Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-17 / 63. szám

12. oldal SporTTüköR 1999. március 17., szerda Női röplabda Extraliga - Ebből is lehet tanulni Túlságosan is könnyen vette az Eger EGUT RC-Eger - Pulzus-Salgó /Fényforrás 3-0 (9, 12, 4) Női röplabda Extraliga, ne­gyeddöntő első mérkőzés. Eger, 500 néző. V.: Szabó, Csikós. EGUT: Tímár, Bóta, Szu- lim, Kovtun, SZABÓ M., Schlégl. Cs.: Kalotai (liberó), Szabó D. Edző: Tatár Mihály. Pulzus: Danada, Lengyel, SZENDRŐI, Gudmann, Bo­tos, Benkő. Cs.: Péter, Gellér. Edző: Kapuvári Richárd. Az eredmény alakulása, 1. játszma (18 perc): 2-0, 2-2, 11-2, 13-4, 13-9. 2. játszma (23 perc): 1-0,1-1, 4-1,4-4, 7-7, 9-7, 9-11, 10-12. 3. játszma (10 perc): 2-0, 2-1, 9-1,12-2,12-4. Sok szervacserével indult a mérkőzés. Nehezen lendült já­tékba az Eger, de a haladása is mindössze 11-2-ig tartott. Akkor egy kissé megelégelte fölényét a hazai gárda, s ezzel nyomban éltek is a vendégek. Nem tisztelték az esélyesebb egrieket a Pulzus játékosai, így szépen felzárkóztak, és tisztes vereséggel zárták az első játszmát. A második szettben végig mélyponton röplabdázott az Eger. Mi van, lányok? - szólt hangosan az egyik néző, mivel az eredményjelző szoros küz­delmet jelzett a pontszámok­ban. Hiába elégelte meg a lá­nyok vergődését Tatár Mi­hály, a kétszeri időkérés sem segített, mert a Pulzus veze­tett. Akkor rákapcsoltak a szurkolók egy hajrára, s azzal átbillentették kedvenceiket a holtponton. A görcsös erőlkö­dés majdnem játszmavesztés­hez vezetett. A harmadik játékrészben már nem bíztak semmit a vé­letlenre Tímárék, gyorsan te­kintélyes előnyre tettek szert, A négy közé jutásért: Sipeki is betalált A labdarúgó Magyar Kupa ne­gyeddöntőjében: Győr - Nyírség-Spartacus 1-0 (0-0) G.: Baumgartner (71.). Vác FC - Haladás 3-1 (1-0) G.: Vitelki (10.), Füle (77.- 1 l-esből), Sipeki (88.), ill. Tóth P. (91.). Ezzel a Győr és a Vác a leg­jobb négy közé jutott. Asztalitenisz Török bronzérmes Balogh Béla edző vezetésével jól szerepelt Heves megye asz­talitenisz-csapata a Szolnokon megrendezett diákolimpia dön­tőjében. Az általános iskolás fiúk ka­tegóriájában a megyei rangelső Török Gábor (Lőrinci, Hunyadi Mátyás Ált. Isk.) várakozáson felüli teljesítménnyel rukkolt ki, hiszen a dobogó 3. fokára . állhatott a rangos mezőnyben. Az általános iskolás lányok­nál Deáki Dóra (Eger, Hunyadi Mátyás Ált. Isk.), valamint a középiskolás lányoknál Varga Noémi (Eger, Szilágyi Erzsébet Gimnázium) a 9. helyen fejezte be a versenyt. Ökölvívás Az arany Kovács Öt év telt el azóta, hogy Heves megyei ökölvívó első helyen végzett a budapesti Énekes Ist­ván junior emlékversenyen. Kovács György most megtörte ezt a nyeretlenségi sorozatot. Az egri Bornemissza DSE ver­senyzője (edzői: Vitányi Antal és Nagy Miklós) a 48 kg-os súlycsoportban szerzett arany­érmet a rangos viadalon. Sorsoltak a labdarúgó Magyar Kupában Kápolnán a Tárnáméra, Domoszlón a Nagyréde Összesen 50 csapat (2 körzeti II. o., 12 körzeti I. o., kötelező jelleggel 6 NB-s, 15 megyei I. o. és 15 megyei II. o.) adta le nevezését a labdarúgó Magyar Kupa 1999/2000. évi küzde­lemsorozatában való részvételre. A Heves Megyei Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága el is készítette a megyei selej­tező 1. fordulójának párosítá­sát, amelyben még nem sze­repelnek a kiemelt csapatok (FC Hatvan, FC Eger, Heves, Poroszló, Besenyőtelek, Selyp, Gyöngyösi AK, Eger- szalók, Pétervására, Párád, Gyöngyöshalász, Petőfibá- nya, Felsőtárkány, Bélapát­falva). Március 