Heves Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
Vasárnap Reggel 30. szám
6 * /\ EMBERMESÉK ★ 1999. július 25. "***V~*S\ r^\- Tizenkét és fél évnyi rendőrködésem alatt kétszer használtam a pisztolyomat. Először egy rablást zavartam meg. A levegőbe lőttem, hogy megállásra kényszerítsem a rablót. Másodszor meg múlt héten, csütörtökön - meséli hódmezővásárhelyi panellakása nagyszobájában az ön magára kényszerített nyugalom ke serűségével Rácz László volt rendőrzászlós. Az a csütörtök is olyan volt, mint a többi. A zászlós reggel nyolckor kezdett. Főnökei a városi bíróságra küldték, ahol az egyik bíró egy sokvádlottas ügyet tárgyalt.- Azt mondták, a rendet kell fenntartanom. Amikor kiderült, hogy az egyik vádlott előzetes letartóztatásba kerül, beszóltam a kapitányságra, küldjenek erősítést, hisz még csak fo golyvezető kábelt sem adtak - idézi fel Rácz a szökés történetét. Ahogy a kocsihoz értek, elengedte a j rabot, hogy kinyissa az ajtót. A fo- j goly elfutott.- Az elmúlt hetekben a kapitányságon többször figyelmeztettek minket a fogolyszökés veszélyére. Csak néhány nappal voltunk a Whiskys és egy másik szökés után. Hát üldözőbe vettem- emlékezik vissza. Először futás közben két figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, aztán megbotlott, a harmadik golyó így az aszfaltba fúródott. Negyed- szerre a rab lábát célozta, del megint az aszfaltot találta, onnan\ egy házfalra pattant a golyó, ahol j gellert kapott, s belefúródott az épp | arra járó gyerek vállába.- Esküszöm, nem láttam, hogy ott j van. A fogoly is azt vallotta, ő sem vet- j te észre. Nagyon sajnálom, ami történt, j Szerencsétlen véletlen volt. A kapitány- f ságon azt mondják, hibáztam, a szolgálati szabályzat szerint csak akkor lett I 1:111 volna szabad lőnöm, ha az őrizetes élet j elleni cselekmény miatt állt volna bíró- j ság előtt. A rendőrségi törvény erről | mást mond. Ha nem akarják, hogy j használjam, minek adnak fegyvert. Ad- j hatnának akár vízipisztolyt is. A zászlós végül elfogta a szőke- \ vényt, átadta kiérkező kollégáinak, belefújt az alkoholszondába, \ majd maga vitte orvoshoz a sérült j gyereket.- Kora délután volt, a férjem holt- j sápadtan jött haza. Adj egy kis pénzt, i mondta. Én meg halálra rémülve j néztem rá. Meglőttem egy gyereket, j be kell hozzá mennem a kórházba, j folytatta az uram - meséli Gyöngyi | asszony, aki férje helyett is elsírja j magátt- Ne higgye, hogy ő olyan erős, csak j tartja magát. Azóta alig eszik, gyógy- j szerrel alszik, ideg-összeroppanással j táppénzen van - mondja, miközben a j férje szemével int neki, hagyja a pa- j naszt. Rácz László rendőr egy szökésben lévő fogolyra négy lövést adott le. Utolsó golyója, mely egy ház falán gellert kapott, nemcsak vállon talált egy 13 éves ártatlan fiút, hanem kerékbe törte a zászlós és talán három gyereke életét is. B—’“T" iü-IpjE »0g* !*' _ m m SZÖVEG: CSÍK RITA FOTÓK: KÖRMENDI IMRE ÍA,; A kórház után a zászlós a rendőrségre ment. Újabb alkoholvizsgá-1 - Öten ültek a szobában, az egyikőlat, ezúttal is negatív. Aztán jelen-1 jük a megyei kapitányságról jött. Safest kezdett írni, amikor felrendel-1 rokba szorítottak. Azt mondták, job- ték a kapitányhoz. 1 ban járok, ha azonnali hatállyal kérem a szolgálati jogviszonyom megszűnte- j tését. Rémült voltam. Kétségbeesett. Hát beleegyeztem. Aztán lekísértek, egy osztályvezető lediktálta a lemon- j dásomat a gépírónőnek. Én meg aláír- j tam. Azt sem tudtam, mit teszek. Utolsó kétheti béremből még levonták a j ruhapénz arányos részét. Alig maradt i valami a borítékban - tárja szét kezét.