Heves Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-25 / 146. szám

6. oldal Hazai Tükör 1999. június 25., péntek Régiók Magyarországa A hét statisztikai-tervezési régió létrehozásával nem le­het tovább várni, hiszen 2000. január 1-je után Magyaror­szág jó területfejlesztési programok megvalósításához akár 1675 milliárd forint tá­mogatást is kaphat az Euró­pai Uniótól - hangsúlyozta Torgyán József csütörtökön Mátészalkán. A földművelésügyi és vidékfej­lesztési miniszter a Magyaror­szág régiói - Régiók Magyar- országa címmel rendezett kon­ferencia megnyitóján elmondta, hogy jövőre hazánk 74,5 milli­árd forintra pályázhat Brüsszel - PHARE, Sapard és Isspa el­nevezésű - beruházásiprogram- alapjaiból. Később - 2002 és 2006 között - pedig az úgyne­vezett strukturális alapokból, együttesen mintegy 1600 milli­árd forint támogatásra pályáz­hatunk esélyesen. Torgyán József nyomatéko­san hangsúlyozta, hogy a létre­jövő hét régiónak mindent meg kell tennie azért, hogy a lehető legnagyobb összegű támogatást kaphassák Brüsszeltől az or­szág európai felzárkóztatását szolgáló beruházási tervek megvalósításához. Közös fej­lesztési programjaik kidolgozá­sához a régiók természetesen segítséget kapnak a tárcától, a tudományos akadémiától és az egyetemi-főiskolai centrumok­tól - ígérte a miniszter. A tárca vezetője szólt annak fontosságáról is, hogy a régiók tervei, pályázatai segítsék elő a határokon átnyúló gazdasági együttműködést, vagy akár ki­fejezetten is ezt a célt szolgál­ják. Hasonlóképpen nyomaték­kai beszélt a miniszter arról az elvről, miszerint Európához nem lehet különböző fejlettségi szintű országrészekkel csatla­kozni. Az elvárt kiegyenlítődés érdekében rendkívül nagy a je­lentősége az elmaradott hazai térségek gyorsabb ütemű fej­lesztésének. Rontják esélyeinket a külföldön elterjedt negatív híresztelések A rendőrség vigyáz a turistákra A rendőrség nyáron fokozott ellenőrzéseket tart és növelik a jelenlétet a turisták által leglátogatottabb helyeken - közölte csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Hatala József dandártábornok, az ORFK közbiztonsági fő­igazgatója elmondta: július l-jétől a Balatonnál és a Velen­cei-tónál a készenléti rendőrség 160 tagja is szolgálatba lép. A Rendőrtiszti Főiskola első évfolyamos hallgatói is kive­szik részüket a munkából: nyári gyakorlatukat a Bala­tonnál töltik. Az ORFK ezen­kívül Balatonkilitire telepít egy helikoptert, hogy hatéko­nyabban megelőzhessék a bal­eseteket és a közlekedési du­gók kialakulását. Sok gondot okoznak a turis­táknak a zsebesek, ezért a BRFK zseblopási alosztályá­nak rendőrei „leköltöznek” a magyar tengerhez - mondta a dandártábornok. Az ORFK közbiztonsági főigazgatója szólt arról is, hogy jelentős erőket mozgósítanak a júliusi margitszigeti öttusa-világbaj­nokság és az augusztusban megrendezendő Hungaroring biztosítására. Asztalos Zoltán, a Magyar Turizmus Rt. információs igazgatója erősebb összefo­gást szorgalmazott a rendőr­ség és a turisztikában érdekelt szervezetek között. Jelentős károkat okoznak az országnak azok a híresztelések, amelyek szerint hazánkban sok táma­dás éri a turistákat. Az infor­mációs igazgató ezzel az oszt­rák autóklub minapi közlemé­nyére utalt, amelyben az oszt­rák állampolgárok figyelmét hívták fel az autópályák men­tén garázdálkodó bandákra. A koszovói válság nem érezteti hatását Magyarország turizmusára, de el kell kerülni, hogy a GDP 10 százalékát, mintegy 2,5 milliárd dollárt ki­termelő ágazat visszaessen amiatt, hogy a külföldiek nem tartják biztonságosnak orszá­gunkat - hangsúlyozta Aszta­los Zoltán. Holnap: nemzetközi kábítószer-ellenes nap Egyre nő a drogosok száma A fogyasztás visszaszorításá­ban fontos szerepe van a tá­jékoztatásnak és a folyamatos társadalmi párbeszédnek - nyilatkozta lapunknak Veér András, a Magyar ENSZ Társaság szakértője. Veér András kérdésünkre el­mondta: hazánkban 30-50 ezer függő kábítószerbeteg van. Kétszer ennyien rendszeresen fogyasztanak illegális drogot és mintegy félmillióan legalább egyszer már kipróbáltak vala­milyen kábítószert. A számok azonban évről évre nagyobbak. A legkedveltebb szerek az úgynevezett „diszkódrogok”, a különféle amfetamin-szárma- zékok