Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-18 / 192. szám

4. oldal Horizont 1999. augusztus 18., szerda Esélyt adnak az újrakezdéshez zetben lévő családokat foga­dunk be hat hónapra. Ez idő alatt segítiink'tmegoldani prob­lémájukat, minél hamarabb megfelelő otthont próbálunk ta­lálni nekik. Nem az a célunk, hogy itt rekedjenek, hiszen má­soknak is szükségük lehet az átmeneti szállásra.- Hány ember dolgozik az in­tézményben?-Jelenleg kilenc munkatár­sunk van. Többségük pedagó­gus, akik a gyerekek tanulásá­ban, felzárkóztatásában segíte­nek, illetve van két szociális Gyakran előfordul, hogy egy család válságos helyzetbe kerül, esetleg önhibáján kívül elveszti otthonát, s egyik percről a má­sikra utcán találja magát. Egy segítő kéz ilyenkor életet ment­het, egy átmeneti szállás megoldhatja a pillanatnyi problémá­kat, összetarthatja a családot. Egerben május végén adták át a Családok Átmeneti Otthonát, melyet a Konszenzus Alapítvány hozott létre. EGER - Mint azt Varga István elnöktől megtudtuk, a Konszen­zus Alapítvány Heves Megyei Szervezete két éve alakult, s fő feladatuk a szociális célok megvalósítása.-Ezen kívül hálózatszerve­zéssel is foglalkozunk - mondja az elnök -, amely a szociális te­rületen dolgozó civil szerveze­tek összefogását, támogatását jelenti. Az alapítvány az elmúlt évben pályázatot nyert az Or- szágps Foglalkoztatási Alapít­ványnál, mely lehetőséget ad arra, hogy négy gépkocsival naponta 800 embernek szállít­sunk ki ebédet, illetve vacsorát. Phare-támogatással tavaly ezt a tevékenységünket kibővíthet- tük, s ma már egy 500 adagos saját konyhát is üzemeltetünk.- A megyeszékhelyen kívül is tevékenykednek ?-Természetesen megpróbá­lunk minél tágabb területen je­len lenni. így négy községben, Balatonban, Bekölcén, Mikó- falván és Szűcsön is működte­tünk gyermekjóléti szolgálatot. Itt szakemberek várják a gyere­keket, pszichológusok segíte­nek a problémák megoldásá­ban, a tanácsadásban.- Több mint két hónapja megnyílt a Családok Átmeneti Otthona...- így igaz, a szintén Phare- támogatásból létrejött intéz­mény egyszerre 25 embert tud befogadni a hét, fürdővel is fel­szerelt szobába. Az otthonba lakás nélkül maradt, krízishely­munkás is. Mellékállásban pe­dig jogászt, pszichológust és gyermekpszichiátert is foglal­koztatunk. Az alapítványnál egyébként több mint 30 ember dolgozik, akiknek nagy része megváltozott munkaképességű. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy munkalehetőséggel segít­sünk azoknak az embereknek is, akik esetleges betegségük miatt nehezebben tudnak elhe­lyezkedni.- Az átmeneti otthon biztosí­tása az alapellátás része. Az önkormányzattól milyen segít­séget kaptak?- Az otthon létrehozása va­lóban önkormányzati feladat, s mi egymillió forintot kaptunk az egri önkormányzattól a meg­valósításhoz. Ezen kívül a He­ves Megyei Önkormányzat a GYIVI megüresedett épületeit bocsátotta rendelkezésünkre, ami nagy segítséget jelentett számunkra.