hatvani vendégjátéka. Tippjeink: Hatvani Lokomotív - Kisköre X, Párád - Pély 2, Verpelét - Gyöngyöspata 1, Zagyvaszántó - Szihalom 2, Hort - Recsk 2, Adács - Kápolna 1, Sarud - Ape X. Foci-vb, 2006 Marokkó vagy Dél-Afrika? Azt akarjuk, hogy a Dél-afrikai Köztársaság és Marokkó illetékesei egyeztessenek arról, melyik ország legyen az egyedüli afrikai pályázó a 2006-os labdarúgó-világbajnokság rendezésére - jelentette ki Issa Hayatou, az afrikai szövetség (CAF) elnöke.- Az lenne előnyös, ha a kontinensről csak egy ország pályázna, mivel így nagyobb esély nyílna arra, hogy Afrika - története során először - elnyerje a futballvilág legnagyobb eseményének rendezési jogát. Az afrikai országok mellett Anglia, Brazília és Németország is pályázik a 2006-os vb rendezésére. Sportműsor SZOMBAT Ökölvívás: Dobó István junior és felnőtt emlékverseny, Eger, Szilágyi Gimnázium, 16. Sí: Nyári biatlon, felnőtt junior és ifjúsági országos bajnokság, Galyatető, 10. Streetball: Converse-McDo- nald's Jam, Eger, Széchenyi utca, 9. Tenisz: Maresi-kupa korosztályos és felnőtt férfi II. osztályú verseny, Eger, érsekkerti pályák, 9. Vízilabda: Arena-kupa nemzetközi ifjúsági torna, Eger, Bárány-uszoda, 9. Labdarúgás. Gyöngyös körzet: Visznek - Atkár, 16.30. Eger körzeti II. osztály, 16.30: Egeresein - Makiár, Mátratherm - Kerecsend, Vécs - Váraszó, Egerbocs - Andomaktálya. Eger körzeti II. osztály, 16.30: Noszvaj - Dohánygyár-Egér, Tófalu - Pétervására II. Jac van Ham-kupa utánpótlástoma, Eger, városi stadion és északi sporttelep, 9. VASÁRNAP Ökölvívás: Dobó István junior és felnőtt emlékverseny, Eger, Szilágyi Gimnázium, 9. Sí: Nyári biatlon, felnőtt junior és ifjúsági országos bajnokság, Galyatető, 10. Szabadidősport: Sprite Summer Jam ügyességi és játékos verseny, bemutatókkal, Éger, strandfürdő, 11. Tenisz: Maresi-kupa korosztályos és felnőtt férfi II. osztályú verseny, Eger, érsekkerti pályák, 9. Természetjárás: A Bükki VM SE 16 km-es nyílt túrája a Bükkbe. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 7.20. Vízilabda: Arena-kupa nemzetközi ifjúsági torna, Éger, Bárány-uszoda, 9. Labdarúgás. Gyöngyös körzet, 16.30: Karácsond - Márkáz, Ecséd - Boldog, Rózsaszent- márton - Petőfibánya II., Szűcsi - Abasár, Visonta - Heréd, Domoszló - Boconád, Kömlő - Detk. Eger körzeti I. osztály, 16.30: Szilvásvárad - Eger- bakta, Bükkszék - Feldebrő, Demjén - Balaton. Eger körzeti II. osztály, 16.30: Felsőtárkány II. - Kisnána, Mátraballa - He- vesvezekény, Szajla - Novaj II., Tenk - Tiszanána, Erdőkövesd - Unió Eger FC. Kitüntették Bárdos Györgyöt Tegnap a Magyar Köztársaság elnöke, Szent István király ünnepe alkalmából a Köztársasági Erdemkereszt Tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést adományozta kiemelkedő eredményeiért Bárdos György fogathajtó világbajnoknak. SZUPEREXPRESSZ Ha 15 óráig feladja, másnap olvashatja A FŐISKOLA AUTÓSISKOLA nyár végi intenzív tanfolyamot indít, ajándék ingyenes KRESZ-oktatás. A tanfolyam 1999. 