Heves Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

Vasárnap Reggel 17. szám

Riport 1999. április 25. Negyedik oldal SOMOS AGNES IRASA FOTÓ: DIÓSI IMRE A MAMA KÖLTSÉGEIT • AZ ÁLLAM 90 EZER MÁRKÁVAL SEGÍTETT FRIDERIKUSZ HAT HÓNAPIG ALLTA Pyi,r. A MAMA KÖLTSÉGÉIT • AZ ALLAM 90 EZER MARKAVAL SEGÍTETT EP I EXKLUZÍV J ^ ^ j|^^J Szandra megkoronazasa „Fokozatosan egyre súlyosodó ge-1 ríncferdülésemet kemény műanyag j fűzővel orvosolták, amelyet éjjel- nappal kellett hordanom. Persze j nem túl vidáman... Kénytelen vol­tam tűrni a többi gyerek gúnyolódó- j sót, izzadtam, a szüleim bejárkál-1 ták az iskolába tornaóra előtt leven- \ ni rólam a fűzőt, majd visszatenni ? rám. így ment ez hét évig! Nyokadi- f kos ballagásom idején már tudtuk, i nagy a baj. Vagy operáció, vagy l semmi esélyem az életre. A gerincem l és a bordáim lassan összenyomták \ volna a tüdőmet, már így is egyre I gyakrabban kapkodtam levegő j után, de itthon senki sem vállalta a műtétemet...” zandra ideadta a naplóját, amelyet tavaly áprilisban kez­dett írni... Könnyed és izgal­mas, rajzokkal teli, mégis torokszo­rító. Olvasom, miközben Soma a lá­bunknál kockacukorért kuncsorog. „Apám és anyám mindketten szín­házi emberek. Sokáig vártak rám, aztán egyke maradtam. Az én gyó­gyításomra összpontosítottak, és tit­kolták előttem, hogy mindketten ha­lálos betegek. A mama rákos, leszá­zalékolták, a papa hét éve leukémi­ában halt meg. Az ő utolsó ajándé­ka volt Soma kutya, a »múzsám«, aki ezer kilométerről is ihletet adott Hospital-dog-rajzaimhoz... ” z asztalon markáns arcélű fér­fi portréjának fénymásolata. Szandra elmélyülten erősítge- ti rajta a vonalakat. Az eredetije Je­szenszky Dezső doktornál maradt a németországi kórházban. Ő az a naplóban lazán csak Jeszinek becé­zett, magyar származású or­vos, aki Szand­rának visszaad­ta veszendőnek hitt életét. „Felsorolni is nehéz, kik segítettek, \ hogy kiutazhassak a műtétre... A kéz- deményező józsefvárosiak, az Egész- j ségbiztosítási Pénztár, színészek, ala- j pítványok, ismerősök, ismeretlenek, \ és nem utolsósorban Friderikusz Sán- \ dór, aki azt intézte és fizette, hogy \ anyu a kórházban lakhasson..." ;; zandra jót nevet. Szegény Fri­di! Csak két hónapra számí­tott, aztán sorra kapta a faxo­kat, hogy még egy hónap, meg még egy... de állta a költségeket. Június A BETEG KISLÁNY NAPLÓJÁBÓL Egy ritka betegség miatt hátul púpos, elől beesett mellű volt. Csigolyái összecsúsztak, elmozdul­tak, a bordái megtekeredtek, a nyaka szinte eltűnt. És mégis... Aki a régi fényképeket vizslatja, majd belenéz a tizenhat esztendős Szonday Szandra csészealjnyi, égszínkék szemébe, nem az önsajnálatot, hanem a szépséget és a vidámságot láthatja. Pedig Szandra eddigi rövid életé­ben annyit szenvedett, amennyit emberi ésszel felfogni is nehéz. 