és a marihuána, de saj­nos, heroinhoz is mind többen jutnak hozzá. A professzor szerint a leg­fontosabb tennivaló a megelő­zés, a tájékoztatás. A fiatalok­nak és a szülőknek több felvi­lágosító előadást és különféle prevenciós programokat kel­lene tartani. A szombati ese­ménysorozat jó példa erre. A kábítószer-ellenes világnap al­kalmából országszerte szervez­nek rendezvényeket. (h. gy.) Régen több idő jutott érdemi vitára Az SZDSZ elnöke a parlament első évéről A parlamentáris demokrácia szempontjából megbukott a háromhetes ülésezési rend - jelentette ki Kuncze Gábor sza­baddemokrata frakcióvezető a képviselőcsoport csütörtöki, az Országgyűlés első évét elemző ülése után. Elmondta: a szabaddemokra­ták a parlament megcsonkítá­saként, az ellenzék munkájá­nak korlátozásaként értékelik az elmúlt évet. Áder János házelnöknek az új ülésrend hatékonyságával kapcsolatos kijelentéseit cá­folva Kuncze Gábor kifejtette: az előző parlament első évé­ben 101 napot, a mostani idő­szakban viszont csak 75 napot ülésezett a parlament. Állás­pontja szerint miután a Ház körülbelül ugyanannyi tör­vényt és határozatot fogadott el, mint az előző ciklus első évében, egyértelmű, hogy ak­kor átgondoltabb volt a munka, és jutott idő érdemi vi­tára a jogszabályok megalko­tásánál. Ami az ellenzéki jogok csorbítását illeti, Kuncze Gábor indoklása szerint 1994-95-höz képest gyakorla­tilag megfeleződött a nem kormánypárti képviselők által föltett azonnali kérdések, il­letve kérdések száma. A politi­kus emellett .jogilag korrekt, de politikailag problematikus” jelenségnek nevezte, hogy - szavai szerint - a kormánypár­tok igyekeznek elvenni az in-' terpellációs időt az ellenzéktől. A jegyzőkönyvek tanúsága szerint mintegy hússzor annyi kormánypárti képviselő inter­pellált a mostani parlament első évében, mint az előző ciklus azonos időszakában. Az SZDSZ politikai megál­lapodást tart szükségesnek, ezért továbbra sem vesznek részt az ügyrendi albizottság munkarendre vonatkozó egyez­tetésein. Kuncze szerint a Fi­desz „színjátszó csoportnak” tekinti ezt a testületet. Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola az 1999/2000. tanévre a következő képzéseket hirdeti meg: kétmodulos felsőfokú szakképzés Az első modul egyéves, iskolarendszerű, nappali tagozatos képzés, melyben a felvett hallgatók üzleti ügyintéző, pedagógiai asszisztens, számítástechnikai szoftverüzemeltető középfokú szakképesítést szerezhetnek, valamint a kiválasztott közismereti tantárgyból heti hat órában készülhet a felvételire. A második modul, konzultációval támogatott egyéni felkészülés, melynek végén felsőfokú OKJ vizsga tehető a következő szakképesítésekben: sikeres üzleti ügyintéző szakmai vizsga után kereskedelmi menedzser, sikeres pedagógiai asszisztens szakmai vizsga után gyógypedagógiai asszisztens, sikeres számítástechnikai szoftverüzemeltető szakmai vizsga után rendszer-informatikus. A szakmai vizsga eredményétől függően a hallgató három vagy öt pluszpontot kap a főiskola szakjaira történő jelentkezés esetén. Nemzetközi jogi asszisztens képzés, melynek jelentkezési feltétele az érettségi mellett az angol nyelv középfokú ismerete. A képzés időtartama: 4 félév Végzettség igazolása: a képzés elvégzését igazoló végbizonyítvány * Jelentkezés: 1999- július 15-ig érkezési sorrendben, július 15. után középiskolai érettségi eredmény alapján. OKJ FELSŐFOKÚ VÉGZETTSÉGÉT NYÚJTÓ PEDAGÓGUS-TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAMOK ** Oktatás-informatikus ** Rendszer-informatikus Jelentkezési határidő: 1999- szeptember 30. A jelentkezéssel kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető: Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Projektiroda 3300 Eger, Eszterházy tér 1. Tel.. (36) 520-400/2120, 2060 Intenzív nyelvtanfolyam Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Amerikanisztikai Tanszéke az amerikai Grand Canyon Egyetem tanárainak részvételével középszintű nyelvtudással rendelkezők részére 1999- július 5-től 30-ig napi 5 órás intenzív ANGOL NYELVTANFOLYAMOT indít. Jelentkezni lehet: Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Amerikanisztikai Tanszék Dr. Vadon Lehel Tel.. (36) 520-400/3029, 