Heves Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-29 / 175. szám
4. oldal Horizont 1999. július 29., csütörtök „Magyarország hamarosan az EU előretolt helyőrsége lesz” Németh Zsolt Trianon meghaladásáról, a Vajdaságról, s a Külügyminisztériumról Németh Zsolt: „Ez a harc volt a végső?” F.: P. E.-Ha csupán a XX. századot nézzük is, immár sokadik háborún vagyunk túl a Balkánon. A Külügyminisztérium véleménye szerint a koszovói krízis lezárása valóban meghozta a várva várt békét a térségben, avagy csak átmeneti „tűzszünetről” van szó, s hazánknak további konfliktusokkal kell számolnia a közvetlen szomszédságában ?- Nagyon bízunk benne, hogy ez a harc volt a végső. Ahhoz azonban, hogy valóra váljon ez a reményünk, igen sokat kell tenni, hiszen a jelenlegi helyzet nagyfokú instabilitást mutat. Ennek fontos összetevője, hogy jelentős népességek mozognak a délszláv térségben ezekben a hetekben is. Kiszámíthatatlan például, hogy mennyiben befolyásolja ez az olyan magyarlakta területeket, mint a Vajdaság. Instabilitási tényező a jugoszláv politikai rendszer nagyfokú bizonytalansága is. Nem lehet kizárni egy polgárháborús forgatókönyvet sem, amelyben - a ’90-es évek elejéhez hasonlóan - félkatonai jellegű alakulatok is szerephez juthatnak, ami szintén hátrányosan érintheti Jugoszlávia népeinek, így az ott élő magyarság helyzetét is. Ahhoz, hogy ne ezek a negatív forgató- könyvek következzenek be, tartós nemzetközi jelenlétre van szükség a délszláv térségben. Jelentős katonai jelenlétre és még jelentősebb polgári, civil jelenlétre, amely elősegíti a demokrácia kialakulását, az újjáépítést és a békés együttélést a régióban.-Az előadásában is érintette, hogy a térségben dúló háborúk eredményeként jelentősen megváltozott a Vajdaság etnikai összetétele: a korábban mintegy 350 ezres magyarság létszáma mostanra vélhetően 300 ezer alá esett, míg a szer- bek tömegesen vándorolnak be a tartományba. A tárca hogyan tudja segíteni ebben a helyzetben a vajdasági magyarság túlélését, milyen autonómia törekvéseket támogatna, illetve ez utóbbiak közül melyek azok, amelyek összeegyeztethetők a különböző nemzetközi szervezetek elképzeléseivel is?- A nemzetközi közösség elfogadta Kölnben a stabilitási egyezményt, melynek megerősítésére július 30-án a szarajevói állam- és kormányfői csúcstalálkozón kerül sor. Itt további nyilatkozattal kívánja megerősíteni e stabilitási egyezményben megfogalmazott célkitűzéseket. Ez a stabilitási egyezmény létrehozta a délkelet-európai kerekasztalt, s ennek három szakmai kerékasztalát. Ezek egyike a biztonságpolitikai, a másik a gazdasági és újjáépítési, a harmadik pedig a demokrácia, emberi jogok, kisebbségi jogok szakmai kerékasztala. Úgy ítéljük meg, Magyarországnak van esélye arra, hogy ez utóbbinak otthont biztosítson, s van esélye arra is, hogy valamelyik gazdasági, újjáépítési intézménynek szintén otthont adhasson. A közvetlen szerepvállalásunk ezen túlmenően a vajdasági magyarok érdekében kiterjedt arra is, hogy szakértői támogatást nyújtottunk az egységes autonómia- koncepció megvalósításához, és vállaltuk azt is: a legkülönfélébb nemzetközi fórumokon ezt diplomáciai támogatásban ' részesítjük. Fontos szerep hárulhat. ezen autonómia-koncepció megvalósításában a már említett harmadik szakmai kerékasztalnak, amelynek ha Magyarország ad otthont, még több realitása lesz. Úgy látjuk ugyanakkor, hogy ezen autonómiaformák akkor nyújthatnak a magyarság számára kellő garanciát a megmaradásra és a gyarapodásra, ha Jugoszláviában nem akad el a demokratizálódás és a szabad piacgazdaság kialakításának folyamata.- Az előadásában elhangzott, hogy a Trianon okozta traumát más eszközökkel meghaladni nem lehet, mint az európai uniós csatlakozással. Pontosan mit is ért Ön ez alatt? Az előadást követő kérdésekből, véleményekből ugyanis világosan kiderült, hogy Trianon a mai napig is mennyire nehéz és kényes kérdés...- Ez, azt hiszem, teljesen természetes, hiszen Széttagoltságban él a magyar nemzet: minden harmadik magyar a magyar határokon kívül él. Ez a XX. századi magyar nemzeti trauma a XXI. században az európai uniós integráció révén lesz meghaladható. Tudnivaló ugyanis, hogy Európában a határokat nem változtatni szokták, hanem „légiesíteni", és ezen a területen a schengeni egyezmény különösen döntő előrelépést jelent. Mi a schengeni egyezményt sokszor magyarságellenes sorscsapásként vagyunk hajlamosak értékelni, holott erről szó sincs: a belső határok „légiesítésének" az egyezménye ez, amely együtt jár a külső határok áteresztő- képességének nagyfokú csökkentésével. Természetesen a szabályozott áteresztőképessége ezeknek a határoknak meglesz. Nekünk arra kell törekednünk, hogy amikor átmenetileg a magyar nemzeten belül fog húzódni a „schengeni határ”, akkor is megőrizze a szabályozott áteresztőképességét. Magyarországnak ezért oda kell hatnia, hogy mód legyen arra: ha az uniós csatlakozást követően valamikor be is kell vezetni a „schengeni határokat”, a határon túli magyarok, a szomszédos országok lakói több évre, munkavállalás céljából - adott esetben több hónapra is - be tudjanak jönni Magyarországra. Az Európai Unió nem csupán a személyek szabad áramlása terén lesz fontos kihatással a határon túli magyarokra, hanem a gazdasági, kulturális, civilizációs jelentősége is nagymértékű lesz. Magyarország az Európai Uniónak az „ előretolt helyőrsége ” lesz az elkövetkező években hamarosan, a határon túli magyarság pedig az Európai Unió hatásainak szétterítésében vállalhat nagyon fontos szerepet. Amennyiben a határon túli magyarok ezt a szerepet magukévá tudják tenni, akkor nem csupán Magyarországnak és nem csupán a szomszédos országoknak segítenek, hanem a saját maguk hosszú távú megmaradásához is nagymértékben hozzájárulhatnak.- Orbán Viktor miniszterelnök a napokban az egyik kereskedelmi tévécsatornán a minisztériumok munkáját röviden értékelve kijelentette: a saját minisztériumát leszámítva elégedett a tárcák egyéves tevékenységével. Belülről nézve a Külügyminisztérium egy esztendeje mennyire adhat okot az elégedettségre?-Nekem szimpatikus a miniszterelnök úr önkritikája. Természetes, hogy az ember büszke arra, amit elvégzett, ugyanakkor látni kell azokat a feladatokat is, amelyeket nem végeztünk el, s amelyek még előttünk állnak. Én úgy ítélem meg, hogy a részidőarányos feladatokat elvégeztük: az Európai Unió ügye halad előre, a NATO-csatlakozás kipipálva, a délszláv válság ügyében is sikeres volt a magyar diplomácia nagyon érzékeny, egyensúlyozó politikája, a nemzetpolitika területén szintén komoly előrelépés volt a magyar állandó értekezlet megalakulása, vagy hogy mást ne mondjak, az egységes vajdasági magyar autonómiakoncepció szakértői támogatása. Ugyanakkor tény: az előttünk álló feladatok sem képeznek rövidebb listát. A minisztérium szerkezetének átalakítása, a személyzeti állomány megújítása, a minisztérium fiatalítása, a nemzetpolitikai, az integrációs, illetve a szomszédságpolitikának, mint a három külpolitikai alappillérnek a tartalmi szintetizálása folyamatos kihívást jelent számunkra. De ha ezt az ütemet tartani tudjuk, azt hiszem, a ciklus végén nem fogunk csalódottan visszatekinteni a polgári kormányzat külpolitikai tevékenységére. Kühne Gábor i I I 1 I i I I I I MÓL MAGYAR OLAJ- és GÁZIPARI Részvénytársaság Pályázati felhívás A MÓL Magyar Olaj- és Gázipari Részvénytársaság Töltőállomás Üzletága (1093 Budapest, Közraktár u. 30.) pályázatot hirdet az alábbi MÓL 2000 típusú töltőállomások: Sarkad, Vásár tér • Kecskemét, Szolnokhegyi út • Esztergom, Pilismaród út • Tiszakécske, Szolnoki út • Cserkeszőlő, Kecskeméti út • Debrecen, Mikepércsi út bemenő oldal * Nyíregyháza, Tokaji út • Miskolc, Pesti út bemenő oldal • Budapest VIII., Futó u. • Komló, Feketegyémánt tér • Mór, Nemes u. • Badacsony, 71. sz. fkl. út • Pécs, Komlói út • Sásd, Noszlopy G. u. • Nagyréde, Szőlőskert • Tokaj, Tarcali út * Téglás, 4. sz. fkl. út • Mezőcsát, Nyékládházi út • Záhony, 4. sz. fkl. út • Eger, Kistályai út * Parádfürdő, 24. sz. fkl. út • Tatabánya, Kossuth út • Bátonyterenye, országút • Újfehértó, Nyíregyházi út • Cegléd, Nagykőrösi út • Gyula, Csabai út • Kecskemét, Színház tér • Mezőtúr, Balassi B. út * Szolnok, Pozsonyi út * Rédics, 86-os út nem MÓL 2000 típusú töltőállomások: Orosháza, Vásárhelyi út • Polgár, Munkácsy u. • Biharkeresztes, országút • Barcs, Nagyhíd u. • Tolna, Szedres! út • Szekszárd, 56. sz. fkl. út • Kadarkút, Kaposvári út • Szikszó, Vásár tér • Mezőkövesd, Nyárádi út • Kunszentmárton, Szentesi út • Budapest Vili., Köztársaság tér • Budapest XX., Erzsébet tér • Budapest XVIII., Lakatos u. bérleti rendszerben történő' üzemeltetésére. A pályázatok beérkezésének határideje: 1999. augusztus 27. A pályázati feltételekről információ, valamint tájékoztató és bérleti szerződés tervezet beszerezhető' a MÓL Rt. belföldi vállalkozási osztályán (1093 Budapest, Közraktár u. 30.) a 06-1 /215-6030-as, a 455-9408-as vagy a 455-9538-as telefonszámokon. I I 1 I I Szorít az idő a házak újjáépítésében HEVES MEGYE - Körülbelül négy hónapon belül lakás- megoldást kell találni azoknak a családoknak, akik a megyét sújtotta bel- és árvíz után fedél nélkül maradtak. Ennek érdekében tett lépéseket Homa János országgyűlési képviselő, aki a nálunk svéd vagy finn faházként ismert technológia felhasználására gondolt.- Személyesen is tapasztaltam, mennyire komfortos, gyors és egyszerű ez a technológia. Mivel a hideg hónapokig a több száz, lakás nélkül maradt családnak megoldást kell találni, akiknek ráadásul még az anyagi lehetőségeik is korlátozottak, ezért a legpraktikusabb ez a variáció lenne. Az építkezés költségei harmadolhatok, a szerkezet elkészítésének ideje két hónap.- Konkrétan mennyibe kerül négyzetmétere?- Harmincezer forintjával számolva egy 60 négyzetméteres ház 1,8 millió forint. Amennyiben a családnak volt biztosítása, az állami támogatással együtt megkaphatja ezt az összeget. Azok, akik a szocpolt még nem igényelték, most megtehetik. Sokkal nehezebb lesz a nyugdíjasoknak megoldást találni, de a családosok ezzel a techológiával télig újra lakáshoz juthatnak.- Mi van azokkal, akik a szocpolt már egyszer felvették?- Azok elvileg beépítették a házba, tehát a biztosító a kár felmérésekor számol a szocpol értékével. Tehát a rendszer ilyeténképpen vizsgázik is.-Mit tud tenni az ország- gyűlési képviselő egy technológia terjesztéséért?- Pénteken Vécsen - dr. Mánya Kristóf országgyűlési képviselővel közösen - adok tájékoztatást erről a lehetőségről. Minden olyan települést szívesen felkeresek, ahol árvízkárok vannak. Mihelyst az állam elkülöníti az árvízkárok enyhítésére szánt összeget, máris elkezdődhet az alapozás azoknál, akik vállalják ezt az építkezési formát. (-romi) Lelki higiénia és rehabilitáció EGER - A városi közgyűlés - a Civil Fórum bírálóbizottságának javaslata alapján - a minap hagyta jóvá a helyi alapítványok idei szakmai programjainak támogatására kiírt pályázat végösszegét egymillió forint értékben. Az Eger Város Védőnői a Családokért Alapítvány 170 ezer forintot kap a helyi mentálhigiénés helyzetkép felmérésére és kutatására, az Egri Romákért Közalapítvány 60 ezret a roma fiatalok tehetségkutató versenyének megrendezésére, a Kis Balázs Alapítvány százezret a mozgássérült gyermekek rehabilitációjára, a Deák Ferenc Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány 80 ezret városi Deák-vetélkedőre, tanár-diák találkozóra és kiállítás szervezésére, az Egri Számítástechnikai és Rehabilitációs Szakképzésért Alapítványi Középiskola százezret a mozgássérültek és megváltozott munkaképességűek számítógépes oktatására, a Balassi Bálint Általános Iskola Alapítványa 60 ezret az intézmény húszéves jubileumi rendezvénysorozatára, a SZETA Egri Alapítványa százezret az átmeneti gyermekotthon lakóinak szabadidős programjára, az Egri Családsegítő Alapítvány 90 ezret az Idősek Szabadegyeteme és a Kap- tár(gyermek) klub megvalósítására, a Gróf Telekessy István Alapítvány az Egri Ifjúság Művelődéséért 70 ezret a „civil nap az ifjúsággal” rendezvényre, az Egri Autista Alapítvány százezret fejlesztő programokra, az Egri Nők Alapítvány pedig az idősek segítésére, illetve a Mikulás-est megtartására kapott 70 ezer forintot. Penzum-96 i Oktató és Szervező Kft. 1 egri kihelyezett 1 Konzultációs Központ, If pótfelvételt hirdet levelező tagozaton a következő szakokra: 1 1 Miskolci Egyetem < \ <' gépész és villamosmérnöki ifi 11 GAME Kecskemét gépészmérnök K. L. Tudomány Egyetem építész, építőmérnök 1 f;5 és műszaki menedzser Ifi íí£ 1 ■ másoddiplomásoknak 1 i1 EI.TE TTK általános technika tanári iiü Jelentkezés: Penzum-96 Kft. Eger, Klapka u. 9. III./10. m Tel.: 36/411-767 § (54607) ÄS l§