08. 23-án 16.00 órakor indul. Jelentkezni lehet: Eger, Klapka Gy. u. 9. I. em. Tel.: 413-564 (56285) A TUTI 98 AUTÓSISKOLA személygépkocsi-vezetői tanfolyamot indít 1999. 08. 23-án 16.00 órakor Eger, Törvényház u. 11. sz. alatt. Várjuk a „C” „CE” kategóriás tanfolyam hallgatókat is. Jelentkezni lehet a 414-025 tel. Diákoknak külön kedvezmény! (56464) Egerben őszi homlokzatfelűjítás és kapcsolódó festés, mázolás, együtt 1500 m2 pályázható. T: 60/453-629 ' (56474) MEZŐGÉP RT. Egri Gyára azonnali belépéssel festőműhelyébe • 2 fő festő szakmunkást- konvejor festőpályás festékszóráshoz • 1 fő felületelőkészítőt- darukezelői és mérlegkezelői vizsgával. Bérezés megegyezés szerint. Útiköltséget térintünk. Jelentkezni lehet: Eger, Mátyás király út 165. Telefon: 324-522 Ha nyerünk - felezünk! Az Egertej Kft. támogatásával indított játékunkban pénteken, a 33. héten 191 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Bőgős Lajos, Andomaktálya, Alkotmány út 23. (szelvényszáma: 5063945), és Ivicz Tibor, Gyöngyös, Pesti út 42. (szelvényszáma: 2162389) alatti olvasóinknak kedvezett. így az ő 1-4-8 indexszámú szelvényeiket adtuk fel az egri Rózsa Károly úti totózóban. Bőgős Ivicz Lajos Tibor 1. Chelsea - Aston Villa 1 2 1X2 2. Middlesbrough - Liverpool 2 1 X 3. Hamburg - VfB Stuttgart X 1 4. Bremen - Schalke 04 1 2 1 5. Dortmund - Wolfsburg 1 1 6. Freiburg - Frankfurt X 1 X 7.1860 München-Ulm 1 2 1 8. TB Berlin - Karlsruhe X 1 X 9. Fortuna Köln - Mainz 1 X X 10. Mönchengladbach - Hannover 1 1 11. Stuttgarter Kickers - St. Pauli X X 12. Rostock - Kaiserslautern 1X2 2 13. Leverkusen - Bayern München 1 X 2 14. Arsenal - Manchester United X X Pályáról pályára Labdarúgás, PNB, augusztus 21. szombat: Lombard FC Tatabánya - Dunaferr, Csepel, 17, Hanacsek, Újpest - Nyíregyháza, 17, Makai, DVSC - Diósgyőr, 17, Bede, Ferencváros - ZTE, 17, Kiss G., Siófok - Vác, 19, Megyebíró, Győr - Haladás, 19, Juhos, Szeged - Vasas, 19.30, Pillér. NB II. Keleti csoport, szombat: Jászberény - FC Hatvan, 17, Horváth G. Vasárnap: FC Eger - Kiskunfélegyháza, Eger, 17, Farkas Gy. NB III. Mátra-csoport, szombat, 17: Besenyőtelek-Gödöllő, Kuzma, Heves - Mezőkövesd, Szép, Tápiószentmárton - Tiszafüred, SBTC - Ózd, Pásztó - Újszász. Vasárnap, 11: St. Öblös- Poroszló, Kiss Z. Vasárnap 17: Gyöngyösi AK - Karcag, Katona, Balassagyarmat - Karancslapujtő. Megyei I. osztály, szombat 17: Felsőtárkány - Energia SC, ifj. Kóródi, Novaj - Gyöngyöshalász, Jávorszki, Füzesabony - Egerszalók, Gergelyt, Pétervására - Selyp, Nógrád m.-i jv. Petőfibánya - Tamalelesz, Szolnok m.-i jv., Bélapátfalva - Nagyréde, Dudás. Vasárnap, 17 óra: Gyöngyössolymos -Tarnaörs, Tyukodi, Istenmezeje - Tamaméra, Gönczi. Megyei II. osztály, szombat, 17: Hatvani Lokomotív - Kisköre, Gyetvai P. Vasárnap, 17: Párád - Pély, Márta S. Verpelét- Gyöngyöspata, Gombos, Zagyvaszántó - Szihalom, Tóth B., Hort - Recsk, Kiss T, Adács - Kápolna, Györgyfi, Sarud - Apc, ifj. Kóródi.