Heves Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)
1999-07-14 / 162. szám
8. oldal Pf. 23 1999. július 14., szerda m. % Nyári valcer A Strauss-est kapcsán azon töprengtem, vajon a kis Dobó téren kinek is zenéltek? Arra a következtetésre jutottam, bizonyára nem nekem vagy a „zártkörű” rendezvényen kívül rekedt nagyszámú közönségnek. Ezt biztosan tudom, hiszen megszámoltam a Dobó utcába szorultak számát - ami csak kezdetben és rövid ideig volt ilyen sok, aztán egyre kevesebb. Hogy miért? Mert a körön kívüliek legfeljebb a zeneiskola kompresszorát hallhatták, de semmi esetre sem a jól ismert Strauss-keringőket. Bizonyára azért, mert a hangosítás is pénzbe kerül, vagy zavarja a túl erős zene a kiszolgálóhelyiségekben ülők nyugalmát? Vagy azért, mert az áldott területfoglalással - gondolok itt a két oldalon emelt összesen 40 m2-es emelvényre is - a nem fogyasztók is helyet kaptak, a nagyobb méretű székekkel együtt. Vajon az időben érkezők hányán lehettek? Azt hiszem, nem sokan, illetve már amennyien a három üzlet forgalmát székekkel, asztalokkal, síppal-dobbal együtt maximálisan növelhették. Arról a pár emberről, akiknek „ingyenes” hely jutott, nem is érdemes beszélni, hiszen olyan kevesen voltak. Visszagondolok azokra a zenés estékre, amikor akár fél lábon állva a tömegben, de mégis zeneközeiben hallgathattam Strauss muzsikáját. Most azonban a többi adófizető társammal együtt megalázva éreztem magam. Rá kellett jönnöm, hogy a közterület csak az esetleges hóeltakarításnál, parkírozásnál stb. közterület, egyéb pénzszerzésnél viszont magánterület. Igen, magánterület, mert ahol a szigorú rendező zárja le a teret, az már Megtanultunk hinni a jóság Elfeledték Az alábbi levél közlésére szerkesztőségünket kérte az a 29 tószegi árvízkárosult kisdiák, akik felejthetetlen napokat töltöttek a lőrinci önkormányzat jóvoltából a településen. Kedves Zsóka néni! Szerencsésen hazaértünk a lőrinci táborból Tószegre. Olyan csend volt a buszon, amilyenre a 10 órai takarodó után tetszettek vágyni. Meg az ebédlőben. Szántai Olga azt mondta, kár, hogy nem felejtett ott valami értékeset, mert akkor visz- szamehetnénk érte. Jól fogalmazott. Szívesen irányt változtattunk volna mindannyian. Persze, nem felejtett ott semmit, csak visszavágyódott. Mint a többi 28 tószegi árvízkárosult iskolás, akik a lőrinci polgármester úr meghívására felejthetetlen tíz napot töltöttek egyértelmű felszólítás a távozásra. Az egész esetről gyermekkorom falusi lakodalma jutott eszembe, amikor is mint kis gyermekek, elmentünk a lagzis házhoz „leselkedni”. A lagzi- ban végighordták a kapun kívüliek számára a süteményestálat. Nos, ez az asszociáció jutott eszembe, amikor a lezárt terület szomszédságában az erősen bűzlő kuka mellett volt egy sörkimérde. A kirekesztettséget ez stílusosan ábrázolta. Füstölgéseim közepette visz- szagondolok a sörfesztiválra is, ahol Csepregi Évát hallgattam. Nos, itt is szégyelltem magamat, de a művésznő fölülemelkedve a rettenetes hangtechnikai beállításon, zokszó nélkül énekelt, hol fülsiketítőén, hol recsegve, hol alig hallhatóan, de énekelt, s a helyzet ura volt. Gondolkodom. Mi lenne, ha a nyári rendezvényeket nem az üzlet szolgálatába, hanem a kultúra szolgálatába állítanánk? Mi lenne, ha a szervezést hozzáértő emberek végeznék? Mi lenne, ha legközelebb a zenés rendezvények esetleg a nagy Dobó téren kerülnének megrendezésre, ahol több ember elfér? Akkor szőkébb pátriánkban a közönség nagy része nem adófizető, hanem „polgár” lehetne, akár egy röpke órácskára is. Engedjék ezt meg nekünk, a nyugdíjasoknak, a munkanélkülieknek, a bérből élőknek. Egyszóval azoknak, akik nem vehetnek részt a színházi Páholy-napokon, nincs módjuk asztalfoglalásra a pénzes kulturális rendezvényekre, akik egyre kevésbé fémek a kultúra közelébe. S. -né Kiss Ildikó (cím a szerk.