Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-19 / 193. szám
1999. augusztus 19., csütörtök Hírlap Magazin 7. oldal A hagyományok nem vesznek el, csak átalakulnak Ma is őrzöm azt az egyszerűen díszített, hófehér lenvászon blúzt, amelyet több mint tíz éve kaptam ajándékba Fehér Jánosné egri népi iparművésztől. A szakmai rangot, és tudást jelző címet 1987-ben kapta meg a fiatalasszony, s ez alkalomból egy kis portré keretében mutattuk be olvasóinknak. Azóta nem múlt el úgy egyetlen év sem, hogy ne adtunk volna hírt újabb és újabb eredményeiről. Egy sűrűn gépelt oldal kevés lenne felsorolni azokat a címeket és kitüntetéseket, amelyeket az elmúlt tíz év alatt szerzett meg a fiatalasszony. Legutóbb a mezőkövesdi XXII. Országos Kis Jankó Bori Hímző- pályázaton nyerte el a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztérium első díját. Augusztus végéig pedig a Budai Vár Szent Mihály kápolnájában tekinthetik meg az érdeklődők a Fe- hérné által készített legszebb alkotásokat, az eredeti palóc motívumokkal díszített, a mai divathoz igazodó viseleteket. Csak tiszta forrásból- Fedémesen születtem és nevelkedtem. Gyerekkorom legemlékezetesebb élményei közé tartoznak afonóházi esték. Abban az időben a hosszú őszi, téli estéken ez jelentette a lá- nyoknak-asszonyoknak a ki- kapcsolódást, a szórakozást - meséli Irén, miközben a tágas, ízléses nappaliban gyönyörködünk a magyar kézműves hagyományokat idéző, berendezési tárgyakban. - Keresztanyám tanított kézimunkázni. Akkoriban nem volt ebben semmi különös. Minden lánynak tudni kellett varrni, hímezni, s illett a stafírungot is saját kézzel elkészíteni. Híres varróasszonyoktól lestük el a fortélyokat. Aztán bekerültem Egerbe egy modernebb környezetbe. Gyors- és gépíróként dolgoztam egy cégnél. Kényelmes munka volt, de nem leltem benne igazán az örömöm. Aztán 79-ben megszületett az első fiam, Zsombor, és a gyes-időszak alatt varrogattam különböző divatos holmikat. 1984 telén kaptam ajándékba az első inget Fedémesről. Egyszerű aratóing volt, mégis sokat jelentett számomra. Ettől kezdve azután tudatosan kezdtem gyűjteni a még fellelhető eredeti viseleteket Bükkszékről, Bodonyból, Váraszóról. Amikor az első darabjaimat kiállították a legrangosabb hímzőversenyen, a Kis Jankó Bori pályázaton, akkor rádöbbentem arra, hogy ez a helyes út. Ezért úgy döntöttem, hogy kizárólag az általam gyűjtött, eredeti motívumokkal fogom díszíteni a ruhákat. Ezt a vonalat követem évek óta és boldog vagyok, hogy elismerik és szeretik a munkáimat. Zsombor és Viktor Az igazi örömöt és büszkeséget azonban az alkotó számára két tehetséges fia jelenti, a főiskolás Zsombor és a középiskolás Viktor. Mindketten autentikus népzenével foglalkoznak, méghozzá igen magas színvonalon. Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen családban feltehetően a szülők kívánságára kezdtek muzsikálni a fiatalok, de ez nem így van.- Hat éve kezdtünk táncházba járni - mondja Zsombor. - Eleinte csak hallgattuk a csángó és gyimesi dallamokat, aztán úgy gondoltuk, mi is megpróbálunk zenélni. Egy novaji alkotótáborban ismerkedtem meg Dzsupin Pali bácsival, aki a mesteremmé vált. Tőle tanultam furulyázni. Viktor két és fél éve gardonozik. Tanár nélkül, a gyűjtött zenei anyag alapján kezdett el muzsikálni. Találkoztunk Gyi- mesben Tímár Jánossal és testvérével, Viktorral. Ők ugyanezeken a hangszereken játszanak, mesteri szinten. Járunk hozzájuk, és ők is meglátogattak már bennünket. Azóta megalapítottuk a Kerekes együttest, amelyben mi és még egy barátunk muzsikál. Talán mondani sem kell, hogy Zsombor az első nekifutásra megszerezte a Népművészet Ifjú Mestere címet. Öccse, Viktor csak azért nem jeleskedhet még e ranggal, mert nem töltötte be a pályázatban megjelölt korhatárt. Barta Katalin Szent István-napi „színeváltozások”, avagy a politika olykor közbeszól Az alkotmányt ünnepeltük és kicsit a kenyeret Kevés ünnepünknek olyan „ellentmondásos” a múltja, mint Szent István napjáé. Talán nem véletlenül: az államalapító királyunkra való emlékezést többnyire az aktuálpolitikához