Heves Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-21 / 117. szám
12. oldal SporTTüköR 1999. május 21., péntek Női röplabda - Robbant a bomba Tatabányán A Vértes Volán visszalép A következő idényben nem indítja el csapatát a felnőtt női röplabda-bajnokságban az idei aranyérmes és Magyar Kupagyőztes Vértes Volán - határozott a klub elnöksége. Varga István elnök elmondta, a vezetőség olyan körülményekkel találta magát szemben, amely a folytatást kétségessé tette.- Nem tudjuk együtt tartani a csapatot, a játékosok más klubokban kívánják folytatni pályafutásukat. Kosziba István vezetőedző sem tudta feldolgozni az év során személyét ért inzultusokat - mondta Varga István. — A Vértes Volán mint névadó szponzor csak olyan csapatot vállalt volna, amely méltóképpen képviseli a céget, a várost, a megyét. Az egyesület viszont fenntartja az új alapokon elkezdett és nagyon sikeres utánpótlás-nevelését. Labdarúgó megyei bajnokságok, a 25. forduló után Válogatottak és gólvadászok A 25. forduló válogatottja Hegyei I. osztály: Tóth B. (F.tárkány) - Debrec- zeni (Nagyréde), Ország (Istenmezeje), Varga (Gy.halász), Bajkó (F.tárkány), Bíró (Tama- lelesz), Juhász K. (GYAK), Mihály (Istenmezeje), Teleki (Párád), Hudák (Gy.halász), Tóth Z. (GYAK). Megyei U. osztály: Oláh S. (Kisköre) - Lukovszki (Domoszló), Dányi (Kisköre), Csomós (Makiár), Besenyei (Tamaméra), Kovács (Verpe- lét), Kiss I. (Adács), Simon (Verpelét), Haller (Gy.pata), Parádi (Makiár), Hajdú (Tárnáméra). A góllövőlista élmezőnye, Tóth Z. az élen Megyei I. osztály. 20 gólos: Tóth Z. (GYAK), 19: Mészáros (P.vására), 18: Kis-Simon (P. vására), 17: Fityó (Petőfibá- nya), 16: Tóth II. A. (Gy.halász 9, GYAK 7), 14: Bukrán (F.tárkány), Nagy G. (E.szalók 9, F.tárkány 5), 13: László (Nagyréde), Búzái (Párád 9, E.szalók 4), 10: Mikó (Bélapátfalva), Borostyán (E.szalók), Grabecz (E.szalók), Besenyei T. (Párád), Ugrai (Petőfibánya), Incze (Gy.halász), 9: Csomós (GYAK), 8: Varga (Tamaörs), Smuczer (E.szalók), 7: Csiba (Energia SC), Csikós (I.me- zeje), Majzik (Nagyréde), Hudák (Gy.halász), Ágó (F.tárkány), Králik (Petőfibánya). Baranyi a csúcson Megyei II. osztály: 25: Baranyi (Tárnáméra), 24: Kormos (Novaj), 15: Haller (Gy.pata), 13: Simon (Verpelét), 11: Las- kovics (Tamaméra), Katona (Recsk), 10: Linninger (E.szó- lát), Szabó (Gy.sólymos), Bárány (Pély), Dobos (Vámos- györk), Együd (Tamaméra), 9: Kiss (Adács), Horváth L. (Domoszló), 8: Horváth Z. (Gy.sólymos), Óceán (Samd), Szabó (Domoszló), 7: Kareczki (Gy.sólymos), Puporka T. (Recsk), Torna (Vámosgyörk), Parádi (Makiár). Megjegyzés: Sírok és Tenk eredménye törölve. Konferencia és sportnap A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete Heves Megyei Szervezete a kiadottól eltérően, június 14-én 10 órpkor rendezi megyei konferenciáját és sportnapját a tardosi ifjúsági és sporttáborban. Az egész napos program