Heves Megyei Hírlap, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-13 / 161. szám

2. oldal Megyei Körkép 1999. július 13., kedd Árvízi katasztrófa sújtja a kistérségeket Innen tűnt el a domoszlóiak hídja, s két ember fotó: perl m. (Folytatás az 1. oldalról) Átányban az elmúlt napokban 72 családot, azaz összesen 350 embert kellett a művelődési házba ideiglenesen átköltöz­tetni. A mélyen fekvő települést közrefogta az áradó Hanyi-ér és Laskó-patak. Ennek követ­keztében a Komló' és Heves felé vezető' utakat elöntötte a víz. Eddig öt ház dőlt össze, de félő, hogy negyven, veszélyben lévő háznak is hamarosan ez lesz a sorsa. Tegnap tetőzött a Tárná, majd megkezdődött a lassú apadás, ám Tamaméra térségé­ben a vízmagasság így is kriti­kus volt. Tamazsadányban a gátat magasítani kellett. Varga Szabolcs, a helyi védelmi bi­zottság vezetője elmondta: két helyen is gátat kellett vágni. Viszneknél a tározóba vezették le a megáradt Bene-patak hor­dalékát, míg a Tama-patakot a zaránki mezőgazdasági terüle­tekre terelték. A délutáni órák­ban Hevesvezekényt is elérte az ár, a hevesi tűzoltók segítségé­vel menekítették az embereket. * Nagyfügeden vasárnap a kora esti órákban tetőzött a Bene-pa­tak vízszintje. Az 1974-ben mért 368 cm-es vízmagasságot a hétvégi 410 cm-es vízoszlop megdöntötte. Hétfőre virradóra a falu határában lévő gátat öt helyen is átvágták, a közelben lévő Bocskai úti lakosokat át­menetileg az általános iskola és a művelődési ház épületében szállásolták el. Kritikus volt a helyzet a köz­ség újtelepi részén, ahol a lakók a fertőzésveszély miatt saját kútjukat sem használhatják, ezért tartálykocsikból juthatnak ivóvízhez. A falu másik végé­ben a megáradt Majzik-patak mosta maga alá a kerteket és az utakat. * Füzesabony több utcája víz alá került, mert több helyen is át­szakadt a Laskó-patak gátja. A városban helyenként másfél méteres volt a víz: a térségben 300 ház áll az árban. Hatvanban újra kritikussá vált a helyzet a városszéli Liszt Ferenc utcában: mintegy fél métert emelkedett a talajvíz szintje, s az már elárasztotta a mélyebben fekvő telkeket. Durai László, a városüzemel­tetési iroda előadója elmondta: lezárták az autópálya alatti átfo- lyót, amely az érintett területről vezeti le a csapadékvizet a Bér­patakba, de ez utóbbi megduz- zadása miatt a víz áramlása megfordult, s a város északi ré­szén árvízveszély alakult ki. A hétvégi esőzések miatt me­gyénkben le kellett zárni a 24- es utat Párád és Parádsasvár között, illetve félpályán a 3-as főutat Kápolna határában. A Budapest-Miskolc közötti vasúti pályát több helyen alá­mosta a víz, ezért az utasokat autóbuszokkal szállítják. Az M3-as autópályára terelt autó­soknak ezúttal nem kell fizet­niük. Az autópálya füzesabonyi csomópontjánál Miskolc, va­lamint Eger felől nem lehet fel­hajtani, a káli csomópontot kell igénybe venni. Sírok belterületén a vasútál­lomáshoz vezető utat, illetve az átányi bekötőutat lezárták. A 31-es főúton a Hanyi-ér meg­áradt, ezért Tenk és Dormánd között csak nagyon lassan lehet közlekedni. A 33-as főutat Fü­zesabonynál, a 3-as főút és Dormánd között vízátfolyás miatt le kellett zárni. A detki összekötő úton, va­lamint a Gyöngyös és Eger kö­zötti összekötő úton Domoszló és Verpelét környékén iszap­hordalék miatt van lezárás. Egerbakta és Bükkszék között földcsuszamlás miatt rendeltek el teljes útzárat. Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak tegnap az egri város­házán, ahol a hétvégi áradás (Folytatás az L oldalról)-Az Újhatvant ért csapások következtében folyamatosan azt kérik az ott élők, hogy va­lamilyen módon próbáljunk raj­tuk segíteni. Sajnos, erre - pénz híján - nincs módunk, mivel se­gélykerettel is alig rendelke­zünk - állítja a képviselőnő. - A település költségvetési hiánya eléri a százmillió forintot, kü­lönféle pályázati támogatásokra szorulunk, miközben az elmúlt heti soron kívüli ülésen előter­jesztették a polgármester meg- jutalmazását. Utólag pedig ar­ról is értesültünk, hogy az el­múlt fél évben a bérmarad­ványból a hivatal dolgozói kö­zött - jutalomként - négymillió forintot osztottak szét. Mindezt úgy, hogy a képviselő-testület még nem is értékelte a városhá­zán folyó munkát... Friedrich Tünde — a jegyző­től kapott tájékoztatás alapján - úgy tudja: a köztisztviselők fe­jenként fél-másfél havi fizeté­süknek megfelelő összeget ve­hetnek át.- Jól döntöttünk, amikor nem szavaztuk meg a költség- vetést - folytatja az elnökasz­legfontosabb tapasztalatairól szóltak. Dr. Nagy Imre polgármester és Homa János, a megyeszék­hely parlamenti képviselője (Fidesz) egyetértett abban, hogy a károk elhárításához kormányzati támogatást is igé­nyelni kell, amelyet közösen aláírt levélben szándékoznak eljuttatni a kormányszervek­nek. * Lapzártakor érkezett a hír: megtalálták annak a két férfi­nek a holttestét, akik szombat este a Heves megyei Domosz- lón a megáradt Zavaza-patak fe­szony -, mert milyen büdzsé az, ahol százmilliós hiány mellett ennyi pénz marad jutalomra? Félreértés ne essék, nem a ki­emelkedő munkát végzett dol­gozók ellen szólunk, hanem azért, mert a jelenlegi, váro­sunkat ért sorozatos szerencsét­lenségek közepette erkölcste­lennek tartjuk ezt a metodikát. Mindez a képviselő-testület egésze számára hitelvesztéssel jár, a polgármester asszonyt pedig lehetetlen és kiszolgálta­tott helyzetbe hozta. Véleményünk szerint a tör­téntek következményeként nem tekinthetünk el a személyi kon­zekvenciák levonásától sem. Én például - tiltakozásom jeléül - fontolgatom, hogy lemondok bizottsági elnöki tisztemről, egyesületünk pedig elhatároló­dik az ügyben felelős személyek döntésétől. Érsek Zsolt országgyűlési képviselő - aki hangsúlyozza, hogy nem pártja, hanem szigo­rúan saját véleményét tolmá­csolja - szintén etikátlannak minősíti az említetteket.- Elképzelhetetlennek tar­tom, hogy például Lőrinciben vagy Horton - de mondhatnék lett átívelő betonhídon nézelőd­tek, amikor az ár a hidat is és őket is magával ragadta. A megyei rendőr-főkapi­tányság szóvivőjének tájékozta­tása szerint a két 45 éves férfi holttestére a szerencsétlenség helyszínétől mintegy két kilo­méterre bukkantak rá. Vasárnap este egy középkorú férfi vesztette életét Tenken, amikor a pincéjét elöntő vizet búvárszivattyúval akarta ki­emelni, és eközben halálos áramütést szenvedett. Tudósítás: Juhász Mariann, Sike Sándor, Szuromi Rita, Tompa Z. Mihály más településeket is a körze­temből - a polgármesteri hiva­talokban egymást jutalmazgas- sák, miközben katasztrófák sora sújtja lakóhelyüket. Hatvan 76 millióra pályázik az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányza­tok megsegítésére rendelke­zésre álló pénzekből; úgy néz ki, hogy közreműködésemmel megkapják a kért összeg egy részét, éppen ezért elszomorít, hogy egy önmagára valamit is adó vezetőség ebben a szorult helyzetben - a jegyző vezetésé­vel - ilyen lépésre ragadtatja magát. A jelen állás szerint a hivatal a lakosság terhére osztja a közpénzt, mégpedig úgy, hogy a végrehajtó hatalom kész tények elé állítja a tör­vényhozókat. Természetesen - ha a képvi­selő-testület indokoltnak látja - nem maradhat el a személyi fe­lelősségre vonás. Ami pedig a felvett prémiumokat illeti, úgy lenne tisztességes, ha azt a ked­vezményezettek befizetnék - célmegjelöléssel - az ár- és belvízkárosultak megsegíté­sére. Tari Ottó Sikeres zárókoncert EGER - Befejeződött a II. Egri Nyári Zenei Fesztivál hangversenysorozata a me­gyeszékhelyen. A