Heves Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-03 / 78. szám
8. oldal Hírlap Magazin 1999. április 3., szombat Pokorni Zoltán szerint az egri főiskolának önmagában kell megerősödnie Az integráció a vidéki szellemi központok súlyát növeli A napokban egy konferencián Egerben járt Pokorni Zoltán oktatási miniszter, aki, mondhatni, gyakori vendég a megye- székhelyen, hiszen jó egy hónappal ezelőtt itt jelentette be: az országos integráció ellenére önálló marad az Eszterházy főiskola. Amint a politikus lapunknak kifejtette, felesleges lenne az energiát pocsékolni arra, hogy az egri tanárképző földrajzilag távol eső intézményekkel alakítson ki szoros kapcsolatot. A miniszter. Nincs visszalépés FOTÖ: GÁL-A közelmúltban, előző egri látogatása alkalmával egyebek mellett a felsőoktatás integrációjáról tartott előadást. Köztudott, hogy ezen a téren volt némi vita a kormánykoalíciót alkotó pártok között. Sikerült kompromisszumra jutni?- A kisgazdapárt elnöke, Torgyán József már a koalíciós megállapodás idején felvetette, hogy véleménye szerint a szaktárcának kellene irányítania az agrárképző intézményeket. Ezt mi akkor sem helyeseltük, meggyőződésünk, hogy ez visszalépés lenne a tíz-tizenkét évvel ezelőtti irányítási modellhez. Nem ez a jövő Európában és Magyarországon. Éppen ezért nem is így állapodtunk meg. Most azonban az integrációs törvény, azaz a felső- oktatási intézmények hálózatának átalakítása kapcsán újból szóba került ez az elképzelés. Én azt mondtam a miniszter úrnak, hogy válasszuk külön a megoldandó problémákat, nézzük az intézményhálózatot magában, hogy az racionális-e vagy sem, s ha ott van javaslat, akkor abban próbáljunk megegyezni. Sikerült is. A másik feladat, hogy az évek óta megoldásra váró gondokat - tangazdaságok finanszírozása, agrárkutató-intézetek finanszírozása - igyekezzünk külön kezelni. Ha Magyarország az Európai Unióba törekszik, akkor a mezőgazdaságát minőségileg át kell alakítani. Ehhez növelni kell a gazdák képzettségét, szaktanácsadói hálózatot kell létrehozni, de valóban nem szükséges egy párhuzamos hálózat, egy épület a már meglévő tangazdaságok, egyetemek mellé. Ennek viszont nem kell feltétlenül azzal járnia, hogy az egyetemeket és a tangazdaságokat kiszakítsuk a felsőoktatás egységes vérkeringéséből. Azt kell rendeznünk, hogy milyen forrásokat és feladatokat ad ezeknek a teendőknek az ellátása kapcsán a szaktárca. Ezt kell leírnunk egy együttműködési megállapodásban. Végül, itt van az a kérdés is, hogy egységes maradjon-e a felsőoktatás szakmai irányítása, vagy pedig szeleteljük fel ágazati szakmai felügyeletekre. Én az utóbbival továbbra sem értek egyet. Úgy látom, a kisgazdapárt fenntartja az ilyen irányú elméleti szándékát, de nem akarja most az integrációs törvény elfogadásának feltételéül szabni. Különösen azért, mert az akut problémákat - említettem a tangazdaságok és a kutatóintézetek finanszírozását - megoldjuk más módon. Javasoltuk egy agrárkutatási alap létrehozását eszközök vásárlására, eszközök amortizációjának finanszírozására. Magunk is elkülönítettünk a tárca költség- vetéséből egy jelentős, közel egymilliárd forintos alapot. Úgy vélem, sikerült a kezdeti nézetkülönbségeket áthidalni. S van még egy fontos ügy. Eléggé alaposan körbejártuk az integráció célját, értelmét, és a jelek szerint közös az a meggyőződésünk, hogy az integráció, az erők egyesítése a vidéki szellemi központok súlyát és esélyeit növeli. Sőt, azt lehet mondani, az egyetlen számba vehető esélyt jelenti arra, hogy ezek a vidéki szellemi központok képesek versengeni a nagy fővárosi intézményekkel, egyetemekkel.- A jövőben is önállóan működő egri tanárképző főiskolának így egyedül is lesz reménye arra, hogy felvegye a versenyt?