Heves Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-14 / 136. szám

HEVES EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, MEGYEI 1999. JÚNIUS 14., HÉTFŐ LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA X. ÉVF. 136. SZÁM ÁRA: 39 Ft ELŐFIZETVE 27,40 Ft Lapunk az Interneten Partnerünk az Agriacomputer Kft. Búcsú Boldogon A hagyományoknak megfelelően idén is színpompás templomi ünnepség keretében tartották meg a Jézus Szívé-búcsút Boldogon. A kísérőrendezvényekkel együtt három napig tartó eseményre a helyieken kívül eljöttek a közeli és a távolabbi települések lakói is. fotó: t. o. A szocialisták szerint a gyengébb szereplés oka: Erőtlen volt a kampány Eörsi Mátyás a tiszta közéletről, Simicskáról és a Postabankról ,Á Fidesz a legéhesebb farkas” Szó szerint frontember, „nagy leleplező” az SZDSZ országgyű­lési képviselője, Eörsi Mátyás (képünkön), aki minapi egri láto­gatásakor lapunknak egyebek mellett elmondta: az elején ő is hitt a Fidesz tisztaságában, de illúziói hamar szétoszlottak. HATVAN - A 8. számú kör­zetben a közelmúltban lebo­nyolított időközi helyhatósági választás eredményeként dr. Király Csaba, az Összefogás Hatvanért Egyesület elnöke 202 szavazattal került a kép­viselő-testületbe. Egyik legje­lentősebbnek vélt ellenfele, az MSZP által indított - és a sza­baddemokraták által is támo­gatott - Nádasdy József 53 voksot kapott. A szocialista párt vezetése értékelte az eredményt. Dr. Valentint Pál városi elnök szerint eleve kritikus körzetről volt szó, ahol - úgymond - a levegőben lógott dr. Király győzelme. Az MSZP a kam­pány során igyekezett olyan reális, megvalósítható célokat megfogalmazni, amelyeket jelöltjük bátran képviselhetett volna a testületben, ha megvá­lasztják; ugyanakkor kerülték az agresszív, tolakodó meg­nyilvánulásokat, valamint a negatív hangulatkeltést az el­lenfelekkel szemben.- Egy év múlva már látjuk, mi teljesülhet az ígéretekből - jelentette ki dr. Valentini. (Folytatás a 3. oldalon)- Úgy tűnik, a parlamenti vizs­gálóbizottságok korát éljük, még ha nem is lesz minden kez­deményezésből bizottság, a meglévő testületek pedig nem működnek kimondottan sikere­sen. Van értelme? Ez a tech­nika, ez a fajta vizsgálódás hozhat egyáltalán eredményt?- Amikor még ellenzéki párt Sziréna Nem akart fizetni az autópályán * A füzesabonyi rendőrök ga­rázdaság miatt indítottak eljá­rást egy nyíregyházi férfi ellen, aki az M3-as autópályán nem akarta kifizetni a használati dí­jat, s dühöngeni kezdett, letörte a kapu magasságjelzőjét, s köz­ben hangosan szitkozódott. * Gyöngyös és Hort között va­sárnap délelőtt egy személyko­csi előzés közben elütött egy vele szemben haladó kerékpá­rost, akit súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani. Remény van, hitel talán lesz HEVES MEGYE - Már mint­egy 600 házat érint a térségben az úgynevezett „salakos” prob­léma. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a nagy kéntar­talmú ózdi kohósalakból épített ingatlanoknál tömegesen je­lentkeznek állagromlások. Bár a házakban keletkezett károk igen eltérő mértékűek, az tény: nem túloznak azok, akik ka­tasztrófa-veszélyről beszélnek az ügy kapcsán. A közelmúltban megcsillant a remény, hogy talán gyors és hatékony segítségre számíthat­nak a jóhiszeműen bajba került családok. Hogy mindez adhat-e okot reményre, arról lapunk 5. olda­lán olvashatnak. volt a Fidesz, rendkívül szerette a vizsgálóbizottságokat. Na­gyon sok vizsgálóbizottságot tudott úgy kihasználni, hogy ezzel a kormányon ütött na­gyokat. Volt, hogy igazságo­san, volt hogy igazságtalanul ütöttek bennünket, nem csak a bizottságokban, a parlament plenáris ülésein is, ahol Tor­gyán József minden héten felszólította az akkori kormányt a lemondásra. Mégis úgy éreztük, hogy a parlament és a bizottságok működése nem arra szolgál, hogy a kormánynak jó legyen, hanem itt az ország egészének érdekeiről van szó. Egy kor­mányt a parlamentben lehet nyilvános vitára, érvelésre késztetni, ott kell megvédenie az intézkedéseit. A Fidesz ezzel nagy sikert ért el ellenzékben, s ebből arra a következtetésre ju­tott, ha egyszer ő kerül kor­mányra, akkor az ilyesmi nem jó, mert a hatalmat veszélyez­teti. Ezért tért át a háromhetes parlamenti ülésrendre, hogy te­hát ne kelljen a minisztereknek az ellenzékkel vitatkozniuk, a kellemetlen kérdésekre vála­szolniuk a televízió előtt. (Folytatás a 3. oldalon) Újabb vita a buszpályaudvarról Ellenőrzik a népszavazást támogató aláírásokat A közlekedési koncepció új­ratárgyalását kéri a képvi­selő-testülettől hét város­atya. A korábban elfogadott koncepció legvitatottabb pontja a buszpályaudvar he­lyének eldöntése. HATVAN - A közlekedési koncepciót két évvel ezelőtt fogadta el a testület. Az akkori elképzelések szerint a buszpá­lyaudvar a későbbiekben a Kossuth térről a Népkert keleti szélébe költözne. Az új válasz­tási ciklus elején a lokálpatrió­ták indítványára a munkálato­kat leállították. Ezt követően tárgyalta meg a testület a köz­lekedési koncepciót, ám a grémium ismét a buszpálya­udvar költöztetését találta jó­nak. A döntést követően Beré- nyi Károly a városi lokálpatri­óták elnöke bejelentette: nem értenek egyet a képviselő-tes­tületi határozattal és népsza­vazás kiírását kezdeményezik a vita eldöntésére. Ehhez leg­alább háromezer támogató alá­írást kellett összegyűjteniük. Ez sikerült is a lokálpatrióták­nak, hiszen néhány napja átad­ták a helyi választási irodának az íveket, amelyeket 3632 vá­roslakó írt alá. A szignók el­lenőrzésére 45 nap áll a vá­lasztási bizottság rendelkezé­sére. Amennyiben legalább háromezer aláírás hitelesnek találtatik, úgy a soron követ­kező testületi ülésen dönthet­nek a népszavazás időpontjá­ról. Berényi Károly a közleke­dési koncepció újratárgyalását indítványozó képviselők szó­szólójaként megjegyezte: a re­ferendum akár el is maradhat, ha a testület nem ragaszkodik a buszpályaudvar Népkertbe költöztetéséhez, hanem elfo­gadja a jelenlegi állomás kor­szerűsítését, vagy a Sárkány­közbe történő áthelyezését. Farkas Kálmánné polgár- mester is úgy látja, hogy a két éve elfogadott koncepció már több ponton is módosításra szorul, ezért újratárgyalását támogatja. (t. z. m.) Aláírásgyűjtés a háziorvos eben NAGYFÜGED - A település több mint száz lakója látta el eddig kézjegyével azt az ívet, ami a háziorvos munkája ellen felmerült kifogásokat rögzíti. Szerkesztőségünkhöz Lu­kács Sándomé, az aláírásgyűj­tés kezdeményezője juttatta el az ügyben készült jegyző­könyvek másolatát. A nagyfü- gedi önkormányzatnál Lu- kácsné június 8-án tett beje­lentést: a doktornő modorával, betegekhez való hozzáállásá­val, sőt szakmai tudásával so­kan nincsenek megelégedve. Két nappal később az ÁNTSZ-t is értesítette,'S kérte az ön- kormányzatot, hogy a tisztior­vosi szolgálattal közösen vizs­gálják ki a fügediek panaszát. Az ÁNTSZ-től a Magyar Or­vosi Kamara gyöngyösi szer­vezetéhez továbbították a be­jelentést. Az aláírók nevében egyéb­ként Lukács Sándomé felke­reste a gyöngyösi Roma Ki­sebbségi Önkormányzatot is, azt remélvén, hogy talán az ő közbenjárásuk felgyorsíthatja az eseményeket. A beadvány szerint: „A doktornő számos esetben nem a tőle elvárható hangnemet ütötte meg, illetve számos pá­ciens esetében nem kellő or­vosi beavatkozást foganatosí­tott. Többször előfordult, hogy orvosi ellátást és beavatkozást utasított el. Jelenleg is folya­matban van az aláírások gyűj­tése.” (Folytatás a 3. oldalon) Akarat és elkötelezettség A távoktatás első évtizede a Mátra alján A hét végén benépesült a GATE Gyöngyösi Főiskolai Karának központi épülete előtti tér. A hevesi fúvósok pattogós zenéjére felvonult majorettek színpompás bemutatójában gyönyörköd­tek a vendégek. Régi ismerősök találkoztak, akik az ország kü­lönböző részeiből érkeztek. GYÖNGYÖS - Részesei vol­tak annak a bensőséges ünnepi ülésnek, amelyet az intézmény aulájában tartott a főiskolai kar tanácsa, a távoktatás tízéves év­fordulóján. Egyperces néma tiszteletadással emlékeztek az azóta elhunyt tanárokra és egy­kori hallgatókra. Dr. Magda Sándor profesz- szor főigazgatató arra emlékez­tetett, hogy egy évtizeddel ez­előtt - kísérleti jelleggel - kezdték meg a távoktatásos képzést, amellyel valós piaci igényt elégítettek ki. Ezzel a vállalkozásoknál, intézmé­nyeknél tevékenykedő felnőtt dolgozóknak tették lehetővé, hogy diplomát szerezhessenek a főiskolai karon. A tapasztala­tok szerint az új ismereteket jól kamatoztatták a munkájukban. Ez a képzés az egyéni tanuláson alapul, amelyet előadásokkal és konzultációkkal egészítettek ki. Ehhez megteremtették a szükséges tárgyi és személyi feltételeket. A távoktatás be­vált, de továbbfejlesztésre szo­rul. Máltaiak: „Osszuk szét a szeretetet!” HEVES - A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Heves, Bor­sod és Nógrád megyét tömö­rítő régiója az idén ünnepli megalakulásának 10. évfordu­lóját. Ez alkalomból a hevesi katolikus templomban szom­baton istentiszteletre hívták a szervezet aktivistáit. A misén - melyet öt pap ce­lebrált - megjelent Kozma atya is. Ünnepi szavaiban hangsú­lyozta: a Máltai Szeretetszol­gálat tagjai zászlajukra to­vábbra is a hit védelmét és a szegények megsegítését tűzik. - Osszuk szét a szeretet - mondta Kozma atya - hiszen csak így lehetünk többek! Az ünnepséget követően a megjelenteknek emléklapot adtak át. Kozma atyát hallgatják a megjelentek Lottó­nyerőszámok A Szerencsejáték Rt. tájé­koztatása szerint a 23. heti 5/90 lottó számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húz­ták ki: 8, 20, 38, 59, 69. A Jokerszám: 392671. A 23. heti 6/45 lottó nyerő­számai a következők: 1, 6,11, 25, 36, 38. A pótszám: 21. (Folytatás a 3. oldalon) 9 977086591001199136

Next

/
Thumbnails
Contents