Heves Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-31 / 177. szám
1999. július 31., szombat Hírlap Magazin 7. oldal A nővérke, aki betegséget lát a rejtelmes sorok között Ha ránézünk egy levélre, nagy valószínűséggel kitaláljuk, hogy egy, a betűvetést most tanuló kisgyerek, vagy egy felnőtt írta azt. Talán még azt is megsaccoljuk jó eséllyel, hogy nőtől vagy férfitól származnak-e a sorok, művelt vagy iskolakerülő ember futtatta a tollat a papíron. Liszkai Katalin viszont azt is tudja, ha egy irkalapot figyelmesebben megnéz: egészséges vagy beteg gyerek körmölte-e az írást. Nemcsak nekem, a járatlannak kerekedett el a szemem, amikor Kati előadását meghallgattam az ápolónők napján. A Markhot Ferenc Megyei Kórház és Rendelőintézet ünnepségén mindenki feszülten figyelte őt, s nagy tapssal jutalmazták - kolléganők, főorvosok egyaránt -, amikor mondandója végére ért. A gyermekosztály nővérkéje ugyanis grafológus. Négy éve végzett el egy kétéves képzőt, s szakdolgozatát a daganatos betégek írásait elemezve készítette el. Ötöst kapott.- A mintákon az egyén érzelmi életét vizsgáltam elsőként - mondja Liszkai Katalin. - Arra is kíváncsi voltam: milyen a kapcsolata a környezetével. Végül a gondolkodás- módját, is kiolvastam. Amikor valaki megtudja, hogy daganatos beteg, zaklatottá válik az írása. Nagyobb lendülettel ír, mintha ezáltal is takarékoskodhatna az idővel. Látható, hogy bezárkózik, nem fogadja el a környezete segítségét.- Nyilván a lelkiállapota miatt következik be ez a változás. Rettenetes lehet megtudni: „rákos vagyok”. De sejthető-e a kézírásból, hogy valaki tumoros, ha az orvos még nem állapította meg ezt egyértelműen?-Az a tapasztalatom, hogy igen. S nyomon követhető a betegség folyamata is. Az is tükröződik a beteg írásában, ha már beletörődött a helyzetébe. Ennek az írásnak az alkotója bizonytalan. Képtelen eldönteni: beilleszkedjék-e a világba, vagy hagyja magát sodortatni az eseményekkel Az írásra rendkívül sok tényező hat. A hangulat, a kor, a lelkiállapot, a szervi zavarok. A beteg ember írásában megjelennek a gátlások, a hiányosságok jegyei.- Ismertetnél néhányat ezek közül? oldali margó szélesebb-e. Az írás nyomatékát is figyelembe kell venni, ami csak akkor számít, ha golyóstollat használt az alkotó, mert a filctoll vagy a töltőtoll szinte fut a papíron. Az írásnyomaték az életerőt, energiát mutatja. Egy tizenhat éves cukorbeteg fiú írása- A betűformák állandósága megváltozik. Betűk, esetleg szavak maradnak ki az írásképből. Az íráskép torlódik vagy nyúlik, a betűkön csomó- sodások jelennek meg, s megváltozik a betűnagyság.- Ha valaki számít rá, hogy egy grafológushoz kerül a jegyzete, önkéntelenül is vigyáz az írására...- Ezért kérünk tőle még egy spontán jegyzetet. Például egy cetlit, amire egy telefonüzenetet írt föl. S harmadikként időre diktálunk neki. Ez utóbbiaknál képtelenség „másnak látszani”.- Mi az, ami rendkívül árulkodó?- A szó és a sorok távolsága, az „a” és az „o" betűk nyitottsága, és sokat mond a margó is. Az, hogy a jobb vagy a bal- Gondolom, ha ezt valaki olvassa, s azt a látszatot akarja kelteni, hogy ő egy erőtől duzzadó illető, veszettül nyomja majd a tollát...- Ez is csak néhány sorig sikerülhet neki, utána bármenynyire ügyel az írására, visszatér önmagához.- Egy jól képzett, gyakorlott grafológusnak sem sikerül becsapnia egy másik írásszakértőt?-Tartósan nem. Azért sem, mert nyilván az a másik grafológus is kér majd legalább három, különböző időpontban és lelkiállapotban írt mintát.- Az előadásodban a cukorbeteg gyerekekről beszéltél. Honnan jött az ötlet, hogy velük külön foglalkozz?- Dr. Petheő István főorvos úr, a gyermekosztály vezetője tanácsolta, s örültem a javaslatának. Már csak azért is, mert több ilyen beteget is ápolok, s a közelmúltban részt vehettem egy diabéteszes kongresszuson Nyíregyházán. Huszonöt gyerek, köztük kicsik és serdülők írását vizsgáltam meg.- Egyértelműen kiderült, hogy másként ír egy cukorbeteg, mintegy egészséges?