24-én, szerdán 15 órakor a következő 18 mér­kőzésre kerül sor: Kerecsend - Sarud, Mátraballa - Recsk, Szihalom - Egerszólát, Dem- jén - Verpelét, Kápolna - Tárnáméra, Andomaktálya ­Novaj, Egerbocs - Tamale- lesz, Mátratherm - Istenme­zeje, Detk - Gyöngyössoly- mos, Márkáz - Adács, Vi- sonta - Vámosgyörk, Boco- nád - Pély, Abasár - Apc, At- kár - Hatvani Lokomotív, Gyöngyöspata - Energia SC Gyöngyös, Makiár - Füzes­abony, Domoszló - Nagyréde, Kisköre - Tamaörs. A szokásoknak megfele­lően amennyiben a rendes já­tékidő döntetlennel zárul, ak­kor 2x15 perces hosszabbí­tásra kerül sor. Ha ez sem dönt, 11-es rúgásokkal kell dönteni a továbbjutó sorsáról. A 2. forduló időpontja: április 7., 16.30 óra. SZUPEREXPRESSZ Ha 15 óráig feladja, 3001 Lehel fagy.láda és 280/60 kombi hűtő ea. Érd.: 36-412- 762.1.ár: 35.000 (43691) másnap olvashatja 36/353-263 (43724) A Delfin Autósiskola tanfo­lyamot indít Szilvásváradon és Balatonban. Érd.: este 36/323- 104, háztól házig! (43416) Eladó tavaszi vetőmagbúza! É.: 36/483-293, 16 óra után (43355) Előnevelt csirke pestis-gum- boro vakcinával itatva kapható 100 Ft/db telepi áron kapható. Poroszló, Zsámba-köz T: Fiatal pultost felveszek. É.: délelőtt Eger, Vécsey u. 28. Pasa borozó (43734) Termelői áron férfi-női kabá­tok, öltönyök, kosztümök vá­sára márc. 18-19-én, 8-18 h-ig. Ifjúsági Ház Eger, Széchenyi u. (43726) Új áru érkezett a Gúnya bön­gészdébe! Férfizakók, ingek, blézerek, blúzok, pulóverek és még sok más. Nagy választék, olcsó ár! Eger, Érsek u. 10. A második szettben azonos, de egyáltalán nem magas szinten voltak a csapatok FOTÓ: PILISY elemér amivel minden esélyét elvesz­tette a gyengébb játékerőt képviselő, de kedden ügyesen röplabdázó Pulzus. A vége ismét nehézkes lett, de azzal csak az idő múlt, minden kü­lönösebb izgalom nélkül. Nehezen született meg a kö­telező győzelem, ám egy ilyen mérkőzésből lehet talán a leg­többet tanulni. Főleg, ami az odafigyelést illeti. Tatár Mihály: - Többet vár­tam, mert nem ez a mi for­mánk. Csak a győzelemmel lehetünk elégedettek. Kapuvári Richárd: - Büsz­kék vagyunk, hogy az egri B- középet be tudtuk melegíteni, ám nekünk a Pulzus is tetszett. Fesztbaum Béla További eredmények: Nyír­egyháza - Vasas 3-2, Vértes Volán - Szeged 3-0. MLSZ-elnökségi ülés - Teljes a bizonytalanság Berzi Sándor feladata: tárgyaljon a FIFA vezetőivel Ott voltam az MLSZ elnök­ségi ülésén, átadtam az elnök­ségi tagoknak a FIFA levelét, de utána távoztam - mondta kedden kora délután Kovács Attila, miközben a február 4-i felfüggesztése, illetve a fel­függesztés múlt pénteki meg­szüntetése óta először ülése­zett a hazai futballélet legfel­sőbb vezető testületé. Kovács Attila kijelentette, hogy meggyőződése szerint az elnökségi tagoknak nélküle kell tisztázniuk a kialakult helyzettel kapcsolatos véle­ményüket, ő senkit nem akart befolyásolni, ezért távozott el az ülés kezdete után. A felfüggesztett A/LSZ-el­nök szerint annak van ugyan realitása, hogy a FIFA által is elismert és most már ismét funkcionáló elnökség hívjon össze közgyűlést. De - hang­súlyozta Kovács Attila - amennyiben így lesz, akkor soha nem fog kiderülni az igazság. A meggyőződése ugyanis, hogy a FIFA által ki­jelölt könyvvizsgáló cég tisz­tázhat mindent, és ez a nem­zetközi szövetség kezdemé­nyezésére összehívott köz­gyűlésen derülne ki.