Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-31 / 75. szám
6. oldal Hazai Tükör 1999. március 31., szerda Országfejlesztési program Csak a régiók pályázhatnak EU-pénzekre Az EU-csatlakozási előkészületek jegyében szeptemberre el kell készíteni az országfejlesztési gazdasági stratégiai programot - jelentette ki kedden Balsay István, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Balsay szerint természetesen az lenne a legjobb, ha már ennél az időpontnál előbb elkészülnének e dokumentumok, hogy azokat megvitathassák a megyei és regionális területfejlesztési tanácsokkal, illetve az országos testület tagjaival. Az államtitkár tegnap újságírók előtt kijelentette: örömhír számunkra, hogy az unió legutóbbi, berlini tanácskozásán elfogadta a csatlakozás költségvetését, így a 2002 és 2006 közötti időszakra nyilvánvalóvá váltak azok a források, amelyeket biztosan igénybe vehetünk. Ezért is fontos a módosított területrendezésről és -fejlesztésről szóló törvény elfogadása, s a csatlakozó programok kidolgozása. Ha nem lesz program, akkor január 1-jétől nemcsak jelentős EU-forrásoktól esünk el, hanem a kívánt ütemű felzárkózás lehetőségétől is. Márpedig a hét régió csak optimális feltételek mellett juthat majd nemzetközi fejlesztési forrásokhoz - hangsúlyozta Balsay István. A tegnapi, Lentiben megrendezett országos területfejlesztési tanácskozáson a miniszter- elnökségi államtitkár különös hangsúlyt helyezett a korábban mostohagyerekként kezelt határ menti régiók felzárkóztatására, infrastrukturális fejlesztésük felgyorsítására. Bűnmegelőzési program az általános iskolában Egyelőre csak kísérlet A kábítószerezésre és bűnözésre való hajlam előjelei már a 6-14 éves gyerekeknél is megfigyelhetők. Ezért már az általános iskolában ajánlott foglalkozni a problémával. Dr. Dános Valér, az egyik vagyonvédelmi társaság ügyvezető igazgatója elmondta: a tanulók ön- és vagyonvédelmi nevelésének helyet kellene biztosítani az általános iskolák tanmenetében. Úgy véli, ennek a speciális tantárgynak a drogprevenció is szerves része lehetne. Az elképzeléssel az Oktatási Minisztérium is egyetért, hiszen a közelmúltban országos kampányt szerveztek a középiskolás fiatalok felvilágosítása érdekében. A szakemberek szerint a felvilágosítással egybekötött nevelést már az általános iskolásoknál el kellene kezdeni, ugyanis már ebben a korban fellelhetők azok a viselkedési formák és antiszociális jegyek, amelyek a bűnözésre és drogozásra való hajlamra utalhatnak. Szeptembertől néhány fővárosi iskolában megkezdik az efféle foglalkozásokat, egyelőre kísérleti jelleggel. A próbaidőt követően - amennyiben a módszer a gyakorlatban is beválik -, országos szinten is beindulna a kisiskolásoknak szánt drog- és bűnmegelőzési „tantárgy” tanítása. (h. gy.) A NATO-tagság egy folyamat kezdete, a cél az Európai Unió Megváltozott biztonsági helyzetben A NATO megalakulásának 50. évfordulója és Magyarország NATO-hoz történt csatlakozása alkalmából a Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség konferenciát szervezett. A honvédelem „védelemgazdasági” hátteréről és a szárazföldi haderő főbb jellemzőiről hangzottak el előadások. Magyarországnak egyfajta hídszerepet kell betöltenie, hogy később a környező országok is csatlakozni tudjanak a szövetséghez, hiszen ez országunk érdeke is - jelentette ki Urbán Lajos vezérőrnagy, a vezérkari főnök első helyettese a tegnapi konferencián. Mint elmondta, Magyarország szerepe megnövekszik, mert a békepartnerségi program keretében közvetítheti a szövetség értékeit azokban a környező országokban, amelyek csak később, a bővítés következő szakaszában lépnek majd be a NATO-ba. Siklósi Péter kormány-főtanácsadó az 1998 decemberében elfogadott biztonság- és védelempolitikai alapelvekről szólva kifejtette: e dokumentum megfogalmazására azért volt szükség, mert Magyarország biztonsági helyzete alapvetően megváltozott azzal, hogy NATO-tagországgá vált. A készülő, jelenleg a tárcaközi egyeztetés stádiumában lévő Nemzeti, biztonsági stratégia elnevezésű dokumentum az ország biztonságpolitikai elképzeléseit fogalmazza meg, figyelembe véve a világméretű, a térségi és a