Heves Megyei Hírlap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-14 / 189. szám

1999. augusztus 14., szombat Megyei Körkép 3. oidal Beteg rendelet Kedden lép hatályba a Munka Törvénykönyvének számos módosítása. így az is, hogy a jövőben már nem lehet betegállo­mánnyal meghiúsítani a rendes felmondást. A fel­mondási idő a betegségtől függetlenül megkezdődhet, amennyiben a munkaadó megelégeli maródi dolgozó­ját. Ez a hír önmagában is elegendő ahhoz, hogy ágy­nak essen az, akinek ve­szélyben a munkahelye. (né-zi) * Elveszett egy pénztárca szerdán az Egerből 18.10 órakor induló, Novajra tartó autóbuszon. Az erszényben a nehezen megkeresett 20 ezer forint mellett személyi iratok is voltak. A károsult kéri a becsületes megtalálót: juttassa el az okmányokon szereplő címre a tárcát, vagy értesítse őt a 36/456-768-as telefonszámon. Fogadóórát tart Törőcsik Miklós önkormányzati kép­viselő, a szociális és egész­ségügyi, valamint a kulturá­lis bizottság tagja hétfőn 18 órától Egerben a Töviskes tér 3. szám alatt, továbbá kedden 18 órától a Rákóczi út 57.-ben. Novajon búcsút tartanak a hét végén. A vasárnap 10 órakor kezdődő szentmisét körmenet követi. Bélapátfalván technikai okok miatt elmarad a vasár­nap estére hirdetett utcai ci­gányból - tájékoztatta la­punkat Lakatos Zoltánná, a Lungo Drom helyi elnöke. Füzesabonyban a búcsú al­kalmával vasárnap 11 óra­kor kezdődik a szentmise, mely után körmenetre in­dulnak a résztvevők. Rejtvényfejtők! Az augusz­tus 7-én közölt rejtvényünk helyes megfejtése: Családi körben töltöttem a hétvégét. A jó választ beküldők közül Hegedűs Krisztina (Apc) és Bakacsi Ernő (Eger) nyert könyvutalványt. Gratulá­lunk! Az e heti feladvá­nyunk - anyagtorlódás miatt - mai számunkból sajnos kimaradt. Kiállítás nyílt tegnap a szlo­vákiai Füleken, a múzeum­ban Varga Károly pétervá- sárai fazekas munkáiból. Az alkotó önálló tárlatán főként a mezőtúri motívumokat és formákat idéző tárgyakkal mutatkozik be. Ismerik a város nevét, tartanak a csapattól Találkozások képernyőn és élőben GYÖNGYÖS - Egyetlen csa­pat sem lelkesedik, ha a Játék határok nélkül produkcióban az első fordulóba sorsolják őket, miután a kezdőknek van a leg­kevesebb idejük a felkészülésre, ráadásul viszonyítani sem tud­nak az addigi eredményekhez. A mátraaljai város csapata ennek ellenére remekül teljesí­tett La Castellában, s ha csak egyetlen ponttal többet szerez­nek, az idei, jubileumi játék döntőjében ők képviselhették volna Magyarországot. Utólag nem érdemes azon rágódni: mi Mindenki együtt, mindenki egyért és viszont lett volna, ha... Viszont min­denképpen érdemes vasárnap este a televízióban is megnézni, milyen rafinált díszletek között, milyen „mozgáskorlátozó” jelmezekben milyen nehézsé­geket kellett legyőzniük. Ez csupán a harmadik esz­tendő volt, amikor a város kép­viseltette magát ezen a látvá­nyos versenyen. Olaszország­ban a többi induló képzeletében mégis úgy él Gyöngyös neve, mint azé az erős csapaté, mely­nek teljesítményére hosszú évek óta oda kell figyelni. Ennek az erős csapatnak végsőkig küzdő tagjait, vala­mint kapitányukat, Tőkés Lász­lót és játékos-edzőjüket, Köves Pétert köszöntik vasárnap este mindazok, akik 18 órától részt vesznek a tiszteletükre szerve­zett utcabálon a Szent Bertalan utcában, ahol video-projektoros kivetítéssel követhetik nyomon a verseny pillanatait is. Örömből szőtt míves alkotások (Folytatás az 1. oldalról) A város első embere a további­akban kiemelte: az itt élők mindig törekedtek arra, hogy sajátos, egyedi értékeiket fel­mutassák az ide érkező idege­neknek. Ilyen érték egyebek mellett a kézművesség, amelyet a Népművészeti és Háziipari Szövetkezetben ápolnak. Ezt követően F. Tóth Mária, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának főtanácsosa üdvözölte a jelenlevőket. Em­lékeztetett arra, hogy az ezred­fordulóhoz közeledve is van létjogosultsága a kézműves­ségnek, s hagyományaink ápo­lásának. Az itt kiállított 47 alkotó 117 műve arról tanúskodik, hogy az eredeti