keretében sportfórum (a meghívott vendégek között szerepel Horváth László, Tóth József, Sárosi Károly és Nyitrai Zsolt), játékos sportvetélkedő (lehetőség a már-már elfelejtett sportágak gyakorlására) és gulyásparti szerepel. Dallos az tgetőpályán. Szó sincs azonban átnyergelésről. Dallos Andor, a Szilvásvárad! Ménesgazdaság kettesfogat-hajtó világbajnokságra készülő válogatott versenyzője nem vált sportágat. Részt vesz viszont azon a Lovaspünkösd elnevezésű lovasdzsemborin, amit a Kerepesi úti Ügetőpályán rendeznek szombaton. Sulkyba ülve az eseményen egymás ellen hajtanak az öttusázók, a színészek, a jégkorongozók és a fogathajtók. Egy hír: egy mondat KERET. Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya ismertette 26 fős keretét, amely hétfőtől készül együtt. A keret: Babos, Vezér, Sebők V., Lakos, Korsós Gy., Vámosi, Molnár Z., Mátyus, Fűzi Á„ Szekeres, Szekér, Halmai, Illés, Lendvai M., Somogyi, Bárányos, Pető T., Preisinger, Orosz, Sebők J., Dombi, Herczeg M., Sowunmi, Korsós A., Tóth N., Egressy. EMELT FŐ. A szaksajtó és a napilapok sportrovatainak értékelése szerint „A Mallorca csapata emelt fővel veszített” a Kupagyőztesek Európa Kupája döntőjében a Lazio ellen (Lazio - Mallorca 2-1), ahol a végeredményt csakis a „véletlen szerencse” döntötte el. BÜNTETÉS. Büntetést kell fizetnie Shaquille O’Nealnek (L. A. Lakers) és Kari Malone-nsk (Utah), az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának mérkőzésein elkövetett vétségeik miatt. O’Neal 7500 dollárt köteles fizetni obszcén mutogatásért, Malone büntetése pedig 10 ezer dollár, könyöklésért. Kerékpár - Pedáltöréssel kezdődött „Bicajos” versenydömping A pedáltörés nem éppen szerencsés dolog. Különösen akkor nem, ha az ember történetesen kerékpárversenyző, és e technikai malőr miatt vezető helyről kénytelen kiállni. Pelyhe Lászlóval ez mégis megesett. A bélapátfalvi Saxum-Bécem KSK versenyzője a Pilisben rendezett Békás-kupa 2. fordulójában járt így, ezért a 160 fős mezőnyben, 45 km megtétele után, csupán a 4L helyen ért célba. Immár új pedállal. A várpalotai Amatőr-kupa 3. fordulójában már nagyobb siker kísérte a bélapáti kerekest, hiszen a végig nagy tempót igénylő 90 km-es táv végén korcsoportjában (30-39 évesek) a 2. helyen végzett, az abszolút sorrendben pedig negyedikként zárt. Ugyancsak az előbb említett korcsoportban szerepelt másik Sa- jrnm-versenyző, Szabó Zsolt, aki 5. helyen végzett. Az ifjúságiaknál Pázmándi Norbert ezüstérme számít igazán jó eredménynek, míg az ugyancsak bécemes Gócza Gábor az abszolút kategória 11. helyén fejezte be a versenyt. Az Ózdi Kerékpáros Egyesület 52 km-es országúti versenyén Gócza javított, hiszen Pelyhét (2. helyezés) maga mögé utasítva nyert. A meglehetősen sűrű versenyprogram következő állomását a gyöngyösi Origó-csúcs elnevezésű viadal jelentette, ahol Pelyhe aranyérmesként állhatott dobogóra, és ami különlegesség: negyedszer nyerte meg a Gyöngyös és Kékesiető szakaszon rendezett versenyt. Legutóbb a Békás-kupa 3. fordulója, a 45 km-es Szentendre - Dobogókő közötti útvonal jelentett megmérettetést a Saxum- Bécem sportolóinak. A 120 fős mezőnyben Pelyhe saját korcsoportjában az első helyen ért célba, abszolútban pedig hatodikként végzett. Szabó Zsolt bronzérmesként fejezte be a versenyt. Az ifjúsági kategóriában Pázmándi Norbert 4. helyezése érdemel említést. A Békás-kupa három fordulót összegző ranglistáján 22 csapat közül a 3. helyet foglalja el a Saxum-Bécem KSK gárdája. (bódi) Június 3-án Egerben: Adogató bajnokság Raiffeisen Bank Street-Tennis Fesztivál néven országos adogató bajnokság kezdődött május 15-én. A verseny céljaként szerepel, hogy egy, az egész országra kiterjedő viadal keretében eldöntsék: kinek az adogatása a leggyorsabb Magyarországon. A június 13-ig tartó versenysorozat keretében június 3-án (esőnap 4-6), az egri Dobó téren lesz mindenki számára adott a lehetőség a gyorsaság kipróbálására. A nevezési díjakból (személyenként 200 forint) származó bevétel az Egri Leukémiás, Daganatos és Immunhiányos Gyerekekért Alapítvány számláját (12033007-00278409- 00100005) gyarapítja. SZUPEREXPRESSZ Ha 15 óráig feladja, másnap olvashatja A Főiskola Autósiskola ingyenes KRESZ-oktatással tanfolyamot indít. A tanfolyam 1999. 05.25-én 16.00 órakor indul. Jelentkezni lehet: Eger, Klapka Gy. u. 9. I. em. Telefon: 413- 5 64 (49030) AKCIÓS tavaszi-nyári újruhavásár Gyöngyösön, a Kolping- házban MA, 05.21-én pénteken 8-14 h-ig. ÉRDEMES BENÉZNI! (49235) NB II.-es és megyei kézilabda-bajnokságok - A verpelétiek nyerték a bronzos mérkőzést A Heves leckét vett a Gyöngyösi Főiskolától NB II., nők, 20. forduló: Gyöngyösi Főiskola-Zsákai - Heves 26:17 (11:8). Gyöngyös, 100 néző. V.: Jancsurák, Némedi. Főiskola: PATKÓ - Tallódi 6, Kovács 4, Csenz, Őri 8, Fekete 7, Dér. Cs.: Szabó (kapus), Heidrich 1, Kiss. Edző: Bodó Attiláné. Heves: Tolnai - Besenyei, Farkas 6, Kovács 4, Erberling 3, Galambos 1, Horváth. Cs.: Szlávik (kapus), Ötvös 2, Bartus 1, Slaktáné. Edző: Árvái Istvánná. Kezdetben még a vendégek vezettek (3:4), de rákapcsoltak a hazaiak, és egy négyes, majd egy hármas sorozattal komoly előnyre tettek szert. A második félidő 7. percében még sikerült egyenlíteni a hevesieknek, de az újból feltámadt főiskolások a végén jelentős különbségű győzelmet arattak. Bodó Attiláné: - Nagy akarattal és jó csapatjátékkal megérdemelten győztünk. Árvái Istvánná: - Az utolsó bennmara- dási lehetőséget szalasztottuk el. Eszterházy TK - Synergon Vác II. 23:20 (11:8). Eger, Pásztorvölgy, 100 néző. V.: Major, Megyesi. ETK: FEKETE - JANKOVICS 8, KISS 8, Csiszár 1, Kincses 3, Sas, Simon 2. Cs.: Kali (kapus), POROSZKAI, Ducza, Rab 1, Hunyadi. Edző: Bocz Árpád. A vendégek gyors és kemény játéka, valamint a hazaiak rossz helyzetkihasználása miatt a váciak a 77. percben már 8:4- re vezettek. Időkérés után megnyugodtak a vendéglátók, és megfordították az állást. Szünet után a jobban koncentráló hazaiak tovább fokozták előnyüket, és kerülve a sokszor durva belemenéseket, arra ügyeltek, hogy győzelmük ne kerüljön veszélybe. Bocz Árpád: - Kemény, sokszor durvaságba hajló mérkőzésen megérdemelten nyertünk. NB n., férfiak, 20. forduló: Verpelét - Salgótarján 31:22 (13:12). Verpelét, 350 néző. V.: Sipos. Verpelét: SASADI - Kerékgyártó 2, Gulyás 5, MOLNÁR 11, Rózsa 6, Kocsmár 3, Fábián 3. Cs.: Laskovics (kapus), Búzás 1, Kozics. Játékos-edző: Molnár Ferenc. A vendégek 5:2-es vezetése után magukra találtak a hazaiak, és Molnár, valamint Rózsa góljaival fordítottak. A második félidőben már nem volt kétséges, hogy a „bronz mérkőzést” melyik csapat nyeri. Molnár Ferenc: - Nem az a fontos a mai világban, hogy hol állunk, hanem az, hogy merre indulunk. Balassagyarmat - Eszterházy TK 26:17 (15:9). Balassagyarmat, 120 néző. V.: Barta, dr. Bucsek. ETK: Iványi - Varga, Kriszty 2, Petrény 7, Nagy 5, Plachy 1, Pintér 1. Cs.: Orosz (kapus), Kiss 1. Edző: Sütő László. A ballagások miatt erősen tartalékos ETK csak az elején bírta az iramot. Később a gyarmatiak fokozatosan felülkerekedtek, és biztosan győztek. Sütő László: - Tartalékos csapatommal reális eredményt értünk el. Megyei férfibajnokság, 16. forduló: Heves - Gyöngyössolymos 24:24 (11:10). Ld.: Burovincz 8, Kormos 5, Vass 4, ill. Varga 13. Füzesabony - Nagybátony 41:18 (21:8). Ld.: Veres G. 9, Tóth A. 8, Póka 6, Gál 5, ill. Orosz 6. Pásztó - Egri KC 32:22 (19:7). Ld.: Pet- reczky 9, Fekete, Káposzta és Sárenczky 6-6, ill. Szabó és Szőke 6-6, Varga 5. Erdőtelek - Hatvan 18:20 (6:12). Ld.: Batki B. 7, Fülöp 6, ill. Szabó 8. Az alapszakasz végeredménye: 1. Heves 14 12 1 1 364-274 25 2. Füzesabony 14 11 0 3 397-283 22 3. Gvöngyössolymos 14 10 1 3 318-266 21 4. Pásztó ' 14 9 0 5 343-320 18 5. Egri KC 14 5 0 9 306-311 10 6. Hatvan 14 4 0 10 226-258 8 7. Nagybátony 14 2 0 12 290-373 4 8. Erdőtelek . 14 2 0 12 225-384 4 Az 1-5. helyen végzett csapatok rájátszással döntik el a végső sorrendet. A Kompokon rendezendő 7. forduló időpontja: május 23. Megyei női bajnokság, 18. forduló: Hatvan - Gyöngyös 23:20 (8:12). Ld.: Petrovicsné 8, Tóth 6, 01. Mező 9, Simon 5, Tatár 4. Recsk - HC Eger 7:30 (2:11). Ld.: Antók 10, Lengyelné 5, Miklós 4. Hatvan - Grassalkovich TE 22:30 (8:15). Ld.: Zólyomi V. 6, Petrovicsné és Tóth 5-5, 01. Szakács 8, Renka és Mészáros 7-7, Csiszár 6. Salgótarján - HC Eger 22:20 (12:9). Ld.: Marcsokné és Márta 6-6, 01. Szabó és Oláh 5-5. Fel- debrő - Jászszentandrás 3:17 (0-5). Ifjúságiak FIÚK: Heves - Gyöngyössolymos 28:24 (13:8). Ld.: Villangó 8, 01. Nagy B. 11, Nagy L. 5. Gyöngyösi DSE - Pásztó 37:20 (18:12). Ld.: Fehér 7, Toldi 6, Sellei és Csollák 5-5, 01. Czvanczig 8. Kispályás tabellák Az Eger városi kispályás labdarúgó-bajnokságok állása a 9. forduló után. I. OSZTÁLY 1. Imola Bau Kft. 2. Márton Bau 3. Betongép Eger 4. Omya-JabaFC 5. Bélkő FC 6. Lendület AT. I. 7. Agria Volán Rt. 8. ElToroT.nána 9. Vis M.-Bowling 10. Síp SC 11. Földhivatal 12. Egervin-Planétás 9 8 1 0 52-12 25 9 7 0 2 27-11 21 9 6 1 2 20-16 19 9 5 2 2 27-12 17 9 5 1 3 22-14 16 9 5 0 4 20-23 15 9 3 0 6 14-20 9 9 3 0 6 13-24 9 9 2 2 5 14-16 8 9 2 2 5 15-28 8 9 2 1 6 13-20 7 9 1 0 8 11-52 0 II. OSZTÁLY 1. Derby SC 2. Police 07 3. HB-Humán 4. Pepsi Panzió 5. Lendület AT. II. 6. Szuperinfó-Zs. 7. Autósuli 8. Imperiál 9. Színvonal Festék 10. Ostoros 11. Olajbányász 12. Dohánygyár 9 8 1 0 34-19 25 9 6 0 3 27-22 18 9 5 3 1 20-16 18 9 5 2 2 25-12 17 9 4 14 19-15 13 9 3 3 3 19-16 12 9 4 0 5 22-20 12 9 3 2 4 26-21 11 9 3 0 6 23-32 9 9 2 1 6 12-27 7 9 1 3 5 13-26 6 9 0 4 5 19-33 4 IIIJA osztály 1. HMB 9 7 1 1 26- 9 22 2. Zsoldos-Fekete Ló9 6 2 1 35-17 20 3. DornerRest. 9 6 1 2 37-21 19 4. Johnnie Sped 9 5 1 3 30-19 16 5. Horváth Team 9 4 4 1 23-23 16 6. l.FCTB 9 4 1 4 29-27 13 7. Zoll Technika 9 3 3 3 20-16 12 8. Silvanus 9 3 2 4 22-26 11 9. Rexroth Mecman 9 3 2 4 21-25 11 10. Kürti Ép-Szer 9 2 1 6 21-29 7 11. Ma 10 Tűz-F. 9 1 1 7 14-36 4 12. ZF Hungária 0 0 0 0 0- 0 0 IIIJB OSZTÁLY 1. Napló’88 Bt. 9 7 2 0 27-11 23 2. SenátorHáz 9 6 2 1 39-21 20 3. FC ’96 9 6 2 1 27- 9 20 4. BogeFC 9 6 2 1 26-15 20 5. Oszlánczi Kft. 9 5 1 3 29-19 16 6. TomiFC 9 5 0 4 15-17 15 7. Agrikon 9 3 1 5 18-18 10 8. Távközlés SE 9 2 2 5 12-20 8 9. Honvéd Lenkey 9 2 0 7 21-29 6 10. Medicaritas 9 1 3 5 17-29 6 11. EVATRt. 9 1 2 6 7-28 5 12. VilatiSE 9 1 1 7 14-36 4 ívja osztály 1. Platina 9 6 3 0 34- 7 21 2. Mezőgép Class 9 6 2 1 38-19 20 3. Bumeráng 9 6 1 2 34-16 19 4. MédóKft. 9 6 0 3 18-10 18 5. Non-StopABC 9 4 1 4 19-18 13 6. Vízmű Rt. FC 9 4 1 4 23-27 13 7. Volán-Elán 9 4 1 4 22-27 13 8. Rulett 9 3 2 4 23-23 11 9. Zöld Csillag-P. 9 3 2 4 23-26 11 10. Bravó Team 9 2 2 5 15-25 8 11. Tito Bulls 9 2 1 6 17-37 7 12. Egri Nyomda 9 0 0 9 5-36 0 IVJB OSZTÁLY 1. Leoni Oroszlánok .8 6 2 0 24-10 20 2. H-Dentál 9 5 2 2 23-15 17 3. Ipartestület 8 5 1 2 32-20 16 4. Numan Pékség 8 4 4 0 13- 7 16 5. HossóABC 8 4 1 3 30-20 13 6. Debrői Hárslevelű 8 4 1 3 25-20 13 7. Tigáz 8 2 4 2 17-20 10 8. PA FC 9 2 1 6 10-15 7 9. Egri Csillagok 8 2 0 6 12-23 6 10. EAFC99 8 1 1 6 12-27 4 11. PMSK 8 1 1 6 11-32 4 Spórolnak a NOB-tagokon A sydneyi olimpia szervezőbizottsága (SOCOG) mintegy 77 millió ausztrál dollárral (45 millió amerikai dollár) igyekszik csökkenteni a nyári játékok költségvetését. A 2000-ben rendezendő olimpia során elsősorban a NOB tagjaira szánt összegből próbálnak lecsípni a szervezők. Nem biztosítanak az összes MZB-tagnak külön autót, és a hozzátartozók is kevesebb ingyenjegyet kapnak. Akik konkrét munkát végeznek, továbbra is minden segítséget megkapnak a szervezőktől.