Heves Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-21 / 168. szám

1999. július 21., szerda SporTTüköR 11. oldal LABDARÚGÁS - Barátságos mérkőzés Heves a Kispestet fogadja Tavaly szeptemberben 700 néző tekintette meg a PNB-ben szereplő Kispest-Honvéd FC vendégjátékát Hevesen. Akkor 4-0-ra győzött az élvonalbeli labdarúgócsapat, ám a hangsúly nem az eredményen volt. Mint ahogy ma sem azon lesz, bár a szombati Magyar Kupa meccs főpróbájának is tekinthető a 17 órakor kezdődő Heves - Kis­pest barátságos találkozó, amelyre várhatóan ismét népes számú közönség látogat ki. Megértés híján Fenyves László fáradt és felháborodott. Mind erre már az elég magyarázatot szolgáltat, hogy tudjuk: Hevesvezekény polgárá­ról van szó, annak a településnek a lakójáról, ahol az árvíz sú­lyos katasztrófát okozott az elmúlt héten. További adalék Feny­ves lelkiállapotához, hogy képviselőként és egyesületi elnökként a köz ügyeiért is felelős, ám a labdarúgásra - érthető okoknál fogva - sem ideje, sem energiája nem jutott az utóbbi napok­ban. Hogyan is foglalkozhatott volna a focival, amikor háza vízben állt, értékeit látta egyik pillanatról a másikra veszni, és csak azzal törődött, hogy mentse a még menthetőt. Túl a stresszes napokon, segítség helyett azonban a közöny­nyel találta magát szemben. Hevesvezekény csapatait nevezni kívánta a körzeti labdarúgó-bajnokságba, de erre a megadott határidőig nem volt pénz, minden forint kellett a mentési mun­kálatokhoz. A szövetség illetékesének kérdésére, pedig mely szerint: elő tudják-e teremteni az induláshoz szükséges anyagi­akat, azt felelte: most még nem, de majd pályáznak, bíznak a jó szándékban és a megértésben. Az ár után aztán jött a felkavaró hír. A Gyöngyös körzeti bajnokság 16 fős létszámát hétfői rend­kívüli ülésén elfogadta a megyei szövetség elnöksége, ám ebben nem található Hevesvezekény neve. Mint Fenyves mondja: egy tollvonással elintéztek bennünket, pedig mi indulni szerettünk volna. Való igaz, a szükséges feltételeket időben nem teljesítették, így ha nagyon ragaszkodunk a kiíráshoz, nem szerepelhetnek a pontvadászatban. Az, aki nem járt Hevesvezekényen, vagy más, árvíz sújtotta településen el sem tudja képzelni, hogy milyen állapotok ural­kodtak ott. Pedig tanulságos és elgondolkodtató lett volna. A döntéshozók számára különösen. (bódi) LABDARÚGÁS - NB III. Mátra-csoport A sorsolásra még várni kell- A sorsolás elkészült, de addig nem hivatalos, így nem is pub- likus, amíg azt a versenybizott­ság jóvá nem hagyja. Erre a jú­lius 29-ei salgótarjáni ligaülé­sen kerül sor - mondta a Hírlap érdeklődésére tegnap Ferencz Gyula, az NB III. Mátra-cso­port versenybizottságának el­nöke. Annyit azonban sikerült megtudni, hogy az 1999/2000. évi küzdelemsorozat őszi idé­nye augusztus 7-én kezdődik és november 14-én ér véget. A Labdarúgás Napja Pusztai László emlékére Játékvezetői és edzői keret A július 31-én Kiskörén rende­zendő Labdarúgás Napja elne­vezésű egész napos esemény idén a közelmúltban elhunyt sportvezető, Pusztai László ne­vét viseli. A Tisza-parti torna keretében egymással néz far­kasszemet a Helasz Játékvezető Bizottságának és Edzőbizottsá­gának a csapata. A 12 órakor kezdődő mérkő­zésre a sípmesterek a követ­kező keretet adták meg: Csu­kás, Berta, Sipeki, Tóth B., Jái- vorszki, iff. Kóródi, Várallyay, Szabad, Kovács Z., Kovács Ber­told, Gyetvai, Kerepesi, Gom­bos, Gergelyi, Márta S., Tyu- kodi, Fehér, Szigetvári, Bodolai G., Bodolai /., Domoszlai J., Várkonyi F. Edző: Birincsik Jó­zsef. Vezetők: Viczián Zoltán, Kóródi László, Kalicz József. A szakvezetők együttesében