Heves Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-29 / 123. szám
2. oldal Megyei Körkép 1999. május 29., szombat A hősök napja EGER - Megemlékezésre és koszorúzásra várja a város lakóit a hősök napja alkalmából a polgármester. A rendezvény kezdési időpontja vasárnap 11 óra, a Hat- vanasezred-emlékmúhél. A hídon vizsgáztak EGERSZALÓK, VERPELET - A Heves Megyei Állami Közútkezelő Közhasznú Társaságnál rendszeresen folytatnak szakmunkásképzést is. A jelöltek a hidak, az utak javítását, kezelését sajátítják el. Az elméleti felkészítésüket a kht. szent- léleki pihenőházában tartották, tegnap pedig a gyakorlatban is bizonyították felkészültségüket. Huszár Jánosnak, a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Állami Közútkezelő Kht. főmérnökének irányításával működő vizsgabizottság előtt az Egerszalók és Demjén között levő hídon tizenhat Heves és Nógrád megyei ifjú igazolta tudását. Később Verpelét határában az útjavításban szerzett ismereteikről is számot adtak. A fiatalok szakmai felkészítését az Állami Közúti Információs Társaság szervezte. Udülőház EGER, FELSŐTÁRKÁNY Közvélemény-kutatás előzte meg a dolgozók körében, hogy a szabadidejük eltöltését milyen körülmények között képzelik el. A válaszok birtokában kezdett hozzá az Egri Dohánygyár az ötvenes évektől gyermeküdülőként működtetett fel- sőtárkányi épületegyüttese felújításához. A beruházás teljes költsége 23 millió forint volt. Az üdülőkomplexumot pénteken adták át, s a cég munkatársai június 1-jétől pihenhetnek itt családtagjaikkal. Útlezárások HEVES MEGYE - A Közútkezelő Kht.-tói kapott információ szerint ma II és 13 óra között triatlonverseny miatt a 31. számú Budapest-Jászherény-Dormándi főút Heves, Kolozsvári utca és Jász-Nagy- kun-Szolnok megye határa közötti szakaszát fél szélességben lezárják, rendőri biztosítással. Holnap 10.30-15 óra között futóversenyre kerül sor, ezért a 24. számú Gyöngyös-Párád— Eger főút Mátrafüred-Mátra- háza közötti szakaszán fél szélességű, a kékestetői bekötőút Mátraháza-Kékestető közötti szakaszán teljes lezárás lesz érvényben, rendőri irányítással. Kérik a közlekedőket, fokozott figyelemmel vezessenek. Legtöbb esetben szabálysértésre bukkannak a közegészségügyi felügyelők Jön a nyár, szigorúbbak az ellenőrzések (Folytatás az 1. oldalról) A főzött fagylaltnál azonban minden esetben szükség van tojásfertőtlenítésre és hőkezelésre. A többi esetben a tárolópultok hőmérsékletére, a szavatossági idő és a gyártó által megjelölt előírások betartására kell ügyelni. Ezenkívül ellenőrizzük a száratok (csokoládé-, mogyoró- vagy diódara) tisztaságát, s természetesen a higiéniai szabályok betartását is.- Az idegenforgalmi szezonban rengeteg szabadtéri rendezvényt szerveznek, ezekhez ugyancsak szakhatósági engedély kell...- A legtöbb probléma a mosdókkal és a szeméttel van. Mindkettőről a szervezőnek kell gondoskodnia, amit gyakran figyelmen kívül hagynak. Egy-egy eseményen több százan megjelennek, s előfordul, hogy egyáltalán nincs illemhely. Az eldobható poharak, tálcák, a sok papírhulladék elhelyezése sincs biztosítva, s ezek szétszórása is járvány veszélyt rejt magában.-Az esetek túlnyomó többségében, a melegkonyhás egységeknél is találnak kisebb- nagyobb szabálytalanságokat. Melyek a leggyakoribb hibák?- Először is figyelni kell rá, hogy az alapanyagokat csakis engedéllyel rendelkező vállalkozóktól szerezzék be a tulajdonosok, és ezt számlával tudják igazolni. A könnyen romló ételeket csak hűtve, és külön légtérben szabad tárolni. A különböző termékeket, hentesárut, készételeket külön hűtőszekrényben kell raktározni. Gyakori probléma a túltárolás. Vannak olyan készételek, amiket nem szabad eltenni másnapra, ilyenek a főtt burgonya, rizs és tészta, valamint a halból, belsőségekből és gombából készült étkek.- Mi a helyzet a vendéglátóegységek higiéniájával? . -A háromfázisú mosogatásból sajnos sokszor elmarad a fertőtlenítés, ami talán a legfontosabb lenne. Ezenkívül az a tapasztalat, hogy a vendégek által is látott külső üzlettér rendben van, ám a háttérhelyiségek korszerűtlenek, leromlott állapotban vannak. Végül pedig a személyi higiéniában is vannak hiányosságok. Előfordul például, hogy a felszolgálók utcai ruhában dolgoznak, ami nemcsak szabálytalan, dé veszélyes is. Itt kell megjegyezni, hogy ez évtől az új rendelet alapján az egészségügyi könyvet felváltották a foglalkozás-egészségügyi vagy a háziorvos által elvégzett alkalmassági vizsgálatok és a kiadott egészségügyi nyilatkozatok.- Mit tesznek, ha szabálytalanságokra bukkannak?-Ha az ellenőrzések során úgy találjuk: nem tartják be a fent említett előírásokat, akkor helyszíni bírságot szabunk ki, súlyosabb esetekben pedig szabálysértési eljárás lefolytatását, illetve az üzlet működésének felfüggesztését kezdeményezzük. Júniustól egyébként azt tervezzük, hogy hétvégeken is végzünk ellenőrzéseket. Elek Eszter A turisták nem félnek a háborútól EGER - Ausztria magyarországi nagykövete, dr. Hannes Pórias látogatott tegnap a városba, hogy találkozzék a polgármesterrel, a megyei közgyűlés elnökével, gyönyörködjék az egyházmegyei múzeumban, végül Noszvajon jófajta borokat kóstolgasson. A nyelvünket már szinte értő és beszélő diplomata tolmácsa segítségével elmondta, azért jött el, hogy erősítse a jó viszonyt, amely az európai integrációhoz nélkülözhetetlen. Az osztrákok eddig Magyar- ország nyugati tájain építettek ki üzleti kapcsolatokat, de nem hagyhatják figyelmen kívül a keleti és az északi régiót sem - hangsúlyozta a vendég. Lapunk megkérdezte a nagykövettől: - A szomszédban dúló háború kedvüket szegte az utazóknak. Vajon az üzletemberek nem fontolják-e meg kétszeresen, hogy nálunk kezdjenek új beruházásba ?- Túlságosan korai erről beszélni - válaszolta. - De az osztrák turisták, szemben az amerikaiakkal és a japánokkal, nem mondják le magyarországi útjaikat. Tudják, hogy távolságban ez az ország semmivel sincs közelebb a háborúhoz, mint a saját hazájuk. (négyessy) A Magyar Agrármarketing Centrum új irodája Helyi tennék és hazafias érzés GYÖNGYÖS - A magyar vásárlókban még nem alakult ki a megfelelő hazafias érzés, nevezetesen az, hogy a külföldi áruk helyett a magyar termékeket vásárolva saját gazdaságuk fejlődését segítsék, és új munkahelyek megteremtéséhez járuljanak hozzá - mondta Kosa Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a Magyar Agrár- marketing Centrum (AMC) regionális kirendeltségének megnyitóján. Az iroda Heves, Nógrád és Jász-Nagykun- Szolnok megye agrár- és élelmiszeriparának marketingtevékenységét látja majd el, s magyar áruk fejlesztéséhez kíván segítséget nyújtani. Ugyanakkor az országhatáron átívelő kapcsolatok kiépítésekor is számíthatnak a térség termelői az AMC támogatására. A helyi önkormányzat nevében dr. Komiéi Károly jegyző örömmel üdvözölte a kirendeltség megnyitását, rámutatva, hogy ezáltal Gyöngyös regionális szerepe felerősödött. Az Agrármarketing Centrumot a Földművelésügyi Minisztérium három éve hozta létre. Az idén a szaktárca a költségvetését közel a duplájára, kétmilliárd forintra emelte. A regionális programokra több mint 320 millió fordítható. Az AMC célul tűzte ki többek között a turisztika, a vadászat, a természet- védelem és a falusi vendéglátás fejlesztését. A regionális iroda idei tervei között szerepel a megye mezőgazdaságát és élelmiszeriparát bemutató kiadvány megjelentetése, az egri bikavér Szent Donát-napi ünnepének, a gyöngyösi borászati és gasztronómiai napok, valamint a hevesi dinnyenapok megszervezése is. A rendezvényeket konferenciákkal, fórumokkal kötik össze. (t z. m.) Elillan a BOCONÁD - Ragadós a tar- naméraiak és az adácsiak példája, hiszen az önkormányzathoz visszajuttatott beruházási összeg egy részét most már Bo- conádon is követelik. Az ön- kormányzat válasza mind ez idáig az volt: nem fizetnek. A településen a gázberuházás még 1994-ben indult. A befejezéshez 10 millió hitelt kellett felvenni, mely a visszatérítés után, kamatokkal együtt elérte a 12 millió forintot. Közben a hálózat fenntartására még 2,6 millió forintot költöttek. A település önkormányzata most - a környező településekhez hasonlóan - értékesítette a gáz- vagyont. A kapott összeg elérte a 20 millió forintot. Ebből azonban rendezni kellett a hitelt gázpénz? és a kamatait is. A kasszában csak 5 millió forint maradt. A boconádiak előtt felcsillant a remény, hogy az önrész egy hányadát most visszakaphatják. A képviselő-testület azonban úgy döntött: nem fizet. A pénzt ugyanis tartalékalapra helyezte, hogy a pályázatok beadásakor szükséges önrészt fel tudja mutatni. Ä gázpénzzel tehát el tudnak számolni. A felhasználásra érvényes testületi döntés vonatkozik. Mindez nem nyugtatja meg a kis pénzű boconádiakat. Ahogy fogalmaznak: ha máshol el tudták érni azt, hogy fizessen az önkormányzat - a későbbi beruházások terhére is -, talán itt is sikerül... (-romi) Osztálykirándulást nyertek VISONTA - Egészségérték címmel szervezett vetélkedőt a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola, melyre egész éven át készültek a környező települések diákjai. A múlt héten az alsó tagozatosok adtak számot tudásukról. Ekkor a házigazdák harmadikos csapata győzött, a második helyezést a halmajug- rai, a harmadikat a ludasi kisdiákok érdemelték ki. Szerdán a felsősök is megmérkőztek. Közülük a vécsiek bizonyultak a legjobbaknak, őket követte a kisnánai és a visontai általános iskola csapata. Az első helyezettek egy osztálykirándulásra vihetik el társaikat, de a többi résztvevő és a felkészítő tanárok is pénz-, illetve tárgyjutalmat kaptak. Az ajándékokat a Soros Alapítvány, a visontai Kisherceg Alapítvány és a gyöngyösi ANTSZ ajánlotta fel. A hosszú hónapokon át tartó vetélkedő szervezője Kovács Agnes tanárnő és Kovácsné Nagy Zsuzsanna volt. Nem éri hátrány a hallgatókat A Heves Megyei Hírlap tegnapi számában megjelent „Diplomavédés előtt érdekvédelem” című írással kapcsolatban - pontosításként - a főiskola az alábbi kiegészítést teszi: Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola pedagógia szak indításának jogosultságával rendelkezik. A szak főiskolai szintű végzettséget ad és az iskolai nevelői feladatokra készít fel, ebből következően második, további alapképzésre is jelentkezhetnek azok, akik tanulmányi kötelezettségüknek eleget tettek, illetve akkor, ha az adott felsőoktatási intézmény az adott szakon a jelentkezés feltételei között e szak- képzettségeket elfogadja. A pedagógusok alkalmazási feltételeit a közoktatásról szóló - többször módosított - 1993. évi LXXIX. törvény szabályozza. A 16. § (2) bekezdése értelmében a közoktatásban az alkalmazás feltétele az előírt iskolai végzettség, valamint a szakképesítés megléte. A 17. § (1) bekezdése szerint „nevelési-oktatási intézményben pedagógus munkakörben az alkalmazható, aki az e törvényben meghatározott felsőfokú iskolai végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezik”. A közoktatási törvény értelmében pedagógus munkakört tanári, tanítói, óvodapedagógusi, gyógypedagógusi szak- képzettséggel és jogszabályban meghatározott feladat ellátására előírt szociálpedagógus, pedagógiai szakpszichológus, pedagógiai szakos, illetve nevelőtanár szakos szakképzettséggel lehet ellátni. Szaktanári képesítés meghatározott tantárgy oktatására képesítő képzésben szerezhető. Ä pedagógia szakon szerzett képesítés viszont az iskolai nevelő feladatok ellátására ad jogosultságot. Megállapítható, hogy az ügy lényegét tekintve a hallgatókat a jelenlegi jogszabályok mellett semmilyen hátrány nem éri a vitatott szakképzettség elnevezéssel, mint ahogy semmilyen előny sem a tanár megnevezéssel. Az oklevelet a következők határozzák meg: a végzettség szintje és a szakképzettség. A végzettség szintje a konkrét szak esetében főiskolai, a szak- képzettséget pedig pedagógiai szakon szerezte. Tanú a köztéri pádról (Folytatás az 1. oldalról) Megjelent a bíróság előtt az Egri Családsegítő Intézet azon dolgozója is, akinek G. Zs. gondozása volt a feladata. Szinte napi kapcsolatban volt az áldozattal, akinek elég gyakran kitették a szűrét a saját lakásából. Főleg anyagi gondokkal küszködött. Tavaly június 4-én a sértett Éva nevű volt lakója ment be hozzá, s közölte: a házigazdát nagyon megverték, jó lenne orvost hívni hozzá. Másnap az intézeti munkatárs kereste is, ám nem tudott bemenni a lakásba. Miután megtudta a szomszédoktól, hogy már négy napja nem látták G. Zs.-t, gyorsan hívta a rendőrséget. Végül a járőr talált rá a szerencsétlen nő holttestére. Az eljárás szempontjából döntő fontosságú tanú lépett ezután a tárgyalóterembe. Az az Éva nevű hölgy, aki élettársával hosszabb ideig lakott G. Zs.-nél. Az előzmények taglalása után a büntetőtanács elnöke nekiszegezte a kérdést:-Múlt év május 26-án ki verte meg a későbbi áldozatot?- P. Tamás volt az - felelte határozottan a tanú. Mint ismeretes, P. Tamást vádolja a megyei főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és súlyos testi sértés bűntettével. A vallomást tevő szerint aznap délután többen tartózkodtak a lakásban. A vádlott és a sértett veszekedtek, s végül utóbbi kiáltott segítségért, mert előbbi megverte őt. A tanú a szobába rohant, s azt tapasztalta, hogy G. Zs. hajából is kitépett a vádlott egy csomót. Ezután a házigazda elmenekült otthonából, s a Szépasz- szony-völgyben húzta meg magát. Onnan május 30-án Eva P. Tamás segítségével vitte haza. A tanú határozottan állította a bíróság előtt, hogy a dr. Nagy János utcai lakásban a vádlott Utötte-vágta G. Zs.-t.-A vádlott viszont úgy nyilatkozott - vetette közbe a tanácsvezető bíró -, hogy ő elment vásárolni, s az alatt ön látta el a sértett baját, aki fel is jelentette ezért önt.- Nem mehetett vásárolni, hiszen nem volt egy fillétje sem - hangzott a válasz -, én pedig egyetlen ujjal sem nyúltam soha G. Zs.-hez. A tanú utoljára június 2-án este járt az áldozat lakásában. Mint mondta, akkor már nagyon rossz állapotban volt. Nem bírt felülni, úgy kellett felöltöztetni. Azt követően ő már csak június 5-én hallotta, hogy G. Zs. meghalt. A vádlott több ponton is cáfolta a tanúvallomást, ám a szembesítés mindegyik esetben eredménytelen maradt. Ellentmondásos nyilatkozatot tett tegnap az a fiatalember, aki május 26-án délután látta, hogy a vádlott bántalmazta a háziasszonyt. P. Tamás viszont úgy vélekedett, a tanúk összebeszéltek ellene. Sajátos eseménye volt a tárgyalásnak, hogy a sok meg nem jelent, bár szabályszerűen megidézett tanú mellett az egyiket, egy Csaba nevűt, a büntetőtanács elnökének instrukciói alapján a teremőr „állította elő” a Domus Áruház előtti egyik köztéri pádról... Ez a férfi több szempontból is ellentmondásba keveredett a rendőrségen tett vallomásával. A bűnüldözőknek még azt mondta, az Éva ütötte meg a sértettet, a bíróságon viszont már a vádlottat jelölte meg bántalmazóként. Ő is azok egyike, akik tavaly pünkösdhétfőn vagy azt követő kedden még élve látták az áldozatot.- P. Tamással mentünk abba a lakásba. G. Zs. egy fotelben ült. A szájában fehér habot láttam, az arcán ütésnyomok voltak - mondotta. A vádlott az ő elmondását is vitatta. A szembesítések ezúttal is eredmény nélkül zárultak. Újabb közjáték következett: az egyik megidézett tanút állítólag a munkahelyéről nem engedték el. Bíróság elé állhatott azonban tanúként hajléktalan élettársa, aki megerősítette, hogy az Éva nevű tanú valóban június 2-án találkozott utoljára az ő társaságukban G. Zs.-vel. Szerinte is látszott a házigazdán, hogy komoly fájdalmai lehetnek. Egy újabb információval is szolgált: neki arról volt tudomása, hogy a vádlott egy négygyermekes család fejével tárgyalt arról, hogy eladná nekik G. Zs. lakását. (Valójában ezt nem tehette volna, hiszen az a lakhely az áldozat unokájának a tulajdonában van...) P. Tamás felháborodottan vette tudomásul ezt a közlést, s megismételte: a tanúk összeszövetkeztek vele szemben. A bíróság - az ügyészség közreműködését is kérve - még egy kísérletet tesz az eddig fel nem lelhető tanúk megkeresésére és meghallgatására. Elfogadta - az eredményes lakcím- kutatás feltételével - a vádlott és védőjének azon indítványát, hogy még további személyeket kérdezzenek meg az igencsak kusza ügy tisztázása érdekében. Emiatt a bíróság a tárgyalást elnapolta, s munkáját június 9- én folytatja. (-lay)