Heves Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
Vasárnap Reggel 16. szám
Al» I m 1A Csebokszári-lakótelep lunooKio e ö 6 te vllimVInV harmincadik életévét” építőipai remeke Fiúid H egy majdani modem lakótelep elsőként elkészült épületében kezditek a tanulmányaitokat. Becsüljétek meg - mondta az osztályfőnök épp 30 éve az egri Gép- és Műszeripari Szakközépiskola l/C osztályában. Azóta az „álom” valósággá vált. Áll a Csebokszári. És még sokáig állni fog, bárhogy Is nevezték, Illetve hívják most és a Jövőben. Egy lakossági apróhirdetést olvasva szembesültem először a ténynyel, hogy valami baj lehet a Csebokszá- rival. A hirdető kategorikusan kérte: az északi városrészből kíméljék meg az eladni szándékozók ajánlataikkal. Pedig volt idő, amikor büszke volt a lakótelepre a város és fölöttébb elégedettek voltak vele az itt élők. Milyen szépen is indult! Megyei építőipari vállalatok (egy állami és egy tanácsi) mérték össze tudásukat és technológiájukat. Voltak benne iskolák, boltok, orvosi rendelők. A boldog lakástulajdonosok költöztek a panelházakba és a PEVA-eljárással felhúzott tízemeletesekbe. Egy időre a Csebokszári lett az élet központja Egerben, nagy távfűtő központtal, amelyekből olcsón vette a hőt a polgár (akkor még lakosság). A rendszerváltás aztán mindent felborogatott. A megyeszékhely kezdett ráeszmélni, hogy lelkében ő menynyire lokálpatrióta, mennyire a múltja a jelene. Újraéledt a fertálymesterség, amelyben a városi negyedek között kevés hely jutott a Csebokszárinak, miközben a belváros „csinosítására” dőlt a pénz. Pedig minden harmadik egrinek az északi városrészben van az otthona. A számok azonban olykor nem „játszanak”. Különösen nem akkor, ha az élet folyásába beleszól a nagypolitika. Ezen a szemüvegen át nézve ez a lakótelep a múlt bűne: itt vannak a Kallómalom utcai lakóházak, amelyek „cé-cé- cé-pét” formáznak repülőről nézve (mintha oly sokat repkednénk odafönt!), itt van az egykori szovjet testvér- város, mint „köteles” névadó, meg itt van a sok ember, a kiszámíthatatlan tömeg. Csakhogy ez a sok ember sokezernyi szavazó is egyben, aki az alapján ítél, hogy lehet-e lakni ott, ahol lakni kell. Élni, szórakozni, művelődni, olykor sportolni egy kicsit, olykor pedig büszkének lenni a szűkebb élettérre. Feltehetően ezt ismerte fel Nagy Imre a választási kampányában, és vélhetően a Csebokszári problémáját nem jól kezelte Ringelhann György. A számok azt mutatják ugyanis, hogy a volt és a jelenlegi polgármester között az elmúlt őszi választásokon itt dőlt el a „meccs”.- Gyere, nézz szét! Vannak itt újdonságok, mióta nem itt élsz - mutatja Péter, akit ideiglenes kalauzomként fogadtam ezen a pénteki délutánon. - Ne zavarjon meg a látvány, hogy garázsként használt autótárolót alig látsz! Hogy helyükön fagyialtos, fodrász és horgászbolt kínálja portékáját. Mi már nagyon megszoktuk. Találsz számos kis élelmiszerüzletet is. Kérdezhetnéd: mit keresnek ezek itt a nagy boltok mellett? Pedig olyan többletet jelentenek a mini ABC-k, az egyszemélyes üzletek, amit nem tud nyújtani semmilyen bevásárló- központ. Hitel, személyes ismeretség, emberi hang... Péter szerint el kellene már döntenie a városnak, hogy mit akar kezdeni a Csebokszárival. Egyik oldalról ad ugyan; a másikról viszont többnyire vacillál. Nemes „gesztus” volt például a Vallon utcai orvosi rendelő kialakítása, ahol végre emberi körülmények között várhatnak sorukra a betegek. Dicséretes, hogy négy általános iskola is szolgálja az itt élőket, és az, hogy kiváló középiskolák is működnek itt. Ugyanakkor nagyon sok a hiány is. Egy mozi, egy művelődésre és kulturált szórakozásra alkalmas hely.