Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-21 / 194. szám

1999. augusztus 21., szombat SporTTüköR 11. oldal Egy hír: egy mondat RALI. Mika Häkkinen, a tavaly világbajnoki címet szerző finn Forma-1 -es autóversenyző né­zőként ellátogat a hazájában sorra kerülő rali-világbajnoki futamra. A McLaren-Mercedes pilótáját a szervezők hívták meg a raliversenyre, amelyen az egyik legnagyobb esélyes a szintén vb-címvédő, és az idei sorozatban is élen álló honfi­társ, Tommi Mökinen. DRECHSLER. Heike Drechs­ler német világbajnok távolug- rónő vádlisérülésére hivatkozva pénteken lemondta részvételét a sevillai atlétikai világbajnok­ságon. A 34 éves Drechsler, aki már 1983-ban világbajnoki cí­met szerzett és azóta vala­mennyi vb-n elindult, először múlt vasárnap érzett fájdalmat vádlijában. KAPITÁNY. Georges Leekens helyett Robert Waseigét nevez­ték ki a belga labdarúgó-válo­gatott szövetségi kapitányává. Waseige, aki a legutóbbi idéjiy- ben a Charleroi csapatánál volt edző, a szerződés szerint a Hol­landia és Belgium közös rende­zésében 2000-ben sorra kerülő Európa-bajnokság végéig ma­rad a válogatott élén. ÁGYFOGLALÁS. A 2004-es athéni olimpia szervezőbizot- tága és az Attikai Szálloda Unió közötti megállapodás értelmé­ben már most, öt évvel a játé­kok előtt valószínű, hogy nem lesz gond a vendégek elhelye­zésével. A megállapodás értel­mében a bizottság 25 ezer ágyat foglalt le a fővárosban és az At­hén környéki szállodákban. BÉKENAP. Az ENSZ nemzet­közi békenapjának tiszteletére szeptember 79-én nagyszabású labdarúgótornát rendeznek a vi­lágszervezet székhelyén, New Yorkban. Az eseményre érkező 64 csapat az elképzelések sze­rint az egyes országokat, etni­kai csoportokat és általában a futballszerető embereket képvi­seli majd. DOPPING. Két marokkói ver­senyzőnőt fosztottak meg a jordániai Pánarab Játékokon szerzett helyezésétől, mivel mindkettő vizeletmintájában nandrolone-t mutatott ki egy doppingvizsgálat. LOVASSPORT - Kettesfogathajtó-vb, dijhajtás, Kecskemét Lázár Vilmos és Dallos Andor remekelt A kecskeméti 8. kettesfogat- hajtó-világbajnokságon Lá­zár Vilmos és a magyar csa­pat vezet a díjhajtás után. Lázár az amerikai Chester Weber és az 1993-as vb győztese, az osztrák Georg Moser előtt áll az élen. Csa­patban a magyarokat az Egyesült Államok és Auszt­ria követi, míg a címvédő Anglia meglepetésre csupán a 12. helyről várja a folyta­tást. A csapatoknál a pontver­senybe a háromfős együttesek két jobb eredményét számítják be. A magyar válogatott tagjai - Lázár Vilmos, Lázár Zoltán és Hegedűs Imre - mellett az egyéni magyar indulók is jól állnak. A 62 fős mezőnyben nagyszerűen hajtott a szilvás- váradi Dallos Andor is (43.20 pont), aki az ötödik helyen áll. A szilvásvárnál i7;-újonc a díjhajtást követően elégedet­ten értékelt: - Eddig minden várakozásomat felülmúlja a szereplésem. A díjhajtásban ideges kezdés után fokozato­san nyugodtam meg, és azokat a figurákat, amelyektől tartot­tam, gond nélkül teljesítettem, az apróbb hibákat a könnyebb gyakorlatoknál