Heves Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)

1999-04-22 / 93. szám

1999. április 22., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Egy fenékkel... A lótenyésztés hazánk szá­mára nemcsak történelem, hanem nemzeti sajátosság is - hangsúlyozta dr. Torgyán József nemrég Szilvásvára­don. Az agrárminiszter arra is felhívta a figyelmet, hogy nekünk nincsenek magas hegyeink, síparadicsomot nem teremthetünk, lovasbá­zist viszont igen. Hogy a kisgazdáknak az FTC-ért és az egyetemi in­tegráció ellen folytatott harc mellett mindezt hogyan sikerül megvalósítaniuk, nem tudom. Egy biztos: ne­héz egy fenékkel két lovat megülni... (j. m.) Egerben ma 9.45-től a Len- key katonai középiskolában (Bem tér 3.) zajlik a város kollégiumi szpartakiádja. Ugyanitt 16.30-tól az Év kollégiuma cím díjkiosztóját tartják. Bélapátfalván a művelő­dési házban pénteken 13.30- tól népdalosok találkozó­jára kerül sor. A fellépők a megye területén működő idősek otthonainak hagyo­mányápoló csoportjai. Visontán pénteken 17.30- tól a művelődési házban dr. Mánya Kristóf (Fidesz) or­szággyűlési képviselő tart fogadóórát. Harrach Péter szociális és családügyi miniszter lesz a vendége pénteken 17 órától az egri Keresztény Ifjúsági Klubnak. A miniszter Szo­ciális és családpolitika az ezredfordulón címmel tart előadást. Andornaktályán szomba­ton 19 órától a művelődési házban tartják meg az álta­lános iskola jótékonysági bálját. Aldebrőn ma 17 órakor ön- kormányzati ülést tartanak. A képviselő-testület a tava­lyi gazdálkodásról szóló be­számoló mellett a helyi ká- beltevíziós szolgáltatásról is áttekintést kap. A Föld napján ma este nyolc órakor zenés előadás­sal rukkolnak ki a RÉVület- beszélgetések fiatal résztve­vői Egerben, a MAS-klub- ban. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Füzesabony belterület, Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Heves belterü­let. Történészkonferencia kezdődött a tanárképző főiskolán Szemelvények a dicső múltból Az itteni csaták a hadtörténetem nagy eseményei voltak Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola történelemtudo- mányi tanszéke első ízben adott otthont olyan tanácskozásnak, amelyen országos hírű és határon túli szakemberek értekeznek az 1948/49-es szabadságharc és forradalom eseményeiről. EGER - A szabadságharc 150. évfordulója alkalmából me­gyénkben több helyszínen, számos eseménnyel emlékeztek meg a polgári átalakulás másfél éves időszakáról. Ezúttal az Eszterházy Károly Tanárképző' Főiskola fogadta azokat a törté­nészeket, s a korszakot oktató pedagógusokat, akik a legújabb kutatási eredmények értékelé­sében részt vállalnak. Az eseményt Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke nyi­totta meg. Köszöntőjében ki­emelte: az 1948/49-es időszak dicső régiónk történetében, mi­után a polgári fejlődés érdeké­ben az akkori Külsó'-Szolnok- Heves megye fontos szerepet vállalt. Anyagi és emberáldoza­tokat nem kímélve csat­lakozott a for­radalomhoz, s a térségben zajló csaták - a kompolti, a kápolnai, a pétervásárai és a hatvani - a hadtörténelem emlékezetes eseményei közé tar­toznak. Mint elmondta: a megtorlás után megyénkben az önkor­mányzatiság rövid időre meg­szűnt, ám a nép emlékezetében, relikviáiban tovább őrizte a for­radalom szellemiségét. A megnyitót követően első­ként a kolozsvári egyetem pro­fesszora, dr. Egyed Ákos tartott előadást, aki a Székelyföld sajá­tosságaira, a történelmi Erdély­ben betöltött szerepére és fejlő­déstörténeti különösségeire utal, amikor azt fejtegette, hogy a székelységgel Kossuthék sem tudtak érdemben foglalkozni, mert ott a feudalizációnak egy jellegzetes formája alakult ki. A konferencia további elő­adásain a megjelent szakembe­rek olyan helyszínekről, ese­ményekről hallhattak érteke­zést, amelyek többnyire nem szerepelnek a történelemköny­vek lapjain. így az Eperjesről érkező történészek Kelet-Szlo- vákia és a szláv népek forrada­lomban vállalt szerepét emelték ki, mások a horvátok és a szer- bek szabadságharchoz való hozzáállásáról szóltak. A tudományos ülés ma újabb előadásokkal folytatódik a Lí­ceum épületében. (szuromi) A járókelők is áttérnek az út biztonságos túloldalára / Életveszélyes ház vagy fenyegetés? (Folytatás az I. oldalról) A szomszédok nem ismerik a tulajdonos új lakcímét. A hatá­rozatban ezt a lakatlan házat je­lölte meg a jegyző. így nem tudják sürgetni, kezdje már el a bontást. Az persze más kérdés: talán nem is hallgatna rájuk, ha már a hivatalos kötelezést - „Az életveszélyes állapot elhá­rításának határideje határoza­tom kézhezvételétől számított 8 nap. ” - is figyelmen kívül hagyta. Ugyanakkor reménnyel tölti el őket a határozat alábbi kité­tele: „Amennyiben a felsorolt kötelezettségeket határidőben nem teljesítik, úgy a végrehaj­tást - kötelezettek terhére és költségére - hatósági úton fo­gom érvényesíteni”. A kérdés csak annyi: mikor? Kutyaszorítóba került az ön- kormányzat. Kiss Csaba, az épí­tésügyi igazgatási iroda veze­tője elmondta, ők csak abban intézkedhetnek, hogy elhárul­jon az életveszély. Statikai szakvéleményt kértek, ennek birtokában felszólították a tu­lajdonost, írtak a közútkezelő- nek a forgalomkorlátozás ügyében, valamint a szomszé­doknak. Jegyzőkönyvben sza­bályozták a köz- és a magánte­rületek használatát. Ám a bon­tás a tulajdonos kizárólagos joga. Pontosabban a hatóság is el­kezdhetné... De ki viselné a költségeket? Ráterhelhetnék az ingatlanra, ám az a ház nélkül értékét vesztené. Merthogy az érvényes részletes rendezési terv szerint a telekre építési ti­lalom vonatkozik. Rendezetlen a tulajdonvi­szony is. A családfő jövedelem nélküli, felesége külföldön, is­meretlen helyen tartózkodik. Részint fiatalkorú gyerekeik­nek pedig ez az alig ház az ösz- szes vagyonuk. Dr. Vincze István aljegyzőtől megtudtuk: türelmet kért a tu­lajdonos család. Ha sikerülne eladniuk a romot, s azt valaki szakértelemmel felújítaná, úgy hosszú évekig élhetne az épü­letben. Ezért az a szándékuk, hogy „lábon” szabaduljanak meg a háztól. Állítólag komoly érdeklődő is jelentkezett.- Mi történik akkor, ha visz- szatáncol a vásárlójelölt?- A család, főleg a gyerekek helyzetét ismerve megértőknek kell lennünk - mondja dr. Vincze István.-Megindító, amit mond, de ezáltal veszélyeztetik a szom­szédokat, a gyalogos- és a jár­műforgalmat.- A házban tartózkodókra je­lentett életveszélyt az épít­mény, s a család már kiköltöz­ködött.-A szomszédok szerint haj­léktalanok is meghúzódnak ott.-Ez nem fordulhat elő. A rendőrjárőrök folyamatosan el­lenőrzik az épületet.- Tegyük fel, hogy a család­nak mégsem sikerül eladnia a házat. Mikor kezdik el a ható­sági bontást?-Ez nagyon sokba kerülne. És a költségvetésben ilyesmire egy fillért sem terveztünk. Négyessy Zita Vajon mikor adja meg magát a rogyadozó ház? fotó: ötvös i. AKCIÓS KÍNÁLATUNKBÓL ORION SZÍNES TV OO non 51 cm 50 PROGRAMHELY _______________ 09.9ÜU R UGÓS ÁGYBETÉT 90x200 cm ------------­N ŐI - FÉRFI MONTAIN BIKE KERÉKPÁR KERTI HINTAAGY FÉMVÁZAS ________ KE RÁMIA ASZTALI LAMPA 5 SZÍNBEN ________________ P OLIFOAM MATRAC 50x180 cm________ P LED 150x200 CM FFI RÖVID UJJU VASZONING S-XXL-ig _______________________ F ROTTIER TORULKOZO 50x100 CM ____________ G YERMEK SZÍNES POLO 98-122-IG _______________ 1 2.900 15.990 12.900 2.190 690 2.990 1.990 499 229 UNISEX EGYSZÍNŰ PÓLÓ 790 S K A I. \ SKÁLA GYÖNGYÖS ÁRUHÁZ GYÖNGYÖS, KOHÁRY ÚT 21-25. TEL.: 37/312-274, 37/312-338 Nem biztos, hogy vérhas (Folytatás az I. oldalról) A vezetőnő szerint ezúttal sincs szó járványról, fertőzés­ről. Eddig ugyanis „mindösz- sze” egy kislány anyukája je­lezte, hogy gond van, s gyer­mekét kórházba vitte. Ez azonban nem bizonyítja azt, hogy a strandón történt volna a baj, ahol egyébként - kísé­rőként - az édesanya is jelen volt - mondja Szabóné. Az Albert Schweitzer Kór­ház gyermekosztályán is az előbbieket támasztották alá. Mint megtudtuk: a kislánynál tapasztalt véres széklet álta­lános jelenségnek mondható. Ilyen tünettel behozott kis be­teget havonta többet is kezel­nek. Egyelőre a vérhas gya­núja sem igazolódott, mert például gyulladásos betegsé­geknél is előfordulhat, hogy vér távozik a szervezetből.