Bráz, Vasas, Rozsnaki (kapu­sok), Fodor, Zsidai, Lengyel, Fenyves, Kormos, Tóth G., Csomós, Csuhay, Lukács, Gö- möri, dr. Ördög, Balázs, Szé­kely, Bukrán, Nagy Gy. T., Acs, Török J., Soltész, Gohér, Vígh T., Kolozsvári, Horváth T., dr. Cseh. és dr. Vass (mezőnyjáté­kosok) lép pályára. A szihalmi íjász az Eb-re készül Az, hogy minden relatív, nem igényel különösebb ma­gyarázatot. Ennélfogva an­nak a megítélése is nézőpont kérdése, hogy szeptember messze van-e, vagy sem. Na- hóczki Péter számára azon­ban vészesen fogy az idő, ami egyrészt jó, mert tart­hatja kiváló formáját, más oldalról viszont kedvezőtlen, mert ahhoz még nincs meg az anyagi fedezet, hogy részt vehessen az ausztriai Eu- rópa-bajnokságon. De hogy miről is van szó? Nahóczki Péter Szihalmon él, és amikor nem a megélhe­tését biztosító munkáját végzi, kedvenc hobbijának, az íjá­szatnak hódol. Immár hét éve. Akkor vásárolta meg azt a sportszert, amellyel jelenleg is versenyez, méghozzá olyan eredményesen, hogy az idén már beválogatták a nemzeti csapatba. A piros-fehér-zöld színeket szakáganként két fő képviselheti a sógoroknál sorra kerülő viadalon, persze, csak akkor, ha a költségek nagy részét az elismerésben részesült sportoló magára vál­lalja. Nahóczki a 3D kategóriában szerepel, ami rövidítésként a három dimenziót jelöli, azaz nem lőlapot, hanem tökélete­sen életszerű, úgynevezett McKenzie állatokat vesznek célba a versenyzők. A 38 éves íjász a csigás, irányzók nélküli (Compund Barebow) kategó­ria egyik legjobbjának számít, amit ékesen bizonyít, hogy egy hónapon belül Nagyatá­don és Gödöllőn is országos csúcsot lőtt, legutóbb pedig Szekszárdon az Európa-kupa és a Szekszárd-kupa versenyt is megnyerte. ATLÉTIKA - Szenior országos bajnokság A hatvani Sághy Antal ismét jól „konzervált” A tízpróbázóként hosszú ideje ismert hatvani Sághy Antal változat­lanul nem hűtlen az atlétikához, s ha lehetősége van szívesen indul versenyeken. Legutóbb Tatán a szenior országos bajnokságon in­dult a testnevelő-edző, aki a 45 éven felüliek mezőnyében tette próbára pillanatnyi formáját, de a 40-es kategóriában is megállta volna a helyét. Sághy három számban indult, ám egyikben sem talált legyőzőre. A 100 méteres síkfutásban 12,15 másodperces idővel szakította el a célszalagot, a távolugrásban 610 centiméterre repült, a gerelyt 53 méterre dobta el, így három első helyezést szerzett. A tízpróbánál maradva a sportember érdeklődésünkre elmondta, hogy egyre nehezebb megfelelnie a követelményeknek, de csak azért nem indult el világversenyen, mert nincs 200 ezer forintja az utazásra. A szenior ob-n való részvételét a Hatvani Konzervgyár biztosította. Remélhetőleg Anti még sokáig konzerválhatja jó eredményeit, annak ellenére, hogy idejét mellesleg nyelvtanulásra is fordítja. Nincs még annyira szenior, hogy ne tervezne... ÖKÖLVÍVÁS •• Ot dobogós hely a Matyó-kupán Tizennégy egyesület 59 bokszolója lépett a kötelek közé a Mezőkövesden ren­dezett Matyó-kupa nevet vi­selő ökölvívóversenyen. A megyénkbeli sportolók a következő eredményeket ér­ték el: Kadett, 45 kg: 2. Kathy Gábor (Gyöngyösi AK), 57 kg: 3. Szajkó Norbert (Gyöngyösi AK), +83 kg: 1. Sersényi Zsolt (Bomemisz- sza DSE Eger). Felnőtt, 48 kg: 1. Kovács György (Bornemissza DSE), 54 kg: 1. Borók Ist­ván (Gyöngyösi AK). A ’90-es évek óta egyre in­kább teret hódító, ám a nagy- közönség által kevésbé ismert sportágban egy-egy Grand Prix viadalán 180-200 íjász gyűlik össze, és versenyez egymással pálya, terep és 3D szak­ágban. Na­hóczki Péter a Borsod megyében működő Ár­iái íjász Egyesület színeiben szerepel a