követtem el. Sokat köszönhetek Bozsik Jó­zsefnek, aki a lovak felkészíté­sében nyújtott nagy segítséget. Dallos Andor és fogata ötödik helyen áll Sorsdöntő lesz a mai maraton- hajtás, a kondíciónak lesz sze­rintem óriási szerepe. Kiemelt nehézségi fokozatú akadályo­kat építettek, amely alaposan igénybe veszi majd a lovakat, de bízom a lipicaiakban - nyi­latkozta Dallos. A vb állása a díjhajtás után: 1. Lázár Vilmos 35.52 hiba­pont, 2. Chester Weber (Egye­sült Államok) 37.44, 3. Georg Moser (Ausztria) 39.84, ...5. Dallos Andor 43.20, 6. Lázár Zoltán, 44.16 ...14. Nyúl Zol­tán 46.88, 15. Hegedűs Imre 47.20,... 21. Ling Attila 50.24, ...26. Szegedi Gábor 51.68,... 27. Váczi Csaba 52.00,...39. Benkő Sándor 57.76. A csapatverseny állása: 1. Magyarország (Hegedűs Imre, Lázár Vilmos, Lázár Zoltán) 79.68 pont 2. Egyesült Álla­mok 81.76, 3. Ausztria 87.84. (bajzát) Bicskei szerint érthető a szurkolók csalódottsága- Megértem a csalódott szur­kolókat, hiszen győzelmet vártak - kezdte az értékelést a Moldova elleni 7-7-es döntet­lent követően Bicskei Berta­lan szövetségi kapitány -, de tudtuk, hogy a korábban a románok (0-0) és a törökök (2-2) ellen is döntetlent elért vendégeink nem feltartott kézzel érkeztek Budapestre, ügyesen és harcosan fognak futballozni. Együttesem az első félidőben szinte mara­déktalanul végrehajtotta az előre megbeszélt taktikát, né­hány apró hibától eltekintve jól játszott. —A második félidőben a moldovaiak támadóbb felfo­gásban játszottak, és sajnos együttesemben néhányan in­dokoltan, néhányan pedig számomra érthetetlen okok­ból elfáradtak. A csereként pályára lépett labdarúgók pe­dig még túl fiatalok ahhoz, hogy eldöntsenek egy ilyen találkozót. Tudom, hogy sok kritika éri majd a csapatot, de szükség van az ilyen jellegű mérkőzésekre, még ha nem is a szurkolók elvárásainak megfelelően alakul a vég­eredmény. Magyarország - Moldova 1-1 (1-0). Üllői út, 5000 néző. V.: Sowa (osztrák). G.: Sebők V. (39.), ill. Cles- cenco (66.). VÍZILABDA, Unicum-kupa Maximális hőfokon a magyarok- Remélem, a csapat tagjai a torna végéig jól bírják majd erővel a terhelést. Azt kértem tőlük, hogy a maximumot hozzák ki magukból - nyilatkozta dr. Kemény Dénes a magyar vízilabda­válogatott szövetségi kapitánya a Margitszigeten zajló Unicum- kupán. A németek 75^7-es, legyőzése után Szlovákia sem oko­zott gondot, 16-2-re nyert (Gólszerzői'c: Benedek 3, Kiss G. 1, Benedek 3, Kásás 2, Molnár 2, Biros 2, Steinmetz 2, Kiss G. 1, Fodor 1, Kiss Cs. 1, Märcz 1, Vári 1) a magyar együttes. A tegnapi eredmények: Magyarország - Ausztrália 12-6, Egyesült Államok - Szlovákia 9-7, Spanyolország - Németor­szág 13—4. A tornán a magyar és az amerikai együttes százszázalékos. ATLÉTIKA - Doppingügyek futószalagon Ottey és Douglas is tagad A Holland Atlétikai Szövetség (IAAF) megtiltotta, hogy Troy Douglas vágtázó részt vegyen a ma kezdődő sevillai atléti­kai világbajnokságon. A szin­tén doppingvétségen ért jama­icai Merlene Ottey ő-próbáját időközben a vb utánra halasz­totta a