nagy sikerű zárókon­cert első részében a tajvani Taipei Philharmonie kórus­tól hallhattak az érdeklődők válogatást az ázsiai ko­molyzene legsikeresebb da­rabjaiból. A második rész­ben az Africanus Sanctus hangversenye volt hallható, amelyben az európai és az ázsiai zenekultúra egyesült. A szólót Péter Cecília éne­kelte, a zenekarokat Holle- rung Gábor vezényelte. A rendezvényeket a Mu- sica Mundi fesztiválsorozat részeként szervezték meg a város hangulatára, adottsá­gaira tekintettel, immár má­sodik alkalommal. Ma kezdődik Az értelmileg sérültek fesztiválja GYÖNGYÖS - A Hevesi Fúvós és Majorette Együttes műsorával mától kezdetét veszi az iskolás és felnőtt­korú, értelmileg sérült sze­mélyek XII. Országos és III. Nemzetközi Kulturális Fesz­tiválja. Az érdeklődők nyolc művészeti ág több mint két­száz színpadi produkcióját tekinthetik meg a Mátra Művelődési Központban. Reggel kilenc órakor Szabó Gyula polgármester köszönti a résztvevőket a Hanisz téren, majd Sós Ta­más, a Heves Megyei Köz­gyűlés elnöke és dr. Gelen­csér Katalin, a Nemzeti Kul­turális Örökség Miniszté­rium főosztályvezetője mél­tatja az eseményt. Ezután Rózsa Gyula mű­vészettörténész nyitja meg az Országos Ipar- és Kép­zőművészeti Kiállítást, majd a művészeti bemutatókra ke­rül sor. Szerdai Virradóra A Duna Televízióban holnap reggel ismét találkozhatnak a nézők a Virradóra című műsorral. Ezúttal megtudhatják: kellett-e nekünk Tiszalök, hogyan került magyar nyelvű könyvesbolt Kárpát- aljára, miért világítanak a szél erejével Biharban, s híradást láthatnak arról is, mi lesz a panelházak sorsa. Ezenkívül találkozhatnak egy szakácsbajnokkal és egy internetes szépségver­senygyőztessel is. Az élelmiszerektől a turisztikai szolgáltatásokig Belga és osztrák partnerség EGER - A kis- és középvál­lalkozók közvetlen informá­lására, a piaci lehetőségek fel­tárására szervezett találkozó­sorozatot az ITD Hungary Észak-magyarországi Regio­nális Képviselete, valamint a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Tegnap a Liget kaszinóban dr. Bolyai Zsuzsanna, a brüsz- szeli, és Bedő Károly, a bécsi iroda vezetője beszélt az oszt­rák, illetve belga befektetési lehetőségekről, vegyes válla­latok alapításáról. Mint el­hangzott: mindkét országgal rendezett a gazdasági kapcso­latunk. Ausztria a hozzánk legközelebb levő uniós or­szág, amelynek tapasztalatait igyekszünk hasznosítani ha­zánk felkészülése során. Bel­gium viszont a kilencedik legnagyobb gazdasági partne­rünk, és fővárosa, Brüsszel az Európai Unió központja is. Az irodavezetők ajánlato­kat tettek a szeptemberi innsbrucki és a genti vásáron való Heves megyei részvé­telre. A vállalkozók arról is tájékozódhattak, hogy az élelmiszerektől a turisztikai szolgáltatásokig, illetve belga technológiák magyarországi értékesítéséig kínálnak üzleti ajánlatokat a kinti partnerek. Mennyit fizet a lottó? A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 27. heti ötöslottón telitalálatos szelvény nem volt. A négyesek egyenként négymil­lió 115 ezer 349, a hármasok 18 ezer 550, a kettesek 845 forin­tot érnek. A hatoslottón sem volt főnyeremény, az 5+1 találatos szelvé­nyek egyenként kétmillió 605 ezer 627, az ötösök 150 ezer 325, a négytalálatosok 3185, a hármasok 659 forintot fizetnek. A Jokerben egy telitalálatos szelvény volt, nyereménye 22 millió 844 ezer 520 forint. A rendkívüli ülésen akár személyi kérdések is terítékre kerülhetnek Vészhelyzetben négymilliós jutalom? Nemere István: Szomszédom a halál (2. rész) A másik két férfi nagyon hasonlított egymásra. Harmincöt-negyven évesek, napbarnítottak, ak­tívak. Az egyik diplomatának látszott - neki is a mozgása volt árulkodó -, a másik is valami hiva­talnok. De olyan, aki sokat sportol, talán vitorlá­zik, teniszezik. Amikor beléptem, a férfiak fel­álltak, az öreg csak jelképesen, és máris vissza­huppant. A nő kíváncsian nézett rám.