Heves Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-14 / 136. szám

5.' oldal 1999. június 14., hétfő PÉTERVÁSÁRA És KÖRZETE Szélesebb összefogás, szerencsétlen dátum Két napig vívnak, mulatnak SÍROK - Idén is megrende­zik a településen az immár hagyományos várjátékokat. Idén harmadik alkalommal kínálnak látványosságot a kö­zépkori hangulat kedvelőinek a siroki várban. A korábbi esztendőkhöz képest széle­sebb összefogás eredménye­ként jön létre a rendezvény - tudtuk meg Lakatos István polgármestertől. A korábbi években a gyön­gyösi Fagyík egyesület volt a várjáték „gazdája”, idén már - a mátraalji, lelkes fiatalok­ból álló kulturális egyesület mellett - az önkormányzat, il­letve a helyi civil szervezetek is kiveszik részüket a szerve­zésből és a lebonyolításból. Ma délelőtt 10 órakor ülé­sezik az a bizottság, amely a konkrét programtervet hiva­tott elkészíteni. Ebben az ön- kormányzat képviselői mel­lett a kulturális bizottság, va­lamint a Vártársaság és a nemrégiben alakult idegen- forgalmi egyesület szakembe­rei is részt vesznek. A falu első embere azt is elmondta: már megkezdték az idén kétnaposra tervezett tör­ténelmi játék előkészítését, mintegy 10 közmunkás dolgo­zik a várudvar, valamint a várhoz tartozó turistautak, szalonnasütő helyek takarítá­sán. A szervezők bíznak abban is, hogy a július 24-25-i ren­dezvény sikerét nem akadá­lyozza, hogy épp egybeesik az egri végvári vigasságokkal. (suha) Idősek, nem csak az idősekért - Parádfürdőn rendezték meg a nyugdíjasok nemzetközi éve alkalmából a térség tíz települése nyugdíjasklubjainak találkozóját. Az Életet az Éveknek Heves megyei szövetsége rendezvényén az időseket tömörítő szervezetek képviselői hangsúlyozták: nemcsak azt várják, hogy értük tegyen a társadalom, ha­nem maguk is részt kémek a jövő építéséből, felajánlva élettapasztalatukat, tudásukat. Persze nem csupán komoly dolgokról esett szó: a tanácskozás után vidáman falatoztak és nótáztak a nyugdíjasok a parádi Túra kempingben. FOTÓ: SUHA PÉTER Ötéves az egyesületi „bázis” PÁRÁD - Ha nem is akasz­tottak hóhért, mindenesetre szokatlan helyzet alakult ki a parádi kisvendéglőben, az „ intézmény ” ötéves születés- napi partiján. A konyha ugyanis „kiköltözött” az ud­varra, s a vendégek maguknak készíthették el a harapnivalót. Persze, a hozzávalókról azért megfelelően gondoskodtak a házigazdák. Szántai Zoltán tulajdonos lapunk érdeklődésére el­mondta: a vendéglő születés­napja is fontos, azonban még jelentősebb, hogy a helyi ide­genforgalmi egyesület - melynek elnöki tisztét tölti be- ugyancsak szép múltra te­kint vissza, s eredményesen dolgozik. A civil szervezet in­formációs központjaként is működik a vendéglő, nem­csak harapnivalóval, hanem az egyesület kínálatáról, szol­gáltatásairól, túraajánlatairól is itt tájékozódhatnak a kirán­dulók. A gasztronómia és a bor éve jegyében pedig - amint arról lapunk is beszá­molt - egész esztendőben kü­lönleges kínálattal - főként hagyományos, és kevésbé közismert palóc ételekkel - várják a vendégeket. A prog­ram egészen 2000 januárjáig tart. (s. p.) Rangos elismerés az iskolának Először a sertéstelepet hozták létre FOTÓ: SUHA PÉTER PÉTERVÁSÁRA - A Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium idén intézmé­nyünknek adományozta a Nagyváthy János-díjat, amire nagyon büszkék vagyunk, hi­szen ez az ágazatban elnyer­hető legmagasabb elismerések egyike. - mondta érdeklődé­sünkre Ferkó Gyula, a Pétervá- sárai Mezőgazdasági Közép­fokú Szakoktatási, Tovább­képző és Szaktanácsadó