Heves Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-28 / 174. szám
1999. július 28., szerda SporTTüköR 11. oldal A megyénkben versenyzők 2 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek fotó: pilisy elemér FEKVENYOMÁS - 3. Mátra-kupa, Kompolt Hajdú ott lehet a győri Eb-n Esélyeshez méltóan, 245 kg-os egyéni csúccsal nyerte meg a +125 kg-os súlycsoport versenyét Hajdú László, így a Mátra SE versenyzője ott lehet az augusztus 7-8-án Győrben rendezendő fekvenyomó Európa-bajnokságon. A Kompokon sorra került 3. Mátra-kupán a főszervezőként is tevékenykedő Hajdú ugyan sérülten vállalta a megmérettetést, de ez nem látszott meg a teljesítményén, sőt az abszolút kategóriában is a dobogón (3. hely) végzett. A pénzdíjas és Európa-baj- noki válogatóként is szolgáló eseményen a 15 klubból érkezett mintegy félszáz erős ember közül Bárány Csaba révén még egy aranyérem jutott a mieinknek. Az egri fekvenyomó a 110 kg-os kategóriában 205 kg-os teljesítménynyel érdemelte ki az első helyet. Nem volt ilyen jó napjuk az ifjúságiaknak és a junioroknak, hiszen Farkas Tamás (Mátra SE) az ifik 100 kg-os súlycsoportjában szabálytalan fogás miatt kiesett. Az ugyancsak egymázsás kategóriában szereplő, de juniorkorú Békési Zoltán (Mátra SE) viszont ezüstérmesként fejezte be a viadalt. A 21 éves sportoló 185 kg-os nyomása a felnőtteknél is eredménynek számított, hiszen az idősebbeknél a 4. helyen zárt. Az ifjúsági és junior csúcstartó Rick Péter (Mátra SE) nem indult a Mátra-kupán, mert formáját nem tartotta megfelelőnek. A 90 ezer forint összdíjazású versenyen meglepően kevés női induló vett részt, de a 3 válogatott kerettag jóvoltából biztosított volt a magas színvonal. A 1998-as világ- bajnoki aranyérmes Zá- vodszky Tímea 150 kg-os tavalyi vb-csúcsának megismétlésével tette emlékezetessé a versenyt a 150 fős nézősereg számára. A kiválóan rendezett, „pör- gős” eseményről és a válogatott versenyzők formájáról elégedetten nyilatkoztak az Erőemelő Szövetség vezetői is, akik a fekvenyomók mellett az Alexandra Fitness és Vakarcs Péter testépítő bemutatóját is láthatták. A versenyt a következők támogatták: Kompolti Polgár- mesteri Hivatal, Kápolnai Polgármesteri Hivatal, Farkas Autószerviz, Aréna Fitness, Heves Megyei Hírlap, Kápolnai Afész, Porcsin Varrógép, HMS Épület-elektronikai Kft., Autós Vendéglő Kápolna, Nagy Sándor, Dzsin-Gym Fitness, Czék- mány Ernő vállalkozó, Kelemen Péter, Medina Bútor, Veress Cukrászda, Baráth Turka Butik és Pók Attila vállalkozó. (bcs) LABDARÚGÁS Liga-ülés augusztus 2-án A Heves Megyei Labdarúgó Szövetség augusztus 2-án, hétfőn tartja szokásos évadnyitó értekezletét a megyében működő labdarúgócsapatok ügyintézőinek számára. A témát az 1998/99. bajnoki év tapasztalatainak, valamint az 1999/2000. évi küzdelemsorozat feladatainak megbeszélése jelenti. Az összejövetelre a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal második emeleti tanácskozótermében (Eger, Kossuth L. u. 9.) kerül sor 16 órai kezdettel. LABDARÚGÁS - Magyar Kupa - Visszapillantó az első fordulóra Többet vártunk a rangos csapatoktól Az elmúlt hét végén megkezdődtek a 60. labdarúgó Magyar Kupa országos döntőjének csoportmérkőzései. A PNB-s csapatok itt kapcsolódnak a küzdelmekbe, csatlakozva azokhoz az együttesekhez, amelyek a megyei selejtezőkből jutottak országos táblára, a legjobb 64 közé. Nemzetközi kötelezettségek miatt kiemelést kapott öt csapat (MTK, FTC, Újpest, DVSC, Vasas), amelyek már a legjobb 32 között érezhetik magukat. Professzionális mezőnybeli társaik enyhén szólva nem kápráztatták el teljesítményükkel az első forduló nézőit, hiszen a Győr, a Dunaferr és a Vác kivételével nevükhöz méltatlanul szerepeltek a rajton. A Haladás kikapott például Pápán (NB III.). A Nyíregyháza keserves döntetlennel távozott a Borsod Volán (NB II.) otthonából, szintén egy pontot „rabolt” idegenből a Kispest (Bodajk, megyei I. 0. ) és a Diósgyőr (Pásztó, NB III.) is. A ZJE és a Gázszer csak egy-egy gólos győzelmet szerzett alacsonyabb osztályú ellenfele otthonában. A tavasszal még PNB-s Videoton Kaposfü- redről (NB III.) utazott haza egy ponttal, keservesen nyert a III. Kerület Koroncón (megyei 1. o.). A papírforma alapján feltétlen meglepetés, hogy az NB /.- es Békéscsaba simán kikapott Jászberényben, a Csepel csak öngóllal győzött Mezőkövesden, a Demecser a második félidőben fordítva győzött egy góllal Kemecsén (megyei II. o. ). Érdekes dologra derített fényt az MK első fordulója. A Tiszakécskén látott „csodának” alighanem vége. A két éve élvonalba jutott, közben villany- fényes pályát kapott kécskeiek nagy valószínűséggel Ceglédre költöznek, hiszen ott akadtak pénzforrásra. A Tiszakécske - BVSC (két NB I.-es csapat) kupameccse egyébként elmaradt, mert a kécskeieknek csak 6 (!) igazolt labdarúgójuk volt. Előbbiek jól tükrözik a magyar futballban kialakult erőviszonyokat. Nyugodtan beszélhetünk egy alacsony szintű kiegyenlítődésről, miközben a PNB-s csapatok százmilliós hiányokkal küzdenek és milliókkal tartoznak a játékosoknak. Mégis, az Újpestnek kevés a felkínált 300 millió... Az említett eredmények után nem lenne meglepő, ha PNB-s csapatok szorulnának ki a 32-es döntőből. Ezekből következően nem véletlen, hogy anyagi juttatások nélkül az amatőr szféra játékosai sem szívesen fociznak, hiszen a PNB-s labdarúgók is csak alig képesek többre, mint ők. Ezek azok a problémák, amikért kizárólag az MLSZ vonható felelősségre. Na és persze azok a vezetők, akik ebből a játékból még mindig „szakítanak”. A televízióban a múlt héten látott riport után, amelyikben Komora Imre (Kispest) is szót kapott, nem csoda, ha sokan elfordulnak a magyar futballtól, s arra egy fillért sem áldoznak. A Magyar Kupa országos döntőjének első fordulójában egyébként az NB III.-as Heves meggyötörte NB II.-es ellenfelét, a REAC-ot (2-2), s minden esélye adott, hogy megszorongassa szombaton a Diósgyőrt. Az FC Eger kikapott ugyan Kazincbarcikán (2-0), de a fiaskó nem tragédia. Kemecsén viszont már illenék győzni, bár a szabolcsiak legutóbbi eredménye figyelmeztető: nem lehet őket lebecsülni. Részben a Demecser elleni szoros mécsesük okán, de azért is, mert valóban egyre inkább csökkennek a különbségek a felhígított magyar bajnoki mezőnyben. Szombaton este egyébként a tv-ben látva a Vasas - Polonia Warszawa Intertotó-kupamérkőzést, ismételten meggyőződhettünk arról, hogy mire képesek nemzetközi szinten a magyar csapatok, ha már komolyabb ellenfélre akadnak. Esélyük sincs a sikerre. Ezt kell(ene) nekünk szeretni, a szponzoroknak pedig bőven pénzelni... TENISZ Bozsik Attila Kitzbühelben Az Egri Tenisz Alapítvány versenyzői Szolnokon országos megmérettetésen vettek részt, ahol Bíró Bence (FI 4, FI 6) és Nagy Márk (F16) révén 3 bronzérmet szereztek. Hódmezővásárhelyen az FlO-es kategóriában Szarvas Kristóf az 1. helyen végzett, míg az F12-es korosztályban ezüstéremnek örülhetett. A később rendezett, ugyancsak szolnoki versenyen, a felnőtt 11. o.