3030 A tanfolyamon résztvevők legjobbjai a Grand Canyon Egyetem meghívására 1 hónapot tölthetnek Amerikában. __________________________________________________________________________________________________________(51888) Járműcsere a honvédségnél A kormány várható jóváha­gyásával tizenkétezer szállító- jármű beszerzésére készül a honvédség. A 16 évet felölelő, 220 milliárd forintos prog­ram beindítását - Erdélyi La­jos, a Honvédelmi Miniszté­rium szóvivője szerint - a többnyire 25-30 éves techni­kai eszközök feltétlen cseréje indokolja. A szóvivő elmondta: a gépjár­műtípusokra és darabszámokra vonatkozó pályázat októberi ki­írását követően az ország gaz­dasági teherbíró képességének függvényében évenként álla­podnak meg a kategórianyerte­sekkel a pénzügyi kondíciókról. 2000-ben (amikor 500 jármű beérkezése várható), illetve az azt követő években 4,5-4,5 mil- liárdot fordítanak vásárlásra, majd 2015-ig fokozatosan eme­lik az összeget. Erdélyi hangsú­lyozta: zömmel közúti jármű­vekről és terepjárókról van szó, ezért a gépparkcserét semmi­képp sem lehet fegyverkezés­nek minősíteni. Az erősen megcsappant hon­védelmi kasszáról, illetve a nadrágszíj meghúzásáról szóló hírekre reagálva kijelentette: az átmeneti zavart nem a HM gondatlansága, hanem az idei váratlan kiadások okozták. A hó- és árvízkatasztrófa elhárítá­sára például 467 milliót, az Al­bániába küldött egészségügyi kontingensre 267 milliót, a ju­goszláv háborúval összefüggő feladatokra és a boszniai misz- szióra 1-1 milliárdot költöttek, míg a KFOR-ban való részvéte­lünk legalább 4,5 milliárdba ke­rül majd. (takács) Harcos hangok. A négy-öt százalékos reálbérnövelésért, az alacsony jövedelműek adó­pozícióinak javításáért az MSZOSZ a tárgyalásokon kí­vüli keményebb fellépésre is kész - hangsúlyozták a hozzá­szólók a szakszervezeti konfö­deráció Budapesten megrende­zett szövetségi tanácsülésén. Lemondások. Nagy Sándor és Csiha Judit csütörtökön lemon­dott a Magyar Szocialista Párt­ban betöltött tisztségéről - kö­zölte Kovács László pártelnök. Nagy Sándor a párt alelnöke és frakcióvezető-helyettese, Csiha Judit pedig az elnökség tagja volt. A pártelnök az ügy részle­teiről nem kívánt nyilatkozni. Panasz. Véleménynyilvánítási és szólásszabadság magyaror­szági sérelmét panaszoló leve­let intézett a napokban az ENSZ Emberi Jogi Bizottságá­hoz Thürmer Gyula, a Munkás­párt elnöke. A jelenlegi hely­zetben csak egy vagy több nemzetközi szervezet tekinté­lye bírhatja rá a kormányt, hogy változtasson magatartásán - kommentálta a hírt Vajnai At­tila, a párt alelnöke. Költözés. Előreláthatólag a nyár végére készülnek el az előzetes tervek a Miniszterel­nöki Hivatal és az államfői hi­vatal költözéséről. Áder János házelnök a Magyar Rádió reg­geli hírműsorában közölte: to­vábbra is fenntartja kezdemé­nyezését, hogy a két közjogi méltóság költözzön ki a parla­ment épületéből, hogy az csak az Országgyűlésé legyen. Kitüntetés. A Szuverén Mál­tai Lovagrend Nagymestere és Tanácsa által adományozott „Pro Merítő Melitensi” érdem­rend polgári tagozatának nagy­keresztjét vehette át tegnap Bratinka József, volt római nagykövet. A kitüntetést gróf Alfons Mensdorff-Pouilly nagykövet adta át a Szent János napja - a Lovagrend ünnepe - alkalmából a Mátyás-templom­ban cerebrált szentmise után. Sörsors. Nem javul a magyar söripar helyzete. Béndek György, a Magyar Sörgyártók Szövetségének főtitkára szerint az iparág helyzete már-már tarthatatlan, mivel a 80-as évek végi 10 millió hektorliterrel szemben a múlt évben már csak mintegy 6,96 millió hektoliter sör fogyott Magyarországon. Megújult mulató. Augusz­tusban újra megnyitja kapuit a nagyközönség . előtt Európa egyik legrégibb éjszakai szóra­kozóhelye. A budapesti Moulin Rouge-ban tegnap Kalmár Pé­ter, a mulató ügyvezetője beje­lentette: a Vörös Malomban napközben kávéház, teázó és ét­terem válj a a vendégeket. 200 000 + 54 000 FORINTNYI NYEREMÉNY! JÚNIUS 25-ÉN MÁR KAPHATÓ AZ ÜGYES 13. SZÁMA! HARMINC SKANDINÁV ÉS SZÖVEGES REJTVÉNYT, VALAMINT 101 VICCET KÍNÁL AZ ÜGYES NŐI REJTVÉNY- ÉS VICCMAGAZIN. Előfizetői forródrót: 488-5661 Fax: 488-5689 Az Ügyes továbbra is az igényes olvasók kedvence.

Next

/
Thumbnails
Contents