kötötte az épp aktuális hatalom. Tisztelet illeti ezért azokat az „évjáratokat”, amikor az uralkodó elit távol tartotta magát attól, hogy napi szintre lefordítva határozza meg a tartalmát. Összeállításunkban arra vállalkoztunk, hogy készülve az évezred utolsó előtti augusztus 20-ai ünnepségsorozatára, a korabeli Heves megyei sajtó segítségével felidézzük e század két olyan időszakát, amikor valami miatt „más” volt az ünneplés. Részben a húsz.as évekről, részben az ötvenesekről szólnak a szemelvények, amelyek hitünk szerint még ebben a kiragadott formában is tükrözik a kort, amikor az újságíró, vagy a politikus papírra vetette a sorokat, elmondta emelkedettnek szánt, de többnyire ideologisztikusra sikeredett ünnepi szónoklatát. Tudjuk, meglehetősen esetleges a feleleveníteni kívánt időszak kiválasztása, ám a célunk csupán az volt, hogy megmutassuk: ilyenek is voltunk mi - a nem is olyan távoli múltban. Kard és kereszt A húszas évekre alapvetően rányomta bélyegét a háborúban elveszett területeink miatti „sajnálkozás”, a felelősök keresése a vereség miatt és egyben a történelmi Magyarország visz- szaállításának törekvése. Jól példázza ezt az Egri Népújság 1923. augusztus 19-ei vezércikke Kard és kereszt címmel, valamint az Augusztusi írás című másik vezércikk. „Kard szerezte meg ezt a hazát, de a kereszt tartotta fenn... Árpád és Szent István - a kard és a kereszt - által lett Magyarország egész Európa védőbástyája... Mikor pedig gyöngült a kereszt csodás ereje: berozsdásodott a kard, elhomályosodtak vitézi erényeink. S kihullott a kard abból a vitézi magyar kézből, mely a világ csodájára öt esztendőn át forgatta veretlenül, diadalmasan.” A Jireznay Imre felelős szerkesztő által jegyzett lap vezércikke a belső ellenséget és a rövidlátó nyugati politikát jelöli meg okként mindazért, amit Trianon jelent: „Itt csúfolták meg a magyarságot azok, akik - mint a kígyók hízelegték be nemzet- és országveszítő tanaikat a becsületes magyar lélekbe. S mikor elgyöngítettek, lezüllesztettek mindent, ami bennünk nemes, nagy, dicső és magasztos volt: akkor halálos marással iparkodtak megölni...” Az Augusztusi írás a nemzet előtt álló nagy feladatokról szólva leszögezi: „Kifelé a területi integritás visszaszerzése, idebenn a gazdasági és erkölcsi újjászületés azok az egyetemes nemzeti célok, melyeknek a nemzet minden rétege és minden polgára szolgálni van hivatva. A nagy és kis antant éber ellenőrzése alatt, spionoktól és börtönőröktől körülvéve, lerongyolt valutával és fegyvereinktől megfosztottan sem szabad elhalványodni engednünk a területi épség visszaszerzésének reményét... Lassanként ünnepi feladattá magasztosul és távolodik így tőlünk a történelmi határok visszaállítása s a hétköznapok kínzó problémája: a gazdasági küzdelem nyűvi és sorvasztja maradék erőinket...” A szentistváni ország A szentistváni Magyarországról nem mondunk le soha — ezt a címet viseli az 1928-as ünnepekről szóló tudósítás az Egri Népújság augusztus 22-ei számában: „A fővárosba érkezett vidékiek és külföldiek számát nyolcszázezerre becsülik... Háromnegyed kilenckor megszólaltak a harangok, feltárult a palota hatalmas kapuja és megindult a Szent Jobb-körmenet. Karinges papok serege, katonazenekar, az amerikai magyarok 500 tagú küldöttsége, a Katho- likus Szövetség halad el, majd a koronaőrök festői egyenruhája tűnik fel a menet kétoldalán... Szent István napján déli tizenkét órakor országos ünnepség keretében avatták fel a Szabadság téren az ország zászlóját. Az emlékmű az irredenta szobrokkal szemben áll. Nagy-Ma- gyarország földjéről összehordott rögök fölé épült szószék fogja körül, középen nyúlik fel a hatalmas zászlótartó, amelyen az ország zászlaja fog lobogni...” Más rend, más ünnep „1949. augusztus 20-án lépett hatályba a törvény a Magyar Népköztársaság Alkotmányáról. Azóta minden évben megünnepeljük az Alkotmány Ünnepét együtt az Új Kenyér Ünnepével. Valóban az új kenyér és az alkotmány nagyon közel állnak egymáshoz - írja Lénával Vilmos, a megyei tanács vb. elnöke a Népújság - az MDP Heves Megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja - 1956. augusztus 18-i (szombati) számának fél kolumnás vezércikkében. „A párt fő irányvonala, politikai és gazdasági célkitűzései mindig helyesek voltak, a megvalósítás részletkérdéseiben azonban - és ezt a párt őszintén népünk elé tárta - voltak hibák... Az 1956, júliusi központi vezetőségi ülés erőteljesen meggyorsította a hibák kijavítását és bizalommal tölti el népünket... Sokat javult az utóbbi két-három hónapban a lakosság hús- és sörellátása, azonban ez megyénkben még nem kielégítő. A húsellátás további javításának és a jelenlegi színvonal tartósságának az a biztosítéka, ha több szarvasmarhát, sertést, baromfit tenyésztünk megyénkben. Ehhez több takarmányt kell termelni... Lehet-e méltatni kellőképpen, mit eredményezett az a tény, hogy hazánkban minden hatalom a dolgozó népé. Kötetekre terjedő gazdasági, politikai - kulturális -, szociális és egészségügyi tanulmányokat lehetne készíteni, hogy azok a kézzelfogható és valamennyiünk által jól érzékelhető eredmények össze legyenek gyűjtve, amelyek abból fakadtak, hogy népünk kezébe vette a hatalmat...” Az ünnepi szám címoldalán Akikre büszkék vagyunk címmel három portrékép található, rövid indoklással. „ Toldi Miklós, a gyöngyösi MÁV Kitérőgyár előkészítő lakatosa 186 százalékos tervteljesítésével készült az Alkotmány ünnepére”, „ Tóth Mihályné petőfibányai dolgozó 23 Népújság előfizetőt gyűjtött”, „Geda István forgalmi szolgálattevő, a füzesabonyi állomás kiváló dolgozója, július havi tervét 110 százalékra teljesítette”. A forradalom közbeszólt Az ellenforradalomnak titulált forradalom és szabadságharc utáni első alkotmányünnep előestéjén Bíró József, az MSZMP megyei bizottságának titkára írt vezércikket a Népújság augusztus 18-ai számába: „Az ellenforradalom leverése óta először ünnepli dolgozó népünk megmentett hatalmát, kifejezésre juttatva, hogy a proletárdiktatúrát mindenfajta támadással szemben megvédi. Augusztus 20-a azelőtt is ünnep volt: az uralkodó körök, főleg a katolikus egyház ünnepe. Ma viszont a dolgozó nép ünnepli saját hatalmát, alkotmányát... az ellenforradalom minden rágalomhadjárata ellenére is a 12 év világosan bebizonyította, hogy a munkás- osztály, a dolgozó nép képes nagyot, szépet, maradandót alkotni... Nem kell külön magyarázat, hogy milyen demokrácia az, ahol egyesek kezébe adják a gyárat, a bankot, a földet, üldözik mindazokat az embereket, akik szilárdan, tiszta hittel kiállnak a béke, az emberi haladás nagy ügye mellett. Az ilyen „demokráciából”, ahol a termelési eszközök egy szűk réteg tulajdonában vannak, ahol a kisebbség uralma érvényesül a többség felett, ahol üldözik a haladó erőket, ahol a munkanélküliség réme fenyegeti a dolgozókat, nem kér a magyar dolgozó nép”. Ugyanezen lapszámban olvashatók tudósítások az ENSZ ötös bizottságának megállapításai elleni aláírásgyűjtésekről is: „Mi az egri népművelési tanfolyam hallgatói, akik építői voltunk azoknak az eredményeknek, melyeket megyénk területén felszabadulásunk óta az októberi ellenforradalomig elértünk, a leghatározottabban elítéljük az ENSZ ötös bizottságának jelentését, amely rágalmakat zúdít hazánkra, hogy ezzel félrevezesse a kapitalista országok dolgozóit...” A jó kommunista Százezres tömeg előtt beszélt Dobi István és Kádár János elvtárs - adja hírül szalagcímében a Népújság 1957. augusztus 22-én. A tudósításban a lap röviden ismerteti az Elnöki Tanács elnökének beszédét, majd teljes egészében Kádárét. Csak egy részlet a jó kommunista meghatározásából: „Az a kommunista, aki úg\ viselkedik, mintha uralkodna a nép felett, vagy felette állna, nem jó kommunista. Az a jó kommunista, aki a nép élén áll a munkában, a harcban, a bajban, a rosszban és a jóban együtt az emberekkel és vezeti őket. Meg kell mondani okulásul, hogy a mi pártunk... jól dolgozott, nagyon jól dolgozott addig, amíg harcolni kellett a hatalomért... Később a párt egyes emberei azt hitték, hogy most már nem olyan fontos az embereket meggyőzni, hogy elég az emberekre rákiabálni, úgy sem mernek visszabeszélni.” Összeállította: Sike Sándor
