Heves Megyei Hírlap, 1999. április (10. évfolyam, 76-100. szám)
1999-04-16 / 88. szám
1999. április 16., péntek Megyei Körkép 3. oldal Csalódás Húsvét hétfőjét - sokakkal egyetemben - én is Szilvásváradon töltöttem. Amikor barátaimmal megérkeztünk a településre, s éppen nekiveselkedtünk, hogy felsétáljunk egészen az ősemberbarlangig, egy hatévesforma kislány - aki már lefelé jött onnan, s talán figyelmeztetni akart minket - ecsetelni kezdte: hát, az igazat megvallva, én egy kicsit romantikusabbra számítottam. (elek) * Dáridó. Április 17-én 17 órától a hevesi Művelődési Központban Lagzi Lajcsival dáridózhatnak a mulatozni vágyók. Az est vendége lesz Gergely Róbert, a Neoton Famíliából Adám és Éva, valamint Szűcs Judit. Tanfolyam. A hét végén a Neumann János Közgazda- sági Szakközépiskola és Gimnáziumban tanfolyamot szerveznek, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a Feng-Shui térrendezés ősi kínai művészetével. A program - melyre a 36/425-929- es telefonszámon lehet jelentkezni - holnap reggel 10 órakor kezdődik. Bezár a könyvtár. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Zenei Szakrészlege április 19. és 25. között zárva tart, a számítógépes adatfelvételi munka előkészítése miatt. Nyitás április 26-án 12 órakor lesz. Koncertek. A MÁS-klub- ban ma 20 órától a Vágtázó Halottkémek és a Narco Polo együttesek koncerteznek, szombaton este pedig a Coda zenekar tolmácsolásában Led Zeppelin-feldolgozásokat lehet hallani. Bábelőadás. A Harlekin Bábszínházban április 18- án 10 órakor mutatják be a Sólyomszem című előadást, Székely Andrea rendezésében. Előadás. A Magyar Kémikusok megyei csoportja tegnapi rendezvényén, az Esz- terházy Károly Tanárképző Főiskolán dr. Liszi János, a Veszprémi Egyetem professzora tartott előadást a termodinamika történetéről. TRAFFIPAXVEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület. Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belterület. Reallízing-kötvények: a ’96-osra már van „minimálprogram” és „álomverzió” is Két fő célért harcolnak az egyesületek A kötvénytulajdonosok kielégítésére rendelkezésre álló vagyon védelme, illetve annak - lehetőség szerinti - növelése, valamint a Realbank felszámolásából, a pénzintézet állami kezelésében elkövetett műhibákból származó kártérítési felelősség érvényesítése - e két fő célért harcol a Reallízing ’96, illetve a Reallí- zing 2000 Kötvénytulajdonosok Érdekképviseleti Egyesülete. EGER, HEVES MEGYE Mint arról hírt adtunk, a szerdai alakuló fórumon 57-en jelezték: be kívánnak lépni a bejegyzés alatt álló szerveződések most létrehozandó egri tagozataiba. A kárvallottak fent nevezett két érdekképviseleti egyesülete vezetésének nevében tájékoztatót adó Szűcs Viktor válságmenedzser a kötvénytulajdonosok esélyeiről szólva lapunknak elmondta: míg a vagyon védelmével és kiegészítésével kapcsolatos akciójuk vélhetően rövi- debb távú programjuk lesz, addig a másik, a kártérítési felelősség kérdéseivel összefüggő még siker esetén is több évig eltarthat. A ’96-os kötvényesek esetében - Szűcs Viktor szavai szerint - „a valószínűnek tűnő minimumprogram ” az, hogy még az idén a kötvények névértéke 50 százalékának megfelelő mértékben elégítik ki az érintetteket. A szintén rájuk vonatkozó „álomverzió’’ szerint a. futamidő végén a névérték 100 százalékát is ki tudják majd fizetni. A Reallízing 2000 kötvények tulajdonosainak jelen pillanatban még ennyi „jó hírrel” sem tudott szolgálni a válságmenedzser: esetükben még sem „minimálprogramot”, sem „álomverziót” nem tudnak becsülni. Szűcs Viktor ugyanakkor hangsúlyozta: a két egyesület nem az azokon kívüli kötvénytulajdonosok rovására tevékenykedik, a belépők elsősorban másodlagos előnyökre számíthatnak, így információkra, tájékoztatásra és természetesen érdekképviseletre. A „Real-ügy” megyei kárvallott kötvénytulajdonosai Ko- rózs Lajos országgyűlési képviselő egri irodáján, a Telekessy utca 2. alatti MSZP-központban érdeklődhetnek a részletekről. Az egyesületek országos központjait pedig Budapesten, a Munkácsy Mihály utca 29., fsz. 7.