motívumok megőrzésé­vel olyan tárgyakat képesek lét­rehozni az ipar- és népi ipar­művészek, amelyek bátran használhatók a hétköznapok­ban. A természetes alapanya­gokból szőtt ruhák, lakástextí­liák ötvözik nemcsak a hagyo­mányos díszítőelemeket, ha­nem a különböző tájegységekre jellemző sajátos technikákat is. Ezután Bakay Erzsébet, a Magyar Iparművészeti Főis­kola nyugalmazott professzora, a Népi Iparművészeti Tanács tagja foglalta össze a szakmai zsűri legfontosabb megállapítá­sait. Az idei pályázatra beérkezett munkák jelentős részét pamut-, len- és kenderszőttesek alkot­ták. Újdonság a lakástextilek céljára használható együttesek, Fülöp Pálné nagydíjas valamint az ízléses kiegészítő kellékek megjelenése. A bírálóbizottság pályadíjait Báder Miklósáé ismertette. Első díjban részesültek dr. Papp Lászlóné, Bujdosó Sándorné és Kállai Irén debreceni népi iparművészek kollekciói. A zsűri nagydíját Fülöp Pálné hevesi népi iparművész érdemelte ki. Számos alkotó vehetett át különböző intézmé­nyek, cégek, szervezetek által felajánlott különdíjat is. Az ünnepélyes eredményhir­detést követően a szervezők és a szakemberek sajtótájékozta­tón válaszoltak az újságírók kérdéseire. Ezt az alkalmat ragadta meg Báder Miklósné, hogy néhány gondolattal megemlékezzen a szövetkezet alapítójáról. Tompa Béláné Juliska néniről, akinek munkája, tanítása nem­csak Hevesen, de az ország számos pontján termőtalajra ta­lált, folyamatos megújhodást igénylő szelleme közöttünk él ma is. A tájékoztatón jelen volt az Európai Kézműves Tanács de­legációja is, köztük Martin Stüssi főtitkár, aki elismerően szólt a rendezvényről. Martin Stüssi kifejezte remé­nyét, hogy hamarosan hazánk is csatlakozhat az Európai Kéz­műves Tanácshoz. A mostani kiállítás és szakmai konferencia is megerősítette a delegációt ebben a törekvésben. A Hírlap kérdésére vála­szolva F. Tóth Mária miniszteri főtanácsos úgy fogalmazott, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kiemelt figyelmet fordít a hagyomá­nyokat átörökítő fiatal nemze­dékre is. Az utóbbi években jó néhány olyan kézműves szak­iskola nyitotta meg az ország­ban kapuit, ahol olyan fiatalok tanulnak, akiknek a jövőben biztos megélhetést jelenthet mesterségük gyakorlása. A program délután szakmai előadásokkal folytatódott. Ma délelőtt egyebek mellett norvég, osztrák és szlovák elő­adók is beszélnek a szövés kül­földi tapasztalatairól. A háromnapos rendezvény- sorozat vasárnap az egri Dobó István Vármúzeumban folyta­tódik, ahol etnográfusok tarta­nak előadásokat a természetes alapanyagok szerepéről. (barta) Tolivégen A pénztár előtt Ha közvélemény-kutatást tartanának a hevesi megyeszékhelyen arról, hogy vajon melyik a legnépszerűtlenebb intézmény, illetve cég, igazi vagy amolyan idézőjeles „hivatal”, az Egri Vagyonkezelő és Távfűtő Rt. - jelenleg EV AT néven közismert - szép reményekkel pályázhatna az első három hely egyikére, a dobogóra, valahová az APEH és a közterület­felügyelet mellé. Nincs ezen mit csodálkozni, az olyan he­lyek, ahol fizetni kell, ráadásul minden hónapban elég sokat, és eleddig jórészt követhetetlen elszámolás alapján, az életben nem lesznek közkedveltek. Nem valószínű, hogy éppen az EVAT-nál ne tudnák: aki csak teheti, menekül a társaság által kezelt és fűtött lakásokból, az ingatlanpiacon a varázsszó a „gá­zos”, az ilyen otthon drágább, de többet is ér, tulajdonosa egész évben jócskán spórolhat a fűtésen, szemben az „EVAT-os” la­kásokkal, ahol nyáron is több ezer forint a hődíjelőleg, télen vi­szont a horribilis számla ellenére sincs mindig elég meleg. Mindezen túl olykor esztendőkkel ezelőtti, ismeretlen eredetű „költségek” kerülnek elő, az embernek az az érzése, hasraütéses alapon szeretnék a pénzt kihúzni a zsebéből, a különböző tájé­koztatókból, elszámolókból és egyéb adatsorokból pedig sok­szor csak a saját nevét és címét érti. A legfrissebb hírek szerint ez mostantól másként lesz: a nem­rég megújult cégvezetés az egyik oldalon, a tartozások behajtá­sánál ugyan