- A fürdőzés és a történtek között pedig egyáltalán nem bizonyítható ok-okozati össze­függés - zárta mondandóját a lapunknak nyilatkozó szak­ember. (fari) A kései tavasz miatt tömeges virágzás Megjelent a platán pollenje HEVES MEGYE - Az ÁNTSZ jelentése szerint a ké­sei tavasz miatt a szokásosnál több, allergológiailag is szá­mottevő fafaj virágzik egy­szerre. Megjelent az utcai fasoro­kat alkotó platán pollenje, de szórni kezdte virágporát a gyertyán is, mely keresztre­akciót ad növénycsaládja többi tagjának - az égernek, a nyírnek és a mogyorónak - a pollenjével. Ez azt jelenti, hogy aki a felsoroltak bárme­lyikének virágporára aller­giás, valószínűleg érzékeny a többire is. Virágzásuk teljében van­nak a kőrisfélék, de a légkör­ben továbbra is az agresszív allergén nyírfapollen talál­ható a legnagyobb mennyi­ségben. Ez utóbbi koncentrá- cója országszerte köze­pes-magas szinten van. A kölcsönkapott Föld „Kit ezüstló' köréből kihajított az ég, Ember, vigyázz a Földön, Úgy élj, hogy kárt ne tégy!” 1970. április 22-én Danis Hayes amerikai egyetemi hallgató öt­lete nyomán indult el a Föld napja mozgalom. Már ekkor több mint 25, millió amerikai állt a kezdeményezés mögé, ma pedig ezernél is több szervezet vesz részt benne. Szerte a világon tö­megek figyelmét hívják fel e napon a Földet, az élővilágot és benne az emberiséget fenyegető veszélyre. Egy nap, amely éppen olyan, mint a többi, de mégis más. Ilyenkor egy kicsivel többet kéne törődnünk Földünkkel, melyen élünk, amely újabb és újabb örömet szerez, s elkápráztat termé­szeti csodáival, türelmével és mérhetetlen szeretetével. Mert el­tűr bennünket, embereket, akik szinte percenként sebeket ejtünk rajta, s visszafordíthatatlan károkat okozunk benne. Huszonnégy óra kevés ahhoz, hogy rendbe hozzuk a sok-sok pusztítást. De megtehetjük az első lépést. Megfogadhatjuk, hogy mától jobban odafigyelünk rá: hová lépünk, merre szórjuk a szemetet, dobjuk az elhasznált autógumit. S akkor - talán - még nemcsak mi élvezhetjük az anyaföld gyümölcseit. Azt ugyanis nem szabad elfelejtenünk: „a Földet nem atyáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön ”. Elek Eszter Regionális konferencia és hékenap A harmadik városi békenap tervezett programjait ismertették tegnap a városházán. Bár talán helyesebb napokról beszélni, miután egy egész hétvégét átfogó eseménysorozatról van szó. GYÖNGYÖS - Éveken át ve­zetett botanikustúrát Szeren­csés Imre gyógyszerész: az idei barangolást az ő emlékére ren­dezik meg május 8-án. Egy Bécsben élő fogorvos a harmo­nikus élet megteremtéséről tart majd előadást, este pedig a béke jegyében adnak műsort a város kórusai. A Bárdos Lajos születésének 100. évfordulója tiszteletére szervezett hangver­senyen mind a tíz gyöngyösi énekkar részt vesz. Másnap reggel indítják az országos békemaraton, mara- ton és félmaraton versenyeket. Napközben az önvédelmi spor­tok és harcművészetek képvise­lői rendeznek Budo-gálát. A Kékestetőre induló Béke-csúcs váltófutásra húszfős középisko­lai csapatok jelentkezését vár­ják, és ugyancsak május 9-én zajlik az Origó-csúcs kerékpár- verseny is. A városházi tájékoztató má­sik témája a hagyományteremtő célzattal megrendezésre kerülő Regionális Drogmegelőzési Konferencia - Észak-Magyar- ország 1999. elnevezésű prog­ram ismertetése volt. A Bugát Pál Kórházban működő Tá­masz drogambulancia vezetője - s egy hete az Országos Kábí­tószerügyi Tanács orvosi szek­ciójának elnöke -, dr. Bodrog György számolt be az április 29-ére a művelődési központba tervezett eseményről. A nyílt konferencián Heves mellett Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye érintett szak­emberei vesznek részt, s az elő­adások, megbeszélések közben igyekeznek érinteni minden olyan kérdést, ami a megelő­zéshez és a gyógyításhoz kötő­dik. A rendezvényen a város vezetői, országgyűlési képvise­lői, a megye vezető politikusai, az oktatási, az egészségügyi, va­lamint az ifjúsági és sporttárca irányítói is megjelennek. A prevenciós konferencia fővédnökségét Deutsch Tamás sport-, illetve Pokorni Zoltán oktatásügyi miniszter és Szabó Gyula városi polgármester vál­lalta. J. Á. A HEVESTHÍRLAP tea. Gtftcrós. unu. inra rízmion. iíwki «iuvúaií iAjusm; U ktarrti wuru ÜGYELETE: Újságíró: Rénes Marcell Telefon-(36)413-644 Fax-(36)413-145 * Hirdetés: Ambrus Henriett Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztés: Hancsák Orsolya Telefon-(36)412-646

Next

/
Thumbnails
Contents