- Kisebb. De nem lehet ezt az intézményt egy normális, tényleges integrációba bevonni, csak egy ál-, „Patyom- kin”-integrációt lehetne kialakítani. Földrajzilag oly távoli intézményekkel, hogy a napi kapcsolat akár az oktatás, akár a kutatás szintjén irreális lenne. Ilyenre az energiát nem érdemes pocsékolni. Az egri főiskolának önmagában kell megerősödnie és olyan vonzóvá válnia, hogy elegendő számú hallgató jelentkezzen ide, és súlyában, arányaiban, finanszírozási lehetőségekben is állja a versenyt akár a fővárosi intézményekkel. Erre szerintem van esélye. A fejlesztési program nem zárt az integrációban részt nem vevő intézmények előtt sem. Pályázni lehet, és egy főiskola tud is.-A Gödöllői Agrártudományi Egyetem gyöngyösi főiskolai kara milyen jövőre számíthat?- Jól fog működni, továbbra is a GATE karaként. Ismerem a feszültségeket - elszámolási problémák, finanszírozás és a többi - az anyaintézmény és a kar között. Ezeket a kérdéseket meg kell oldani, és nem elválni kell, nem kiszakítani a gyöngyösi kart az anyaintézményből. Korrekt viszonyra volna szükség.- Maga a GATE egyébként hogyan vesz részt a felsőoktatási integrációban ? Egyesül más iskolákkal vagy sem?- A Gödöllői Agrártudományi Egyetem megerősödik, integrálódik az Állatorvos-tudományi Egyetemmel, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemmel és egy főiskolával. Jelentős, számarányát tekintve az első tízbe tartozó nagy szellemi központ jön ezáltal létre. A neve egyébként várhatóan megváltozik. Éppen most zárult a módosító javaslatok benyújtásának határideje. Úgy láttam, Gödöllő polgár- mestere, Gémesi György a Szent István Egyetem elnevezést tartaná kívánatosnak. Ezzel talán kezelhetők a budapesti társult intézmények érzékenységei, hogy hát egy fővárosi iskola miért a gödöllői egyetem része. A névben tehát valószínűleg nem szerepel majd Gödöllő, de azért elég rangos lesz.- Véleménye szerint melyek azok az eszközök, amelyekkel Magyarország az olcsó munkaerő hazájából a képzett munkaerő országává tehető?- Ki kell terjeszteni a tankötelezettséget a gyakorlatban is tizennyolc éves korig. így minden fiatal, a legperiférikusabb, legszegényebb családok szülötte is valamilyen középfokú vagy szakmai végzettséggel lép ki az életbe. Ha sikertelenül, rosszul dönt elsőre, a mostani törvénymódosításban azt javasoljuk, egy második szakmát is közpénzből tanulhasson. Bízom benne, hogy ez növelni fogja a képzettek számát és csökkenteni a képzetlen, pályakezdő kudarcos fiatal munkanélküliekét. A másik dolog pedig az átadott tudástartalmakat úgy átalakítani, hogy azok relevánsak legyenek, a munkaerőpiaci esélyeket növelő tudást jelentsenek. Ez vonatkozik a közoktatás minőségére, amit ellenőrizni, mérni, értékelni kívánunk. Ezért hozzuk létre a kerettanterveket, s a lassan egy évtizede hiányzó oktatási minőségbiztosítási rendszert. A felsőoktatásban pedig az integrációnak kimondott célja, hogy rugalmasabb, a piac, a gazdaság igényeit gyorsabban követni képes intézményi struktúrát hozzon létre. Rénes Marcell Ma már csak az emlékeknek él Gyula bácsi. Hetven éve verseket ír fotó: Gál Gábor Lassú, fáradt, mégis elegáns léptekkel sétált be Gyula bácsi a szerkesztőségbe. Mosolygott, s annak, aki ránézett akaratlanul is örömet szerzett ezzel. Nehezen lehet rábírni a beszédre. Soha nem szerette a szereplést, igazán csak a diákok között érezte felszabadultan magát. Nem akart középpontba kerülni, talán ezért titkolta mindeddig nagy szenvedélyét. Gyula bácsi verseket ír. Csaknem hetven éve, s mindeddig csak az asztalfiók őrizte ezeket. Pontosabban, 1929-ben a Tanító jelöltek lapjában megjelent egy alkotása, azóta viszont sötétségbe burkolóztak költeményei. Mostanáig. Gyula bácsi ugyanis most - mint mondja, a halál küszöbén -, tudtul akarja adni: a rímek világa végigkísérte életét. Ez volt számára az egyetlen lehetőség, hogy szabadulhasson gondolataitól, s mindezt most örökségül hagyja az utókornak. Légrády Gyula 1911-ben született Egerben. A miskolci Práter György Gimnázium elvégzése után tanító lett, később polgári iskolában oktatott, majd elvégezte az ELTE nyelv-jogász szakát. A magyaron kívül otthonosan mozog a német, orosz és latin nyelvekben, de franciául és angolul is megérteti magát. Nem hiába volt 25 évig az idegen nyelvek tanítói szervezetének lektorátusvezetője. Több mint húsz éve, 1976- ban abbahagyta a tanítást. Mindig jól megértette magát a gyerekekkel, s igyekezett minél közelebb kerülni tanítványaihoz. Ennél többet nem mesél magáról. Hiszen rengetegen ismerik őt a városban és azon kívül is, s nem az életét akarja közzé tenni, hanem a verseit. Ezek közül is talán az a 74 versszakból álló elbeszélés áll hozzá a legközelebb, melyet felesége halála előtt vetett papírra. Az Élet fényét gyermekeinek írta arról, miként tudnának segíteni édesanyjukon. A mosolyt könnyek váltják fel. Gyula bácsi nincs kibékülve mostani életével. Nagyon hiányzik neki kedvese. Hiába a három unoka, nem sok értelmét látja annak, hogy ezen a világon maradjon. Betegsége szinte teljesen a négy fal közé láncolja, fiával él együtt. Ő is csak akkor jött rá, hogy édesapja az írásban teljesíti ki rejtett gondolatait és érzelmeit, amikor nemrég kezébe akadt az egyik „árulkodó” költemény. Gyula bácsi tudja: nem csak a gyermeki szeretet beszélt fiából, amikor elismerően szólt a versről, ezért döntött úgy: itt az ideje másokkal is megosztani költészetét. Azt a költészetet, melyre mélyen rányomta bélyegét a német író, Heine stílusa. Legjobban az emberi tulajdonságokat szereti - ahogy mondja - kipécézni, de a lélek rejtett dolgaiban is megpróbál fürkészni. Megfigyeli az embereket, furcsa helyzeteket keresgél a világban. Helyesebben, csak keresgélt. Ma már inkább csak az emlékeknek él, nem ír verseket. Gyula bácsit még mindig a könnyek fojtogatják. Nehezen tud uralkodni érzésein akkor is, amikor másik nagy szenvedélyéről, a zenéről beszél. Hegedülni tanult, zongorázott, a dal számára a szóban el nem mondható dolgok megtestesülését jelentette. Betegsége miatt azonban le kellett mondania a muzsikálásról. Mint mondja, számára az az élet legnagyobb büntetése, hogy a zongora is elhagyta. Nehéz ezek után megfelelő szavakat találni, a csend beszél a legjobban. Gyula bácsi sóhajt egyet, feláll a székből, s újra mosolyra nyílik a szája. Hálás pillantással néz vissza, és kisétál az ajtón. Örül, hogy végre megmutathatta valakinek azt, ami számára az egyik legfontosabb. Ami idáig kísérte életét. Elek Eszter * A szerencse fiaihoz— Ah, ti hitvány szerencse ölebek. Hát miért, mi jogon kérkedtek. Jertek velem a szenvedés útjára, majd meglátjuk, ki marad hátra. Dobjátok el az ajándék kócot, amit öntelten hordtok, hogy érezzük melyikünk árvább. Különben ne, csak mosolyogjatok Fagyos ajakkal, ahogy szoktatok, Maradjatok vígak és higgyétek Hogy nincsenek küzdő emberek. (1933) * Gyűlölet... Gyűlölöm az ádáz halált hozó vihart, Mely tombol a réten, amikor az kihajt, gyűlölöm a fehér fagyos-csókú telet, mely bús magányban karöltve jár veled. Gyűlölök most mindent, mint Föld a csillagot, melynek fénykévéje nekem alig ragyog. Gyűlölöm az éjjelt, a nagy messzeséget, amely kegyetlenül fátyolba von téged. * Önző Sóvár tekintettel várod az alkalmat, Hogy álnok szándékod sikert hol arathat; A véres pénzbálványt két karral öleled, a koldustól még a fillért is elveszed; Hideg számítással törtetsz mások elé, Kőszíved nem nézve bűnbánón befelé; Görcsösen fogod a legjobbat és szépet, Mástól ezt elvenni enyhítő igézet. Haladsz magad módján: megvetést viselve; Nem hat erény, törvény átkozott szívedre. Tébolyultan örvendsz a megcsaltak vesztén, Mert zsarnokságban tart a kegyetlen szent „én”. 1958 * A hiú ember... Ah, mily előkelő Ízlése, modora, Megnyerőén ápolt arca és fogsora, hajában a fodrász dús hullámot rakott, egész öltözéke mesterien szabott. Beszéde finomult tele fordulattal, Hangszíne átszőve mézes indulattal. Csak rangján felül kész mással szóba állni, Felméri kinek kell szép lelkét kitárni; Hiú ő reggeltől napestig külsőre, jellemre tudatosan vigyáz magára, illemre. Dicséret, hízelgés neki tömjénillat; a hiúság sem árthat, hisz ő embercsillag. * Gondolj rám... Gondolj rám, ha meglep a bánat. Ha szemedben könnycsepp remeg, Ha panaszod vigaszt nem várhat, S a magány már terhes neked! Gondolj rám, ha társad az öröm, Ha ajkadon mosoly fakad, Ha valaki Hozzád beköszön, És jókedvre csendül szavad! Bánatodban és örömödben Én mindig ott vagyok Veled; Ha rám gondolsz, körülöttem Simogatón zeng a neved. (1983) Légrády Gyula
