Heves Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-05 / 103. szám
2. oldal Megyei Körkép 1999. május 5., szerda Bemutatkozott az új Renault Mégane. Mézesmadzagként vonzotta az érdeklődőket a Renault egri, Kisasszony úti szalonja, ahol megtekinthették és kipróbálhatták a kategória legbiztonságosabbnak mondott autóját. FOTÓ: PIL1SY ELEMÉR Árverezés után maradt a remény A tegnap délelőttöt a család két felnőtt tagja idegesen töltötte. A gyermekek iskolában voltak, így legalább rájuk nem ragadt a szülők izgalmából. Átjött viszont néhány bátorító szóra a családfő édesanyja. Várták a híreket a közeli városból, ahol délben tartották az árverést. Aztán jött az üzenet: nem kelt el a ház, nem volt rá fizetőképes érdeklődő. A család megkönnyebbülten sóhajtott fel. Igaz, nem végérvényesen, hiszen az árverést fél év múltán megismétlik. Ám ők bíznak benne, hogy addig tudnak fizetni.- Most már van földünk, az őszi termésből reméljük, ösz- szejön annyi, hogy törleszthet- jük az adósságunkat - magyarázza a családfő, azt kérve, hogy ne említsük "a település nevét. Nem szeretné, ha „ügyeskedők” vennék meg a házát. Két éve már úgy tűnt: törleszthetik az adósságot. Akkor bérelt földön paradicsommal foglalkoztak. A termés nagyszerűnek mutatkozott, ám a szedés előtti napon mindent elvert a jég. Kilenc évvel ezelőtt, a ház felépülése után az akkor még munkahellyel is rendelkező családfő ötletére kis üzletet nyitottak. Ehhez háromszáz- ezer forint hitelt kértek, és 270 ezret meg is kaptak. Tavaszig a bolt jól ment, az idő jobbra fordultával a környék lakói jóformán az egész napot a földeken töltötték, s így a forgalom drasztikusan visszaesett. Az üzlet csődbe ment. Időközben a családfő is munka nélkül maradt, s így nem tudták törleszteni a hitelt.- Az a legnagyobb baj, hogy a vállalkozók, az őstermelők teljesen kiszolgáltatottak: elég egy sikertelen év, és máris földönfutóvá válhatnak, egy viszonylag kis hitel miatt akár a több milliót érő házukat is elveszthetik - kesereg a családfő, furcsái] va, hogy adóssága az évek során többször is gazdát cserélt, egyik pénzintézettől a másikhoz vándorolt. Jelenleg egy vagyonkezelő részvénytársaság követeli a hatalmasra duzzadt adósságot, amely az őszi árverésig tovább növekedik. Minderre a család nem is gondol. Délután indulnak a földre, hiszen minden reményük a jó termés. Már csak az égiekben bízhatnak... , (tompa) A helyszín lehangoló fotó: PiLiSY elemér Felgyújtotta lakását SÍROK - Tegnap délután ittas állapotban benzint locsolt szét saját otthonában a siroki M. A. 61 éves férfi. A Dankó út 12. számú házból a szomszédok először egy nagy robbanást hallottak, majd az ajtóban élő fáklyaként megjelent maga a házigazda is. Vincze Sándor és Puporka Jenő lélekjelenlétének köszönhető, hogy a feltehetően öngyilkossági szándékból tüzet okozó embert megmentették, majd áramtalanították az épületet, s kihozták a robbanással fenyegető, már átmelegedett gázpalackot is. A sérültet a mentők az egri kórházba szállították. Állapota válságos. Esküt tett ülnökök EGER - Tegnap a megyeházán az Egri Munkaügyi Bíróság 61, s a Heves Megyei Bíróság 8 ülnöke vehette át megbízólevelét Sós Tamástól, a megyei közgyűlés elnökétől. A polgármesterek, képviselő-testületek és érdekképviseleti szervek által javasolt személyek közül a március 26-i közgyűlésen választották ki azt a 69 polgárt, akik közül többen már a korábbi ciklusban is betöltötték az ülnöki feladatot. Az avatási ceremónián részt vett a Heves Megyei Bíróság elnöke dr. Hunyadi Búzás Agnes - aki az esküszöveget mondta -, valamint dr. Szirákné dr. Fülöp Csilla, az Egri Munkaügyi Bíróság elnöke is. Az ülnökök megbízása május 22-től négy évre szól. Ötvenmilliós jármű a tűzoltóknak EGER - A tűzoltók és a kéményseprők védőszentjének ünnepe alkalmából Szent Fló- rián-napi megemlékezést tartottak az elmúlt héten Budapesten, a Belügyminisztérium épületében. Az eseményen Pintér Sándor belügyminiszter adta át a pályázatok útján odaítélt középkategóriájú tűzoltóautók kulcsait. Az egri önkormányzat már másodszor pályázott sikeresen, s így dr. Estefán Géza jegyző is átvehette az 50 millió forint értékű gépjármű kulcsait. Megyei