nemzetközi szövetség. A bermudai származású, de már holland színekben ver­senyző Douglas vizeletmintá­jában a június végi apeldo- orni viadal után nandrolont találtak. A 200 méteren Eu- rópa-bajnoki 4. helyezett, 36 éves sprinter országa szövet­ségének képviselőivel azt kö­zölte, hogy nem szedte az anabolikus szteroidok közé tartozó szert. Douglas két héten belül már a harmadik atléta az an­gol Linford Christie valamint Ottey után, akinek szerveze­tében ezt az izom- és robba- nékonyságnövelő anyagot mutatták ki. A jamaicai futónő szerve­zetében a július 5-i, luzerni verseny után találtak nandro­lont. Schumacher tesztelt - Negyven nappal a silverstoni baleset után a kettős lábtörést szenvedett Michael Schumacher az olaszországi Mugellóban autóba ült, és a helyi tesztpá­lyán próbaköröket tett a Ferrarival. Időeredménye jobb volt mint a vb-pontversenyben élen álló csapattárs Irvine-é. A teszt értékelése után elképzelhető, hogy rajthoz áll a jövő heti Belga Nagydíjon Spa-Francorchamps-ban. LABDARÚGÁS - Az Eger Körzeti II. osztályú bajnokság őszi sorsolása Október 2-án: Unió Eger - Novaj II. Az Eger Körzeti 77. osztályú labdarúgó-bajnok­ság 7999/2000-es őszi idényében a hétvégén a harmadik forduló mérkőzéseire kerül sor. Az őszi menetrend a következő: 3. forduló. Augusztus 21. szombat, 16.30: Noszvaj - Dohánygyár Eger, Tófalu - Pétervá- sára II. Augusztus 22. vasárnap: Felsőtárkány II. - Kisnána, Mátraballa - Hevesvezekény, Szajla - Novaj II., Tenk - Tiszanána, Erdőkö­vesd - Unió Eger FC. Szabadnapos: Hevesara­nyos. 4. forduló. Augusztus 28., szombat, 16.30: Hevesvezekény - Tófalu. Augusztus 29., vasár­nap, 16.30: Tenk - Erdőkövesd, Tiszanána - Szajla, Novaj II. - Mátraballa, Pétervására II. - Noszvaj, Dohánygyár Eger - Kisnána, Heves­aranyos - Unió Eger FC., Szabadnapos: Felső­tárkány II. 5. forduló. Szeptember 4., szombat, 15.30: Unió Eger FC - Felsőtárkány II., Noszvaj - He­vesvezekény, Tófalu - Novaj II. Szeptember 5., vasárnap, 15.30: Kisnána - Pétervására II., Mátraballa - Tiszanána, Erdőkövesd - Heves­aranyos, Szajla - Tenk, Szabadnapos: Dohány­gyár Eger. 6. forduló. Szeptember 11., szombat, 15.30: Hevesvezekény - Kisnána. Szeptember 12., va­sárnap, 15.30: Szajla - Erdőkövesd, Tenk — Mátraballa, Tiszanána - Tófalu, Novaj II. - Noszvaj, Dohánygyár Eger - Unió Eger FC, Felsőtárkány II. - Hevesaranyos, Szabadnapos: Pétervására II. 7. forduló. Szeptember 18., szombat, 15: Unió Eger FC - Pétervására II., Noszvaj - Ti­szanána, Tófalu - Tenk. Szeptember 19., vasár­nap, 15: Kisnána - Novaj II., Mátraballa - Szajla, Hevesaranyos - Dohánygyár Eger,Er­dőkövesd - Felsőtárkány II. Szabadnapos: He­vesvezekény. 8. forduló. Szeptember 25., szombat, 15: He­vesvezekény - Unió Eger FC. Szeptember 26., vasárnap, 15: Mátraballa - Erdőkövesd, Szajla - Tófalu, Tenk - Noszvaj, Tiszanána - Kis­nána, Pétervására II. - Hevesaranyos, Dohány­gyár Eger - Felsőtárkány II. Szabadnapos: No­vaj II. 9. forduló. Október 2., szombat 14: Unió Eger FC - Novaj II., Noszvaj - Szajla, Tófalu - Mátraballa. Október 3., vasárnap, 14: Kisnána- Tenk, Felsőtárkány II. - Pétervására II., He­vesaranyos ■- Hevesvezekény, Erdőkövesd - Dohánygyár Eger. Szabadnapos: Tiszanána. 