- „Kaszinózni” viszont itt lehet egyedül Egerben - mondja, és már cipel is oda, ahol „igazi” ruletten próbálják szerencséjüket déli 11 órától hajnali kettőig a játék rabjai. Gépi rulett ez ugyan, de kizárt a manipuláció - eskü- dözik Péter, miközben nézzük a nyolc helyet elfoglaló „kiválasztottakat” és a körülöttük tolongó kibiceket. A kerék forogni kezd, a golyót pedig az ellenkező irányba kilövi a gép. Mi pedig nézzük a pördületet, a Csebokszári-lakótelep „saját” rulettkerekén. Síké Sándor 1999. április 18. Közelről Hetedik oldal Háromszor olvastam el az apróhirdetést: „Értelmiségi házaspár három gyermekkel megbízható házvezetőnőt keres bentlakással, havi nettó 65 ezer forintos fizetéssel, plusz járulékok”. Bizonyára sokan egyetértenek velem, hogy ez több mint kecsegtető ajánlat. Egész nap játszottam a gondolattal: meg kellene próbálni. Este tízszer telefonáltam a megadott számra, sikertelenül. Végig foglalt volt. Másnap reggelre betöltötték az állást. Szerettem volna nyomára bukkanni a hirdetőknek, de kiderült: egy megbízott személy adta fel a szöveget, megőrizve a család inkognitóját. A régi, cselédkönyves világnak vége, ám botorság lenne azt hinni, hogy ma nincs igény hasonló alkalmazottakra. Igaz, manapság nem faluról városba költöző, feddhetetlen erkölcsű hajado- nokra van kereslet, hanem sokkal inkább érettebb, ám önhibájukon kívül „indexre” került nőkre. Ilyenek a legalább érettségivel rendelkező, állásukból például létszámleépítés miatt elbocsátott középkorú nők, akik dolgozni szeretnének, de nem biztosítási ügynökként, házalóként. Hogy 65 ezer forintért mit kell tenni manapság egy háztartási alkalmazottnak? Olyat semmi esetre sem, ami a hagyományos asszonyi szereptől idegen lenne. Reggelit készíteni, a gyerekeket iskolába kisérni, ebédet főzni, takarítani, mosni, vasalni, vacsorát tenni az asztalra. Hogy is volt ez a századelőn? Ahogy korábban a női munkavégzés döntően a gyermeknevelésre, valamint a háztartási teendőkre szorítkozott, úgy a házicselédek munkáját is jobbára ez a tevékenység töltötte ki. Idézzük fel a cseléd egyetlen átlagos hétköznapját: „Reggel hat órakor kelek. A gyermekek iskolába járnak. Hét órára kell a reggelijüket elkészíteni. Az úr fél kilenckor reggelizik, a nagyságos asz- szony 11 órakor, az ágyban. Az ebédet 2 órára tálalom. Mosogatás, konyha-rendbehozatal következik, majd uzsonnát készítek, végül vacsorát. Ha közben véletlenül marad valami idő, akkor kis- mosást kell csinálni és vasalni. Este a gyerekeket nyolc órakor kell megetetni, de a nagyságos asszony és az úr este sétáim mennek, vagy moziba, s ilyenkor meleg vacsorával kell őket hazavárni.” A fenti naplórészletet olvasva akár sajnálkozni is kezdhetnénk a lány sorsán. Ám a mai állapotokat tekintve ez enyhén szólva álságos lenne. A századforduló cselédlánya ugyanis idénymunkaként vállalt hasonló teendőket, addig, amíg megkereste a menyasz- szonyi ruha árát, esetleg elárvult családtagjait segítette ily módon. Ez idő alatt a lánynak lakásra, önmaga élelmezésére, de gyakran még ruházkodásra sem kellett költenie, hiszen ez, mint természetbeni járandóság, megillette. A szegényedő falusi rétegek leányai számára a cselédmunka nemcsak kereseti forrást jelentett, hanem a hagyományos női szerepre, a feleség-anya-házi- asszony nőtípus kiformálására is lehetőséget adott. Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy visszasírom a cselédvilágot, sietve megjegyzem, nem erről van szÖ. Az ezredfordulóhoz közeledve, végignézve agyonhajszolt asszonytársaimon, néha mégis eltöprengek: mitől nyerhetné vissza értékét, értelmét a család? Ki és mi óvja meg a fészek melegét, ha a mai szülők szűnni nem akaró robotra vannak kényszerítve? Miért csodálkozunk azon, hogy gyermekeink nem találják helyüket a világban, amikor az otthon fogalmát sem ismerik? Elátkozott cselédvilág? Legyünk őszinték! Nem is volt az olyan szörnyű korszak. S ha ma visszatérne havi nettó 65 ezerért, a fene bánná. Barta Katalin Több száz grammos láncok, gyűrűben 25 briliáns A A A D D D Aranyba foglalná ő az egész világot, ha lehetne. A sárgán csillogó nemesfémnek megfoghatatlan varázsa van Fónad Attila számára. Kezei közül varázslatos, néha mikrosz- kópikus nagyságú csodák kerülnek ki. Bár ehhez hivatalosan legalább öt év kell, s ő még csak négy esztendeje „űzi az ipart”, mestere munkájának.- Kiskoromban sokat forgolódtam nagyapám kis hobbiműhelyében - mondja. - Fúrtam, faragtam, mindenre kíváncsi voltam, nagyon szerettem az apró dolgokkal játszadozni, azokat alakítgatni. Később rajzolni is tanultam Kishonti Jenőnél, de mivel a műszaki dolgok is érdekeltek, az akkori Gép- és Műszeripari Szakközépiskolában érettségiztem. Ezután mentem budapesti szakmunkásképzőbe, ahol kitanulhattam a szakmát.- Gondolom, nem lehet azért mindenkiből ilyen könnyen aranyműves.- Komoly felvételi vizsgán kellett átesni, ahol főképp a kézügyességet vizsgálták, és ez alapján csaknem 180 emberből 20-an jutottunk be a képzésre. Később pályázat útján bejutottam az akkori Állami Pénzverőbe. A ‘60-as évek közepéig minden, hazánkban gyártott ékszert ott készítettek. Egyszerre majd’ félezer ötvös dolgozott a műhelyekben. Igazi nagy mesterektől leshettem el a fortélyokat. Persze, először csak rézzel és ezüsttel dolgozhattam.- Milyen munkafázisok után születik meg a kész alkotás?- Az egyedi ékszerek esetében először megtervezem a formákat, kiszámítom, mennyi alapanyagra lesz szükség. Általában a kész ékszer súlyának 70 százalékával több anyagra van szükség. De előfordul olyan is, hogy 100 gramm aranyból indulok ki, s egy 10 grammos lánc lesz belőle. Ezt követően ki kell öntetni a formát, s az alkatrészeket egyenként megformázni. A lemezeket vagy különböző átmérőjű drótokat hengereken nyújtom, kalapálom, alakítom a kívánt méretre. Aztán összeillesztem a darabokat, lereszelem, finomítgatom, majd összeforrasztom az egyes részeket. A műveletek közben néha lágyítani kell az anyagot. Először felhevítem, majd különböző oldatokban lehűtöm az aranyat. Amikor már elnyerte végleges formáját az ékszer, mechanikus polírozással kifényesítem, illetve homokozással vagy különböző szerszámokkal mat- tozom. Előfordul, hogy készen vásárolom az ékszer alapjait, s csupán a finomítgatásokat végzem el rajta. A köveket sem én foglalom be. Erre a munkára külön mesteremberek vannak, úgy, mint a gravírozáshoz, amit vésnökök végeznek.- Ma egyre divatosabbak a különböző színekben csillogó arany ékszerek...- Különlegessé teszi a láncokat és a gyűrűket, ha más-más árnyalatú aranyból készítjük. A színarany - amit tisztán ritkán használunk - narancssárga. Ha az ötvözőelemek közül az ezüst van túlsúlyban, zöldes színű fémet nyerünk, ha a palládiumból keverünk hozzá többet, akkor kapjuk a fehéraranyat, míg a réztől vöröses lesz.- Melyek a legkeresettebb formák?- Egyre elterjedtebbek az új, modern, futurisztikus formák. Az emberek szeretik az egyéni, testre szabott ékszereket, s a minőség is egyre többet nyom a latban. Ha valaki rászánja magát, hogy ékszert készíttessen, inkább többet szán rá, csak valóban igényes darabot kapjon. A gyűrűkbe - kivéve a karikát - szinte kivétel nélkül drága- és féldrágaköveket rakatnak. Ez olyan karaktert ad az ékszernek, amely felhívja magára a figyelmet. Nagyon kelendő a briliáns, s a gyémánt olcsóbb változata, a cirkónia. Előfordul az is, hogy nem kövekkel díszítem az ékszert, hanem különböző mintákat fűrészelek bele.- Volt már extrém kérés a megrendelések között?- Csináltam már több száz grammos nyakláncot és karkötőt, s egyszer 25 briliánst rakattak bele egy gyűrűbe. De az, hogy mi a különleges, az egyénektől függ. Bármit is készítek, abba egy kicsit beleviszem a saját fantáziámat, érzéseimet - mégiscsak az én művemről van szó. Elek Eszter Ha ma visszatérne havi nettó 65 ezerért gl iw,« virrad diai*«ói««.« a fene bánná . . Elátkozott cselédsors?