7-én indultak a nagy és beláthatatlan kimenetelű útra. Reggel fél hatkor riad­tam fel, pedig az óra nem csörgött, már So­ma sem volt otthon, hogy ébresszen... Nem voltam álmos, éjfélig beszél­gettem Olivérrel. Nehezen bú- csúzkod- tunk. Anyám szalámit szele­telt, kenyeret vajazott. Kér­deztem, hogy "T ilyen sokat csinál? Azt mond­ta: hosszú az út...” osszabb volt a hosszúnál. jfHl Hat hónap! Eltelt a nyár, az 1 ősz, és még decemberben is azon tréfálkozott Jeszivel, hogy ők a doktor Mikulás-ajándékai. „Este 11 körül, szakadó esőben ér­keztünk meg Langensteinbachba. Reggel anya elment a felvételi irodá­ba, majd a gyerekosztályon megmu­tatták a helyemet. Jeszenszkyvel : csak késő este tudtunk beszélni, ad­dig nagyon idegeskedtem. A szobám I sem tetszett. Féltem. Láttam Debo- rát, aki ugyanolyan eset, mint én: és j őt már két hete nyújtják. Megijed- \ tem a »koronától«, amelyet a fején i kellett hordania..." zandra sejtette, hogy rá is a „koronázás” vár, de a környe­zet hamar megtette a hatását. I Ez egy igazi fekete-erdei klinika, j lelkendezett. Van uszoda, lehet naponta zongorázni, internetezhet Olivérrel és az ONIC-tagokkal, va­gyis az „osztályból nekem írók : clubjához” tartozókkal. Miközben I egyenes derékkal ül - milyen : nagy szó ez neki! -, sovány, még i erőtlen felsőtestén a pólót mutat ! ja, amelyet a kórházban festett. Ott díszeleg az összes orvos, nővér aláírása. „Elmaradt az angolórám, mert jött az elektromágneses rezonanciavizs- > gálát. Minden fémtárgyat le kellett vennem, kaptam két viasz füldugót, I és egy tepsibe feküdtem. Betoltak egy csőszerűségbe, anya ott ült az alagút szélénél, a fején óriási fülvédővel, és la kilógó lábamat fogta. Bár nem 1 akartam, mégis féltem. Azért tartott sokáig, mert eldeformálódott gerince­met nehéz volt lefényképezni. ” lérkezett a nevezetes „koroná- I | zási nap” (1998. július 2.), amely csak a kínszenvedések j kezdete volt. Szandra két rajzon is mutatja. Az egyiken ő látható teljes harci díszben - „Először megkoro­náztak, aztán felakasztottak, mint I egy átlagkirályt!” felirattal -, a mási- kon meg Soma, akit minden póz­ban, helyzetben ábrázolt, amelyet I maga átélt. így került a tárlatba So- 1 ma a vérvételen, Soma a röntgengép mögött, Soma a műtét előtt nem akar levest enni, Soma az intenzív 1 osztályon... „Öten gyűltek körém a tornaterem­ében: Jeszi, a főkoronázó, Lamos | doktornő, Liz, az »abendes«, a ked- I véne nővérem, egy ismeretlen nővér, I és persze anyu. Jeszenszky megkér­dezte tőle, bírja-e a gyűrődést? Egy | speciális ágyra fektettek. Iszonyúan féltem, képtelen dolognak éreztem, I hogy a fejembe csavarok kerüljenek. Jeszi mellém ült a borotvával, mert | oldalt néhány hajtincset el kellett tá- | volítani. Ekkor már nevettem: Euró­pa egyik legjobb gerincspecialistája 1 a fülem mögött borotvál! ” .. egkoro­j %/| názva, 1,1? M egy toló­székben ülve, később speciális járókerettel köz­lekedve, miköz­ben egyre több súllyal nyújtják, és a furcsa póz miatt nem tud rendesen se enni, se inni - más fon­tos életfunkciók­éról nem is beszélve!-, ez nem tartozik | éppen a leányálmok kategóriájába. ' „Ma először fürödtem »akasztva«. Muris volt. Anya segített, Elke beöl- j töztette műanyag köpenybe, gumi­csizmába, mintha lovat csutakolná­nak... Miután visszajöttem, elkapott Käthe, a gyógy tornászná, és mutat­ta, hogyan kell az ágyban feküd- I nőm, mert állítólag nem csináltam j jól, haha! Megint nőttem, ülve 101 centit, állva 11,5 centit. Hallottam, | amint az orvosok és a nővérek azt j mondják: egészen különleges, hogy valaki így