Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-25 / 70. szám

1999. március 25., csütörtök Pf. 23 5. oldal A Forrás Gyermek-Szabadidőközpont a napokban a Balassi Bálint Általános Iskolával közösen német nyelvi na­pokat szervezett. A gyerekek különböző helyszíneken, több­féle módszerrel fejleszthették nyelvtudásukat. A legnagyobb sikere annak a számítógépes programnak volt, amellyel a tanu­lók szókincsüket bővíthették. A videoszobában német nyelvű mesefilmet nézhettek, a barkácsszobában képes szótárt ké­szíthettek. A kvízszobában asztaltársaságokat kialakítva kü­lönböző feladatok megoldásával mérhették össze tudásukat a gyerekek. A gyermekosztály dolgozói nevében Köszönet a közgyűlésnek A Heves Megyei Markhot Fe­renc Kórház Csecsemő- és Gyermekosztálya átköltözött a kórház hotelépületének II. eme­letére. Az elhagyott épületben dol­gozott az a nyolc szakember, akik az épülethez kötődő káro­sító tényezők miatt kialakult rákos betegségben meghaltak, és hatan, akik ott betegedtek meg. A gyermekosztály dolgozói szeretnének köszönetét mon­dani a Heves Megyei Közgyű­lés vezetésének, elsősorban Ha­lász Károly alelnöknek, Sós Tamás elnöknek, és mindazok­nak, akik megértették az embe­rek életét követelő problémát, akik tettek is az itt dolgozókért. Szomorú, hogy csak néhány hónapja került a megyei köz­gyűlés asztalára all éve kez­dődő rákos megbetegedések ügye. A három hónap alatt elért jelentős előrelépés a megyei közgyűlés vezetőinek köszön­hető. Az új helyen biztonságban, a szakma szabályai szerint, meg­felelő személyi és tárgyi feltéte­lek mellett gyógyíthatjuk a kis betegeket. Szubintenzív részlegünkön a sürgős és súlyos betegek ellátá­sához lényegesen jobbak a fel­tételek, mint a régi osztályon. A diagnosztikai részlegek házon belül gyorsan elérhetők, mind­két ügyeletes egy épületben tar­tózkodik. A dolgozók közös célja és érdeke a ma még ismeretlen ok haladéktalan kivizsgálása, mely reményeink szerint megnyugta­tóan tisztázza az eddig történ­teket, s nem kell attól félni, hogy ki lesz a következő áldo­zat. Új nyugdfjasklubok alakultak A fiataloké a remény, az időseké a bölcsesség, de... ...kié a jövő? E szavakkal kö­szöntötte a Tamabodon és Pa- rádsasváron megalakult új nyugdíjasklubokat a Heves Megyei Eletet az Eveknek Klubszövetség elnöke, Besse­nyei Illésné. Ezt követően tolmácsolta az Idősek Országos Tanácsa társ­elnöke, dr. Iván László profesz- szor megnyitóbeszédének egy részletét: „1999 az idősek éve. Legyen ez az év a remény, a megbéké­lés, a szeretet, az értelem és a nemzedékek közös örömének éve, a jog esztendeje. Annak a jognak, mely a jó­nak és a méltányosságnak a művészete. A jövő mindenkié lehet. Nemzeti programunkhoz ezennel mindenkit meghívunk: fiatalok és idősek egyesült erő­vel iparkodjunk azon, hogy Magyarországon egy ember se legyen kenyér és ruházat nél­kül, födél és szakismeret nél­kül. E gondolatok jegyében mozduljunk a jó tettre, hogy együtt, egymásért, megértéssel és segítőén mindig előretekintő bizakodással alkossuk meg újra és újra közösségi életünket.” A megalakult klubok műkö­dését a továbbiakban a telepü­lési önkormányzatok is támo­gatják. Észrevételek az uszodaépítéshez Szerkesztőségünkbe folyama­tosan érkeznek az uszodaépí­téssel kapcsolatos észrevéte­lek. A pro és kontra vélemé­nyeket közreadjuk, ám a vitá­tól elhatároljuk magunkat, és a megjelent írásokkal nem fel­tétlenül értünk egyet. (a szerk.) 