- Igen. Bár rendkívül zavaró volt, amikor a kamaszok írását elemeztem, hogy a bennük felszaporodott hormon vagy a betegségük miatt változott-e meg az írásuk. Mert ebben a korosztályban fokozott a környezet iránti ellenállás. Ilyenkor alakulnak ki a párkapcsolatok is, s tele lehetnek rettegéssel, hogy Liszkai Katalin FOTÓ: GÁL GÁBOR Az írás ezt sugallja: „Úgyis mindegy arra a kis időre, ami még hátravan nekem ”. (Az ábrák L. K. gyűjteményéből valók) mit szól a szerelmük, hogy ők betegek. Látható a félelmük. A kisiskolások írását tanulmányozva könnyebb dolgom volt. Azt tanácsolta a főorvos úr, ne hagyjam abba, folytassam a munkát.- És mi tart vissza?-Az egészségügyi főiskolára járok, a napokban vizsgáztam. Ha végzek, visszatérek a grafológiához is. Tulajdonképpen kíváncsiságból tanultam. Azért, mert nem hittem benne. De most már hiszek. Négyessy Zita SZUROMI RITA: Zsuzsanna legendája M indig nehezen vette a levegőt, amikor a hőség hullámai végigsöpörtek az alföldi fal- vacska kis utcáin. Az ő korában ezen azonban már senki sem lepődött meg. Amikor a hó elolvadt, a 82. évét töltötte be. Elégedett volt az életével. Jutott neki minden, amit az ember kívánhat. Család, unoka, munka, és sok-sok szeretet. Az utóbbi években csak egyvalami hiányzott neki: az asszony, Zsuzsanna. Pálját néhány éve temette el. A gyermekek azóta még szorgalmasabban jártak haza gondozni az öreget, az unokák még többet húzták elnyűtt pulóverének ujját: Nagyapa! Mesélj nekünk! De pótolni nem tudták Zsuzsannát, aki éveinek és súlyának terhe alatt az utolsó pillanatig hűségesen járt-kelt körülötte, és örökös zsémbességével - ma már úgy vélte - megédesítette a napjait. Zsuzsanna asszony halála után sokáig a hiány édes-fájdalmas érzésében fürösz- tötte lelkét. Hogy még egy asszony a házhoz? Már csak az kellene! Mit szólnának a szomszédok, a gyerekek, a falu népe! Zsuzsanna emlékéhez hűtlennek lenni? Azt már nem! Ahogy múltak az évek, a vágy egyre erősebb lett. Mégis kellene egy asszony a házhoz. Nem azért, hogy mosson, vasaljon, friss vacsorát tegyen az asztalra. Az öreg elég önálló volt, hogy ne szenvedjen hiányt. Inkább a körülötte settenkedő, ruganyos, puha lépések hiányoztak az életéből. Olyanok, amilyenek Zsuzsannáé voltak. Egy borongós délután talált rá a hirdetésre. Eddig soha nem olvasott házassági ajánlatokat. Ám az időjárás a szobába kényszerítette, s unalmában sorról sorra eldlvasta a napi híreket. Ekkor látta meg a szöveget, amelyről úgy érezte, akár neki is írhatták volna. Az újságot félretette. De akárhogy is akarta a fejéből kiverni azt a szöveget, nem sikerült. Este az asztalra készítette fél liter borát, papírt és ceruzát vett elő a konyhaasztal fiókjából, és röpke pár sort írt a Magány jeligének. Feladni azonban csak akkor merte, amikor a gyermekeinek küldött levelek közé csempészhette, s bízhatott abban, hogy a postán ülő asz- szonyka nem veszi észre a sokatmondó címzést a sárga borítékon. A válasz és a remény hamarabb megérkezett, mint hitte. A Magány valóban magányos volt, akárcsak az öreg, s életének zenitjén ugyanaz hiányzott számára, mint ami a levél írójának. A borítékon ezúttal cím is volt. Az öreg tanakodott néhány napig. S mivel nem volt a szavak embere, úgy döntött, látogatást tesz az immár névtelenségéből kivetkőzött özvegyasszonynál. * Szép volt és gazdag. Az egyik legelőkelőbb család lánya. Mi kellett még más? A több hektár uradalom, ami a kelengyéhez társult, feledtette azt az apró szépséghibát, hogy Zsuzsanna véznább és haloványabb volt, mint amit ember megkíván. A házasság mégsem érdekből született. Zsuzsanna elbűvölte leendő urát műveltségével, olvasottságával, bájos mosolyával és könnyed járásával. Ám a szóbeszéd - miszerint ez a tüdő bizony nem olyan szép és jó, mint a test, amely elrejti - nem bizonyult üres locsogásnak. Már a nászutukat is a hegyek jótékony ölelésében megbúvó hegyi kastélyba kellett tervezni. Zsuzsanna ugyanis gyakran