nyúljon, mint én. Anyai | szerint is szépen alakul a hátam. A j mai nap sutty, gyorsan eltelt!" | Aztán elérkezett a szeptember, az: OP, vagyis az operáció ideje. „Izgulok? Nem tudom. Alig tudok rendesen beszélni, röhögcsélek és | fel vagyok dobva. Ez lenne a nagy beletörődés jele? Végül is örülök, | hogy holnap túl leszek az egészen. : | Úristen, már másfél éve készülök { | erre az eseményre! Érdekes, éppen i ma vettem fel azt az édes zoknit, amelyet tavaly augusztus 4-én vett nekem anya Pécsett. Ez az a dá- Í tűm, amikor dr. Illés Tamás közöl- | te, hogy operáció nélkül nincs sem­mi esélyem az életre, de a kettős műtétet se bírom ki. Akkor anya I úgy döntött, hogy nem lesz OP, és l élek, ameddig élek. ” mama szeme még az emlék felidézésekor is elhomályo­sul. Az első OP nem sikerült! 1 Szandra nyaki artériája megsérült, a | mellkasa tele lett vérrel. Ugyan hal­lj lotta a szirénázó rohamkocsit, de; honnan sejthette volna: a lányával j 1 rohannak az érsebészetre. „Ébredés. Éreztem, hogy lélegezte­tőgépen vagyok, automatikusan fú- jódik fel a mellkasom. Láttam a mennyezeten a fura formájú szellőz- tetőket. Az ágyam fölé a régi kapasz- kodórúd hajolt, levontam a követ­keztetést: már biztosan nincs a feje­men a korona..." , któber 16-án ismét indulás a műtőbe. Gyötrően hosszú M»,# idő múlva Jeszenszky doktor fáradt hangja a telefonban: „Kész a műtét, mozog keze, lába, és nincs púpja, a bordát is sikerült rendbe tenni!” Utána a napok egybefoly­tak, Szandra rémálmokat látott. „Hat napig hallucináltam. A nővér kérdésére, hogy mikor jön be a ma­ma, azt feleltem, nem jön többet, mert meghalt. Amikor anyu betop­pant, nem akartam elhinni, hogy visszaengedték a túlvilágról... Lekö­tözték a kezemet, mert kirángattam az infúziót, piros masnis kényszer­zubbonyt is kaptam. Senki sem akarta megérteni, hogy süllyed a ha­jó, közeleg a vihar', és a falon egy ronda pók mászik! Szegény anyuval levetettem a falról az órát, mert azt hittem: a hátára van írva, hogy meg akarnak ölni! Ez nagyon szörnyű le­hetett..." A rémálmok elmúltak, Szandra el­indult a lassú felépülés útján. „Hogy vagy? - mindenki ezt kérdezi. Kezdem unni. Hát nem látják, mi­lyen boldog vagyok? Minden séta, te­vékenység örömet szerez. Büszke va­gyok, ha megmosom a fogamat, vagy egyedül felöltözöm, és csodálkozom, milyen kicsi lett a póló. Anyám, Käthe, mindenki összement, és én belenőttem a kabátomba!” zandráék december 11-én repülőn in- 4JPdúltak haza, de a . kislányt előbb a Sváb­hegyre egy szana­tóriumba vitték. „Nemrég hívott \ anya. Soma \ nála van, ott­hon. A kutya keresett engem a szobámban. Keresett... Én olyan boldog vagyok! És amikor végleg hazaértem, fantasztikus érzés volt, hogy az emberek mennyire örül­tek a viszontlátásnak, mosolygós bó­kokat kaptam, érdeklődve hallgatták ; locsogásomat a távoli klinikáról..." §r jr icsit még lassan mozog, óva­tosabban viháncol Somával, és kíséret nélkül nem mer buszra szállni. A Fazekas-suliban is ; - ahol kitűnő volt - egyelőre magán-" j tanuló. De amikor a zongorához ül, : hogy játszani kezdjen, olyan egye- i nes a dereka, mintha vonalzóval : húzták volna meg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents