Heves Megyei Hírlap, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

Vasárnap reggel 24. szám

Gól! Góól! Góóól! A Vasárnap Reggel megírta, a Tv2 bemutatja! Az összefoglaló várható kezdése 22.45 Szegény legények Egervári mesés búcsúja a Hungária körúttól A mesékben a sze­gény legény legyőz­heti a gazdag ficsúrt, mert túljár annak eszén. Ott elnyerheti a királylány kezét, no meg a fele királysá­got és azzal rengeteg pénzt. A mesében. A valóságban az újpesti szegény legények bíz­hattak abban, hogy az MTK mint ara meg­nyugtató hozomány­nyal járul a sokak ál­tal megpendített állí­tólagos MTK-UTE há­zassághoz. És meseszerűen kezdődhe­tett volna a mérkőzés a kék­fehérek számára. Kenesei az első percben elszúrt egy nagy lehetőséget, majd ugyanennyi idő elteltével is­mét ő veszélyeztetett, de Bí­ró nagyot védett. Miután a rajzfilm is mese, ilyen műfajban folytatódott a találkozó. Erős megmoz­dulása után ugyanis rajzolni lehetett a labda útját. A kö­zéppályás gyorsan elvégzett egy szabadrúgást, és Ba­laskóhoz passzolt, aki a 16- os oldalvonalától középre gurított az érkező Preisinger felé, ám Urbán megelőzte és öngólt vétett, azaz a saját kapujába lőtt (1-0). Persze a mese inkább a gyerekeknek való. A bajnok MTK pedig már kinőtte ezt a „korosztályt”. így stílszerű­en iskolázott a lilákkal szemben. Az újpestieknek ebben a periódusban több­ször sikerült a hazaiak lábát eltalálniuk, mint a labdát. Az MTK viszont az utóbbi­val törődött, és a félidő vé­gén Madar szöglete után a berobbanó cserejátékos, Farkas bólintott a kapu bal oldalába (2-0). A szünetben az újpestiek mestere megle­pő húzásra szánta magát: kihasználta mindhárom cseréjét. A második játékrészben is az MTK aktivizálta jobban magát, ám az eredmény már nem változott. Egervári pedig (mese) szé­pen, biztos győzelemmel búcsúzott a Hungária körút­tól. Az újpestiek teljesítmé­nye legfeljebb az Esti mesét idézte, az általuk produkált látvány ugyanis felért egy altatóval. Schiller Zsolt A forduló legjei A Ferencváros a legutóbbi győzelmét a Fáy utcában 1996 tavaszán Lisztes góljá­val aratta (0-1). A legegyszerűbb takti­kával a "ferencvárosi Mariján Vlak küldte harcba játékosa­it, csak annyit kért tőlük: „Fussatok sokat, és rúgjátok be a helyzeteket!” A legújabb stílusban a III. Kerület játszott. Schróth Lajos vezetőedző elkerülen­dő az egy egy elleni párhar­cokat, a területvédekezésre tért át. A legelső Diósgyőr-Nyír- egyháza mérkőzést 1947? ben játszották. A legtöbb duplázó ősszel a tegnapi forduló odavágóján volt. Akkor Ilea, Selimi, Vancsa, Nicsenko és Tököli is két gólt szerzett. A legtöbbet fecsegő játé­kos Borgulya István, a Kis­pest középcsatára. Egy piaci kofa hozzá képest némasági fogadalmat tett szerzetes. Testvérháború A rendőrség a kiemelt kockázatú mérkőzések közé sorolta a Diós- győr-Nyíregyháza a ta­lálkozót, s okkal. Emi­att viszont rendkívüli intézkedéseket veze­tett be, s a szokottnál jóval nagyobb rendőri jelenlét volt tapasztal­ható a városban. En­nek persze