Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-21 / 194. szám

1999. augusztus 21., szombat Gazdasági Tükör 7. oldal Nyilvánosság kizárva. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szombaton nem tartja meg a MÁV Rt.-vel folytatott eddi­gi tárgyalásokat értékelő, a hét végére tervezett sajtótá­jékoztatóját - közölte a szakszervezet pénteken. Csütörtökön a késő estig tar­tó egyeztetésen ugyanis a szakszervezet és a MÁV Rt. képviselői megállapodtak abban, hogy a további tár­gyalások eredményessége ér­dekében a következő napok­ban nem lépnek a nyilvános­ság elé. Új pályázatok. Az Orszá­gos Műszaki Fejlesztési Bi­zottság (OMFB) három új pályázatot hirdet meg - kö­zölte Bottka Sándor, az OMFB elnökhelyettese. Az egyik pályázat a környezet- védelem műszaki fejleszté­sét, a másik - amit az Okta­tási Minisztériummal közö­sen írnak ki - a kooperációs kutatási központok létreho­zását támogatná. A harma­dik a kis- és közepes vállal­kozások technológiai együtt­működését fejlesztő, úgyne­vezett integrátor pályázat lenne. Kapuzárás. 1999-ben a Hungária Biztosító Rt. Nyugdíjpénztárába belépők száma jelentősen meg­növekedett. Az első félévben a tavalyi egész éves létszám­hoz képest 30 százalékkal emelkedett a taglétszám. A magánnyugdíjpénztárba va­ló belépési, illetve átlépési határidőhöz, augusztus 31- hez közeledve a legfeltű­nőbb növekedés a Közép- Dunántúlon volt megfigyel­hető - közölte a biztosítótár­saság. Aláírták az M1-es sorsát rendező megállapodást Díjcsökkenés, hosszabb fizetőszakasz Rendeződött a Győrtől Hegyeshalomig tartó fizetős szakasz helyzete. A csőd elkerülése és a folyamatos üzemeltetés biztosítása érdekében az állam átvállalta a fenntartó vállalkozás adósságainak törlesztését. A megállapodást követően a kormány a kilométerdíjakat a felére csökken­ti, a fizetős szakaszt pedig kiteijeszti az autópálya teljes hosszára. Nagy jelentősége van annak, hogy a Magyarországon átveze­tő kelet-nyugati autópálya-kap­csolat teljes egészében kiépül­jön és működőképes legyen, és éppen ezt veszélyeztette volna, ha az állam nem vállalja magára az Ml-est üzemeltető Első Ma­gyar Koncessziós Autópálya Rt. tartozásait. A bevételek tervezésekor, 1993-ban a ténylegesen megvaló­sultnál kétszer nagyobb forga­lomra számítottak, ezért a rend­kívül magas kilométerdíjak elle­nére is bizonytalanná vált a társa­ság működése. Az Európai Újjá­építési és Fejlesztési Bank Ma­gyarországi megbízottja, Remin­der Péter a megegyezés után el­mondta, hogy korábban a pénzin­tézetek és a vállalkozók gyorsabb­nak képzelték a kelet-európai vál­tozások folyamatát. Másként tör­tént, ezért az államnak fokozott szerepet kell vállalnia. A kormány elképzelése szerint rövid időn belül az összes ma­gyarországi sztrádán fizetni kell majd, de jóval alacsonyabb díjat, mint amennyit az első fizetős sza­kaszon kellett. Augusztus 28-tól Győrtől a határig körülbelül fele­annyi lesz az útdíj, mint eddig. Ja­nuár elsejétől viszont Budapest­től a határig, a teljes útszakaszon fizetni kell a közlekedőknek. Az M7-es csak a felújítás után válik fizetőssé. Járni Zsigmond bejelentette, hogy a kormány a következő tíz évben hatszázmilliárd forintot szán autópálya-építésre. A költsé­geket nem az autópályadíjak fog­ják fedezni, mert azok túl alacso­nyak lennének hozzá, a központi költségvetésből erre szánt össze­gek azonban a sztrádák által érin­tett térségek gazdasági fellendülé­sét követően - közvetett formá­ban - meg fognak térülni. A pénzhiány a legtöbb esetben csupán kifogás Fontos az értékek védelme Építészeti értékeink védelme lesz a fő témája az augusztus 25-27-e között Tokajban megrendezésre kerülő IV. Országos Fő­építészi Konferenciának. A tanácskozás kiemelten foglalkozik majd a nemzeti örökség és az arculat építészeti összefüggéseivel.- Mekkora mozgástere van ma­napság az építészeknek nemze­ti értékeink megőrzésében, amikor meglehetősen szűkös büdzséből kénytelenek gazdál­kodni az önkormányzatok? - kérdeztük a konferencia kap­csán Virányi Istvántól, az Or­szágos Főépítészi Kollégium elnökétől.- A pénz hiánya csupán ki­fogás: a kevés pénzt is lehet jó, és a sokat is lehet rossz dol­gokra fordítani. Minden az ön- kormányzatokon múlik. Saj­nos jellemző, hogy inkább a túlélésre összpontosítanak. A pénzt elsősorban a működésre kényszerülnek fordítani, mint­sem a hosszabb távú célok elő­készítésére, megvalósítására. A négyéves választási ciklus, a négy évre való gondolkodás a településeken építészi szem­mel nézve nem túl szerencsés, hiszen legalább 15-20 éves táv­latokra kellene új városfejlesz­tési koncepciókat megfogal­mazni.- Mit vihetünk át a jövő évez­redbe?