Intézet igazgatója. Mint hozzátette: a miniszter kézjegyével ellátott oklevelet és az emlékplakettet nemrégiben vették át a gyakorlati oktatás területén kifejtett kiemelkedő tevékenységükért. Az iskola 1996-ban vásárolt meg egy nagyobb területet Pé- tervásárán, s a következő esz­tendőben kezdték meg a tan­gazdaság kialakítását, amelyet azóta is folyamatosan fejleszte­nek. A sertéstelep kezdte meg elsőként a működését, majd el­készült a takarmánykeverő, szeptemberre pedig reményeik szerint megkezdődhet a szar­vasmarha-tartás. Mindezt azért, hogy a tanulóik már a tanulóévek alatt „élesben” pró­bálhassák meg egy családi gazdaság méretű farm működ­tetését. Természetesen nem csupán az állattenyésztésben je­leskednek, a konyhakerti nö­vénytermesztésben is szép eredményeket értek el, s a szán­tóföldeket is jó eredménnyel művelik. Az intézet egyébként mintegy 300 hektáron gazdál­kodik, ebből 140 a füzesabonyi tangazdaságukhoz tartozik. A díjjal pénzjutalom is járt, a 390 ezer forintból egy önjáró fűnyírógépet vásárolnak a park rendben tartásához. Végezetül azt is megtudtuk: megkapták az engedélyt a gazdasszony-képzés beindítá­sára is. (espé) Szeptembertől „beszállhatnak” - A pétervásárai Művelődés Háza nagy sikerű juniáli- sán bábelőadások, vetélkedők s kézműves-foglalkozások egyaránt kellemes és tartalmas elfog­laltságot kínáltak kicsiknek és nagyoknak. Akik a karate-bemutatón kedvet kaptak e sporthoz, azok szeptembertől látogathatják a salgótarjáni Kyokushin-karateklub edzéseit a Művelődés Házában. Bódi Zsolt igazgató azt is elmondta, köszönet illeti a szponzorokat, akik sokat segítet­tek a rendezvény megvalósításában: az egri Tengely-közmű Kft., az OTP Bank Rt. Miskolci Igazgatósága, az Ipolycoop pétervásárai üzlete, valamint az ugyancsak helybeli Vénusz szépség­szalon, a Color vegyiáru-bolt, a Globál vas-műszaki bolt, a Mesi Shop, a Cukis étterem, a Juhász Nyomda és a BIT Pétervásárai Szervezete. fotó: suha Péter Utaznak. A mátraderecskei hagyományőrző együttes június 20-án a szlovákiai Nyírvárkonyra utazik. Láto­gatásukkal a határon túli hagyományőrzők meghívá­sának tesznek eleget, akik tavaly a derecskéi palóc la­kodalomban vettek részt. A helyi öregfiúk focicsapat is nagy útra készül: 24-én, szerdán kelnek útra, hogy megmérkőzzenek a maros­vásárhelyi ellenfeleikkel. Nyílt nap a kastélyban. A Kastélyhotel Sasvár pénte­ken délután egy órától este hatig igazi csemegének számító programmal várja az érdeklődőket. Az ötcsil­lagos szállodává átalakított egykori Károlyi-kastélyban nyílt napot rendeznek, az ér­deklődőknek „pincétől a padlásig” megmutatják a luxushotelt. Kirándultak. Szombaton a mátraderecskei kisebbségi önkormányzat autóbuszos kirándulást szervezett a te­lepülés minden általános is­kolás roma gyerekének. A programban Eger neveze­tességeivel ismerkedtek, majd a két busznyi csemete a gyermekvárosban ebédelt, Kocsa Erika igazgatónő meghívására. Zenés hétvége. A bükkszéki strandon - az egész nyáron át tartó programfolyam ré­szeként - szombaton a pa­rádi Pom-Pom mazsorett- csoport műsorát tekinthetik meg az érdeklődők, vasár­nap pedig a Fekete Csilla­gok együttes szórakoztatja a nagyérdeműt, spanyol-ci­gány dallamokkal. Az alap már áll. Mátrabal- lán a napokban elkészült a millenniumi emlékmű ta­lapzata. Bár Király Róbert szobrászművész monumen­tális alkotása a tervek sze­rint az ezredfordulóra ké­szül el, az alapozást az sür­gette, hogy a közeljövőben tartózkodik az országban az a gép, amely képes a mint­egy 900 tonnás sziklatömb mozgatására. az OSZLÁNCZI KFT-nélI (Eger, Szalóki u.J Tel.: 36/320-296. 