előzménye volt: a két szurkolótá­bor korábban Nyíregy­házán összecsapott, s a házigazdák ezúttal semmit nem bíztak a véletlenre. Ennek ellenére még­is volt atrocitás. A di­ósgyőri szimpatizán­sok ugyanis megdobál­ták a vendégszurkoló­kat a pályaudvarról a stadionba szállító buszt. Az eredmény: egy nyíregyházi druk­ker kórházi kezelésre szorult, egy rendőr megsérült, nyolc diós­győri botránycsinálót pedig előállítottak. Az első félidő a diós­győrieké volt, a piros­fehérek jól kezdtek, irányították a játékot, s Egressy révén számuk­ra alighanem a lehető legjobb pillanatban szereztek gólt (1-0). A második félidőben na­gyot fordult a játék ké­pe. A vendégek hosszú percekre beszorították a diósgyőrieket, egy­más után teremtették gólhelyzeteiket, ezeket azonban rendre elpus­kázták. így tulajdon­képpen önmagukat verték meg. Kolodzey Tamás 1999. június 13. Sport ® ni A ni Tizenegyedik oldal Tudta-e, hogy... ...a Vasas tavasszal odahaza még veretlen? ...a Videoton 1979-ben szerzett utoljára pontot Dunaújvárosban? ...a 85. MTK-Újpest mérkőzést játszották tegnap? ...a Siófok eddig hatszor fogadta odahaza a BVSC-t, és eddig még nem kapott ki? ...a Vác 1993-ban nyert utoljára bajnoki mérkő­zést a Bozsik stadionban? ...ősszel, a tegnapi forduló odavágóján négy csa­pat (DVSC, Dunaferr, Vác, Videoton) is négy gólt szerzett? ...a Vasas-Fradin mindkét edző utolsó előtti alka­lommal ücsörgött csapata kispadján, és könnyen lehet, hogy mind a Vasas, mind a Ferencváros csapatában az eddigi pályaedző lesz a főnök. Komjáti András kinevezése már biztos, Simon Tibor egyelőre reménykedhet. ...a bemutatáskor Puhl Sándor kapta a legna­gyobb tapsot a Diósgyőr-Nyírség mérkőzésen: a korábbi négyszeres világelső ugyanis 200. élvo­nalbeli meccsét vezette? ...a Fejér megyei Dunaférr-Videoton rangadón a Vidi mindent megtett a kiesés elkerüléséért? Ve­rebes mester a védő Kuttor Attilát előrevitte a csatársorba. Elképzelése félig vált be. Kuttor az 52. percben szépített, és a 65. percben akár egyenlíthetett volna, ha a lerántásáért megítélt ti­zenegyest belövi. Ez elmaradt, csakúgy, mint a Videoton győzelme. ...nem a forduló, hanem a magyar labdarúgás tör­ténetének legunalmasabb első félidejét szenvedte végig a gyér kispesti publikum a Vác elleni mecc­sen? Egy filmrendező itt forgatta volna le Moravia Az unalom című regényének filmváltozatát. ...a mérkőzés előtt a vendégek stílszerűen lila vi­rággal köszöntötték az MTK tagjait? Madarnak viszont nem jutott az „ajándékból", Urbán ugyanis az újpesti hívek közé dobta a csokrot, aztán bő negyedórával később lőtt egy öngólt, így ezen a napon Urbánnak sikerült mindkét szurkolótábort megörvendeztetnie. oo Az utolsó, 34. forduló (június 16., szerda) Bicskei, Csapó és Kuntics után az utolsó tippe- lésre Vass Sándort, az egyiptomi férfi kézilab­da-világbajnokságon meglehetősen halovány teljesítményt nyújtó magyar válogatott kapitá­nyát kértük fel. Vass­VR­őszi tipp tipp eredmény Nyíregyháza-Dunaferr 1-3 1-2 1-6 Videoton-Vasas 2-2 1-1 