- A szabályozások és a szándékok építészeti értéke­ink megóvásának irányába mozdulnak el. Meglévő érté­keink karbantartása, megújítá­sa remélem, győzelmet hoz az uniformizálódás felett. A nyu­gati beruházó kereskedelmi cégek meglehetősen erőszako­sak. Nem a jövőnek szóló épí­tészeti produktumként, ha­nem a legegyszerűbben, a leg­gazdaságosabban akarják megépíteni bevásárlóközpont­jaikat. Részükről ez érthető. Épí­tészként, városrendezőként azonban nehezen fogadható el: miért engedik a települé­sek, hogy értékes területeiken, a meglévő építészeti érték le­bontásával teljesen uniformi­zált épületek épüljenek? Hosz- szú távon természetesen a te­lepülés létét kell biztosítani, de úgy, hogy a helyi építészeti értékek megmaradjanak. (újvári) Kézművesünnep a Várban Mesterek találkozója A mesterségek ünnepe kereté­ben immár tizenharmadik al­kalommal mutatkoznak be a legkiválóbb magyar kézműve­sek augusztus 19-e és 22-e kö­zött a Budavári Palota törté­nelmi környezetében. A rendezvényre a NESZ (Nép- művészeti Egyesületek Szövet­sége) 32 különböző alkotómű­helyből mintegy hétszáz kéz­művest hívott meg. A résztve­vők négy napon át működő műhelyekben mutathatják be a hagyományos mesterségek minden csínját-binját a közön­ségnek. (A gyerekek számára a palota teraszán külön kézmű­ves-foglalkoztatókat rendeztek be.) A műhelyekben a NESZ által zsűrizett népművészeti tárgyak, textíliák, öltözékek megvásárolhatók, a kirakodó- vásáron 200 hivatásos iparmű­vész árulja portékáit. Az ünnep nemcsak a kéz­műves-tradíciókról szól, kultu­rális kínálata is bőséges. Az idei fesztivál díszvendége Olaszország. Agnone és Ter- ramo városából húsz kézmű­ves és nyolcvan zenész, táncos érkezett, hogy ízelítőt adjon az olasz kultúrából. A rendezvény Szent István- napi ünnepségekhez kapcso­lódik. Tegnap délután került sor például a mesterek felvo­nulására, ami a Mátyás-temp­lom előtt fejeződött be, ünne­pélyes kenyérszenteléssel. Üdülési szokásaink A többség itthon nyaral Egy felmérés szerint a felnőtt lakosság 12 százaléka soha nem volt még üdülni, 50 száza­léka egytől három hétig tartó időszakot töltött el nyaralással az elmúlt három évben. A külföldi utazás - elsősorban anyagi megfontolások miatt - csak a nyaralók 40 százaléká­nál jöhet számításba; ők a leg­gyakrabban Görögországot, Olaszországot és Ausztriát ke­resték fel. Magyarországon még mindig a Balaton a legnépsze­rűbb, az itthon üdülők 15 száza­léka választotta ezt a célpontot. A megkérdezett háztartások­ban belföldi üdülésre és kirán­dulásokra összesen több mint 40 ezer forintot költöttek, míg külföldi üdülésre ez az összeg csaknem 120 ezer forint volt, ami mindkét esetben átlagosan 2-3 fő nyaralását, kikapcsolódá­sát fedezte. A válaszolóknak több mint a fele legszívesebben prospek­tusból szerezne tudomást a nyári kínálatról, de csak 10 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy valamely képes kínálati anyag alapján döntött az úti célról. Eszerint széles szaka­dék tátong a kereslet és a kíná­lat között az üdülési helyekről tájékoztató információs csator­nák szempontjából. A felmé­rés készítői ezt a jelenséget ta­nulságul is felkínálják a követ­kező szezonra való felkészü­léshez. Mi sem természetesebb ...a hegyikristályt idéző felületű, egyéni megoldásokra csábító, egyszerűségében harmonikus új Alpesi Cristal tetőcserépnél, mely megalkuvás nélküli fedést biztosít a megszokott Bramac minőségben. Az új Alpesi Cristal tetőcserepet augusztus 9-től bevezető kedvezménnyel kínáljuk Önnek: minimum 115 négyzetméternyi tető megrendelése esetén 15 m2 a Bramac ajándéka. Keresse a Bramac kereskedőknél az ország minden pontján! Szeretnék többet tudni az Alpesi Cristal tetőcserépről, kérem küldjenek címemre prospektust! építkezem tervező vagyok kivitelező vagyok Bramac Kft. 8200 Veszprém, Brusznyai Árpád u. 24. QUAIITÄTSMANA6EMENTSVSTEM Ha már egyszer építkezik MaTÍOTkiemeikedőbb -l^e^r^ba^soroiT? i I l^tveffil n%sftett||| te?méK^7/é&aanam és! RÓGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. PANORAMA 2000 rendszerű műanyag nyílászárók. C3ÜÚ Af U A N Y A G A/y/L Á SZÁ fi Ó K I 4 JŐl/Ő ÉVEZRED /G£NYE! SZERINT F.GF.R, GYÖNGYÖS, HATVAN, HF.VES, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA M VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK HETILAPJA Tervezett témáinkból: • Kezdődik a suli, avagy: tanszerkörkép • Kisnánán levonult a víz, ám megmaradtak a gondok • Ikertalálkozó Ercsiben • Barométer-témák: biztosítási adó, Mucha József, Guinness • Sport minden mennyiségben • ... és persze, ne feledjék: több százezer forintnyi értékes nyeremény! A NYERŐ LAP

Next

/
Thumbnails
Contents