Heves Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)
1999-06-07 / 130. szám
2. oldal Megyei Körkép 1999. június 7., hétfő f Érdekképviselet a tagokért Bővíti szolgáltatásait az ipartestület Eszterházy Károlyra emlékeztek EGER - Méltó és igazságos ünnepelni azt a főpapot, akinek elévülhetetlen érdemei vannak az Egri Egyházmegye felvirágoztatásában - hangzott el azon az emlékülésen, amelyet az egykori egri püspök halálának 200. évfordulójára rendeztek szombaton. Gróf Eszterházy Károly emlékének előbb istentiszteleten adóztak a Bazilikában. A szentmisét dr. Seregély István érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke celebrálta. Ezután az érsek, dr. Nagy Imre polgármester és Pal- csóné dr. Zárni Éva, a püspök nevét korábban felvevő tanárképző főiskola főigazgatója megkoszorúzták az 1799-ben elhunyt főpap síremlékét a Főszékesegyház altemplomában. Az emlékülést az Eszterházy Károly által építtetett (1776-ban elkészült) Líceum épületében rendezték. Ebből az alkalomból mutatták be a Főegyházmegyei Hatóság és az Érseki Gyűjteményi Központ kiadványát, amely a jeles Megkoszorúzták a Jópap síremlékét FOTO: PERI, MARTON egyházi személyiség gazdag életútját dolgozza fel.- Nagy elődöm mindenkor ennek az országnak és jövőjének érdekében munkálkodott - fogalmazott az emlékülés résztvevőit köszöntő beszédében dr. Seregély István. - Becsületet szerzett ennek az országnak és ennek a népnek. Az ülésen megjelentek a fővédnökök: az egyházmegye érseke és a város polgármestere. Jelen volt Eger ország- gyűlési képviselője, Homa János, a kormányzat képviseletében pedig dr. Balázs István helyettes államtitkár foglalt helyet az elnökségben. (sike) „Örökké zakatoljon az erdeinkben” Nyolc éve indított mozgalmat a Magyar Közlekedési Köz- művelődésért Alapítvány a hazánkban működő erdei kisvasutak megmentéséért. így sikerült életben tartani a többnyire a kirándulók szolgálatában álló erdei járgányokat. FELSŐTÁRKÁNY - Az 1915 óta üzemelő helyi kisvasút az áru- és személyszállítás leszűkülése után válságos napokat élt át, de az üzemeltető Mátra-Nyugat-biikki Erdő- és Fafeldolgozó Rt. jóvoltából, a turisták örömére, megmaradt egy öt kilométeres szakasz. A kisvasút ünnepén Vágner László, a Felsőtárká- nyi Erdészet vezetője köszöntötte a vendégeket. Jung László, a MEFA Rt. vezérigazgatója elmondta: - Nagy megtiszteltetés, hogy a kisvasutak barátait üdvözölhetem. Hajdan a diplomamunkám kapcsán már átérezhet- tem, mit jelent kötődni ezekhez a barátságos járgányokhoz. Kívánom, a kisvasutak a turisták szolgálatában örökké zakatoljanak az erdeinkben. Vécsey Jenő, a vasútüzem vezetője ismertette az elmúlt évek fejlesztését: 250 méteres pályaszakaszt újítottak fel, s W//J-támogatással két mozdony új, Csepel 344-es motorokat kapott. Gáspár János, az MKKA ügyvezető igazgatója tudatta: - Van értelme a munkánknak, ugyanis országszerte egyre több kisvasutat fenyeget a megszűnés veszélye. A fejlődéshez a fenntartók gondossága szükségeltetik, ezúton is megköszönöm Schmotzer András leköszönő vezérigazgató segítségét. Alapítványunk kilépett az országhatáron, többek között a marosvásárhelyi, a trencsényi vonalak megmentésén is munkálkodunk. A népes vendégsereg, az érdeklődő turisták két szerelvénnyel tették meg a Stimecz- házig tartó öt kilométert, amely a fák lombkoronái között kanyargó síneken páratlan szépségeket rejtegetett. A jelsáitárkányi tóparti szabadtéri színpadon, a helyi Rozmaring hagyományőrző együttes műsora tette ünnepélyesebbé a programot. A vállalkozó kedvűek a budapesti Zöldgömb Sport Klub szervezte Előzd meg a kisvasutat futóversenyen vehettek részt, amelyen a győztes helybeli Nagy Péter, 21 perc alatt teljesítette a távot. (bajzát) Nem a saját vizüket (Folytatás az I. oldalról) Molnár Zoltánná ügyvezető kiemelte, hogy az ipartesület 203 fős tagsága 14 társaságot működtet. A múlt évben 81 tagnak könyveltek, de igyekeztek segíteni a vállalkozók adminisztrációs gondjainak megoldásában is. Az árbevételük 8,2 millió forint volt, 144 ezer forint eredménnyel. Mint mondta, idén 9,6 millió forint a bevételi előirányzatuk. Bővítik szolgáltatásaikat és igyekeznek gyarapítani a taglétszámot is. Tervezik az Asztalosipari Szövetség helyi szervezetének létrehozását. Részt