-ban Bozsik Attila nyert, amely főpróbája volt az ausztriai Kitzbühelben soron következő nemzetközi tornának, ahol a környező országok teniszezői lépnek pályára. Egy hír: egy mondat BEFEKTETŐK. Az ÚTÉ rendkívüli közgyűlése * kedden úgy határozott, hogy az eddig 100 százalékos tulajdonában lévő Újpest FC Kft. 90 százalékát 150 millió forintért a Köteles György ügyvédi iroda által képviselt befektetői konzorciumnak adja el. TOVÁBBJUTÓK. Hat magyar induló közül öt jutott tovább a délelőtti előfutamokból az isztambuli Európa-bajnok- ság úszóversenyeinek második napján. LEVÉL. Levelet írt Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) svájci elnöke az ázsiai szövetség (AFC) vezetőinek, melyben elfogadhatatlannak minősítette a kontinens küldötteinek 3 héttel ezelőtti kivonulását a FIFA kongresszusáról, ugyanakkor megígérte, hogy megpróbál segíteni az AFC gondjainak megoldásában. JARDEL. Mario Almeida Ri- beiro Jardel,' az FC Porto labdarúgócsapatának brazil támadója lőtte bajnoki mérkőzésen a legtöbb gólt (36) az elmúlt idényben. BÜNTETÉS. Valószínűleg 1000 amerikai dollár pénzbüntetéssel sújtják Irina Spirleát, mivel a román teniszezőnő sportszerűtlenül viselkedett az Egyesült Államokban zajló 520 ezer dollár összdíjazású tornán. A régóta rossz formában lévő játékos az 1. fordulóban kikapott az amerikai Chanda Rubintól, s a találkozó után mérgesen a lelátóra ütött egy labdát, amely eltalált egy szurkolót. BALESET. Az elsődleges szakértői vizsgálat szerint az ejtőernyős hibája miatt történt hétfőn a késő délutáni órákban a szolnoki szandai sportrepülőtéren a halálos sportbaleset. (m) ATLÉTIKA - Maratoni és ultramaratoni verseny, Szombathely Enikő Edit előtt az Elvirán Hajas János (balról), Fehér Enikő és Hoór Anikó Szombathelyen rendezték azt az Elvira nevet viselő maratoni és ultramaratoni futóversenyt, amelyen a névadó, Söj- töri Elvira kezében 15 órakor - tehát a legmelegebb órák egyikén - dördült el a start- pisztoly. A maratoni távon (42,195 km) megyénket az Ironman-specialista Hoór Anikó, az egriek kitűnősége, és Hajas János, a szintén megyeszékhelyi versenyző képviselte. Hoór szerint az Ironman előtt tökéletes erőfelmérőnek bizonyult a vasi megyeszékhelyen végzett futás, és úgy érzi, hogy a megmérettetés jól sikerült. Anikó a középmezőnyben fejezte be a versenyt. Hajas János végig a térdével bajlódott, és ez rányomta a bélyegét a teljesítményére. Számára a cél nem is lehetett más, mint hogy teljesítse a távot, ami végül sikerült. Fehér Enikő, a Gyöngyösi Triatlon Klub versenyzője 50 km-es ultramaratoni távon állt rajthoz. Nagy riválisának Bérezés Edit számított, akivel 10 km-ig futott együtt. A kánikulai hőségben ez idő alatt felmérték egymás erejét, majd Bérezés 30 km-nél háromperces előnyre tett szert. Fehérnek 36 km-nél csillant fel a remény arra, hogy akár meg is előzheti vetélytársát. A maratoni részidő 3 óra 12 perc volt Enikőnek, aki addigra teljesen megközelítette Bérezés Editet. 