- Miből tartják fent az intéz­ményt?- A törvény egy főre 322 ezer forint normatív támogatást határoz meg, ami így nagy ösz- szegnek tűnik, ám éppen hogy csak elég a fenntartáshoz. így pályázatokból, támogatásokból és egyéb saját forrásból próbál­juk összeszedni a szükséges összeget. Az otthon egyébként nem ingyenes, a jövedelemtől függően határozzuk meg a hoz­zájárulás mértékét. Ezért a pén­zért azonban teljes ellátást kap a család, s olyan hátteret, mely segíthet kilábalni a szorult helyzetből. Mi tulajdonképpen egy esélyt adunk az újrakez­déshez. Elek Eszter Egy kisgyermekes családnak nagy segítség az átmeneti otthon FOTÓ: GÁL GÁBOR VEGKIARUSITAS G-STAR GARAGEBAN! AZ ÜZLET TELJES NYÁRI KINALATA: 12 VILÁGMÁRKA PÓLÓI, SHORTJAI, RÖVID UJJÚ INGEI, BERMUDÁI ÉS TOPJAI-80 %-0S ÁRENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLHATÓK MEG! AMÍG A KÉSZLET TART VILÁGMÁRKÁK FELÁRON, VAGY MÉG OLCSÓBBAN! NYÁR KÖZÉPÉN. NYÁR VÉGI ARAKON! SCOTH & SODA PÓLÓ: 8.300,-Ft helyett TOM TAILOR RÖVID UJJÚ ING: 7.900,-Ft helyett NEWS SHORT: 8.300,- Ft helyett NO-EXCESS RÖVID UJJÚ ING: 5.900,- Ft helyett TAROT ÚTMUTATÓ p®*« SORSELEMZES tabut KÁRTYÁVAL HERCZRG KATA SEGITSEGEVELj _ © 06-90-230 391 UOBOS2KÓJB II EDCZEG KATI \SZTD OG3USV 06-90-230-401 04-90-230-402 06-90-230-403 06-90-230-404 OHOS2ÚN 06-90-230-405 SZŰZ 06-90-230-406 06-90-230-407 itólfG 06-90-230-40» SKORPIÓ 06-90-230-409 NYIUS 06-90-230-410 84« 06-90-230-411 yiZONTÖ 06-90-230-412 HALAK Éjjel-Nappal hívható! A hívás díja 99 Ft+áfa percenként+6.60 Ft +áfa kapcsolási díj Axel Springer-Budapest Kiadót Kft. Audiotex 1S39 Bp. Pf: 591 TeL 488-5615 M3 AUTÓPÁLYA UTHASZNALATI DÍJAI 1999 JÁRMŰ-KATEGÓRIÁK és DÍJAK D1 9,00 Ft/km D2 22,50 Fl/km D3 31,50 Ft/km Matricaárak kategóriánként* jármű kategória éves havi D1 20.000,- Ft 2.200,- Ft D2 50.000,- Ft 5.500,- Ft D3 80.000,- Ft 8.800,- Ft * Bruttó összegek! Rendszeresen közlekedők éves vagy havi matricát vásárolhatnak ügyfélszolgálati irodáinkban: 1. Budapest Az autópálya kivezető szakaszán, a 12. km-nél lévő pihenőben (Shell benzinkúttal szemben). Tel.: 06-1-410-6854 2. Gödöllő (Haraszti út 2.) Autópálya Mérnökség Budapest felől lehajtás a 26-os km-nél. Tel.: 06-28-520-810 3. Gödöllő, Irányító épület Megtalálható Füzesabony felől, a fizető kapusort elhagyva. Tel.: 06-28-520-831 4. Gyöngyös (Karácsondl út 1.) Megközelíthető a 3-as út felől vagy az autópálya közelében Gyöngyös felé. Tel.: 06-37-304-856 5. Kél (Erdőtelki út 1/A) Autópálya Mérnökség Lehajtás az autópályáról Kál felé. Tel.: 06-36-487-864 Tisztelt utazó! Ügyfélszolgálati irodáinkban és a fizető kapuknál bankkártyát (VISA, EC/MC) elfogadunk. Óvja azonosító kártyáját a napfénytől, mágneses tértől, sugárzó hőtől vagy nedvességtől Éves vagy havi matricáját feltétlenül