önkormányzat: Uj irodavezetők HEVES MEGYE, EGER Révészné Bőgős Zuzsanna személyében május 16-tól új vezetője lesz a megyei önkormányzat művelődési és sportirodájának, miután az e tisztet eddig betöltő Lassú Árpád nyugdíjba vonul. Hasonló személycsere történt az egészségügyi és szociális iroda élén is: dr. Antal János visszakerült a főjegyzői iroda apparátusába, helyét dr. Hom- poth Emese tölti be május elejétől. Mindkét irodavezető pályázaton nyerte el új beosztását. Virradóra A Duna Televízió Virradóra című műsorának holnapi adásában aktuális témákkal jelentkeznek a vidéki szerkesztőségek, majd felvetik: vajon mit tehetnek a lakosok Vésén a menekültáradattal ? Szó lesz egy erdélyi földvitáról, majd egy távlovaglási csúcskísérletről. Végül egy fogyasztóvédelmi téma kerül terítékre. Napsugár-díj Szavazzon az évad legjobb rendezőjére, színésznőjére és színészére! Immár harmadik éve várjuk az újságolvasók és színházbarátok szavazatait, hogy megtudjuk, ki volt az egri Gárdonyi Géza Színház elmúlt évada során az a rendező, színésznő, illetve színész, aki átveheti az évadzáró társulati ülésen a Napsugár-díjat. Szerkesztőségünk elkészítette a jelöltek névsorát. Az évad során bemutatott előadások rendezői, hat szín- művésznő és hat színművész közül Önök, az olvasók választhatják meg azokat, akiknek rendezése, szerepformálása leginkább elnyerte tetszésüket az 1998-99-es évadban. Szavazataikat a Heves Megyei Hírlapban hamarosan megjelenő szavazólapon küldhetik be szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy u. 7. Várjuk voksaikat! Á szavazólapot visszaküldők között színházjegyeket, illetve Heves Megyei Hírlap előfizetéseket sorsolunk ki. Az egészségügyi és szociális bizottság tárgyalta A hatékonyabb gyógyításért EGER - Tegnap délután számos napirendet tekintettek át az önkormányzat egészségügyi és szociális bizottságának tagjai. Először arról tárgyaltak, hogy az egészségügyi alapellátás átvilágítását milyen módszerekkel végezzék. Mint a grémium elnöke, dr. Szi- gethy Anna elmondta, ennek célja a hatékonyabb gyógyítómunka megszervezése. Szó esett a továbbiakban az egri mentálhigiénés csoport tevékenységének további sorsáról. Mivel a közelmúltban a tb alaposan megkurtította a megelőzésre fordítható támogatást, arra kerestek megoldást: miként lehetne tovább folytatni a városban már közismert és elfogadott prevenciós munkát. Végül az egészségügyi régióhoz való csatlakozás lehetőségeit vitatták meg a jelenlevők tagok. Finisében az ároképítés KISKORÉ - Terepbejárást tartott tegnap délelőtt a település képviselő-testülete. A község vezetői arról tájékozódtak: május végére sikerül- e befejezni a községi árokrendszer felújítását. A település földrajzilag három nagyobb vízfelület között helyezkedik el. A régi árokrendszer az építkezések, s a falu fejlődése miatt eltömő- dött, így - még az előző testületnek - sürgősen döntenie kellett arról: milyen pénzekből lehet a vízmentesítést végezni. Két évvel ezelőtt pályázati pénzekből, vissza nem térítendő és kamatmentes kölcsönökből kezdték el a községi árokrendszer kialakítását, melynek végösszege eléri a 124 millió forintot.- A csapadékos ősz miatt a határidő csúszott - foglalta össze Szén József polgármester a délelőtti bejárás tapasztalatait -, ám a május végi határidőt a vállalkozó tartani tudja. így finisébe ért a beruházás, amely reményeink szerint egyszer s mindenkorra bel- és árvízmentesíti a Tisza- parti települést. Jubiláló volánosok EGER - Az Agria Volán Rt. félszáz törzsgárda-dolgozóját és családtagjaikat köszöntötték azon az ünnepségen, amely kapcsolódott a Volán vállalatok megalakulásának 50. évfordulójához. Kelemen Imre vezérigazgat ó megemlékezésében felidézte a múlt történéseit és a cég fejlődésének főbb állomásait. Ezt követően 40 éves tevékenységükért hárman, 35 év után hatan, a 30 évi munkát követően tizenhármán, 25 évi szolgálat után pedig tizenket- ten kaptak elismerést. Jutalomban részesítették a másfél millió, az egymillió 250 ezer, valamint az egymillió kilométert balesetmentesen megtett gépkocsivezetőket is. Szombaton tartják a Vöröskereszt világnapját Rendezvények megyeszerte Minden évben május 8-án ünnepük a Vöröskereszt világnapját. A segítő szervezet önkéntesei és hivatásos dolgozói ünnepségekkel, ismeretterjesztő rendezvényekkel, segítő akciókkal készülnek a világnapra, mely egyben a mozgalom alapítójának, Henry Dunant-nak a születésnapja. HEVES MEGYE - Május első felében megyénkben is programot sorát szervezi a Vöröskereszt - tudtuk meg Gortva Józseftől, a szervezet megyei titkárától. Országos akcióhoz csatlakozva például a mozgalom jelvényét több száz személyhez - polgármesterekhez, vezetőkhöz, a média munkatársaihoz -juttatják el. Az akció célja kettős - tájékoztatta lapunkat a megyei titkár. Egyrészt, hogy minél többen viseljék a jelvényt a világnapon, másrészt pedig: akinek módjában áll. nyújtson anyagi támogatást néhány konkrét programhoz. Az ünnepi esemény hetében minden városban lesznek programok. Egerben és Hevesen ingyenes vérnyomásmérést szerveznek, Hatvanban egy plakátkiállítással egybekötött rendezvényen búcsúztatják el a ballagásra készülő fiatal véradókat. A Rádió Eger és a gyöngyösi Dió Rádió május 8-án a Vörös- kereszttel kapcsolatos telefonos játékot szervez, melyen a résztvevők értékes jutalomtárgyakat nyerhetnek. (sike) A következő történet mese, puszta kitaláció, a fantázia szüleménye. A valóságban ilyen dolgok nem történnek. Hol volt, hogyne lett volna a mindig vonalat adó telefonfülkén, de még a működőképes nagy üvegvisszaváltón is túl, ahol az üvegbetétek biztonságáért szavatoltak a kisbetéteseknek, volt egy ország, a rókák országa. Rókavár, vagy ahogy a devizakülföldiek nevezték, Rókaland. Sokáig nyugodt mederben folydogált az idő, teltek-múltak a munkásévek Rókavár szorgos lakói felett. Addig, amíg hogy, hogy nem, egy idős, tekintélyes külsejű, bár kissé molyette, fakult bundájú vén róka azt találta mondani: ugyan, rendezzék már meg végre a nyulak világnapját. Annyi sok jót köszönhetnek a nyulacskáknak, illő lenne megemlékezni róluk ez egyszer, igazán megérdemlik. Felbolydult a vidék, lett nagy lótás-futás, mindenki hasznossá akarta tenni magát. Fél Hét Rókamese Dalárdák alakultak, ülésezett az előkészítő bizottság, megalakult a Nyúlvédő Egyesület, nyúlügyi biztost választottak, aki a tapsifülesek jogait ügyelte éberül. Végül aztán elküldték a meghívókat az érintetteknek. A világnap fő eseményét, a nyúl- bált a rókavári Palace Hotel kongresszusi termében tartották. Az ünnepi szónokok meleg szavakkal emlékeztek meg a nyulakkal folytatott évezredes gyümölcsöző együttműködésről, és kifejezték reményüket a kapcsolatok jövőbeni folytatására, valamint tartalmi megújítására. Végül a vendégekre köszöntve emelték natúr zöldséglével teli poharukat. A nyulacskák irultak-pirultak a káposztalevéllel és egyéb vegyes zöldségekkel földíszített teremben. Kicsit, ahogy illik, kérették magukat, aztán engedtek a rókák táncra hívó invitálásának, és a párok elkezdtek kör- belejteni a teremben. Ahogy haladt az idő, egyre több pár tűnt el az étterem feliratú ajtó mögött. Végül aztán teljesen elfogytak a teremből az ünnepeltek és az ünneplők egyaránt. Miközben az étteremből jóízű evőeszköz-zörgés muzsikája szűrődött elő. Odabent folyt az ünnepi vacsora. - Finom dolog ez a nyulak napja - mondta egyikük, az ünnepeltek képviselőjének nyúlgerincét szopogatva. - Bizony, és a koszt is jó - tódította másikuk jóllakottan -, illő lenne hagyományt teremteni belőle. A rókák ebben aztán meg is egyeztek, majd békében nyugovóra tértek. így esett hát az első rókavári nyúlnap. Meg nem erősített hírek szerint a kecskék a jövő esztendőt a káposzta nemzetközi évének szeretnék nyilváníttatni. Kovács János Kitisztult a légkör Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Heves Megyei Intézetének jelentése szerint a levegőmintákból továbbra is sokféle pollen mutatható ki, ám a csapadékos időjárásnak köszönhetően a légkör kitisztult. Legnagyobb mennyiségben a nyír, a gyertyán, a kőris, a platán és a tölgy virágpora kering a levegőben. A nyár pollenkoncentrációja gyorsan csökken, megjelent viszont az eperfa virágpora, ami azonban csak ritkán al- lergizál. A várható felmelegedés ugrásszerűen növelheti a pollenszórást, ám az allergén gombák légköri előfordulása egyelőre nem okoz gondot.