-ben) és a szeretet erejében a félelmet itt az igazgató néni táborvezetésével. Még egyszer köszönjük türelmét, szeretetét, a változatos, érdekes programokat. Köszönet István bácsinak, Laci bácsinak, Ildikó néninek is, hogy feledtették velünk az árvíz idején érzett félelmünket, kitelepítésünket. Segítettek megtanítani arra is, hogy hinni kell a jóság, a szeretet összetartó erejében, a barátság szépségében. Zsóka néni! A Menusz Menu - biztosan tetszik még emlékezni rá - azt mondta, hogy szívesen járna a lőrinci iskolába. Jó pihenést, kellemes vakációt kívánunk! Viszontlátásra a jövő nyáron Tószegen! A tószegi iskolások nevében: Varga Mirjam Hogyan lehet tönkretenni egy bábszínházát, avagy Dilettantizmus magas fokon Hogyan lehet tönkretenni egy patinás bábszínházát a második évezred végén? Ha poénvadász lennék, a válaszom így hangzana: kérdezzék meg Sziki Károly színművész igazgató urat! O pontos információkkal szolgálhat. Leleményesebbek adaptálhatják a bevált módszert társadalmi-gazdasági életünk bármely területére. A bennem felmerülő kérdések ezzel kapcsolatosan:- Miért kell kinevezést adni egy szakmai kompetenciával nem rendelkező egyénnek, aki csak pozíciót akar, rangot, s egoizmusát akarja érvényesíteni a rátermettek fölött?- Hogyan engedheti meg magának a város, illetve a megye azt a luxust, hogy egy nemzetközi tekintélyt kivívott csapat frontembereit egzisztenciálisan tönkretegye, ugyanakkor elvegye egy város gyermekeinek kulturális bázisát? Szakmai véleményemnek tavaly már hangot adtam a Heves Megyei Nap oldalain, bízva abban, illetékesek odafigyelnek, de sajnos, csalódnom kellett. Továbbra is bábszínházát megcsúfoló előadások zajlottak, zajlanak. Jobb érzésű óvónők már nem is viszik bábszínházba csoportjukat. Nem politikai, ideológiai okok miatt, hanem pedagógiai-pszichológiai szempontokat mérlegelve. Bízom benne, hozzám hasonlóan viselkednek városszerte kollégáim is, akik felelősséget éreznek a gyermekekért, s emlékeikben még elevenen élnek azok az igényes, valódi bábelőadások, amelyek jellemezték a Harlekin Bábszínházát Sziki Károly színművész igazgató ténykedése előtt. Fájdalommal gondolok azokra az emberekre, akik áldozatul estek Sziki Károly színművész igazgató úr „ténykedésének”, és kollégáimmal együtt aggódom értük. A napokban minden óvoda kapott egy körlevelet a fent nevezett úrtól, melynek tárgya „Óvodák és a bábszínház együttműködése”. Tudtommal egy együttműködést legalább két félnek szükségeltetik aláírni. Mi nem tesszük ezt meg, mint ahogy nem tettük meg a befuccsolt bérletezési kezdeményezése idején sem. Idézek a levélből: „... Az 1999/2000. évad sikere szempontjából talán a legnagyobb eredmény, hogy partneri kapcsolatunk erősödött, a „színház az óvodában - óvoda a színházban” kormányszintű program sikeres megvalósítása szempontjából is.” Kíváncsi lennék rá, hány óvodával erősödött a kapcsolatuk, és a kormány mikor hozott létre ilyen nevű programot? Folytatom a körlevelet: „... Jóleső érzés, hogy a mérhetetlen méreteket öltött dilettantizmust közös erőfeszítéssel visszaszoríthatjuk, és profesz- szionális igényekkel megfogalmazott magasabb igényű és szintű kultúrát szolgálhatunk.” Óhatatlanul adódik a kérdés: Ön szerint kik képviselik a dilettantizmust, merthogy az nem önmagában jelenlévő fogalom. Kikkel akar Ön megfelelni a professzionális igényeknek, ha az összes professzionális embert lapátra tette az intézményből? A levél folytatásában Ön vállalja, hogy három színészével kimegy az óvodákba, és segít beszoktatni az óvodába az új gyermekeket. Ezzel az eszement gondolattal az a legnagyobb bajom, hogy Ön ezt komolyan is gondolja (150 Ft/ fő). Ha Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez. Kilóg a lóláb. Köszönjük, nem kérünk belőle. A hároméves apróságnak éppen elég problémája van. Ha időlegesen is, de ki kell válnia saját családjából, megszoknia a gyermektársaságot, idegen felnőtteket stb. Ez egy folyamat, méghozzá pedagógiai, pszichológiai problémákat hordozó folyamat. Nekünk ez a szakmánk, ez a hivatásunk, és értünk is hozzá. Értékes bábszínházi előadásokra szívesen fogjuk vinni