köhögött. A délutáni kocsikázások, a hintón tett erdei utak javítottak valamit Zsuzsanna állapotán, ám a szoba zárt levegőjében újra meg újra rájött az a kegyetlen fuldoklás, amellyel ura képtelen volt mit kezdeni. A nászút után hamarosan újabb kényszerű nászút következett. Zsuzsanna állapota nem javult. Férje ajánlotta, utazzanak ismét a kis hegyi faluba. Zsuzsanna valamivel jobban érezte magát. Ám ura aggodalma nem szűnt. Asszonya bájos szépsége, a róla sugárzó harmónia arra késztette, hogy minden percét vele töltse. Azonban a fullasztó torokköszörülésből átváltó zilálással így még jobban szembesülnie kellett. Egy délutáni gyalogos sétán, amikor lovászukat pihenni küldték, figyeltek fel rá, mennyien indulnak a faluból az erdőbe. Arra vették az irányt, és hamarosan rájöttek a titokra. Az emberek egy forráshoz igyekeztek, hogy vödreiket megtöltsék a furcsán kénes szagú vízzel. Nem sejtették, mire jó. Hamarosan visszatértek a kastélyukba. Az uradalom dolgai Zsuzsanna férjét elszólították. Csendes hétköznapok következtek. A cselédek a mezőkön serénykedtek, a férj a gazdaságot irányította, Zsuzsanna egyre szaporodó rohamait csak a szolgálók hallhatták. Az aratás még be sem fejeződött, amikor ágynak esett. A tüdeje - suttogták a szolgák. Az uradalom újdonsült gazdája döntött. Asszonyát visszaviszi a friss hegyi levegőre, s amint teheti, azonnal követi. A hegyoldalban bérelt kastélyban Zsuzsanna egyedül maradt. Napjai unalmasan teltek. Magányában időnként csak az nyújtott szórakozást, ha lesétált a faluba, vagy a forráshoz kijáró emberek nyomába eredt. Ilyenkor teleitta magát a kénes vízből, és hitte, hogy köhögése szűnik majd. A tél viszonylag hamar beköszöntött. Zsuzsanna férje csak röpke órákat tölthetett asszonyával. A korán lehullt hó megannyi gondot okozott az uradalomban. A hófödte utakon csak nagy sokára indult útnak. Amikor végre találkoztak, órákig sétáltak a vakító hegyoldalban. Úgy tűnt, Zsuzsanna arca most pirosabb, egészségesebb, mint amikor legutóbb látta. A köhé- cselést pedig betudta a nyirkos hegyi levegőnek. Észre sem vették, hogy csizmájukat a hó átáztatta. Zsuzsanna erősebben szorította férje kezét, aki, miután a hazajövetel szóba került, elzárkózott az asszony ötletétől. Attól félt, hogy a törékeny testet újra görcsös köhögés szorítja össze az alföld szárazságában. Zsuzsanna a távozó hintónak búcsút intett, és hosszan szemlélte, amíg a kocsi hosszúkás alakja a ködben elvész. Újra magára maradt. Lábnyomokat keresett a friss hóban, s azzal próbálta félje alakját visszaidézni, hogy hatalmas csizmájának nyomaiba apró topánkájával dobbantott. Az uradalomba hamarosan sürgöny érkezett. A betakarítás napokra abbamaradt. A férj a hegyekbe utazott. Már nem volt mit tenni. A hó és a sötétség elfedte a röpke házasság történetét. Jövő tavasszal már csak egy márványszobor emlékeztette a falu lakóit a mindig halovány arcú, magányos asszonykára. 1811 -et írtak. * Az öreg homlokáról patakokban folyt az izzadság. Bánta már, nagyon is bánta, hogy buszra ült. Egy ismeretlen asszony miatt egy ismeretlen faluba utazni, mekkora badarság! Szemeinek idegen volt e táj. Az alföldön minden utcát belátott, ám a hegyek ölelésében terebélyesedő faluban úgy tetszett, az orráig sem lát. Fa, fa és fa - zsörtölődött magában. Útmutatást kért és kapott. Áz asszony és a cím meglett. Egy domb, két domb - számolt magában az öreg. A hőség pedig csak egyre nőtt. Az öreg szív talán az izgalom, talán a bosszúság, talán a hőség hatására egyre hevesebben vert. Már-már úgy tűnt, hogy soha nem ér el az asszony címére. A levelet eláztatta a karjáról lecsurgó verejték. Az aszfaltról felverődő hőség égette arcát. Egy parkba ért. Úgy érezte, a szíve menten kiugrik helyéről. Csak annyi ideje volt, hogy az árnyékig elérjen. Az ájulás határán zuhant le egy fehér márványszobor árnyékába. A kezében szorongatott levél jelentőségét vesztette. Egyetlen gondolata már csak Zsuzsanna asszony körül forgott.