1975-ben egy lakótelepet sa­játított ki a városi tanács és bontatott le azért, hogy oda egy 50 m-es fedett uszoda épüljön. Nem az előző pol­gármester ötlete volt. Olcsó fedett uszoda nincs. Korszerű, nemzetközi verse­nyek megrendezésére alkal­mas, az előírásoknak megfe­lelő uszoda van. Hogy ezt va­laki olcsónak vagy drágának tartja, az egyéni megítélés kérdése. Az érvényes építési enge­dély birtokában a város veze­tése csak akkor határozta el az építést, amikor a pénzügyi megvalósítás lehetővé vált. Nagy közgyűlési többség szavazta meg, nemcsak a lo­kálpatrióták. Nem álmokat kergettek, hanem évek alatt sok szakember szorgalmas előkészítő munkája végén írta ki a pályázatot a város a meg­valósításra, A polgármester lerakta az alapkövet és jog­szerűen indította el az építke­zést. Az uszodára nem dr. Rin- gelhann Györgynek, hanem a Fidesz-MPP-nek van szük­sége. Ez nem kampánytéma, hanem a város jogos igénye 25 év óta. Uszodaépítés ügyben az egri polgárok körében nép­szavazást tartani enyhén szólva sportszerűtlen. Eleve ki van zárva belőle sok ezer tanuló, környéken lakó, bél­és külföldi turista, akik szin­tén használni szeretnék ezt a létesítményt. Nem igaz a gigantománia, a drága anyagok használata. A szükséges nagyságú légtér és a megfelelő, tartós anya­gok kerülnek beépítésre ugyanúgy, mint az összes, ko­runkban épülő fedett uszoda esetében az egész világon, így hazánkban is. Fogarlomzavar az uszoda alatti, mélyben lévő források elnyomásának fölvetése. Az uszoda alapja alatt nincs ilyen, és nem is volt soha. Alternatívák, magyarul más megoldások az elkezdett uszoda helyett nincsenek. Egy ilyen uszoda előkészí­tése, tervezése évekbe telik. Utána jön a megvalósítás, de az az uszoda már nem 1,7 milliárd forint lesz, hanem ennek a duplája, de már euro- ban. A fürdőkörnyék részletes rendezési tervében 50 m-es uszoda szerepel. Ide semmi mást nem lehet építeni, se a területet így eladni. A Bárány-uszoda ipari mű­emlék. Nem lehet befedni. A strand egy gazdálkodó szervezet működtetésében van. Aki jegyet vált, az összes medencét használhatja. Az új medence az első korszerű, vízforgatós - tehát folyama­tosan fertőtlenített, hőkondi­cionált -, a mai igényeknek megfelelő vízfelület. 2002-re a Magyarországon lévő ösz- szes közfürdőnek használt medence vízforgatóssá való kialakítását előírták, az EU- ba belépő országokkal együtt. Tehát a többi medencét is át kell alakítani, vagy felmentést kell kérni, de ezek egyike sem lesz alkalmas sport és edzés céljára. Ebben az állapotban semmi értelme befedni. Nincs öltöző, meleg zuhany, WC, fűtés, világítás. A költségvetésben szereplő pénzt csak erre, az épülő uszodára lehet, felhasználni. Ha nem épül meg az uszoda, a pályázatokból nyerhető 300 millió forintot sem kapja meg a város. A szerződésbontás esetén viszont több mint 100 millió forintot ki kell fizetni. Az összes problémát a vá­ros első embere okozza, aki felesküdött arra, hogy egyéni és pártérdekektől függetlenül a város érdekeit szolgálja. Ebben a magatartásban és te­vékenységében mögötte áll az MSZP-frakció és az SZDSZ két testületi tagja. Az olajkár elhárítását el­nyert vállalkozó a megadott és általa vállalt határidőre nem végezte el a munkát. A polgármester több hónapos határidő-módosítást engedett neki, így az uszoda továbbé­pítésére a környezet­védelem nem adta meg a hoz­zájá­rulását. Ezért nem tudott ed­dig dolgozni a Bau-System. Természetesen az idő mú­lásával a megvalósítás költ­sége nő. A Bau-Systemtől nem várható el, hogy azért a pénzért építse az uszodát, amennyiért eredetileg vál­lalta. Nyilván a határidő is annyival kitolódik, ameddig a munka áll. Vitatkozni, véleményt cse­rélni, aláírást gyűjteni lehet, de ez a tényeken nem változ­tat. Az uszodát építeni kell, nem beszélni róla. Erre volt 25 év. Fábián Béla Eger Kiváló Sportolója ny. geológus A McDonald’s nem politizál, vitás ügyekbe nem szól bele Az étteremtől nem kértek engedélyt A belvárosban jó néhányon ta­lálkozhattak az elmúlt idő­szakban olyan fiatalokkal, akik az uszodaüggyel kapcso­latosan népszavazás kiírásá­hoz gyűjtöttek aláírást. Az ak­ciótól a McDonald’s egyér­telműen elhatárolja magát. Az alábbi reflexió közlésére az üzletlánc