vesznek a Német Ipari Kamara (Folytatás az I. oldalról) * Körültekintés nélkül kerékpározott. A hét végén Sírokban egy 9 éves kisfiú kerékpározott és összeütközött a szabályosan, de a megengedettnél gyorsabban haladó személyautóval. A gyermeket a mentők súlyos, (Folytatás az I. oldalról) A megye 23 különböző üzletében végeztek ellenőrzést. Kiderült: a választék igen széles, és a szakboltok mellett gyakori a kitelepüléseken - művelődési házakban, iskolákban s-í* piacokon történő árusítás. A lábbelik döntő' többsége importból származik. A fogyasztóvédők szerint a tömegesen megjelenő távol-keleti áruk gyengébb minőségét az árak is jelzik. A vizsgált boltok közel felében forgalmaztak előzetes minőségvizsgálathoz kötött gyermekcipőket. Mindössze három üzletben rendelkeztek szakvéleménnyel. Az importőrök a jogszabályi előírást nem tartják be, ezért a szakvélemény bemutatásáig 590 ezer forint értékű tennék forgalmazását tiltották meg. Az egyéb lábbeliknél a leggyakoribb szabálytalanság a használati-kezelési útmutatók és a minőségtanúsítás hiánya. Általános gyakorlat, hogy a kereskedők által készített vagy beszerzett címkét ragasztják a cipőkre. Az anyagösszetételt piktogramokon is lehet tanúsítani, de a rendeltetést, az eredetet, a vízállóságot szövegesen is fel kell tüntetni. A sportcipőkés az Iposz együttműködési megállapodásában foglaltak megvalósításában. Ezt követően kitüntetésekre került sor. Negyvenéves iparosságáért aranygyűrűt kapott Katona Károlyné egri cipész. A 23 éves iparos tagságáért ezüstgyűrűt vett át Varró József szilvásvárad! és Szabó Lajos egri kőműves, Zakar Lajos ostorosi esztergályos és Török István egri karosszérialakatos. A korszerű műhelyek létrehozásáért elismerő oklevében részesült Gyenes István egri fogtechnikus, Simon Sándor bú- torasztalos, valamint Sallai György precíziós öntő. (ni. k.) életveszélyes sérüléssel az egri kórházba szállították. * Betört a Szuperedbe. Az egri Hadnagy utcai Szupered áruházban betörő járt és dobozokat dobált a tetőről. A járőrök azonban elfogták az alaposan gyanúsítható kiskörei N. L.-t. nél általában nem jelölik azt, mely sport céljára alkalmas a termék. A hiányok miatt /6 üzletben csaknem 2,4 millió forint értékű cipő forgalmazását tiltották meg átmenetileg. A szabálysértésekért 250- ezer forint pénzbírságot szabtak ki. A lábbelik minősége ellen nagyon sok a reklamáció. Ha a cipő a vásárlástól számított hat hónapon belül meghibásodik - és ez gyártási hiba -, panasz tehető a vásárlás helyén. A kifogás elintézésének módját jogszabály írja elő, ám a külföldi tulajdonosok ezt nem ismerik. A vevők gyakran csak szóban teszik meg a reklamációt, ami később vitához vezethet. A szakember javasolja, a vásárlók mindig győződjenek meg a cipő anyagáról. A nyugtát is őrizzék meg, hiszen a panaszukat ennek alapján tehetik meg. A hibát mindig konkrétan jelöljék meg, és ezt a jegyzőkönyv aláírásával is igazolják. Elutasítás esetén észrevételüket a „Vásárlók Könyvében” tegyék meg, amire 30 napon belül az üzlet vezetője, tulajdonosa köteles választ adni. Panaszaikkal a felügyelőséget is felkereshetik. (kj) SÍROK - A vízminőség javítása érdekében kezdeményeztük az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Rt.-nél, hogy a településünket kössék rá a regionális hálózatra. Jelenleg saját, önálló vízbázisunk látja el a falul, azonban nagyon „kemény” a víz, és emiatt sok a lakossági panasz - mondta érdeklődésünkre Lakatos István polgármester a legutóbbi képviselő-testületi ülésen történtekről. Azt is hozzátette még: jelezték az ERV-nek, hogy a vízdíjak sok helyen már az elviselhetetlen- ségig magasak. Éppen ezért kérték, továbbítsák ezt az észrevételt az rt. tulajdonosa, az állam felé. Ugyancsak kérték, hogy a akarják vízhálózat rekonstrukcióját, a lakótelepi rendszer teljes felújítását mihamarabb végezzék el a cég szakemberei. Második témaként a képviselők beszámolót hallgattak meg a polgármesteri hivatal, valamint a szociális igazgatás és gondoskodás működéséről. Mind a két területen jónak ítélték az elvégzett munkát. Fogadnak a városatyák EGER - Ma 17 órától a városháza 2-es termében Horváth Gábor önkormányzati képviselő, az Idegenforgalmi és Integrációs Bizottság tagja tart fogadóórát. Délután 4 