kü­lönböző via­dalokon, szűkebb ha­zánkban ugyanis nincs olyan klub, ahol tudna versenyezni. A felké­szülést telje­sen önállóan végzi, rendszerint a közeli, jól megszokott környezetben. Ez - mint az eredmények is mu­tatják - kiváló alapot nyújt a megmérettetésekre, ám a tár­sak segítsége igazából elkélne. Az évente rendezendő 15-20 versenyre általában a családias hangulat jellemző, ahol a résztvevők jól ismerik egymást, és amellett, hogy ki­válóan szórakoznak, az ered­ményeikre is büszkék lehet­nek. A legjobbakat felvonul­tató Egyesült Államok, Ka­nada, Szlovénia, Horvátor­szág és Szlovákia mögé Ma­gyarország is kezd felzár­kózni, amire kiváló példa, hogy a két évvel ezelőtti Eb-1 hasonló eredménnyel nyerték, mint amivel Nahóczki Péter is rendelkezett. Abban viszont egyelőre csak reménykedhet a hóri hor­gas szihalmi férfi, hogy az Eu­rópa -bajnokság helyszínén is bizonyíthatja képességeit. Sa­ját fegyverét /992-ben 18 ezer forintért vásárolta, míg riváli­sai közül nem egy ma már 150 ezer forintot érő íjjal rendel­kezik. A darabonként kétezer forintos vesszők ára az utazási költségek és a szállásdíjak mel­lett már szinte elhanyagolható. És most itt az Eb, amit önerő­ből nem tud felvállalni. Nahóczki Péter élete nagy lehetősége előtt áll, ráadásul úgy, hogy az esetleges jó sze­repléssel nemcsak magának, hanem az országnak, Heves megyének és Szihalomnak szerezne dicsőséget. Az, hogy egy-két százezer forint nagy összeg-e vagy sem? Relatív. Mindenesetre Nahóczkinak ennyire lenne szüksége. Bódi Csaba Vadász és fegyvere, avagy Nahóczki Péter és a csigás íj fotó: pilisy elemér Egy hír: egy mondat ÜLÉS. Az MLSZ rendkívüli közgyűlését augusztus 9-én 10.30 órakor tartja a Hotel Sta­dionban. A közgyűlés egyetlen napirendi pontja az Ernest and Young jelentésének megvita­tása lesz, amelyet az MLSZ pénzügyeiről készített a FIFA felkérésére a nemzetközi könyvvizsgáló cég. TOUR. A spanyol Fernando Escartin nyerte a 15. szakaszt a Tour de France profi kerékpá­ros körversenyen a svájci Alex Zülle és a francia Richard Vi- renque előtt. Összetettben to­vábbra is az amerikai Lance Armstrong vezet. OLIMPIA. Michael Knight, a jövő évi sydney-i nyári olimpia szervezőbizottságának (SO- COG) elnöke szerint legalább nyolcmillió látogatója lesz a já­tékoknak. BEFEKTETÉS. A világbaj­noki ezüstérmes kínai női lab­darúgó-válogatott sikerén fel­buzdulva a Prosperity Share Holding sportlétesítmény-fej­lesztésre 1,2 millió dollárt adott a Kínai Labdarúgó Szövetség­nek. FOLYTATJA. Charles Bark­ley, az észak-amerikai profi ko­sárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Houston Rockets 36 éves játékosa korábbi elhatáro­zása ellenére idén mégsem vo­nul vissza. SIR. A Buckingham Palotában lezajlott ünnepség keretében II. Erzsébet angol királynő kedden lovaggá ütötte Alex Fergusont, az idén Bajnokok Ligáját, va­lamint angol bajnokságot és FA-kupát nyerő Manchester United szakmai irányítóját. A kiváló edzőt ezentúl Sir Alex Fergusonnak szólítják - jelen­tették a hírügynökségek. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Szoros az élmezőny Az 1999. évi Heves Városi Kis­pályás Labdarúgó-bajnokság tavaszi idényét követően az élen álló Gabona B&O Time csupán egy ponttal vezet a He­vesi Fiúk előtt. A bajnokság állása: 1. Gabona B&O T. 9 7 0 2 40-17 21 2. Hevesi Fiúk 3. Áfész 4. Sprint B+B 5. Forest-H 6. Honvédség 7. Hemag 8. Old Boys 9. Hevesgép 10. Amatőr 9 6 2 1 25-15 20 9 6 1 2 33-12 19 9 6 1 2 32-19 19 9 5 0 4 25-34 15 9 4 2 3 37-20 14 9 3 0 6 2543 9 9 1 2 6 14-29 5 9 1 1 7 1940 4 9 1 1 7 8-29 4 A rendezők köszönik a já­tékvezetők (Adamecz József, Ducsai József, Szilágyi Pál, Viktor Lajos, iff. Budai István és Janosek Antal) közreműkö­dését. SPORTLÖVÉSZET Vasutasnapon Hatvanban Az MTESZ MÁV Lövész Klub hatvani egyesülete a Zagyva-parti város lőterén rendezte meg vasutasnapi lövészversenyét. Eredmények, kispuska, 30 lövéses fekvőszám, férfiak: 1. Kiss Béla (Feldebrő) 287 kör, 2. Nagyváradi István (Márkáz) 283, 3. Petró Zol­tán (Lőrinci) 270. Nők: 1. Godó Győzőné (Petőfibá- nya) 282, 2. Király Viktória (Selyp) 263, 3. Misi Anett (Márkáz) 256. Ifjúsági lá­nyok: 1. Homyák Éva (Márkáz) 260, 2. Vaka Emese (Hatvan) 244, 3. Szekrényes Éva (Márkáz) 232. A rendezvényt az abasári Misuta János és Body Sza­bolcs (Kéksarok) támogatta. TRIATLON - 13. Nemzetközi Palóc-kupa, Balassagyarmat Dobi és Kovácsné vidékbajnok lett A Balassagyarmaton rendezett 13. Palóc-kupa nevet viselő Európa-kupa országos és vidék­bajnokságon, az 1200 fős mezőnyben a hatvani Triton TC 60 csapata 23 versenyzővel képvisel­tette magát. Eredményeik a következők: A rövid távon (1500 m úszás, 40 km futás, 10 km kerékpározás) 152 induló közül a szenior II. kor­csoportban versenyző Dobi Gyula 2:15.17 órás idővel 1. helyen végzett, és ezzel övé a vidékbaj­noki cím is. Ézen a távon a felnőtteknél Mészáros Zsolt a 24., Bozsik József a 42. helyen végzett. Sprintben (750 m-20 km-5 km) 252 fő állt rajt­hoz, köztük Dobiné Szalai Zsuzsával, aki szenior I. kcs.-ban 1 óra 21 perces idővel az ob 3., a vi­dékbajnokság 2. helyét szerezte meg. A veteránoknál Kovácsné Tóth Valéria arany­érmes lett, ami szintén vidékbajnoki címet jelent. A férfi szenior I. korcsoportban Oláh Gábor a 13. helyen végzett. A felnőtteknél Samu Alfonz a 27., dr. Orbán Zoltán a 35., Csányi István a 40., Ki­szel Zsolt a 44., File Zsolt a 49., dr. Hüttner Gá­bor az 51. lett, a nőknél Vajda Edina a 12. helyen végzett. Elindult még Jánosi József is, akit a technika ördöge megtréfált, ezért kénytelen volt feladni a versenyt. Serdülő lány kategóriában (500 m-12 km-3 km) Fábián Edit a 22., Nagy Judit a 23. helyen fejezte be a versenyt. A gyer­mekeknél (300 m-8 km-2 km) Józsa Lóránt és Antalóczy Dávid, az újonc korcsoportban (100 m-3,5 km-1 km) Józsa Adám, Fábián Máté és iff. Oláh Gábor indult. A váltóverseny során a csapat ob-n a Mészáros Zsolt, Györki Péter, Bozsik József összeállítású trió a 18., a Csányi István, Samu Alfonz és Tor da Tibor hármas a 21. helyen ért célba. A nyílt váltóban - ahol bármilyen korú és nemű csapat elindulhatott - a Bozsik József, Mé­száros Zsolt és Szabolcsi Zoltán az 5. helyen végzett. Indult még Konkoly László, Lipkovics Gábor és Oláh Gábor, továbbá Konkoly Adrienn, Fábián Edit, Nagy Judit, a kicsik közül iff. Oláh Gábor, Fábián Máté és Lipkovics Gabriella. A családi váltóban a Dobi család (Gyula, Zsuzsa és lányuk Réka) a 9. helyen zárta a versenyt. Kovács Anikó HEVES X1 HÍRLAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN. Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/413-644, szerkesztőségi telefax: 36/413-145 Hirdetési telefon: 36/410-880, telefax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/413-145), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 695 Ft, negyedévre 2085 Ft, fél évre 4170 Ft, egy évre 8340 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélőszámon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők ál­tal megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Sprin­ger-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses meg­rendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk figyelmüket.

Next

/
Thumbnails
Contents