illetékese kérte szer­kesztőségünket. Ezúton szeretném eloszlatni azokat a félreértéseket, ame­lyeket a Heves Megyei Hírlap 1999. március 18-i számában megjelent felhívás okozhat. Az egri McDonald’s étte­rem a kezdetektől fogva teljes mértékben a város részének érzi magát, és sokat is tesz an­nak érdekében, hogy ezt bebi­zonyítsa. Mindazonáltal nem érezzük magunkat feljogosítva arra, hogy akár az önkormányzat, akár a város vitás ügyeibe be­leszóljunk, véleményt nyilvá­nítsunk vagy bármi módon ál­lást foglaljunk. A McDonald’s mindenütt a világon nagy súlyt helyez arra, hogy semmiféle politikai vagy a politikát akár csak áttétele­sen érintő kérdésben elköte­lezze magát. Nincs ez másként Magyar- országon, így Egerben sem. A fenti okok miatt szeret­ném leszögezni, hogy az egri McDonald’s étterem előtt az uszoda felépítésével kapcsola­tos népszavazás ügyében alá­írásokat gyűjtők nem kértek erre engedélyt sem Götz Gab­riellától, az étterem üzemel­tető partnerétől, sem pedig mástól, és semmiféle módon nem közölték velünk szándé­kukat, illetve azt, hogy a fel­hívást az újságban közzéte­szik. A fentiek tényében nyilván egyértelmű, hogy kérésüket, miszerint a McDonald’s étte­rem előtt gyűjthessenek alá­írásokat, nem teljesíthettük volna. Nagyon örülünk annak, hogy a McDonald’s Egerben is kedvelt találkozóhelye lett a fiataloknak - és a kevésbé fia­taloknak is. Nem áll azonban módunkban a cikkben leírt természetű találkozásokat sem az étteremben, sem az ahhoz tartozó területen támogatni. Sztaricskai Tamás marketing-igazgató Zenés ajándék Az apci művelődési házba 1999. március 9-én vendég ér­kezett. Ezen az estén a muzsika hangja töltötte be a termet a hallgatóság nagy örömére. A Lőrinci Szalonzenekar tagjai a helyi nyugdíjasklub meghívá­sára érkeztek. Színvonalas mű­sorukat méltán fogadta hatal­mas tapssal a zenét kedvelő kö­zönség. Minden jelenlévő ne­vében köszönet a fellépő művé­szeknek a remek hangulatú koncertért. Köszönjük, hogy el­fogadták meghívásunkat, s ez­zel a remek programmal örven­deztettek meg valamennyiün­ket. Kovács né Nagy Mária a Népdalkor vezetője Pályázat! Pályázat! Az én falum könyvtára A Magyar Könyvtárosok Egye­sületének Közkönyvtári Egy­lete pályázatot hirdet a községi könyvtárak használóinak Az én falum könyvtára címmel. Pályázhatnak korosztályi megkötés nélkül a községi könyvtárak használói. A pá­lyamű mutassa be a település könyvtárát: történetének meg­írásával vagy személyes hangú vallomással, terjedelmi megkö­tés nélkül. A pályázat 200 ezer forint összdíjazású. A benyújtás határideje: szep­tember 30. A munkákat névvel és cím­mel ellátva a következő címre lehet eljuttatni: MKE Közkönyvtári Egylet Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kelet-pesti Régió Budapest Szent László tér 7-14., 1102 Érdeklődni: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban lehet a 06/1/26-16-001-es telefonon. Méltó jubileum Iskolánk, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola fennállásának 70. évfordulóját változatos ren­dezvénysorozattal ünnepeltük meg. Megemlékezésünk zárá­saként a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépis­kola ének- és zenekara Schu­bert Esz-dúr miséjét adta elő a Bazilikában március 17-én. Ezúton tisztelettel mondunk köszönetét a budapesti iskola igazgatójának, s a zeneművé­szeknek, akik színvonalas elő­adásukkal emlékezetessé tették számunkra az ünnepet. Köszönjük dr. Czakó István kanonok úrnak, hogy a Bazilika épületét rendelkezésünkre bo­csátotta, s megnyitóbeszédében ráhangolt a koncert tartalmára. II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola nevelőtestülete Vitaminos köszöntő Igen kedves nőnapi ünnepség­ben részesültek az egri „Eletet az Éveknek” klub hölgytagjai. Kedves meghívott vendégek köszöntötték a hölgyeket - Homa János