ragassza fel a szélvédő bal alsó sarkába. A matrica csak felragasztva, azonosító kártyával együtt érvényes. Hajtson fel a sz ! Szeretne az M3 autópályára érvényes éves vagy havi mat­ricát nyerni? Ha igen, kövesse 13+1 héten át tartó játékunkat. Felhajthat a szerencsesávra, csak legyen kitartó. Vágja ki szerdai megjelenéskor a képes feladványunkat és válaszoljon helyesen a feltett kérdésekre. A szerencsetotó szelvényeit összegyűjtve, 1999. augusztus 30-ig kell beküldeni a követ­kező címre: 3301 Eger, Pf. 23. A hibátlanul tippelők között - közjegyző jelenlétében - 5 darab éves és 10 darab havi matricát sorsol ki az ÉKM Autópálya Rt. A DióRádió (101,7 MHz) hullámhosszán az augusztus 24-i ÉKM híradó a tizennegyedik képes feladványunk megfejtését segítendő információkat közöl A tizennegyedik képes feladványunkat augusztus 25-én közöljük. ISI AUTÓPÁLYA Melyik településen található, s mi a képen látható ne\>ezetesség? TELESTAR-KABELKOM AMSTEL SÖRFESZTIVÁL BEERFESTIVAL-BIERFEST vu EGER u 1999. augusztus 19-21. Egész napos szórakoztató programok a CENTRUM parkolóban! ALL DAT PROGRAMS-GANZTÄGIGE PROGRAMME SZTÁRVENDÉGEK-STARGUESTS-STARGASTE Az Európa- bajnok ugrókötél-együttes Angyal János humorista FRESH együttes Migrén együttes és Bach Szilvia Disco- és slágerparty Sörivó- és lufifújó verseny, bikaviadal, tűzijáték... jöjjön el családjával, barátaival, vendégeivel, szórakozzunk együtt! I Egész nap faszénen sült grillcsirke, sertéscsülök, flekken, kolbász, hurka és természetesen egy jó hideg AMSTEL sör és Coca-Cola termékek várják Önt. z wa c k irn gss —® M TELESTAR - KÁBELKOM rádió-eger KÁBELKOMMUNIKÁCIÓS KFT. 101F3% HEVES‘«HÍRLAP KEEMTSMA PENZKERESETI lehetőség, 1 fő- és mellékállásban, korlátozott létszámmal, rövid, ingyenes tanfolyam után, lakásvásárlási, pénzügyi­szolgáltatási, bankbiztosítást térülőién. Jelentkezés augusztus 23-ig. Tel: 30-9385-237 Felhívás Az AGRIA Takarékszövetkezet kivitelezésre meghirdeti az Eger, Katona tér 7-9. (volt ELKO) irodafelújítást. A tervdosszié 5000 Ft+ÁFA ellenében a Takarékszövetkezet kirendeltségén (Eger, Széchenyi u. 21.) 1999. aug. 19-én délelőtt 10 órától átvehető. A kivitelezés helyszínén konzultációs lehetőség augusztus 25-én 10-13 óráig. Ajánlatbeadás: szeptember 2-án 10 óráig a Takarékszövetkezet kirendeltségébe, borítékbontás: 10 óra 15 perckor. AGRIA Bélapátfalva ; Takarékszövetkezet Önt keressük! Ön egy önállóan dolgozni tudó FŐKÖNYVELŐ/NŐ megalapozott képzettséggel, esetleg főiskolai végzettséggel. Külkereskedelmi tapasztalattal (5-10 éves gyakorlattal) és szervezőkészséggel rendelkezik. Németül vagy angolul beszél. I Akkor Ön bennünket keres. Mi egy nagy nemzetközi gépkereskedelmi vállalkozás vagyunk. Várjuk írásos önéletrajzát és fényképpel ellátott pályázatát. Herbert Schachinger/Zöldi, 1195 Budapest, Kossuth u. 42. 1550401 ‘

Next

/
Thumbnails
Contents