-ben találják. (kühne) Szekeres Imre: a pótköltségvetés nem egy krimi kezdete A ráolvasás nem mindig segít EGER - Bajban van a magyar gazdaság, a kormányváltás óta rendkívül kedvezőtlen folyamatok indultak el. Bizabnatlanság, bizonytalanság érezhető a gazdasági szereplők között, romlottak a külső, európai és világpiaci feltételek, ugyanakkor a kormány az ehhez való alkcd- mazkodás teljes hiányáról tett tanúbizonyságot - hangsúlyozta tegnap a megyeszékhelyen Szekeres Imre szocialista parlamenti képviselő, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke. A politikus Sós Tamás megyei közgyűlési elnökkel és dr. Nagy Imre egri polgármesterrel folytatott tárgyalásokat önkormányzati ügyekről, majd az ezt követő sajtótájékoztatón leszögezte: amikor az Orbán-Tor- gyán kormány előterjesztette az idei költségvetést, már akkor tudni lehetett, hogy a büdzsé ingatag lábakon áll. Ez elbizonytalanítja azokat is, akik itt akarnak befektetni vagy megtakarítani. Minél előbb változtatásra van szükség, mert különben csak nagyobb lesz a baj. A pótköltségvetés nem egy krimi kezdete, hanem egy alkalmazkodási folyamat. Lehet egy ideig bújócskázni - fogalmazott Szekeres -, de nem lehet mindig ráolvasással rendezni a problémákat. A Tisza-tó helyzetének rendezése, a térség szennyvízhálózatának kiépítése kapcsán Szekeres Imre elmondta: az illetékes miniszterek segítséget ígértek egy 3,5 milliárdos brüsszeli támogatás megszerzésében, amihez ugyanennyit hozzátenne a magyar állam is. (rm) Földhivatali bérkövetelések: Sztrájk nincs, készültség van EGER - Legvégső esetben készek vagyunk a sztrájkra, követeléseink érvényesítésére, ám a pillanatnyilag érvényben lévő sztrájkkészültségnek épp az a célja, hogy a kormánnyal tárgyalásos úton találjuk meg a megoldást - hangsúlyozta Sas Béla, a megyei földhivatali dolgozók szakszervezeti képviselője. A földhivatali dolgozókat magában foglaló Magyar Köz- tisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) levélben kér kormányszintű egyeztetést Orbán Viktor miniszterelnöktől várhatóan ma, de legkésőbb jövő hétfőn, mivel legutóbbi sztrájkbizottsági ülésükön a miniszteri szintű egyeztetést eredménytelennek nyilvánították. Mint Sas Béla elmondta, most egyeztetik a levél tartalmát, a törvény alapján a kormányfőnek kilenc nap áll rendelkezésére az érdemi válaszadásra. Amennyiben nem sikerül megállapodni, ezt követően kerülhet sor a sztrájk tényleges meghirdetésére. - Az eddigi kormányálláspontot tekintve vegyesek az érzelmeim, de bízom benne, és látok reményt arra, hogy mégis elkerülhető lesz a sztrájk - tette hozzá. A legutóbbi sztrájkbizottsági ülésen a földhivatali dolgozók kitartottak 14 százalékos bér- követelésük, valamint a túlmunka kifizetése mellett. Az irathátralék feldolgozásának határideje kapcsán - amit a szakminiszter már az év végére módosított - tudtak eredményt elérni. Sas Béla szerint a háromszázalékos létszámcsökkentés elkerülésére született megoldás, mely nem vonatkozna teljes mértékben a földhivatali apparátusra, nem számít egyértelmű sikernek. A bérkövetelést azonban fenntartják, mivel a dolgozók átlagos keresete alig haladja meg a 40 ezer forintot, és az adószabályok módosulásával több munkavállalónak csökkent a fizetése. Megtudtuk, hogy az irathátralékok feldolgozása a hevesi földhivatalokat is érinti, a budapesti irathátralékok egy részét egyébként már vidéken dolgozzák fel. A megyében a sztrájkkészültség a megyei és körzeti földhivatalok 175 dolgozóját érinti. Túlnyomó többségük - mintegy 98 százalékuk - tagja a szakszervezetnek, és egyetért az érdekképviselet célkitűzéseivel. (kj) Tollvégen Józsi bácsi Most, hogy az Országos Választási Bizottság eldöntötte, tartható népszavazás a köztársasági elnök megválasztásának módjáról, Torgyán József nyugodtan elbocsáthat néhány testőrt. Hiszen agrárminisztert a világon úgy nem őriznek, ahogyan őt, bár, felteszem, az olyan mezőgazdasági csúcspolitikus is ritka lehet, amelyik - kicsit csöndben, de azért nem titkoltan - államfői babérokra pályázik. Vagy negyven gorilla, kétszáz rendőr, fekete Mercedes, mögötte terepjáró, kiugrálás a járó motorú kocsikból, előzetes útvonal-biztosítás: legutóbb a szilvásváradiak hihették azt, hogy maga az Atyaúristen látogat hozzájuk. Pedig csak Torgyán József volt. A Szalaj ka-völgyet valószínűleg csupán azért nem ürítették ki, hogy a köztársasági elnöki ambíciókkal megáldott kisgazda pártvezér integetve végigsétálhasson az „övéi” között. Egy családhoz oda is ment, érdeklődött, jó-e a pizza, hiába, az imidzset építeni