órától a Telekessy u. 2. alatt Merczel József, a 12- es választókerület MSZP-s képviselője, a Pénzügyi Bizottság tagja várja a polgárokat. Holnap: Virradóra Kedd reggel újra jelentkezik a Duna Televízió Virradóra műsora. A nézők riportot láthatnak arról, hogy számítógépeket ad ajándékba romániai középiskolásoknak a Honvédelmi Minisztérium. Semmi sem maradhat titokban, - hallható a műsorban -, mert 2000-től vagy önvizsgálat kezdődik. Beszámolnak arról is, hogy tiltakoznak a zöldek, miután védett területen vezetne az M0- ás. Végül megtudhatják, hogy látásunk erősítésére mennyire hathatós módszer a szemtorna. Fogad a képviselő TARNALELESZ - Június 8án, kedden 10-12 óra között a helyi polgármesteri hivatalban tart fogadóórát Horváth László, a körzet fideszes országgyűlési képviselője. A honatyát közérdekű kérdéseikkel, problémáikkal kereshetik fel a polgárok. Nyilatkozat Az elmúlt évben alulírott Korózs Lajos, mint az Északkelet-magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság .elnöke „pályáz^- tofrhirdettem még az egri székhelyű titkárság vezetői állásának betöltésére. Az eseményről a megyei és országos lapokban félreérthető tájékoztatás jelent meg, ezért szükségesnek tartom kijelenteni, hogy az álláshely meghirdetése a bizottság kezdeményezésére történt és nem jelentette azt, hogy a minisztérium, az arra jogosult munkáltató alkalmatlannak minősítette avagy felmenteni kívánta a költségvetési szerv vezetőjét, Domán Imrét. A pályázati kiírást a Gazdasági Minisztérium érvénytelennek minősítette és megsemmisítette. A kialakult - félreérthető - helyzetre figyelemmel, a minisztérium állásfoglalásának megfelelően kijelentem, hogy a bizottság nem menthette és nem is mentette fel állásából a titkárság vezetőjét, Domán Imrét. Domán Imre tehát ma is az Északkelet-magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság munkaszervezetének főtitkára. A félreértésért ezennel Domán Imre elnézését kérem. Korózs Lajos, a Regionális Idegenforgalmi Bizottság volt elnöke Sziréna Lopott dobozokat dobált Sok helyen szorít az import gyermekcipő Bikavérünnep: Rendben vannak a szerződések EGER - Dr. Horuczi Csaba alpolgármesternél egyeztető tárgyalást tartottak a Szent Donát-napi Bikavérünneppel kapcsolatos előkészületekről. Jelen voltak az immár hagyományosnak mondható esemény szervezői - a Hegyközség, az Eger Idegenforgalmáért Egyesület, a Megyei Művelődési Központ és a polgármesteri hivatal illetékesei -, akik megállapították: a kulturális programoktól a vendéglátó egységek „kitelepedéséig” rendben vannak a szerződések, így nincs akadálya, hogy július elején elkezdődjön a rendezvény. A tolerancia jegyében - Szombaton Füzesabonyban a városi kisebbségi öltkormányzat és a művelődési központ szórakoztató programot kínált a helyi roma lakosságnak. A műsorban a tiszanánai Hat testvér együttes (képünkön) is fellépett. totó perl marton Forgalomkorlátozások Az Állami Közútkezelő Kht.-től kapott információ szerint mától június 13-ig a következő helyeken kell forgalomkorlátozásra számítaniuk a járművezetőknek: HEVES MEGYE - A 3-as számú főúton. Hatvan belterületén a túrái csomópontépítés előkészítése miatt 40 kilométeres sebességkorlátozás, előzési tilalom, útszűkület van érvényben. A boldogi körforgalmi csomópont átépítése miatt előzni tilos, 30 kilométeres a sebességkorlátozás. A 3-as számú főúton, a detki elágazás és Kápolna, s Kápolna és Kerecsend között felületi bevonat előkészítése kezdődik. Ezért 60,illetve 40 kilométeres sebességkorlátozás, előzni tilos, útszűkület várható. A 25-ös számú főútnak az Eger Kerecsend felőli végén csomópontépítés, -szélesítés miatt előzni tilos. A 30 kilométeres sebességkorlátozás, félpályás lezárás lesz. A 33-as számú Füzes- abony-Debrecen főúton Poroszlón burkolatszélesítés miatt 30 kilométeres sebességkorlátozás, útszűkület, előzni tilos jelzőtáblák érvényesek. A 33-as főúton a füzesabonyi Laskó-patak-híd felújítása miatt Füzesabony és Dormánd között félpályás lezárás, 40 kilométeres sebességkorlátozás, előzni tilos, útszűkület érvényes. A 2501-es számú összekötőút Eger—Andornaktálya közötti szakaszán csomópontépítés, -szélesítés miatt előzni tilos, 60, illetve 40 kilométeres sebességkorlátozásra, útszűkületre számítsanak.