Heves Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-17 / 113. szám

5. oldal 1999. május 17., hétfő PÉTERVÁSÁKA ÉS KÖRZETE Forráshiány és mulatságok MATRABALLA - A telepü­lésen több nyári rendezvény­nek is sikerült hagyományt te­remtenünk az elmúlt években, ezeket szeretnénk folytatni, annak ellenére is, hogy idén sajnos pénzügyi nehézségeink lesznek, hiszen forráshiányo­sak vagyunk. Természetesen ehhez igazodva, szerényebb keretek között vállalkozha­tunk a programok megrende­zésére - mondta érdeklődé­sünkre Forgó János polgár- mester. Mint hozzátette: május vé­gén a Kihívás Napja országos versengésében idén is részt vesznek, s reményeik szerint a sportos nap zárásaként már megszokott szabadtéri bált is sikerül megrendezniük a sza­badidőparkban. Ugyancsak készülnek a falunapra, igaz, ezen a programok a korábbi évekhez képest valamelyest visszafogottabbak lesznek, a költségesebb produkciókat - bármennyire is szeretnék - idén nem tudják elhozni a fa­luba. Nem csupán a vidám ha­gyományokat őrzik, tudtuk meg végül, hiszen május utolsó vasárnapján, a hősök napján idén is megtartják a szabadtéri misét és koszorú­zást, mellyel a világháborúk áldozatainak emléke előtt tisztelegnek. A sűrű fillér politikája FARAD ES VIDÉKÉ - A ta­valyi forgalmunk majd’ 41 százalékkal növekedett az előző évhez képest, s mindezt ugyanannyi boltban, viszont 10 fővel kevesebb létszámmal értük el - mondta a Mátra Afész legutóbbi közgyűlésén Timán János elnök. Mint hozzátette, a forga­lomnövekedés annak is kö­szönhető, hogy beléptek a Coop-hálózatba, s így na­gyobb kínálattal, folyamatos akciós termékekkel tudtak megjelenni a piacon. A hálózaton kívüli üzleteik­ben is jelentősen csökkentet­ték az árakat, s bevezették a dolgozók forgalomnövelésre ösztönző bérezési rendszerét. Mindez azonban azt is je­lentette, hogy az alacsonyabb árrés miatt szigorúbb költ­séggazdálkodást kellett beve­zetniük. Ez is sikerrel járt, az előző évinél 6 millió forinttal kevesebb költséggel dolgoz­tak. Végezetül az elnök arról adott számot: csökkentek a banki hiteleik és a határidőn túli számlatartozásaik, s nö­vekedett a célrészvények száma. Mérleg szerinti nyere­ségük mintegy 3,6 millió fo­rint volt. A kedvező folyama­tok fenntartásával az idén nem csupán a további növe­kedést, hanem a hitel nélküli gazdálkodást is reális célként tűzheti ki a szövetkezet Küldd el kedvenc fotódat! PÉTERVÁSÁRA - A gyer­meknap alkalmából fotókiállí­tást szervez a Művelődés Háza. Arra kérik a gyereke­ket, hogy a családi fotóalbum legkedvesebb három képét küldjék be az intézménybe május 20-ig. Témamegkötés nincs, sőt még az sem feltétel, hogy a felvételek saját készí­tésnek legyenek. A lényeg az, hogy a család életének a gye­rekek számára valamely fon­tos részét láttassák. A beér­kező képekből kiállítást ren­deznek, s a szakmai zsűri ál­tal legjobbnak ítélt felvétele­ket díjazzák is. Nem csupán ezzel, hanem számos egyéb érdekes, színes, vidám programmal is váiják a gyerekeket - és Szüleiket - a június 6-án megrendezendő juniálison. Lesz többféle kéz­műves-foglalkozás, lovaglás és sétakocsikázás, bábelőa­dás és gyermekszínház, harc- művészeti bemutató, és persze különféle vetélkedők ezer apró ajándékért. A Parlamentben a gyerekek PETERVASARA - A Heves Megyei Önkormányzat Péter- vásárai Gyermekotthonának lakói emlékezetes kirándulá­son vettek részt, amikor a na­pokban Horváth László fide- szes országgyűlési képviselő jóvoltából a Parlamentbe lá­togattak. A hét csemete feledhetetlen élménnyel gazdagodva tért haza a fővárosi kirándulásról, az Országház mellett Buda­pest egyéb nevezetességével is megismerkedtek. Mind­ezért - kérésüknek eleget téve - tolmácsoljuk köszönetüket a honatyának. Ifjú muzsikusok nemzetközi sikere - példás kitartás és lelkesedés Magyar zenétől harsogott az utca TARNALELESZ, NEER- PELT - A világ minden tájáról érkeztek muzsikusok: különféle kategóriákban száznál is több zenekar vett részt a fesztiválon. Meghívásos alapon érkeztek, mint ahogy mi is. Hiszen nem voltunk ismeretlenek vendéglá­tóink előtt: hat éve már jártunk náluk. Akkor is szép eredményt értünk el, az idén azonban még jobban sikerült a fellépés: első díjat kaptunk a zsűritől - em­lékszik vissza a belgiumi Neer- peltben történtekre Rákóczi Pé­ter, a tarnaleleszi Szűk Mátyás Ifjúsági Fúvószenekar vezetője, nem sokkal hazatérésük után. Mint mondja, hazánkból is több - főként nagyvárosokból érkezett - együttes vett részt a fesztiválon, azonban az északi régiót egyedül képviselte a négy település általános iskolá­saiból álló zenekar, amelyet a négy község önkormányzata tart fenn.- Szerencsére az utazással nem volt semmi probléma, a Budapest Volán a tőlük már megszokott kényelmes, bizton­ságos autóbusszal - és jelentős kedvezménnyel - gondoskodott a szállításunkról. Köszönet il­leti őket ezért, mint ahogy a támogatóinkat, elsősorban a négy önkormányzatot, valamint a Kulturális Minisztériumot, az OTP Miskolci Igazgatóságát, Pétervására önkormányzatát, s mindazokat, akik a zenekar „Muzsikáljunk Együtt" alapít­ványába befizetett összegekkel segítséget nyújtottak a felké­szüléshez és az utazáshoz.- Egy hétig voltak távol. Ez­alatt egyfolytában zenéltek?-Természetesen nem, bár ez volt a legfontosabb dolgunk. Szombaton délután koncertez­tünk, s már ekkor kiemelte a zsűri, hogy azon a helyszínen - hat helyen zajlottak ugyanis a programok - a mi produkciónk volt a legjobb. A gyerekek kitet­tek magukért, ez kétségtelen. A zsűri részletes értékelését írás­ban, néhány hónapon belül vár­hatjuk. Nem arról híresek, hogy különösebben udvariaskodná- nak, igen kritikusan, őszintén fogalmaznak. Természetesen emiatt még nagyobb öröm számunkra ez az első díj. Csak érdekességként említem meg, volt olyan - világvárosból ér­kezett - zenekar, amelyet „megemlíthető” kategóriába soroltak. Ennek tükrében vizs­gálva azt hiszem, magáért be­szél az eredményünk. Talán még nagyobb sikert arattunk a fellépést követő felvonuláson. Az igazat megvallva engem is meglepett, hogy a gyerekek mekkora lelkesedéssel, kitar­tással és fegyelemmel „fújták végig” a három kilométeres utat. Fantasztikus érzés volt - és ezt később a nézők közül is többen elmondták -, amikor magyar zenétől, a mi indulóink­tól zengett a városka. Vasárnap este a gálán szintén zenéltünk, akkor már vendéglátóinkkal együtt. A hétfői „ajándékna­pon” elvittek minket Antwer­penbe, ahol a kikötőt néztük meg, majd egy közeli vidám­parkba mentünk. Ez afféle Dis­neyland, a gyerekek nagyon él­vezték. Még szerencse, hogy nálunk voltak a hangszereink: sikerült megegyeznünk, hogy nem kell megfizetnünk a mi pénztárcánkhoz mérten borsos belépőt, ha kétszer 20 percet muzsikálunk.- Bizonyára számos élmény­nyel gazdagodtak gyerekek és felnőttek egyaránt. Mennyit si­került megtapasztalni az ott élők mindennapjaiból?- A zenével kapcsolatos dol­gokon, a sikeren túl az is na­gyon fontos, hogy - mivel csa­ládoknál szállásoltak el - a gyerekek megismerkedhettek az ottani emberekkel, szokásaik­kal. Ami talán még ennél is na­gyobb jelentőségű: megtapasz­talták, hogy az idegen nyelvek ismerete mekkora értéket jelent. Nyugodtan mondhatom, még a legkisebbek is egészen jól el­boldogultak. Ott szinte termé­szetes, hogy az emberek leg­alább két világnyelvet beszél­nek. A felnőttek számára is ta­nulságos volt az utazás. Meglá­togattunk például egy iskolát, ahol megtapasztaltuk, milyen intézmény az, amelyben a szi­gorúság, a rend és a fegyelem mindenek felett való, s a gyere­kek mégis jól érzik magukat. A tudásnak ugyanis rangja van, s nagyon jók az iskolák.- Többször jártak már kül­földi zenekarok Tarnaleleszen. A mostani kirándulásnak lesz ilyen folytatása ?-Valóban, franciák, finnek már vendégeskedtek nálunk. Mostani házigazdáinkat is meghívtuk, reméljük, az au­gusztusi Leleszi Nyár elneve­zésű rendezvényünkön viszo­nozhatjuk a vendéglátást, s újra együtt muzsikálhatunk. (s. p.) Nem kímélték a vendégeket - Mátraderecskére látogatott Kisköre képviselő-testülete. A vendégek megtekintették a téglagyárat, valamint a szén-dioxid szárazfürdőt. Eztán a sport­csarnokban kispályás focimeccset játszottak, ami a házigazdák 7-3 arányú győzelmével zárult. Ez azonban nem árnyékolta be a közös vacsora hangulatát. fotö: suha Péter Fél évszázad. Szombaton délután négy órától osztály- találkozót tartanak a recski általános iskolában. A ma már nagyszülőkké vált „ne­bulók” ötven évvel ezelőtt hagyták el a sulit. Ők voltak az elsők, akik már a nyolc- osztályos alapképzésben vettek részt. Bál. A Parádfürdői Idősek Otthona Mátrai ősz Alapít­ványa május 29-én 19 órától Párádon a Freskó étterem­ben jótékonysági bált ren­dez. Immár harmadik alka­lommal hívják mulatságba az intézményt segíteni kívá­nókat, a programban - az élőzene és a tombola mellett - a helyi Pom-pom mazso- rettcsoport, valamint a Pa­lócbokréta Hagyományőrző Egyesület gondoskodik a jó hangulatról. Néptáncnap. Pétervásárán a Művelődés Háza és a Me­gyei Művelődési Központ szervezésében május 22-én, szombaton 16 órától rende­zik meg a megyei néptánc­napok ’99 elnevezésű ren­dezvénysorozat következő találkozóját, melyet a Nem­zeti Kulturális Alap is támo­gat. A programban a házi­gazdák mellett Mátrade- recske és Balaton táncosai lépnek színpadra. Faluszépítők. Recsk ön- kormányzata meghirdette a Tisztább környezetünkért elnevezésű versenyt. A bírá­lóbizottság folyamatosan járja a települést, s a lakóhe­lyük szépítéséért legtöbbet tévők az augusztus 20-i recski búcsún széles nyilvá­nosság előtt vehetik át ju­talmaikat. Csontritkulás. A Parádi Egészségvédő Kör Pétervá­sárán csontritkulás-szűrő­vizsgálatot tartott. A Műve­lődés Házában a két nap alatt sokan keresték fel a szakembereket, akik a vizs­gálati eredmények mellett hasznos tanácsokkal is szol­gáltak az egészségükért tenni akaró helybeli lako­soknak. Szándékosan nehezi'ti a minisztérium a pályázók dolgát? Nem a kormánynak segítenek SÍROK - Fontos, hogy a kis­településeken élő emberek, szervezetek, iskolák is hozzá­jussanak a pályázati lehetősé­gekhez, információkhoz és szükséges dokumentumokhoz. Épp ezért örülök, hogy eny- nyien megtisztelték a rendez­vényünket, s bízom abban, hogy tényleges segítséget tu­dunk nyújtani - köszöntötte a településen megrendezett fó­rumon megjelent mintegy 30 polgármestert, iskolaigazga­tót, illetve diákönkormányza­tok, civil szervezetek vezetőjét Berta István megyei önkor­mányzati képviselő. A tanács­kozást az Ifjúsági Kerekasztal szervezte, az Ifjúsági és Sportminisztérium által kiírt pályázatok kapcsán. Mint Török Zsolt megyei önkormányzati képviselő ki­fejtette: úgy tűnik, az ISM szándékosan igyekszik lehetet­lenné tenni a pályázatok be­nyújtását. Erre utal, hogy a ki­írások későn jelentek meg, s így rövidek a beadási határ­idők, az adatlapokat csak az Internetről lehet letölteni, vagy személyesen vehetők át az ISM-ben. Egy kérdésre válaszolva a képviselő elmondta: szocia­lista politikusként nem a kor­mánynak vagy Deutsch Ta­másnak segít azzal, hogy eljut­tatja az információkat és a papírokat az érintettekhez, hanem a pályázóknak, a gye­rekeknek. A táboroztatásokra, a kábí­tószer-ellenes programokra és a sportlétesítmények építésére szóló lehetőségek közül a leg­utóbbi után volt a legnagyobb az érdeklődés, főként a megje­lent polgármesterek részéről. A szervezők a minél széle­sebb körű esélyegyenlőség megteremtése érdekében pá­lyázati egységcsomagokat osztottak szét a megjelentek között, s megállapodtak abban is: a nem egyértelmű kérdé­sekre közösen keresnek vá­laszt a minisztériumnál. A résztvevők abban is egyetértettek: a későbbiekben is szükséges és hasznos lenne hasonló, az információáram­lást és a koordinációt elősegítő rendezvények szervezése. (espé) Interapiíli márkaképviselet BÚTORLAP SZABÁSZAT AKCIÓ! Egyes termékekre 10-15 % kedvezmény! 70 féle színválaszték méretre vágás OSB vízálló faforgácslap élfóliák élfóliázás mosogató-munkalapok HOR-SÖMÜ 'Bt. Eger, Cifrakapu tér 24. (volt Amfora-Üvért Raktár) Telefon: (36) 410-756 (48735) NAPSUGÁR-DÍJ SZAVAZÓLAP' AJELÖLTEK SZÍNÉSZNŐ: Bessenyei Zsófia Kalmár Zsuzsa Kascsák Dóra Nádasy Erika Saárossy Kinga Zám Andrea SZÍNÉSZ: Blaskó Balázs Bregyán Páter Horváth Ferenc PáHI Zoltán Tunyogl Páter Várhelyi Dónes RENDEZŐ, ELŐADÁS: Egri csillagok - BEKE SÁNDOR Hókirálynő - MERŐ BÉLA m. v. Romeo és Júlia - BEKE SÁNDOR Bolha a fülbe - SZEGVÁRI MENYHÉRT Sybill - MORAVETZ LEVENTE m.v. A vadkacsa - BEKE SÁNDOR Godspell - DÁVID ZSUZSA m. v. A fösvény-BEKE SÁNDOR Balatoni rege - MORAVETZ LEVENTE m.v. Az 1998/99-es évad legjobb rendezője: színésznője: színésze: NÉV: CÍM: A szavazólapot juttassa el címünkre: Heves Megyei Hírlap 3301 Eger, Barkóczy u 7.

Next

/
Thumbnails
Contents