kell. Egy Göncz Árpád után feltétlenül. Ám a nagy terv dugába dőlhet, a szemétkosárba lehet hajítani a Fidesszel a kisgazdák elnökjelölési jogáról kötött megállapodást, amennyiben az istenadta nép egy referendumon úgy dönt: mégiscsak jobb volna, ha a Parlament helyett maga választhatna államfőt. Torgyán a politikusok népszerűségi listáján huszonötből pillanatnyilag a huszonnegyedik, de még az utolsó Csurka Istvánt sem veri meggyőző fölénnyel, ráadásul az említett helyezése esztendők óta konstansnak tekinthető. S az elnökválasztás mikéntjéről rendezendő népszavazáson sokan talán már csak azért is részt vennének, hogy megakadályozzák a finoman fogalmazva nem teljesen eurokonform miniszter köz- társasági elnökké emelését. Ezzel persze a probléma csupán részben lenne megoldva. Merthogy azután valakit csak meg kell választani elnöknek. Rénes Marcell Szépen, németül: diákok nyelvi versenye HEVES MEGYE - Az általános iskolásoknak rendeztek német szép kiejtési versenyt a Pedagógiai Intézet munkatársai, Kovács Imréné és Juhászáé Varga Márta szaktanácsadó. A döntőnek az egri Balassi Bálint Általános Iskola adott helyet. A tagozatosok közül a három korcsoport első helyezettjei: Fazekas Bíborka (egri 2. gyakorló) Héjjá Zsuzsanna felkészítésével, Asztalos Andrea és Fridél Mária (mindketten az egri Balassiból), Toronyainé Szabó Eszter tanítványai. A nem ta-' gozatos iskolákban tanulók közül Pillér Agnes (Bélapátfalva), Ferenczné Báthori Márta diákja, Orbán Krisztina (Eger, Lenkey), Hacsiné Barbócz Ildikó felkészítésével, és Szabó Katalin (Gyöngyös, Egressy), Pintérné Kovács Margit tanítványa végzett az első helyen. Az anyanyelvi kategória legjobbja Gyárfás-Mach Agathe az egri Szent-Györgyi Albert Általános Iskolából, Krémer Zsuzsa tanárnő büszkeségére. Nem állítják le a műtéteket (Folytatás az 1. oldalról) Ezért kényszerülünk arra, hogy a sürgősségi esetek kivételével - az azonnali ellátást nem igénylő betegeknél előjegyzést is alkalmazva - későbbre ütemezzük a műtéteket. Azonban még ezek sem késnek jelentősen, jóformán esetükben sincs szó egy hónapon túli előjegyzésről. Mindez nem veszélyezteti a szakmai tevékenységet, sőt a karbantartás épp a minőségi ellátást szolgálja. Jelen időszakban egyébként nincs több beteg, mint egyébként szokott. A most folyó munkálatokhoz igazítottuk a szabadságolási rendünket is - fejtette ki Erdélyi doktor. A két, szóban forgó műtőt a sebészet a hét három napján használta, közösen a nőgyógyászattal. Várhatóan a további négy műtő esetében is hamarosan sor kerül majd a technikai beavatkozásra, a mikroorganizmusok elleni védelmet biztosító berendezés szervizelésére. (kj) Együttműködnek HEVES MEGYE - Dr. Lantos Bálint r. dandártábornok, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és Zentai József, a Horgászegyesületek Heves Megyei Szövetségének elnöke együttműködési megállapodást írt alá a héten. Ennek célja, hogy megelőzzék a vízi baleseteket, bűncselekményeket és szabálysértéseket, megakadályozzák a jogosulatlan halászatot, horgászatot és környezetszennyezést, s minél hamarabb felelősségre vonják az elkövetőket. Ezenkívül még a rendőrség, a hal- őrök és a vízgazdálkodással foglalkozó szervek szoros együttműködésének fenntartása és fejlesztése is része a megállapodásnak. A Rác-hegy környékén is bőven van mit rendbe tenni FOTÓ: PERL MÁRTON Helyreállított utak, tisztított csatornák EGER - A polgármesteri hivatal és az Egri Hegyközség az idén ötmillió forintot különített el a város külterületi útjainak rendbetételére. Mint azt Mondák Attilától, a Segít a Város Alapítvány rehabilitációs foglalkoztatójának ügyvezetőjétől megtudtuk, a Közmű és Rekultivációs Gmk már két hete megkezdte a munkálatokat. Ezek során ki kell tisztítani a csapadékvíz-elvezető csatornákat, az áteresztőket, valamint helyre kell állítani a tavaly ősszel és télen a nagy esőzésektől tönkrement föld- utakat. A felújítás első ütemét három héten belül befejezik, majd a szüreti időszak előtt újabb karbantartási munkákra lehet számítani. A HEVESTHÍRLAP ¥: kh oftciíK uvu. bvb, rtnuun. mJLjk líhwi rtmi' iun vitán ts lócrrti funuru ÜGYELETE: Újságíró: Négyessy Zita Telefon - (36)413-644 Fax-(36)413-145 * Hirdetés: Ambrus Henriett Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztés: Hancsák Orsolya Telefon - (36)412-646