1-2 FTC-Kispest 3-1 2-0 2-2 Vác-Haladás 1-0 1-1 1-0 ZTE-III. Kerület 3-0 3-1 2-0 Győr-MTK 0-2 1-2 4-1 UTE-Gázszer 2-0 2-0 1-2 DVSC-Siófok 2-1 1-1 1-0 BVSC-Diósgyór 1-2 1-0 1-2 MTK ÚJPEST Tudósító: Schiller Zsolt Hungária krt., 4000 néző Vezette: Ábrahám 55% DIÓSGYŐR NYÍRSÉG HALADÁS ZTE V__V Tudósító: Kolodzey Tamás Diósgyőr, 4000 néző Vezette: Puhl 60% Tudósító: Török Tibor Szombathely, 3500 néző Vezette: Kiss G. 40% MTK ! lUTE 1 Babos G. 3 Bíró 3 Babos Á. 3 Kovács B. 2 (Rocha 77., -) Urbán 2 Lőrincz 3 (Némedi 46., 2) Elek 3 Kerényi 2 Szamosi 3 Szlezák 2 Erős 4 Lőw 2 Balaskó 3 Szélesi 2 Szekér­Szanyó 2 (Farkas V. 32., 3) Tóth N. 2 Madar 4 Herczeg 2 Kenesei 3 (Kvasz 46., 2) (Lipcsei 71., -) Kopunovics 2 Preisinger Edző: Egervári Sándor 3 (Tokodi 46., 2) Edző: Várhidi Péter Gólszerzők: 1-0: Urbán (öngól, 16.), 2-0: Farkas V. (43.) Diósgyőr 1 I Nyírség 1 Nagy Z. 5 Celeszki 4 Takács V. 2 Szatke 4 Szmiljanics 4 Ács 3 Kovács T. 3 Nagy S. 3 Turóczi 3 Kiss Gy. 4 (Földvári 83., -) Kondora 3 Téger 3 (Kirchmayer 46., 3) Szabó T. 3 Karkusz 3 (Varga E. 73., -) Novák 3 Kiser 3 (László 75., -) Buliga 3 Göncz 3 (Farkas 75., -) (Gerliczky 65.,-) Domokos 3 Baranyi 4 Egressy 4 Szabó A. 3 Edző: Temesvári Miklós Edző: Őze Tibor Gólszerző: _J 1-0: Egressy (43.) I Haladás I Zalaegerszeg 1 Takács 3 Vlaszák 3 Varga 3 Kocsárdi 3 Balassa 3 Strasser 3 Horváth A. 3 Filó 3 (Kocsis 46., 3) Babati 3 Bonchis 3 (Szőke 46., 3) Tóth M. 3 Molnár B. 3 Zugor 4 Szabó II. 3 Kovács 3 (Tóth Z. 83., -) (Nagy Cs. 46., 3) Somfalvi 3 Tóth P. 3 (Csók 58., 3) Fehér 3 Németh T. 3 Jovanovics 3 Sebők 3 (Argyelán 68., -) Edző: Mihalecz István Ferenczi Edző: Strausz László 3 TAVASZI FORMA | A pNB ÁLLÁSA 1. MTK 16 14­2 36-12 42 2. FTC 16 11 1 4 31-18 34 3. Újpest 16 10 1 5 26-13 31 4. Vasas 16 8 6 2 24-16 30 5. DVSC 16 7 4 5 28-15 25 6. Dunaié» 16 7 4 5 20-21 25 7. Haladás 16 6 5 5 24-18 23 8. Gázszer 16 6 4 6 15-18 22 9. Győr 16 5 6 S 20-20 21 10. Kispest 16 S 5 6 1517 20 11. Videoton 16 S 5 6 1216 20 12. BVSC 16 6- ; 10 21-24 18 13. ZTE 16 5 3 8 16-19 18 14. Siófok 16 5 3 8 17-23 18 15. Nyírség 16 4 5 7 16-19 17 16. Vác 16 3 6 7 »24 15 17. Diósgyőr 16 3 S 8 11-27 14 18. Ili. Kerület 16 í 3 12 24-54 6 PANNON GSM ”•'» A* élvonal. ■■****»■*■■■1 A PNB mérkőzéseiről a Pannon GSM segítségével tudósítottunk. 1. MTK 33 27 2 4 77-25 83 2. FTC 33 li n 7 61-39 64 3. Újpest 33 19 3 ll 56-39 60 4. Dunaferr 33 17 6 10 53-43 57 5. Győr 33 15 11 7 52-39 56 6. Vasas 33 15 9 9 49-42 54 7. ZTE 33 14 8 11 41-36 50 8. Diósgyőr 33 13 9 11 53-53 48 9. DVSC 33 13 7 13 52-39 46 10. Vác 33 12 10 11 48-48 46 11. Gázszer 33 11 11 11 36-38 44 im Kispest 33 ■ 9 14 37-50 39 13. Nyírség 33 9 9 15 43-51 36 14. Haladás 33 10 6 17 38-51 36 IS. Siófok 33 7 9 17 32-48 30 16. Videoton 33 7 8 18 34-52 29 17. BVSC 33 7 6 20 33-50 27 18. Ili. Kerület 33 6 23 39-91 18 A góllövőlista élcsoportja 22 gólos: Illés (MTK) 17 gólos: Egressy (Diósgyőr), 16 gólos: Ilea (DVSC), 13 gólos: Korsós A. (Újpest)

Next

/
Thumbnails
Contents