apróságainkat, de csak akkor. Reméljük, hamarosan eljön az az idő, s a mostani dilettantizmust felváltja a szakmai alapokon nyugvó bábszínház. Király Juliánná Eger, Epreskert úti óvoda A káli óvoda példamutató lehet minden intézmény számára A közelmúltban részt vettem az óvodában szervezett óvodaiskola nevelőtestületének tanácskozásán. A megtisztelő meghívásnak szívesen tettem eleget, hiszen az óvoda és iskola tartalmas együttműködését már hosszabb ideje tapasztaltam. Ez késztetett arra, hogy néhány gondolatot, észrevételt papírra vessek mások számára is. Az óvoda épülete ideális helyen, a falu központjában helyezkedik el. Felszereltsége megítélésem szerint jónak mondható. Az épület külső megjelenésével, a gondozott udvarokkal, virágoskerttel családias érzést, harmóniát kelt az emberben. Az óvodai nevelés tárgyi feltételei mellett a személyi feltételek is adottak. A szakmailag igen jól képzett vezető óvónő irányításával még tíz óvoda- pedagógus dolgozik az öt csoportban. Fiatal, lelkes gárda, amely mindent elkövet önképzése érdekében. Magukévá tették azt az elvet, hogy „vonzó célokat kitűzni csak együtt érdemes, megvalósítani csak közösen lehet”. Kollektív munkájuk eredménye a közösen elkészített saját nevelési program, amelyet a szakértő kiválónak minősített. A részletekből kiemelném az intézmény kapcsolatrendszerét az önkormányzattal és az iskolával. Az önkormányzat nemcsak anyagi támogatást nyújt, hanem érdeklődéssel figyeli az ott folyó nevelőmunkát is. Pl. a vezető óvónő meghívására szívesen eltölt egy-egy délelőttöt a polgármester az óvodában, ismerkedve egy-egy gyermek- csoport munkájával. Az óvoda és az iskola kapcsolata példamutató. Az óvónők és az iskola alsó tagozatos nevelői kölcsönösen látogatják egymást. Az alsós nevelők tájékoztatást kapnak az iskolába lépő gyermekek fejlettségi szintjéről, lehetőségük van személyes ismerkedésre a leendő első osztályosokkal. A tanév végén a nagycsoportos gyermekek is ellátogatnak az iskolába, ahol megismerkednek az épülettel, majdani tantermükkel. A két intézmény közötti szép emberi és szakmai kapcsolat irányítója és vezetője az óvoda vezetője és az iskola igazgatója. Eged János ny. tanár Búcsúzunk Rózsikétól A minap búcsúztattuk Orsóné Rózsikát nyugdíjazása alkalmából. Rózsika a nyugdíjasház klubjának a vezetője volt, és évtizedek óta szeretettel segítette az idős, beteg rászorultakat, úgy örömükben, mint bánatukban osztozott. Fájó szívvel búcsúztunk tőle, remélve, hogy a nyomdokaiba lépő Ilikét is meg fogjuk szeretni, és ő is követi példáját. Mit is tudnánk adni neki búcsúzásul, mint hálás köszöne- tünket, és kívánunk neki egészségben gazdag, hosszú, békés nyugdíjaséveket, és jó pihenést, Rózsika! Igazán kiérdemelted! A nyugdíjasház idős lakói nevében: özv. Beke Jánosné Eger, nyugdíjasház Borús időben jó hangulat „1999 az idősek éve” alkalmából egyre több sikeres program szerveződik és valósul meg. Örömmel tudatjuk, hogy a közelmúltban a Heves Megyei Önkormányzat Idősek és Mozgásfogyatékosok Otthonába (Heves) tapasztalatcsere és ismerkedés céljából látogatók érkeztek az Egri Családsegítő Intézet Lajosvárosi III. Sz. Klubjából. Az esős idő ellenére nagyon jó hangulatban műsort adtak egymásnak a vendégek és az otthon lakói. Versek, dalok hangzottak el, és a hangulat tetőfokán még táncra is perdültek a rögtönzött műsort adó öregek. A vendégek között lévő Szűcs házaspár lehetővé tette, hogy videón megnézhessék az 50. házassági évfordulójukat az otthon lakói. A közös ebéd után a délutáni órákban fejeződött be a találkozó, és reméljük, kezdetét vette egy újabb, egymást segítő baráti kapcsolat. Kiss Ferencné lakó Köszönet a Facsiga felajánlásáért A Heves Megyei Önkormányzat Egészségügyi és Szociális Irodája ezúton kíván köszönetét mondani a Facsiga szerkesztőségének a szociálisan hátrányos helyzetben lévő gyermekek részére felajánlott Éacsiga gyermekújság példányaiért. A tartalmas kiadványok segítséget nyújtanak a gyermekek egészséges érzelmi, értelmi fejlődéséhez, ugyanakkor kellemes szórakozást, kikapcsolódást jelentenek azoknak, akik más módon nem juthatnának hasonló színvonalú gyermekmagazinhoz. Évek óta csak a bosszúság jut a váraszóíaknak Színvonalas Matáv-szolgáltatás? Levelezőink figyelmébe Az utóbbi időben ismét megszaporodtak a szerkesztőségünkbe érkezett névtelen levelek. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy csak az olvasható, névvel és címmel ellátott írásokat van módunkban közzétenni. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett leveleket rövidített, szerkesztett formában jelenteti meg. Az olvasói rovatban megjelent írások tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet. Továbbra is várjuk észrevételeiket, véleményeiket az alábbi címre: Eger, Bar- kóczy u. 7. A borítékra kérjük, ítják rá: Pf. 23.! Mivel nem szerepelünk a telefon-nyilvántartásban - nincs telefonunk -, így nem is vagyunk hajlandók telefondíjat fizetni. Ilyep beadványt kívánunk eljuttatni - több társammal - a Matáv magas szintű vezetése címére Váraszó községből, akik az idei telefonkönyvből kimaradtunk. A felelőtlenség eme példáját - tetőfokát - a már korábbi években előfordult bosszúságok előzték meg. Történt ugyanis még 1997-ben - az év közepén -, hogy a Matáv Istenmezeje községben egy konténert helyezett üzembe, és két település - Istenmezeje, Váraszó - telefonállomásait ezen alközpontra kapcsolta. Ennek következtében a korábbi - pétervásárai telefonközponthoz tartozó - előhívókörzeti számok - Istenmezeje és Váraszó esetében - 368-ról 369-re változtak. Erről a változásról a szélesebb körű tájékoztatást a Tisztelt Szolgáltató elmulasztotta, s az a hívó, aki ezt követően a 368-as előszómon tárcsázta a két község előfizetőit, csak néma búgást hallhatott a telefonkagylóban. 1997 év második felétől egy éven át voltunk kénytelenek elviselni ezt az állapotot. A további meglepetés akkor ért bennünket Istenmezeje és Váraszó községben - az előfizetők mintegy 70-80 %-át -, amikor az 1998. évi telefonkönyvet kézhez vettük. Ebben ugyanis a korábbi előhívó számok - 368 - változatlanul szerepeltek. A tévedésért a szolgáltató elfelejtett elnézést kérni. Sőt azzal tetőzték be a felelőtlenséget, hogy a Váraszó községben előfizetők jelentős részénél - kb. 70-80 főre tehető ezek száma - az 1999. évre kiadott telefonkönyvben még mindig a 368-as előhívó számok szerepelnek a 369-es helyett. Az már csak hab a tortán - a felelőtlenség csúcsa -, hogy az ez évi telefonkönyvből a váraszói előfizetők közül mintegy tízen vagy ennél is többen kimaradtunk. Kérdem én ezek után, miért lennénk kötelesek fizetni ennyi trehányság láttán? Eged József Váraszó, Kossuth u. 29. Kutyaszorítóban Késő este történt. Szokatlan, vadul ugató kutyák hangzavara verte fel Egerben a kis lakótelep csendjét. A szűnni nem akaró hétvégi csendhá- borításra többen kiszaladtak a lakásból, mások az ablakból kihajolva figyelték a harci tusává fajult eseményt. Picire, társasházunk csahos házőrző tacskójára rátámadt egy póráz nélküli rottweiler. A felbőszült, félelmetes állatot - nyakörvét szorítva - hiába utasította bárhogyan is gazdája, az fogai között már hosszú percek óta görcsösen szorította a kis termetű ellenség pofiját. A hirtelen összesereglett éjszakai (?) kutyasétáltatók jelenléte csak olajat öntött a tűzre. A szünet nélkül acsarkodó négylábúak kéretlen kutyaviadallá hergelték az egyenlőtlen küzdelmet. Vér folyt. - Mindjárt megfojtja! - kiáltotta kétségbeesve Pici gazdija, a törékeny fiatalasz- szony. A fűre letérdelve erősen megragadtam a kimerült ku- tyust. - Húzd! - Húzd! - biztatott hangosan vérző kézzel a magát és kedvencét sem kímélő ember. Mikor a fogak szorítása egy pillanatra fellazult, Pici végre megszabadult. Közben valaki rendőrért telefonált. Az autós járőrök megérkeztek. Kikérdezték az ott állókat. Éjfél már elmúlt, de addig nem tudtam elaludni, míg le nem írtam e sorokat. A történteket kommentálni nem az én dolgom. Simon Imre