10. forduló. Október 9., szombat 14: Tófalu- Erdőkövesd, Hevesvezekény - Felsőtárkány II. Október 10., vasárnap, 14: Mátraballa - Noszvaj, Szajla - Kisnána, Tiszanána - Unió Eger FC., Novaj II. - Hevesaranyos, Pétervá­sára II. - Dohánygyár Eger. Szabadnapos: Tenk. 11. forduló. Október 16., szombat, 13.30: Unió Eger FC - Tenk, Noszvaj - Tófalu. Októ­ber 17., vasárnap, 13.30: Kisnána - Mátraballa, Dohánygyár Eger - Hevesvezekény, Felsőtár­kány II. - Novaj II., Hevesaranyos - Tiszanána, Erdőkövesd - Pétervására II. Szabadnapos: Szajla. 12. forduló. Október 23., szombat, 13.30: Noszvaj - Erdőkövesd, Tófalu - Kisnána, He­vesvezekény - Pétervására II. Október 24., va­sárnap, 13.30: Szajla - Unió Eger FC, Tenk - Hevesaranyos, Tiszanána - Felsőtárkány II., Novaj II. - Dohánygyár Eger. Szabadnapos: Mátraballa. 13. forduló. Október 30., szombat, 13: Unió Eger FC - Mátraballa. Október 31., vasárnap, 13: Kisnána - Noszvaj, Pétervására II. - Novaj II., Dohánygyár - Tiszanána, Felsőtárkány II. - Tenk, Hevesaranyos - Szajla, Erdőkövesd - Hevesvezekény. Szabadnapos: Tófalu. 14. forduló. November 6., szombat, 13: Tó­falu - Unió Eger FC. Vasárnap, 13: Kisnána - Erdőkövesd, Mátraballa - Hevesaranyos, Szajla- Felsőtárkány II., Tenk - Dohánygyár, Tisza­nána - Pétervására II., Novaj II. - Hevesveze­kény. Szabadnapos: Noszvaj. 15. forduló. November 13., szombat, 13: Unió Eger FC - Noszvaj, Hevesvezekény - Ti­szanána. November 14., vasárnap, 13: Pétervá­sára II. - Tenk, Dohánygyár Eger - Szajla, Fel­sőtárkány II. - Mátraballa, Hevesaranyos - Tó­falu, Erdőkövesd - Novaj II. Szabadnapos: Kis­nána. LABDARÚGÁS Meglepetés Nagykanizsán A labdarúgó PNB 3. fordulójá­nak nyitómérkőzésén az újonc Nagykanizsa a bajnok MTK-t fogadta: Nagykanizsai Olajbányász - MTK Hungária FC 1-1 (1-1) Nagykanizsa, 8000 néző. V: Kiss B. G.: Horváth Gy. (40.), ill. Il­lés (37.). A nagy érdeklődéssel várt ta­lálkozón az újonc Nagykanizsa végig méltó ellenfele volt a ta­valyi bajnoknak, így a döntet­len igazságosnak mondható. NB I-es eredmények: BKV Előre-Komáromi FC 0-1 (0-1), Előre FC Békéscsaba - Tisza- újváros 3-0 (1-0), Dunakeszi ADtranz - Kecskeméti FC 1-0 (0-0). HEVEST'HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/413-644, szerkesztőségi telefax: 36/413-145 Hirdetési telefon: 36/410-880, telefax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/413-145), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311 -697, tel: 37/301 -564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 695 Ft, negyedévre 2085 Ft, fél évre 4170 Ft, egy évre 8340 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők ál­tal megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Sprin­ger-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses meg­rendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.

Next

/
Thumbnails
Contents