drákói szigort, a másik oldalon viszont közérthető számlákat és ügyfélközpontú munkát, a szó tényleges értelmé­ben szolgáltatást ígér. Aztán hogy ebből mi valósul meg, a jövő titka, annyi jósolható meg csupán, hogy az utóbbi nélkül az előbbi aligha fog menni. Ha már egyszer (rá)fizetünk, legalább tudjuk, hogy mire. Rénes Marcell Elkészült a katasztrófa-leltár (Folytatás az 1. oldalról) Ezzel szemben előfordult, hogy rendőri segítséget kel­lett igénybe venni egy-egy árokszakasz kitisztítása érde­kében... Volt úgy, hogy né­hány lelkiismeretlen helybeli egymás portájára engedte a vizet, illetve elzárta az elveze­tés lehetőségét. Több helyen pedig kerítést építettek a Szarvágy-patakba, amelyen döglött disznók, csirkék és szalmakupacok akadtak fenn, mesterséges gátat képezve az áramlás előtt. A mentési munkálatok so­rán az önkormányzat komoly segítségre számíthatott a helyi szövetkezettől, a hatvani tűzol­tóktól, az egyik hevesi kft.-tői, valamint 150-200 helybeli önkéntestől. A község csak néhány százezer forintot kapott vis maior pályázatára, noha a be­csült kár százmilliós nagyság- rendű. A gondokat tovább te­tézte, hogy az augusztus 8- ára virradó éjszaka ismét vi­har sújtotta a községet, ami­nek nyomán az intézmények többsége beázott, a sportpálya öltözőjének a tetejét pedig el­vitte a szél... (—ó) Tiffany-készítő tanárok SZARVASKŐ - Jacobi Zsu- gógust vár a programra, hogy ■ Jacobi Zsu­zsa, a Tiffany-technikával dolgozó üvegművész a kö­zelmúltban az egri II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában rendezett kiállítást. Alkotásai annyira megtetszettek (érthe­tően) a tanári karnak is, hogy úgy döntöttek, belekóstolnak a készítés örömeibe. Az üvegművész szívesen átadja ismereteit, s egy egész napos foglalkozást szervez számukra augusztus 27-én a település szabadidő-központ­jában. Több mint húsz peda­közösen készítsenek egy Tif- fany-tükröt, amely az iskolát ékesíti majd. A komoly munkát a falu­beli kirándulás lazítja. Hegyet másznak, hogy a fárasztó üvegvágás, forrasztás, políro- zás után se hétrét görnyedve térjenek haza. A szervezésben segítő Fodor Ildikó pedig is­merteti a társaságnak a köz­ség történetét. A nap koronája - a szépséges tükrön túl - egy kondér gulyás lesz. (n. z.) Gregor József (jobbról) hangját ismét megcsodálhattuk FOTÓ: PERL MÁRTON A komolyzene hívei újabb élménnyel gazdagodtak A Koronázási mise volt a szép sorozat fináléja EGER - Csütörtökön este a Bazilikában fejeződött be az a kilenc estén végigvonuló hang­versenysorozat, amit Ünnepi hetek a barokk Egerben címen rendezett a Megyei Művelődési Központ. A zárókoncert színvonala - a korábbiakhoz hasonlóan - minden igényt kielégített, a fo­kozott érdeklődésre jellemző, hogy a hivatalos kezdés előtti percekben még hosszú sorban várakoztak belépésre a ko­molyzene barátai. Bizonyára többeket vonzott már csupán az, hogy a világhírű operaéne­kes, Gregor József is közönség elé lépett, énekes szólistaként Hegyesi Hudik Margit, Szabó Bernadett, Daróczi Tamás ka­pott még szerepet a műsorban. Hegedűvel Lengyel Barbara működött közre a Miskolci Vir­tuózok kamarazenekarának kí­séretében, akik Gergely Péter Pál karnagy vezényletével Be­ethoven- és Mozart-műveket szólaltattak meg. Az utóbbi zeneszerző Koro­názási mise című kompozíciója volt a befejező hangverseny utolsó száma, amikor a Cardi­nal Mindszenthy és a Cantus Agriensis Kamarakórus ugyan­csak közönség elé állt, hogy tel­jessé váljék a maradandó él­ményt nyújtó produkció. Senki sem maradt adós. (fb) A /„ 4 ::Í HEVEST! ;S: un ofccvfc. túrni mii nmi**\ ijj^ iNuvthtü ŰRLAP VASÁRNAPI ÜGYELETE: Újságíró: Sike Sándor Telefon - (36)413-644 1 Fax-(36)412-333 : TRAFFIFAX­, VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, 3-25.SZ. főút, Gyöngyös belte­rület. 3.sz. főút. 14.00- 22.00 - Hatvan belte­rület, 3-30.sz.főút. 15-én: 06.00-14.00 - Eger bel­terület 3. sz. főút. Gyöngyös belterület 3-24. sz. főút. 14.00- 22.00 - Hatvan belterület 3-21. sz. főút.

Next

/
Thumbnails
Contents