országgyűlési képviselő, Horváth Gábor, Nyitrai Zsolt helyi képviselők, és dr. Renn Oszkár, a Heves Megyei Klubszövetség elnök- helyettese. A köszöntés után aktuális helyi témákról is be­szélgettünk a képviselőkkel. Az ünnepség teljességét azzal fe­jezték be, hogy a klub népdal­köre szép dalokkal köszönte meg a férfivendégek kedvessé­gét. Végezetül minden hölgy klubtag egy-egy Béres-cseppet (C-vitaminnal) kapott aján­dékba a Zalár Patika és a nyug­díjasklub „Életet az Éveknek” országos szövetségétől. Bessenyei Illésné klubvezető Egy pofon hátterében Kérjük levelünk közlését új­ságjukban, melyben „Az anya­tigris, vagy goromba szülő” című cikkükre reagálnánk. Levelünket mélységes fel­háborodásunkban írjuk Önök­nek, az ostorosi általános isko­lába járó gyermekek szülei és sok lakos nevében. Megdöb­bentett bennünket ez az eset, mert ilyen megalázó cseleke­det nem jellemző az ostorosi lakosokra, csak gondatlan, sa­ját gyermekének viselkedésé­vel sem törődő szülőre. A cikkben szereplő anyuka is­merhetné, hogy iskolánknak van egy házirendje, melyet minden gyermeknek be kell tartania. Minden év elején a szülők is megismerhetik e há­zirendet. Ebben pontosan rög­zítve vannak a dicséretek és megrovások fokozatai. Úgy gondoljuk, más iskolában is így van ez, ha a gyerekek ve­szélyeztetik társuk testi épsé­gét, verekszenek. Sajnos, nem minden anyuka egyformán re­agál ezekre a jelzésekre, van­nak olyanok, akik az utcán, il­letve munkahelyükön nyom­dafestéket nem tűrő hangnem­ben vitatják meg a problémát, nem pedig gyermekük osztály­főnökéhez, tanáraihoz fordul­nak. Ebben az esetben véle­ményünk szerint a pofon a gyereknek járt volna, hiszen délelőtt egy tőle kisebb társá­nak verte szét a száját, és nem ez volt az első ilyen cseleke­dete. Hogyan lehet az ilyen gyermeket megnevelni, ha ő az anyukájától is azt látja, hogy verekedéssel oldja meg a prob­lémáját. Kíváncsiak lennénk még arra is, hogy az anyuka tudja-e egyáltalán, milyen le­hetőségeket ad gyermekének ez az iskola? Jó lenne már végre, ha hagynák a pedagógusainkat nyugodt körülmények között dolgozni, hisz ez gyermeke­inknek és nekünk is nagyon fontos. A mi büszkeségünk gyermekünk tudása és viselke­dése. Az újságban szívesebben olvasunk a tanulók versenye­ken való sikeres szerepléseiről, mely a felkészítő tanárok ér­deme. Szeretnénk, ha az egyébként barátságos kis fa­lunk nem az ilyen esetekről lenne ismert. Az Ostorosi Általános Iskola tanulóinak szülei (név és cím a szerk.-ben) Bensőséges megemlékezés a Csányi Idősek Otthonában A március 8-i megemlékezésen a férfi lakók köszöntötték az otthon női lakóit és dolgozóit. Nagyon emberi és érzelmekben gazdag köszöntőt mondott Kor- tolányi Antal lakótársam, aki jókívánságait nemcsak udvari­asságból, hanem szívből is kí­vánta. A köszöntő után a férfi lakók műsorral kedveskedtek a hölgyeknek, ami nagy tetszést aratott. Énekeltek, verset mond­tak, citeráztak. Minden műsor­szám nagyszerű volt, de mégis kiemelést érdemel Kókai Sán­dor 88 éves lakó Vén cigány című éneke. A műsor után egy kedves kis ajándékkal és egy szál szegfű­vel ajándékozták meg a nőket. A megemlékezésen belül bú­csúztatott el Pádár Sándomé in­tézetigazgató két volt dolgozót, akik nyugdíjba léptek. Patai Lászlónét, mindenki Erzsikéjét. aki 20 évig dolgozója volt az in­tézetnek, és Nagy Sándomé nővért, mindenki „szőke Mari­káját”. Mindkét volt dolgozót nem­csak a munkatársak, hanem a lakók is nagyra becsülték. Az igazgatónő a meleg szavak mel­lett átnyújtotta a kollektíva vi­rágcsokrát és ajándékát. Ilyen hangulatos megemlé­kezés nem volt az utóbbi 10 év­ben. Ezért a hangulatos délutá­nért feltétlenül köszönet jár a foglalkoztató nővéreknek is. A lakók azt kívánják, hogy még sok ilyen kedves délután legyen az otthon életében. Juhász Árpád

Next

/
Thumbnails
Contents