36/321-417 Június 15-t öí 15% kedvezmény:- kézi alap- és színezővakolatokra- hőszigetelő falazóhabarcsra 10% kedvezmény:- beltéri és fagyálló csemperagasztókra- fugázókra- aljzatkiegyenlítőkre (51063) Az államot nem terheli felelősség, de segítenie kell Remény van, hitel talán lesz, felelős nincs PETERVASARA ES KÖR­ZETE - Nagy reményekkel tudósítottunk az úgynevezett „salakos házak” ügyében tett erőfeszítésekről, arról, hogy az országgyűlési képviselő felkarolta a pórul járt csalá­dok érdekeit. Arról érdek­lődtünk Horváth László fide- szes honatyától: az eltelt idő­szakban történt-e valamilyen előrelépés az ügyben?- Azt kell mondanom: még mindig nem egyértelmű a szakmai álláspont az ügyben, senki sem állította még teljes bizonyossággal, hogy a folya­mat visszafordíthatatlan, s ugyanígy az ellenkezőjéről sincsenek egyértelműen meg­győző állásfoglalások - mondta érdeklődésünkre Hor­váth László (képünkön). - Van olyan példa, amely azt mutatja: egy svájci technológiá­val sikerült megállítani az anyag bomlását, közel egy éve nem keletkeztek újabb repedések az - egyetlen - ezzel kezelt házon. Ezzel szemben más szakértői vélemények szerint a folyamat irreverzibilis. Amíg mindez nem tisztázódik, addig aligha dolgozható ki cselekvési prog­ram a probléma megoldására.- Nos, a szakmai kérdések valóban hosszú ideje tisztá­zatlanok, ám azok, akik az egyre romló állapotú házak­ban élnek, gyors és hatékony segítséget remélnek, várnak. Hiszen aligha túlzóak azok a vélemények, melyek szerint katasztrófahelyzet fenyeget.- Ez sajnos így igaz. Amióta jómagam ezzel az üggyel fog­lalkozom, mintegy meghárom­szorozódott azoknak a száma, akik jelezték: hasonló, „duz­zadó salakos ” problémával küzdenek. így immár mintegy 600 házról van tudomásunk. És ez szinte kizárólag csak a választókörzetből. Ha hozzá­vesszük, hogy mi lehet Ózdon, akkor valóban nem túlzás a ka­tasztrófaveszély emlegetése.- És a segítség?- Az tény, hogy az államnak segítenie kell. Sajnos, az is tény, hogy a katasztrófa-alap a tél, az ár- és belvizek miatt ki­merült. Ebben a helyzetben annyit tudtam tenni egyelőre, hogy tárgyalásokat folytatok egy pénzintézettel, amely haj­landó lenne igen kedvezmé­nyes, kimondottan erre a prob­lémára kimódolt konstrukció­val segítséget nyújtani a bajba jutott embereknek. De szeret­ném hangsúlyozni: abban bi­zonyos vagyok, hogy állami segítség nélkül nem oldható meg a probléma, s egyben el­képzelhetetlen, hogy ebből az állam „kimaradjon”. Mint ahogy az is bizonyos: az utóbbi időszakban tapasztalható nagy sajtóvisszhang, a nagy nyilvá­nosság hozzájárult ahhoz, hogy a kérdést nem lehet meg­kerülni. Ha fogalmazhatok pongyolán: kormányzati szin­ten is „benn van a fejekben ” az ügy­- Legutóbbi beszélgeté­sünkkor Ön kijelentette, közbenjár az ÁPV Rt.-nél annak érdekében, hogy tisz­tázódjon: a rossz salakot ér­tékesítő egykori állami cég nevében kinek kell kötele­zettséget vállalnia a káro­kért. Sikerrel járt?- Nos, az ÁPV Rt. jogi vizs­gálata megállapította, hogy az Ózdi Kohászati Üzemek meg­szűnése miatt az államot nem terheli ilyen jogkövetkezmény. Sajnálattal kell azt mondanom: bár a probléma régebb óta is­mert, mégis egy kissé elkésett a dolog. Két éve ugyanis még megvolt a cég, ám akkor nem kapott ekkora nyilvánosságot az ügy. De még egyszer sze­retném hangsúlyozni: ha nem is az ÓKÜ miatt, de az állam­nak részt kell vállalnia a prob­léma megoldásában. Suha Péter

Next

/
Thumbnails
Contents