belső kihívásokat is. Martinusz Zoltán, a Honvédelmi Minisztérium védelem- politikai főosztályvezetője előadásában a szintén szakmai előkészítő munka alatt álló nemzeti-katonai stratégiáról beszélt. A dokumentum szerint a NATO-tagság egy folyamat kezdete, és Magyarországnak a szövetségben nyújtott teljesítménye alapvető befolyással lesz az ország Európai Unióhoz való csatlakozási esélyeire is. Vita az ülésezés rendjéről Az ellenzék már április 6-ától a régi rend szerint dolgozna Az SZDSZ parlamenti frakciója levélben szólította fel Áder János házelnököt az Országgyűlés plenáris ülésének jövő keddi összehívására, illetve a korábban megszokott munkarend visszaállítására. A kezdeményezés hátterében az áll, hogy a szabaddemokraták szerint a legfőbb bírói testület egyértelműen alkotmányellenesnek ítélte meg a háromhetenkénti ülésezésre való átállást. Mint ismeretes, a T. Házban kormánypárti kezdeményezésre szakítottak a korábbi gyakorlattal, s álltak át a háromhetenkénti plenáris ülésre úgy, hogy közben a honatyák egy hetet a bizottságokban, egy hetet pedig választókörzetükben töltenek el. Az ellenzék szinte azonnal hangot adott nemtetszésének, mondván: az új munkarend egyebek mellett korlátozza megszólalási lehetőségeiket. Később Kóródi Mária SZDSZ-es képviselő az Alkotmánybírósághoz fordult. A taláros testület állásfoglalását mind a két oldal saját szája íze szerint értelmezte, a házelnök például a kormánypárti döntés megerősítését értette ki belőle. Kóródi Mária elmondta: Áder János mintha nem értené, amit a taláros testület világossá tett: a parlament működési rendjén csak a házszabály kétharmados többséget igénylő módosításával lehet változtatni. Ezért az SZDSZ a házbizottság csütörtökre, illetve az Országgyűlés plenáris ülésének április 6-ára történő összehívását kezdeményezi. Hasonló álláspontra helyezkedett az MSZP is. Kovács László pártelnök kijelentette: ha a frakcióknak nem sikerül megállapodniuk az eredeti munkarend visszaállításáról, a szocialisták élni fognak a rendkívüli ülésnapok kezdeményezésének jogával. Hozzátette: a Fidesz-frakció nem bírálhatja felül az Alkotmány- bíróság döntését. (takács) Nyolcmilliárdos spórolás. A betegek elleni merényletként értékelhető, hogy a gyógyszertámogatási előirányzat januári és februári túlköltése miatt az egészségbiztosító gyógyítómegelőző kasszájából ötmilli- árd forintot, a szaktárca fejlesztési előirányzataiból pedig há- rommilliárd forintot zárol a kormány - jelentette ki Kökény Mihály MSZP-s képviselő. Sajnálkozó kisgazdák. A Független Kisgazdapárt frakciója sajnálattal tapasztalja, hogy a szövetkezeti törvény tervezett módosításával kapcsolatosan mind több olyan nyilatkozat hangzik el az MSZP és a parlamenten kívüli MDNP részéről, amely alkalmas arra, hogy nyugtalanságot keltsen a mezőgazdaságban dolgozók között - nyilatkozta kedden Túri-Kovács Béla, az FKGP frakcióvezető-helyettese. Cigány csomag. Az Országos Cigány Önkormányzat szakértőinek támogatásával két héten belül megkezdődhet a közigazgatási egyeztetés a cigányság élethelyzetének javítását célzó középtávú intézkedési csomag tervezetéről - mondta tegnap újságírók előtt Farkas Flórián, a szervezet elnöke. Érvénytelen döntések. A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége a bírósági nyilvántartásba vételt követően dönt az MTV Rt. elnöki pályázatának újbóli kiírásáról - közölte Bakó Lajos. A kuratóriumi elnök szerint jogilag érvénytelen volt a nagykuratórium múlt heti döntése a közszolgálati televízió két alelnökének leváltásáról is. Öngyilkos gyilkos. Valószínűleg öngyilkos lett az a férfi, akit a BRFK a március 12-ei, Dohány utcában elkövetett gyilkossággal gyanúsított. Bak- tai Miklós holttestét saját gépkocsijában találták meg. Gyöngyösi Építő és Szigetelő Kft. Vállalják a kihívást, Az állami beruházások visz- szafogottsága miatt kevesebb az építkezés a fővárosban is. Emiatt a nagy, tőkeerős cégek a vidéki munkákra pályáznak, legtöbbször kiszorítják a kisebbeket. Ráadásul a kontárok is (áron alul és felelőtlen garanciával) pénzt akarnak szerezni... Ebben a helyzetben csak a kiváló referenciák, a tisztes emberi és üzleti kapcsolatok segítenek. A gyöngyösi Építő és Szigetelő Kft. azok közé tartozik, amelyek vállalják a kihívást, a megmérettetést. Fő profiljuk a hő-, hang- és vízszigetelés, mesterei a magasépítésnek. Életképességüket szakmai hozzáértéssel, megbízhatóan, garantált minőségi munkával bizonyítják. A résztulajdonosokkal, Balázs István ügyvezető igazgatóval és Törő János műszaki igazgatóval, a kft. értékteremtő munkájáról beszélgettünk. Ismertek és elismertek lettek A tulajdonosok évtizedek óta együtt dolgoznak, megtanulták a kőművesmesterséget, technikusok, végül üzletemberek lettek. Balázs István nyugodt, megfontolt. Törő' János harsány, a társaság érdekeit határozottan képviseli. Kiváló szakemberek. Amikor 1984- ben megalakították a gmk.-t, talán egyikük sem hitte, hogy vezetésükkel hamar ismertek és elismertek lesznek a gyöngyösi építők. Előbb a városi vágóhíd rekonstrukciós munkálatainál, később Petőfibá- nyán nyerték el a megrendelők bizalmát. Időközben bővítették ismereteiket, képezték munkatársaikat is. Értették a magasépítést, erre szükség volt a tetőszigetelésnél is. Tudásuk, képességeik és lehetőségeik birtokában 1993-ban kft.-t alapítottak. Bővítették a profilt, elhatározták, hogy rangot szereznek vállalkozásuknak. „Annak idején a lapostetőket elátkozták a tulajdonosaik. Avatatlan kezek alól hanyag munka került ki” - emlékezik az országos gondokra Balázs István ügyvezető, ők korszerű építési anyagokat és technológiát, szakképzett munkaerőt alkalmaznak. Amíg 1984-ben a gmk. termelési volumene mindössze 840 ezer forint, a kft.-é a tavalyi évben 180 millió forint volt. „Lesz ez még több is” - mondják a tulajdonosok önbizalommal. Kiváló referenciák Ha egy gépezet beindul... Balázs István ügyvezető igazgató szerint a kft. a gyöngyösi főiskola épületének szigetelésével, illetve az aszódi oktatási intézmény tetőfelújításával „futott be” igazán. Azóta egyik megrendelés a másikat követi. Leggyakrabban generálkivitelezést vállalnak kulcsra készen. Előfordul, hogy alvállalkozókkal szerződnek, sőt ők is végeznek ilyen vállalkozást. A megrendelők igényei, a gazdaságosság követelményei szerint. Állandó partnereik közé sorolják egyebek között a hőerőműveket - Vi son tán és Lőrinciben rendre visszahívják álcet az újabb feladatok megoldására. Ha kell, kazánokat javítanak (erőművek), létesítmények teljes rekonstrukcióját végzik (Pipishegy), gyakorlottak az építőmesteri munkák szakszerű kivitelezésében (Gyöngyös, autószalon). Kevesen tudják, hogy a Kékesen az MTV 1, a Kossuth és Petőfi Rádió kifogástalan vételéhez új adóterem létesült, amelynek A GATE tangazdaságának épülete Tasspusztán Ezek a lapostetők nem áznak be s a megmérettetést építését a gyöngyösiek rekordidő alatt végezték el. Specialistái a szigetelési eljárásoknak, ilyen munkájuk volt a Ytong Hungária Kft.-nél és a Danubi- ana Bt. gyöngyösi borászati telepén. A lakótelepek, az ipari létesítmények lapostetőinek felújításánál van rájuk szükség igazán. Márkaképviselet Törő János műszaki igazgató meggyőzően állítja, hogy a tetőszigetelési munkáknál garanciális jellegű kifogás 1984 óta nincs.- Nálunk a minőség és a határidő szentírás - fogalmaz Törő János. Egyetlen alkalommal sem volt csúszás, a megbízásokat általában határidő előtt teljesítjük. Jó partnereink azok az építőanyag-gyártók és -forgalmazók, amelyeknek márkaképvi selői vagyunk. Ilyenek az Akvaline Rt. (bitumenes szigetelőanyagok), Ni- kecell Kft. (hőszigetelők), Mu- rexin Kft. (ragasztók), Baumit Kft. (nemesvakolatok), Akzo Nobel Rt. (ragasztók, festékek), Dörken-Konstruck Kft. (szigetelő fóliák, speciális festékek). A gyöngyösiek egyébként - akik a város volt laktanyájában forgalmazzák termékeiket - garanciát 12 évre vállalnak a munkáikért. A tulajdonosok meglepő eseményt újságolnak. Törő János műszaki igazgató kezdeményezésére, 12 kivitelező cég egyetértésével elvi megállapodás született a Gyöngyösi Építők Polgárjogi Társaság létrehozására. Tőkéjük, munkaerejük és eszközeik birtokában a résztvevők várhatóan 2000- ben már együtt pályáznak a profiljuknak megfelelő megbízásokért. Cím: Építő és Szigetelő Kft. 3200 Gyöngyös, Dózsa György út 3. Tel./fax: 37/312-888. (PR)