- ő az - mondta a diplomata külsejű.- Bon jour - jegyeztem meg, mintegy mellé­kesen. És halkan. Nem velem született szerény­ségből kifolyólag, hanem csak úgy. Amíg nem tudom, miről van szó és mi a tét (legtöbbször az életem), hát csöndesen várakozom.- Dániel Skagen, más néven Dániel Monti. És volt sok egyéb neve is - mosolygott az öreg. A diplomata nyilván látta valahol a fényképeimet, és most azonosított. Egyben igazolt is a többiek előtt. A házigazda közelebb intett. Várt rám az ötö­dik szék. Megfordítottam, hogy ne legyen mö­göttem a támlája. Inkább előttem, így felugorha­tok, ha... ha történne valami váratlan. De egyelőre nem így nézett ki a helyzet. A férfiak visszaültek, az öreg folytatta:- Hölgyeim és uraim, jó, ha tudják: Skagen úr valaha a francia állam különleges terroristaelle­nes csapatában harcolt, annak ellenére, hogy idegen származású. Aztán megbízták egy kül­földi feladattal, amit el is végzett, csakhogy a belügyminisztérium és személyesen az akkori miniszter becsapta őt. A feladat elvégzése után ki akarták nyírni őt és csapatát... A csapatot si­került likvidálni, de Skagen megszökött, külföl­dön élt, majd plasztikai műtét és hamis iratok beszerzése után visszajött és..., hogy is mondjam csak..., kivégezte a minisztert. Később Svájcban és főleg Afrikában tevékenykedett. Nemrég tett államunknak egy újabb szolgálatot, és ezáltal amnesztiát nyert. Azóta teljesen legálisan tar­tózkodik itt, és nincs kizárva, hogy vállal egy újabb munkát. Bólintottam. Eddig minden szó igaz volt. A tegnap esti telefonhívás óta sokat gondolkod­tam. Végre nem kell nyamvadt magándetektívet játszanom, visszatérhetek kommandós múltam­hoz - ha csak pár hétre is. Valóságos felüdülés lesz. Már persze csak akkor, ha életben mara­dok. Nem nyugdíjas foglalkozás ez.- A feladat természetesen titkos. És nagyon fontos - tette hozzá az öreg, szerintem fölösle­gesen. Hiszen csip-csup ügyekhez nem Skagent kell megszerezniük. A diplomata külsejűről ha­marosan kiderült, hogy éppen az. ő vette át a szót.-Jelen pillanatban az Európai Közösségben nem állunk túl jól. Több okból is, de nem részle­tezem. A lényeg az: a külügy azt szeretné, ha va­lami fényes tettel írnánk be a nevünket a történe­lembe... Ez persze túlzás. A lényeg: még ebben a hónapban valami nagy tettet kellene véghezvin- nünk, amely igazán segítené integrálódásunkat bizonyos nemzetközi intézményekbe. Például a Hágai Nemzetközi Bíróságba.- Háborús bűnösök - mondta az öreg, és me­rően nézett rám.- Boszniaiak - tette hozzá a nő. Most szólalt meg először.- Világos - jegyeztem meg. - Ki az és hol ta­lálható?- Ne beszéljen egyes számban, Skagen - mo­solygott talányosán az öreg, és megnedvesítette a szája szélét. Nyeltem egyet.-Rendben van, akkor hát többen lesznek. Össze tudok szedni egy csapatot. Önök lehetővé teszik a célba jutást, a többi az én gondom. Ké­rem majd az adatokat, fotókat, térképeket és így tovább. Profi voltomat nem kellett bizonygatnom. Húsz éve vagyok a szakmában, és még nem öre­gedtem ki. Ezt ők is tudták. Az öreg szeme elé­gedetten csillant. De a diplomata kissé merev volt, hát folytatta.-Ha Franciaország prezentálná a boszniai háborús bűnösök némelyikét, különösen éppen néhány nagyon fontos személyt, és maga adná a bíróság kezére, sokat nyernénk vele.-És cserébe kapnának néhány kitüntetést a balkáni nagykövetségek előtt, több felgyújtott könyvtárat, kulturális intézetet, esetleg támadás érne néhány diplomatát - tettem hozzá. Bólin­tott.- Meglehet, de a mérleg így is pozitív lenne. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents