Heves Megyei Hírlap, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-15 / 112. szám

1999. május 15., szombat Hazai Tükör 5. oldal Millenniumi programok: mindenre nem jut pénz A korona helyben marad Olyan épületekre, létesítmé­nyekre, amelyek évtizedeken vagy akár évszázadokon át hirdethetik az ezredforduló emlékét, a rendelkezésemre álló összegből nem telik - je­lentette ki tegnap Nemes- kürty István millenniumi kormánybiztos. Ismeretes: az Országgyűlés 1,79 milliárd forintban hatá­rozta meg a kormánybiztosi hi­vatal által szétosztható össze­get. Mint Nemeskiirty István ezzel kapcsolatban elmondta: számos képzőművészeti, köz­téri alkotást, ezenkívül hang­versenyeket, könyveket és je­lentős rendezvényeket támo­gatnak, elsősorban a történelmi múltú városokban.- A legfontosabbnak azon­ban a lakossággal kialakított szoros kapcsolatot tekintem, ezért is írtam januárban levelet az ország összes polgármeste­rének - tette hozzá a kormány- biztos.- A Magyar Millenniumi Kormánybiztos Hivatalához beérkezett, s áprilisban egyszer már elbírált mintegy 3500 pá­lyázati tervből kiderül, hogy a magyar társadalom mit tart szükségesnek helyreállítani a nemzeti örökségből. A legna­gyobb számban templomokra és kastélyokra esett a választás. A hivatal pénzéből azonban sajnos nem futja az összességé­ben akár százmilliárdra rúgó kiadásokra - közölte Nemes- kürty, aki egy kérdésre vála­szolva megjegyezte: amíg a Szent Korona jogi státusa nem tisztázódik, ő már nem óhajt foglalkozni az ereklyével kap­csolatos tervekkel.- Addig a korona a múzeum fogságában marad - jelentette ki a kormánybiztos. (h. gy.) Megegyezés a műveseállomások finanszírozásáról „Tisztább” várólisták Három hónapja tartó tárgya­lások eredményeként rende­ződött a veseműködést pótló kezelések finanszírozása. így minden beteg garantáltan és térítésmentesen megkapja az állapotának megfelelő, leg­jobb ellátást - jelentette ki dr. Mikó Tivadar, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója pénteken, újság­írók előtt. Ádám Aurél, a Vesebetegek Egyesületének elnöke szerint az új egészségügyi törvény megnehezítette a szervkivételt, ezért 40 százalékkal kevesebb a donor. A betegek várakozásá­nak megfelelően az Egészség- ügyi Minisztérium új rendeletet alkot a várólisták áttekinthető­sége, „tisztasága” érdekében. Sokan ugyanis nem értik, hogy miért várnak 15 éve hiába az immunológiailag megfelelő ve­sére, míg mások egy héten be­lül a műtőbe kerülnek. Dr. Polner Kálmán nefroló- gus osztályvezető főorvos a Ferenczy Europressnek el­mondta: a veseműködés zavarai általában hosszadalmas, fájda­lommentes időszak után válnak nyilvánvalóvá. Ezért fontos lenne, hogy a háziorvosok egy-három évenként minden­kinél vizeletvizsgálattal ellen­őrizék a vesék állapotát. A rendszeres szűrővizsgálat a cukorbetegeknél és a magas vérnyomásban szenvedőknél különösen fontos. N. Zs. A tudomány és etika viszonya Fiatal tudósjelöltek találkozója A hazai doktoranduszképzés- ben részt vevő fiatal kutatók immáron harmadszor találkoz­hatnak egymással, valamint Er­délyből, a Felvidékről, Kárpát- aljáról, és a Vajdaságból érkező társaikkal azon a konferencián, amelynek ezen a hétvégén a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ad otthont. A Doktoranduszok Országos Szövetsége által szervezett há­romnapos rendezvényen a ha­zai tudományos és közélet jeles képviselőinek előadását hall­gathatják meg, emellett szek­cióüléseken a különböző tudo­mányterületek -kiemelkedő személyiségeivel cserélhetnek eszmét például a tudomány és az etika viszonyáról. A hazai doktori képzésben részt vevő fiatalok érdekvé­delmét is felvállaló szervezet alelnöke reméli, hogy a mint­egy másfél ezer tagot számláló szervezet jövőre jelentősebb eredményeket is fel tud majd mutatni. Princzinger Péter al- elnök a Ferenczy Europressnek példaként elmondta, hogy a Honvédelmi Minisztériummal tárgyalásokat folytatnak annak érdekében, hogy a doktori kép­zésben részt vevő fiatalokat végzettségüknek megfelelő, és esetleg rövidebb ideig tartó ka­tonai szolgálatra osszák be. (h) Megérkeztek az első csekkek a kárt szenvedett önkormányzatokhoz Előnyben a leginkább rászorultak Mint ismeretes, az utóbbi hónapok természeti katasztrófái súlyos veszteségeket okoztak az önkormányzatoknak. A sze­rencsétlenül járt régiók lakóit a politikusok már korábban biztosították: segítenek a váratlan kiadások és a károk eny­hítésében. Most eljött a tettek ideje. Gumik Ágnes belügyminiszté­riumi főosztályvezető kérdé­sünkre elmondta: a károk fel­mérése a legtöbb helyen már befejeződött. Eszerint 21A ön- kormányzati építmény rongá­lódott meg, közöttük 73 is­kola, 46 óvoda-bölcsőde, 39 polgármesteri hivatal, 16 or­vosi rendelő és 36 művelődési ház van. Megsérült több egészségház, napközi otthon, idősek otthona, szolgálati la­kás is. A felmérés és az ön- kormányzatok igénybejelen­tése alapján május 11 -én pos­tázták az első segélyt: 118 ön- kormányzatnak összesen 161,2 millió forint előleget küldtek. A magánlakásokban kelet­kezett károk helyreállítását a kormány összesen egymilliárd forinttal segíti. Ebből elsősor­ban a teljesen megsemmisült, az életveszélyessé nyilvánított és a súlyosan károsult lakások helyreállítási költségeihez ad­ható támogatás azért, hogy az érintettek minél hamarabb hozzákezdhessenek az építke­zéshez, a helyreállításhoz. A kormány ugyancsak tá­mogatást nyújt az önkormány­zati utakban keletkezett károk helyreállításához. Erre a célra 1,625 milliárd forintot utaltak ki a központi költségvetésből. A megsérült önkormányzati kompok javításához 150 mil­lió forinttal járul hozzá a kor­mány, a téli rendkívüli véde­kezés költségeihez pedig 210 millió forinttal. Ezen túl a Belügyminiszté­rium és a Pénzügyminiszté­rium saját költségvetésének belső átcsoportosításával na­pokon belül felszabadít 743 millió forintot, hogy ezzel is csökkentse az ár- és a belvíz elleni védekezésre szánt helyi költségeket - mondta a főosz­tályvezető. Koós Tamás A jövő évtől csaknem százezren vehetik igénybe Ismét lesz gyermekgondozási díj Rég várt jó hír a gyermeket nevelőknek: ismét lesz gyed, ha az annak bevezetéséhez szükséges törvénymódosítási javas­latokat a T. Ház elfogadja - erősítette meg lapunk értesülését a Szociális és Családügyi Minisztérium szóvivője. Bata Edit elmondta: a kor­mány számára kidolgozott program a Bokros-csomagban megszüntetett gyermekgondo­zási díj visszaállításához szük­séges törvénymódosításokat tartalmazza. Azok értelmében 2000. január elsejétől léphetne megint életbe a gyed. Hatá­sára, remélhetően azok is vál­lalkoznának szülésre, akiket a jövedelemkiesés tartott vissza. Az ellátásra azok a szülők lennének jogosultak, akik 2 éven aluli gyermeket nevelnek saját háztartásukban és megfe­lelnek a pénzbeli társadalom­biztosítási ellátásokra jogo­sultság feltételeinek. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a szülőnek az igényléskor is biztosítottnak kell lennie, egyszersmind az azt megelőző 2 éven belül leg­alább 180 nap biztosítási jog­viszonyt kell igazolnia. A kormányjavaslat szerint a gyed címén a korábbi kereset 70 százaléka állapítható meg. Az ellátás havi összege azon­ban nem haladhatja meg a mi­nimálbér kétszeresét. Vagyis, ha a minimálbér összege nem változik - jelenleg 22 500 fo­rint -, akkor a gyermekgondo­zási díj havonta legfeljebb 45 ezer forint lehet. A gyed, -miképpen a táp­pénz és a terhességi gyermek­ágyi segély, adóköteles jöve­delemnek minősül. Folyósítá­sának időtartama nyugdíjra jogosító szolgálati idő, amiért az állami költségvetés az ellá­táson felül további 22 százalék nyugdíjbiztosítási járulékot fi­zet a nyugdíjbiztosítónak. A biztosítottra jutó 9 százalék nyugdíjjárulék az ellátásban részesülőt terheli. A szóvivő hangsúlyozta: az intézkedések eredményeként a gyermekgondozási díjat vár­hatóan mintegy 100 ezren ve­szik majd igénybe. Bevezetése a költségvetésnek évi 36 mil­liárd forintjába kerülne, (csbj) Kenőpénz nélkül nincs üzlet Magyarországon átlagosan a vállalatok egy- harmada, míg a kisvállalkozások fele véli úgy, hogy a jogbizonytalanság a legnagyobb gátja fejlődésének - mondta Papanek Gá­bor, a GK1 Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatója pénteken a Center von Internati­onal Private Enterprise (CIPE) budapesti vi­táján. Az ügyvezető igazgató a GKI felmérését ismer­tetve elmondta, hogy az általuk megkérdezett vállalatok 80 százalékának okozott gondot az utóbbi 2-3 évben a késedelmes fizetés. A kutató úgy vélte, hogy a magyarországi infláció mel­lett kifejezetten jó üzlet nem fizetni, mert a bí­rósági procedúra olyan hosszú, hogy eközben jelentős haszonra tehet szert az adós. A vállalatok ebből , fakadó veszteségei átla­gosan elérik az éves költségek 18 százalékát. A feketepiac léte szintén nagy károkat okoz, ami átlagosan az éves költségek 15 százalékát teszi ki. Papanek Gábor szerint a magyar jog­rendszer bonyolult és olyan gyorsan változik, hogy akik alkalmaznák, sem értik. Hozzátette: a menedzserek 80 százaléka bevallotta, hogy adót csal és kívánságra akár módszereket is tu­dott ajánlani. Az ügyvezető igazgató kifejtette, hogy Magyarországon szemrebbenés nélkül sértik meg a jogokat, ami abból is következik, hogy a társadalom nagyon lezser. A vitában Csillag István, a Pénzügykutató Rt. igazgatója elmondta, hogy a jogsértések ki­védésére Magyarországon kölcsönös önvé­delmi szövetségek alakulnak, amelyek tájékoz­tatják egymást a korrupciós veszélyről. Arról is szólt, hogy kutatóintézetük szintén végzett egy hasonló felmérést, ennek során a cégek azt kö­zölték: korrupciós tarifák alakultak ki, s le kell fizetniük az ügyintézőt azért, hogy üzletet köt­hessenek. A gazdasági jogban járatos ügyvéd elmondta, hogy több külföldi ügyfele kifejezet­ten azért akar nálunk üzletelni, mert itt jogbi­zonytalanság van. Igaz, másokat ez visszariaszt a Magyarországon való megjelenéstől. Informális kormányülés. Az egészségügy továbbfejlesz­téséről tárgyal a kormány mai, szentendrei informális ülésén - közölte pénteken a kormány- szóvivői iroda. Borókai Gábor tájékoztatása szerint a kabinet első olvasatban megtárgyalja mind a Miniszterelnöki Hivatal társadalombiztosítási alapokat felügyelő államtitkára, mind az egészségügyi miniszter által készített tervezetet. Kevesebb államot! A terület- fejlesztési törvény küszöbön- álló módosításánál kiemelt fi­gyelmet kell fordítani a leendő régiók megfelelő működteté­sére, amihez az állam túlsúlyá­nak csökkentése, az önkor­mányzatok, a kamarák fokozott szerepvállalása szükséges - je­lentette ki Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szö­vetségének elnöke pénteken, a Gödöllőn rendezett II. Önkor­mányzati Konferencia megnyi­tóján. Közleményháború. Példát­lan korrupciós veszélyt idéz elő a Fidesz-kormány azzal, hogy a banktitokra hivatkozva, ellen­őrzés nélkül próbál meg 152 milliárd forint közpénzt fel­használni, illetve részben ma­gáncsatornákba juttatni - áll a Szabad Demokraták Szövetsé­gének tegnapi közleményében. A Fidesz parlamenti képviselői erre ugyancsak közleményben reagáltak. Ebben kijelentik: „Nem meglepő, hogy vannak politikai erők, amelyek éppen akkor kezdenek megalapozat­lan vádaskodásokba, amikor a Kormányzati Ellenőrzési Hiva­tal vizsgálata a végéhez köze­ledik.” Repülő vezetők. Nincs még jelölt a Légiforgalmi és Repülő­téri Igazgatóság élére. Egyelőre az sem dőlt el, hogy meghívá­sos vagy nyílt pályázaton vá- lasztják-e ki a nyugdíjba vo­nuló Erdei Tamás utódját - nyi­latkozta tegnap Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és víz­ügyi miniszter. Kijelentette azt is: a légügyi főigazgató nem gyakorolta kellő mértékben el­lenőrzési kötelezettségét, s négy hónapon keresztül nem szerzett tudomást arról sem, hogy a repülőtér engedély nél­kül működik. Rapcsák visszavág? Hódme­zővásárhely felfüggesztett pol­gármestere, Rapcsák András és az őt támogató hat önkormány­zati képviselő május 20-ára rendkívüli közgyűlés összehí­vását kezdeményezte, amelyen indítványozni fogják, hogy mondjon le a testület. Ezt az érintettek jelentették be tegnap. Rapcsákék álláspontja szerint az elmúlt két hónapban műkö­désképtelenné vált, s csőd­közeli helyzetbe került az ön- kormányzat. Siófoktól a sarkkörig. Tegnap útnak indult a siófoki hajókikötőből a világ legna­gyobb - másfél méter magas és tizenkét méter hosszú - indián kenuja, hogy 2500 kilométer lapátolás után kiköthessen az északi sarkkörön fekvő finnországi Ouluban. fotó: feb Tvr-hét A tévénézés a programválasztásnál kezdődik Válasszon a legjobb helyről! Áttekinthető műsorismertető, legtöbb háttérinformáció a Tvr-hét-ben Szerencsenyár! 1. forduló A hét sztárja: Matthew McConaughey Benton doktor begőzölt Leánykérő hagymával Tvr-hét - a műsorújság Előfizetői forródrót Telefon: 488-5656 Fax: 488-5689

Next

/
Thumbnails
Contents