- Hogy mi volt a legnehezebb? Amikor a kollégáktól el kellett búcsúzni. Éjfélkor ment el lakásunkról az utolsó. Altkor gondoltam csak arra, most mi lesz velünk. Ránéz Gyöngyire, aki sorolni kezdi:- Három gyerekünk van, még iskolások. Az uram eddig túlórával nettó hatvanötezer forintot hozott haza. Én nem dolgozom, itthon vagyok a legkisebbel. Férjem a szolgálat után mindig | alkalmi munkát vállalt, hogy valahogy | megéljünk. A lakásrezsink több mint j tizenötezer forint egy hónapban. A pali nel, amiben öten lakunk, ötvenhat négyzetméter. Önkormányzati. Mond- ] ták, megvehetj ük alig több mint egymillióért. De hát honnan vegyünk j annyi pénzt? Augusztus 1-jén lejár a | bérleti szerződésünk. Nem tudjuk, mi lesz velünk. Fizetés és tán fedél nél-1 kül. Előfordulhat, hogy visszaköltö-1 zünk anyámékhoz. Öten egy szobába.- Valami majd csak lesz. Remélem kapok munkát a büntetés-végrehajtásnál, j ha nem, elmegyek sofőrnek, vagy kőműves mellé. Az ügyvédem azt tanácsolta, kérjem, hogy tekintsék semmisnek a felmentési kérelmemet, hisz ösz- sze voltam zavarodva. De tudom, erre j szinte nincs is esély. Most várom, hogy | válaszoljanak a levelünkre. Aztán lehet, hogy per lesz a dologból. Pedig ha visz- szavennének, mindegy milyen büntetéssel... Valaki mesélte a kapitányságon, hogy az a tiszt a megyétől már aznap délután azzal jött, ki kell engem j tenni. Attól félek, én már sosem leszek j többé rendőr. Julius 24-tol keresse Ä hét kedvence: Hick Holte Gofer» II RTf. csütörtök, 19.50 Voronyezsi invázió Egy hatalmas faág kis híján halálra zúzott egy 7 éves fiút Tomi életét a gyors beavatkozás mentette meg „Nem kapok levegőt” - kiáltotta volna Tomi. De csak fájó hörgés hagyta el a torkát. Néhány pillanattal korábban nagynénje ebédhez hívta, a hétéves kisfiú lepattant a hintáról és rohant volna hozzá. Ám két-három lépés után összerogyott. Egy hatalmas faág a fejét súrolva a hátán landolt. A kis test két bordáját eltörte. Alig tíz perccel később az életveszélybe került kisfiúval már a kórház felé robogott a mentő.- Miért pont velem történt? - kérdezte Tomi a szüleitől amikor magához tért. Az ütés okozta sokk miatt csak a végeredményt érzékeli. Az előzményre nem emlékszik. Az infúziót már kivették belőle, ám a szonda még kilóg a mellkasából. Már magánál van és játszik. Mellette az ágyán kis barátnője gyógyulást elősegítő rajza, és a lapunk által ajándékozott plüssegér pihen.- Kirepedt a tüdeje, a mellhártya közé vér és levegő került - idézi fel a balesetet az édesapa, g Balogh Gábor. A sógornőm vigyázott a gyerekre, § amikor meglátta, hogy baj van, azonnal hívta a « mentőket. Es csoda történt. Hét perc múlva a Ró- g maira ért a kocsi, ahonnan a csúcsforgalom eile-1 nére negyedóra alatt a János kórházba szállítót- “ ták a fiamat, majd negyedóra múlva már elkezd- § ték operálni. Ekkor értem oda. Azt, hittem ü‘ „csak” eltört valamije, ehelyett mű tik. Képzelhetik, mit éreztem. Az amúgy is maga alatt levő sógornőmmel elkezdtem ordítani. Pedig ő még nálam is jobban meg volt ijedve. A kórházban adtak neki pénzt, hogy fel tudjon hívni. Azóta is csak a legjobbat mondhatom az orvosokról és nővérekről. Nyugtatót és kávét adtak nekünk. S ami a legfontosabb, megmentették a fiamat. Nem hittem abban, hogy a mai Magyarországon létezhet ilyesmi. Kellemesen csalódtam. Szeretnék köszönetét mondani dr. Hollóssy Lászlónak és kollégáinak. Szegény kisfiam alig várta a jövő hetet, hétfőtől először lett volna hosszabb ideig távol tőlünk. Egy hét a Balatonon, egy azték táborban. Számolta a napokat. Most mi tesszük ugyanezt. Várjuk, hogy a jövő héten hazajöjjön. De nem a táborból, hanem a kórházból. Az orvosok szerint, ha a tüdő letapad, megúszhatja a későbbi szövődményeket. Bízunk benne, hogy szerencséje lesz a balszerencsében. Reménykedünk. Mást egyelőre nem tehetünk... Schiller Zsolt
