Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
1999-03-25 / 70. szám
12. oldal SporTTüköR 1999. március 25., csütörtök Csapat-ezüst az aerobic Cirkont-kupán Ladányi Eszter számára nem kezdődött jól az 1999-es versenyévad. Edzés közben a tükör megvágta a lábát, ezért nem vehetett részt az idei első aerobic-ranglistaversenyen, ahol az egri Aréna Fitness Aerobic Klub junior team csapata Román Petra - Szalay Zita - Pelyhe Enikő összeállításban a 2. helyen végzett. A miskolci Cirkont-kupán ez a trió szerepelt a legjobban Handó Katalin tanítványai közül, ami az elvárásoktól jobb, hiszen a serdülőévek után Románék először mérettettek meg a magasabb korosztályban. A 15 klub mintegy 300 versenyzőjét felvonultató mezőnyben a serdülő fiúknál érintett Agócs Tamást érthetetlen módon csupán a 4. helyre sorolták a versenybírók, holott a gyakorlata ettől azért jobb volt. Agócs a párosban sem vigasztalódhatott, hiszen rontás miatt - Pelyhe Violettával az oldalán - a 8. helyen fejezte be a küzdelmeket. A junior női egyéniben fellépett Gyetvai Renáta gyakorMelegítés közben a Román-Szalay-Pelyhe trió lata edzője szerint lehetett volna jobb is, ám helyezése reálisnak mondható, ami a szoros mezőnyben a 10. helyet jelentette. A javításra nem kell sokat várniuk az arénásoknak, április 16-17-én ugyanis Prágába utaznak, ahol a F1SAF által kiírt idei legnagyobb versenyen, a nyílt cseh bajnokságon lépnek pódiumra Handó Katalin aerobicosai. (bcs) Labdarúgó Magyar Kupa Az első fordulóban négy hosszabbítás A labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtezőjének /. fordulóját tegnap rendezték. Négy helyen hosszabbítás, Szihalmon és Makiáron tizenegyesrúgás döntött a továbbjutásról. Eredmények: Kerecsend - Sarud 0-2 (0-1). G.: Tóth G., Balázs. Mátraballa - Recsk 0-2 (0-0, 0-0,0-0), Szihalom - Egerszó- lát 1-1 (0-0, 0-0, 0-1,) büntetőkkel: 6-5. Demjén - Verpelét 0-2 (0-1), Kápolna - Tárnáméra 4-2 (2-1, 2-2, 3-2), An- domaktálya - Novaj 0-11 (0-6), Mátratherm - Istenmezeje 0-2 (0-1), Detk - Gyön- gyössolymos 1-5 (0-3), Márkáz - Adács 3-0 (0-0), Visonta - Vámosgyörk 1-0 (0-0). G.: Tóth G., Boconád - Pély 1-2 (1-0), Abasár - Apc 5-1 (2-0), Atkár - Hatvani Lokomotív 0-2 (0-1), Gyöngyöspata - Energia SC Gyöngyös 3-4 (1-3), Makiár - Füzesabony 4-4 (2-2, 2-2, 3-3) büntetőkkel: 4—5. Domoszló - Nagyréde 1-5 (1-2), Kisköre - Tamaörs 3-1 (1-0), Egerbocs - Tarnalelesz 0-3 (0-1). G.: Orosz, Kurtán, Joó. Női röplabda Magyar Kupa Ezen is simán túljutottunk Kecskemét - EGUT RC 0-3 (-8, -7, -10) Női röplabda Magyar Kupa, negyeddöntő második mérkőzés. Kecskemét, 200 néző. V.: Jäger, Ratkóczai. Eger: Tímár, Bóta, Szulim, Kovtun, Schlégl, Szabó M. Cs.: Szabó D. Edző: Tatár Mihály. Összességében az folytatódott a kecskeméti visszavágón, amit kedden Egerben elkezdtek a csapatok. A nagyobb játéktudás az egriek mellett szólt, a kecskemétiek azonban jobban lelkesedtek, s a mezőnymunkájuk meglehetősen összehangolt volt. Nem véletlenül pályázik a Kecskemét arra, hogy a jövőben az Extraligában szerepeljen, ugyanakkor a mieink időnként túlságosan könnyedén vették a tegnapi találkozót is. Ezzel együtt igazolták a papírformát, és két győzelemmel, 6-0-ás különbséggel biztosították a legjobb négy közé jutást. A Magyar Kupa döntőit Budapesten bonyolítják le május 8-9-én. Az első nap két győztese kerül a döntőbe, a vesztesek pedig a harmadik helyért játszanak. (E. L.) Ébredő természet április 24-én Már hagyomány, hogy a Rózsa- szentmártoni Természetjáró Szakosztály március utolsó hétvégéjén megrendezi az Ébredő természet elnevezésű természet- járó akadályversenyt. Programok egybeesése, valamint a tavaszi szünet miatt - egyeztetve a Heves Megyei Természetbarát Szövetséggel a szakosztály vezetősége úgy határozott, hogy a több száz csapat által várt eseményt április 24-én, szombaton rendezi meg. A versenykiírást az érintettek írásban megkapják, ugyanakkor a sportesemény egyéb részleteiről lapunk is közöl majd híreket. Nemzetközi regionális sportfórum, Salgótarján Kihasználatlan lehetőségek, siralmas hazai állapotok A Salgótarjáni Létesítmény és Sport Kht., valamint a Nógrád Megyei Sportigazgatóság rendezésében jött létre az a kétnapos sportkonferencia, amely tegnap kezdődött és ma fejeződik be a Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban. A sportirányítás, a megyei és városi önkormányzatok, valamint a létesítmények kapcsolatáról szóló előadások sok érdeklődőt vonzottak. Répássy László megyei sport- igazgató köszöntötte a szervezők nevében a megjelenteket, különös figyelemmel az Olaszországból, Romániából és Szlovákiából érkezett sportvezetőket. A bevezető után Puszta Béla, Salgótarján polgármestere tájékoztatta a közel száz egybegyűltet a megyei jogú város helyzetéről, sportfinanszírozási koncepciójáról, kiemelve: az egykori bázisvállalatok kivonulása után az ön- kormányzat most, a támogatás erőteljes csökkentése után is erején felül vállal a sportlétesítmények és sportegyesületek anyagi biztonságáért. Az Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkára, dr. Szakács Imre a januárban indult minisztérium újszerű felállását vázolta. Az első hónapok tapasztalatai után hatékonynak ítélte a minisztérium projektmenedzsment-rendszerét, amelyben külön munkacsoportok alakulnak egy-egy feladat elvégzésére. A sportfinanszírozási rendszer ismertetésekor kiemelte, hogy a többletet mindig a diák- és szabadidősportra kívánja költeni az ISM, az önkormányzatokkal együttműködve. Dr. Nagy Imre, Eger polgármestere, a Megyei Jogú Városok Sportkamarájának elnöke rövid beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a takaró-elv szerint minden ön- kormányzatnak szembe kell néznie a valós pillanatnyi sporthelyzetével. Reális helyzetértékelés után lehet csak olyan célokat kitűzni, amelyek aztán elérhetők. Nagy Imre a kormány létesítményprogramját tekintve óvott mindenkit attól, hogy látványos bővítésekről álmodjon, ugyanakkor siralmasan leromlottnak minősítette a régió sportlétesítményeinek nagy részét. A sportfórum további menetébe az élet is beleszólt, hiszen a jelenlévő honatyákat az Országgyűlés 17 órára Budapestre szólította. A tanácskozás ma a létesítményfenntartással kapcsolatos kérdéskörökben folytatódik, felszólal Varga István (Eger) is. Andó Ákos Terítéken öt sportág versenyzőinek eredményei ATLÉTIKA 1999. évi fedett pályás megyei bajnokság, Heves. Eredmények, 60 m női futás „A ’’-döntő: 1. László Krisztina (Heves) 8,3 mp, 2. Tóth Marianna 8,4, 3. Balogh Beáta (mindkettő Eger) 8,5. 60 m női futás „B”-döntő: 1. Lovas Anett 8,4, 2. Farkas Katalin 8,4 3. Pap Márta (mindhárom Eger) 8,6. 60 m férfi futás „A"-döntő: 1. Korsós Krisztián (Heves) 7,1, 2. Pásztor Erik (Eger) 7,2, 3. Koros Gábor (Hatvan) 7,3. 60 m férfi futás „B”-döntő: 1. Kiskartali Richárd (Heves) 7,2, 2. Szabó Norbert (Eger) 7,3, 3. Nagy Csaba (Heves) 7,7. 60 m serdülőfiú „A ”-döntő: 1. Yillangó Roland 7,1, 2. Páti László (mindkettő Heves) 7,5, 3. Csemyék Csaba (Eger) 7,7. 60 m serdülő fiú „B” -döntő: 1. Vibdu Szabolcs (Heves) 7,8,2. Tarsoly Zsolt (Hatvan) 7,9, 3. Bartos Rajmond (Heves) 8,4. Női távolugrás: 1. Balogh Beáta (Eger) 4,72 m, 2. Veréb Edina (Heves) 4,48, 3. Lovas Anett 4,54, 4. Tóth Marianna (mindkettő Eger) 4,15. Férfi távolugrás: 1. Nyúl László 619 cm, 2. Szabó Norbert (mindkettő Eger) 557, 3. Kiskartali Richárd (Heves) 536, 4. Koros Gábor (Hatvan) 564. Serdülő fiú „B": 1. Vil- langó Roland 591, 2. Bartus Raj mond (mindkettő Heves) 495, 3. Tarsoly Zsolt (Hatvan) 506, 4. Vibdu Szabolcs (Heves) 509. Férfi hármasugrás: 1. Nyúl László 12,25 m, 2. Szabó Norbert (mindkettő Eger) 12,25, 3. Kiskartali Richárd 11,79. BIRKÓZÁS Ifjúsági kötöttfogású válogató, Vatai László-emlékverseny, Kalocsa (83 induló). 42 kg: 1. Lakatos Z. (Egri Vasas). 50 kg: 2. Komáromi (Egri Vasas-Vasas-Goldplast). 76 kg: 2. Kun (Vasas-GoW- plast). +100 kg: 2. Mácsai (Egri Vasas). Fux-kupa meghívásos nemzetközi viadal, egyben Vi- czek József-emlékverseny, Miskolc (267 induló). Az Egri Vasas birkózóinak eredményei. Serdülők, 32 kg: 3. Mi- schinger. 42 kg: 2. Fekete J., 3. Jenei. 66 kg: 2. Suha. +<55 kg: 1. Horváth P. Diák II. korcsoport, 26 kg: 1. Kacsi Gábor (Gyöngyössolymos). 41 kg: 2. Juhász M. (Egri Vasas). SAKK Megyei középiskolás egyéni bajnokság, Füzesabony. Végeredményben: 1. Kun Márton (Eger, Szilágyi Gimn.) 5.5, 2. Antal Attila (Szilágyi G.) 5.0, 3. Körtvélyessy Csaba (Egri Közgazdasági) 4.0, 4-5. Ortutay Tamás (Hatvani Bajza Gimn.) és Varga Julianna 3.0-3.0. 6. Szlovencsák Zoltán (Egri Kereskedelmi Szki.) 2.5, 7. Nováki Dániel (Szilágyi G.) 2.0, 8. Fórika Zsolt (Kereskedelmi) 2.0. 9. Bényei Péter 0.5, 10. Marsovszki István (Egri Bornemissza Szki.) 0.5 pont. Csapatversenyben, fiúk: 1. Neumann J. Gimn. és Szki. Eger, 2. Szilágyi E. Gimn. Eger, 3. Vak Bottyán J. Szki. Gyöngyös. Lányok: 1. Szilágyi Gimn. Hatvan és körzete általános iskolásainak versenye a megyei diákolimpia döntőjébe való jutásért, 48 induló. Eredmények, felső tagozatos fiúk, egyéni: 1. Oroián Sándor (Kossuth L. isk.), 2. Ocsovay András (Baross G. isk.), 3. Luklider Csaba (Kodály Z. isk.). Csapatban: 1. Kossuth L. isk., 2. Kodály Z. isk.), 3. 5. sz. isk. Lányok: 1. Kovács Vera, 2. Bóna Petra (mindkettő Kodály Z. isk.). Csapatban: 1. Kodály Z. isk. Alsó tagozatos fiúk: 1. Kovács Dávid (Kossuth L. isk.), 2. Németh Krisztián (5. sz. isk.), 3. Kaszás Gábor (5. sz. isk.). Csapatban: 1. 5. sz. isk., 2. Kossuth L. isk., 3. Kodály Z. isk. Lányok: 1. Pető Annamária (Kossuth L. isk.), 2. Csuhái Brigitta (Kodály Z. isk.), 3. Kulacsik Martina (Kossuth L. isk.). Csapatban: 1. Kossuth L. isk. SPORTLÖVÉSZÉT A MÁV Vasutas Lövészklub meghívásos minősítő versenye, Hatvan, 97 résztvevő. Eredmények, 022-es sportpisztoly, nők: 1. Miklós Já- nosné 175 kör, 2. Jakab Sán- dorné 174, 3. Vaka Emese 149 (mind Hatvani MÁV). Férfiak: 1. Bodrogi István (Pásztó) 179, 2. Jakab Sándor 171, 3. Györkis László (mindkettő Hatvan) 170. Központi gyújtású sportpisztoly, felnőtt férfi: 1. Gyarmati Károly 178, 2. Balázs Béla 176, 3. Berta István (mind Hatvani MÁV) 170. „Márciusi Ifjak” elnevezésű serdülő verseny, Hatvan, Baross Gábor Ált. Isk. Eredmények, légpuska 20 lövés, serdülő lányok: 1. Kollár Mónika (Baross G. isk.) 133 kör, 2. Hranyecz Nikolett 131, 3. Osszi Mónika (mindkettő 4-es isk.) 126. Serdülő fiúk: 1. Fáczán Tibor (Zagyva- szántó) 172, 2. Godó Gábor 164, 3. Kasza Zoltán (mindkettő Petőfibánya) 155. Csapatversenyben: 1. Baross G. isk., 2. Petőfibánya, 3. 4. sz. Ált. Isk., 4. Lesznai A. isk. TEKE A vb-re készülő magyar válogatott a romániai Vajdahu- nyadon mérkőzött keleti szomszédainkkal. A bélapátfalvi Kakuk Levente az első napon nem kapott helyet a vesztes magyar csapatban, a második mérkőzésen viszont a 945 fával a legjobb magyar egyéni eredményt elérve tagja volt a győztes együttesnek. Mai sportműsor Kézilabda: NB II. -es női mérkőzés, Eszterházy TK - Gyöngyösi Főiskola-Zsákai, Eger, Pásztorvölgyi iskola, 17.30. Labdarúgás: Old Boys- gála, négycsapatos öreg- fiúk-toma, Eger, városi stadion, 15 óra. "" Húsvéti ^ Sm., A-1., B. kategóriákban. Elméleti tanfolyamdíjból BO% k«dv»nnény. Tanfolyam indul 1999. március 29-én 16.00 órakor. Jelentkezni lehet: Eger, Klapka u.9.1.em. Telefon: 36/413-564 (44394) Szünidei diákfoci-torna a Tinódiban A Puskás-kupa selejtezője lesz Nem csökken az egri Forrás Gyermek-Szabadidőközpont által szervezett szünidei foci- torna népszerűsége. Amint arról Vígh László örökös főszervező beszámolt, a fiúknál és lányoknál összesen 29 csapat nevezett. A Tinódi Sebestyén Általános Iskolában március 29-31-én rendezendő esemény egyben lehetőség a csapatok számára, hogy részt vegyenek az Első Magyarországi Puskás-kupa kispályás tornán. Á leánycsapatok és a kis korosztály (3—4—5. osztályosok) hétfőn 8.30-tói, a nagy korosztály (6-7-8. osztályosok) kedden &50-tól, míg a nosztalgia-gárdák (15 éven felüliek) szerdán 8.30-tói mérkőznek. Vígh László főszervező levélben külön felhívta a csapatvezető figyelmét, hogy a termet térítésmentesen a szervezők rendelkezésére bocsátó Tinódi-iskola tisztaságára, rendjére fokozottan ügyeljenek. A tomaterembem váltócipő használata kötelező. A játékosok hozzák magukkal a diák-, ill. személyi igazolványukat. Az egri iskolai és alkalmi együtteseken kívül beneveztek a tornára az apci, felsőtár- kányi és noszvaji leánycsapatok, valamint a poroszlói, fel- sőtárkányi, noszvaji, ostorosi fiúcsapatok. A tornára ma még elfogadnak további nevezéseket a 36/415-829-es üzenetrögzítős telefonon. A forduló legjobbjai A megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság 2. fordulójának válogatottja a következő: Horváth P. (Energia SC) - Patkó (GYAK), Bartuska (Bélapátfalva), Fülep (Felsőtár- kány), Valkó (Petőfibánya), Csömör A. (Tamaörs), Ágó (Felsőtárkány), Balogh (Energia SC), Suha Sz. (Pétervására), Tóth II. A. (GYAK), Fityó (Petőfibánya). Megyei II. osztály: Juhász (Vámosgyörk) - Dávid (Sarud), Kecskés (Gyöngyöspata), Klement L. (Recsk), Hegyi (Novaj), Csomós (Verpelét), Bálint (Gyöngyöspata), Torna (Vámosgyörk), Kiss Zs. (Adács), Bárány (Pély), Takács O. (Sarud). A több találkozó elmaradása miatt csonka tavaszi első fordulóból nem állítottunk össze válogatottat. TOTÓ-TIPPEK A 12. HÉTRE 1. Anglia - Lengyelország 1 2. Észak-írország - Németország 2 3. Csehország - Litvánia 1 4. Dánia - Olaszország X, 2 5. Skócia - Bosznia-Hercegovina 1 6. Fehéroroszország - Svájc 1,X 7. Örményország - Oroszország 2 8. Grúzia - Szlovénia 1,X 9. Görögország - Norvégia 1X2 10. Macedónia - Írország 1,X 11. Románia - Szlovákia 1 12. Franciaország - Ukrajna 1 13. Spanyolország - Ausztria 1 14. Jugoszlávia - Horvátország, törölve X