46,5 km-nél már együtt futottak, és ekkor jöttek a lélektani tényezők, melyek a gyöngyösi atléta javára billentették a mérleg nyelvét. Fehér Enikő a hajrában még tudta fokozni a tempót, és ennek eredményeként 3:46.42 órás idővel megnyerte a versenyt. *C KISPÁLYÁS FOCI Nyári torna a hatvani strandon A hatvani polgármesteri hivatal intézménykapcsolati irodájának kispályás labdarúgó-bizottsága nyári tornát szervez a városi strandon. Az augusztus 14-15-én rendezendő eseményre augusztus 6-án 16 óráig lehet nevezni a 10 főből álló csapatoknak. A pályán együttesenként 1 kapus és 4 mezőnyjátékos szerepelhet. A tornán igazolt és amatőr labdarúgók minden megkötés nélkül szerepelhetnek saját felelősségükre. Nevezni csapatonként 1600 forint ellenében á polgármesteri hivatal intézménykapcsolati irodájában Palásthy Pál sportszakreferensnél (tel.: 37/342-860). STRANDLABDARÚGÁS - 5. Borsodi Sör országos bajnokság Jön a Republic és az Újpest FC Július 31-én 9 órakor kezdődik az egri strandon az 5. Borsodi Sör strandlabdarúgó országos bajnokság döntője. Az eddigi 6 Grand Prix-tomán összesen 198 gárda versengett azért, hogy bejusson a 24-e.s fináléba, amely szombaton helyi érdekeltségű mérkőzéssel indul, ugyanis az Egri Fiúk csapata az Élboly Forwell együttesével csap össze. Az egyenes kieséses rendszerben lebonyolítandó döntőben 10.30 órától a hevesi Hooligans Aramis Trimex-szel, míg 11 órától a selypi Mátra Cukor a Válj el München-ne\ játszik. Az első nap 2x12, perces találkozói egészen 18.30 óráig tartanak, ám azoknak sem kell bánkódniuk, akik nem jutnak a vasárnapi négyes döntőbe, ugyanis az érsekkerti salakos pályán felállított színpadon 18 órától 3 együttes is koncertet ad, ahol lehet „vigasztalódni”. A Republic, a Droops és a Hooligans fellépésére személyenként 500 forint ellenében váltható belépő. Másnap pedig következhet a legjobb 4 csapat összecsapása, médiatomával, büntetőrúgó versennyel és az Újpest FC vendégjátékával. TIPPJÁTÉK Lapunk a szervezőkkel közösen tippjátékot hirdet, ahol azt kell megjósolni, hogy az egri döntőbe jutott 3 megyénkbeli csapat közül melyik jut a legtovább. A Hírlapból kivágott tippszelvényt a szerkesztőség címére (3301 Eger, Pf. 23., Bar- kóczy út 7.) kell eljuttatni, legkésőbb péntek délig. A helyesen tippelők között fődíjként a Borsodi Sör és az UMBRO által felajánlott 5000forint értékű ajándékot sorsoljuk ki, de további jutalmak is kiosztásra kerülnek. (Zárójelben az szerepel, hogy a csapat hányadik helyen jutott a döntőbe.) Egri Fiúk (11.) - Élboly ForweU (22.) Hooligans (15.) - Aramis Trime.x (18.) M. Cukor (17.) - Válj el München (16.) Legtovább jutó csapatunk: ............................. A beküldő neve:................................................ C íme:................................................................. H EVES a” HÍRLAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/413-644, szerkesztőségi telefax: 36/413-145 Hirdetési telefon: 36/410-880, telefax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/413-145), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 695 Ft, negyedévre 2085 Ft, fél évre 4170 Ft, egy évre 8340 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.