- Amíg a Nemzetközi és Európai Labdarúgó Szövet­ség nem határozza meg a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség pontos hatáskörét, addig az elnökség nem hívja össze a közgyűlést - nyilatkozta a tes­tület keddi megbeszélését kö­vetően Imrő János, az MLSZ alelnöke. Imrő elmondta, az elnökség felhatalmazta Berzi Sándor megbízott főtitkárt: konzultáljon a FIFA és az UEFA illetékeseivel annak érdekében, hogy határozzák meg a Magyar Labdarúgó Szövetség hatáskörét, vala­mint hozzanak döntést arról is, hogy az MLSZ legfelsőbb vezető testületé összehív­hatja-e a sportág közgyűlését. Bírói műhibára hivatkozva Óvást nyújtanak be a hevesiek Meglepetten állapították meg a hevesiek kispadján ülők Balas­sagyarmaton, hogy a vendéglátók 10 játékossal kezdik el a mérkőzést. A labdarúgó NB III. Mátra-csoportja 16. forduló­jában lejátszott Balassagyarmat-Heves találkozót azonban II labdarúgóval, és 2-0-ás győzelemmel fejezték be a hazaiak. Labdarúgó BL Milánóban a MU A labdarúgó Bajnokok Ligájá­ban ma rendezik a negyeddön­tők visszavágó mérkőzéseit. Az is elképzelhető, hogy a tavalyi győztes spanyol Real Madrid kiesik, mivel az első mérkőzé­sen hazai pályán csak 1-1 -es döntetlent ért el az ukrán Di­namo Kijev ellen. A hazai baj­nokságban gyengélkedő Reál­nak egy esetleges idegenbeli győzelem és a továbbjutás so­kat jelentene. Ha a kijevi együt­tes győz, már most sikeresnek tekintheti az idényt. A talán legnagyobb érdeklő­déssel várt találkozóra Milánó­ban kerül sor, ahol az Interna- zionale a Manchester Unitedet fogadja. Az első összecsapáson az angolok 2-0-ra nyertek, így - mivel idegenben is gólveszé­lyesek - ők készülhetnek nyu- godtabban a visszavágóra. Az olasz csapatban várhatón pá­lyára lép majd az eddig sérülés miatt pihenő brazil Ronaldo, aki azonban még nem teljesen egészséges, így kérdéses: mennyit tud hozzátenni csapata játékához. A párosítás. 20.45 ó: 1. FC Kaiserslautern (német) Bayem München (német) (0-2), Olympiakosz Pireusz (görög) - Juventus (olasz) (1-2), Dinamo Kijev (ukrán) - Real Madrid (spanyol) (1-1), Internazionale (olasz) - Man­chester United (angol) (0-2). Ötödik HMB-torna A rendezők nyerték Az egri székhelyű Holz Metal Basis Kft. immár ötödik alka­lommal rendezte meg terem­labdarúgó-tornáját. A március 14-i eseményen hat csapat mérkőzött a Pásztorvölgyi Álta­lános Iskola és Gimnázium tor­natermében. Az öt egri együttes mellett egy debreceni csapat is pályára lépett. A helyosztók eredményei, döntő: HMB - Színvonal 3-1, a 3. helyért: Hungária Kávéház (Debrecen) - Pepsi Panzió 7-3, az 5. helyért: Agria Volán - Domer Restaurant 4-3. A Minden 100 Forint Bt. és a Szám-Gazda Bt. jóvoltából kü- löndíjakat is kiosztottak. A leg­jobb kapus: Nagy István (HMB), legjobb mezőnyjáté­kos: Csanálosi Csaba (Színvo­nal), a gólkirály: Vermes Ta­más (Pepsi), a legjobb debre­ceni játékos: Farkas József lett. Hogy a köztes időben, illetve a mérkőzés előtt mi történt? A meccset megelőző igazoltatás során a játékvezető jelezte a gyarmatiaknak, hogy egyik já­tékosuk, Pintér István igazolá­sán sportorvosi aláírás ugyan szerepel, érvényes pecsétnek azonban híján van az okmány. Sebaj, gondolták a nógrádiak, és egy személyt - tehát nem magát a játékost - elküldték, hogy intézkedjen a doktornál. A meccs 8 perces késéssel és a kapu mögött melegítő Pintér nélkül kezdődött, ám a hevesi­eket nem tájékoztatták az előzményekről, csak akkor vált számukra érthetővé, hogy miért hiányos a kezdőcsapat, amikor a játékvezető a HSE csapatkapi­tányát, Vajner Tamást felvilá­gosította erről. Lényeges, hogy a BSE kispadján 3 cserejátékos is helyet foglalt, és az még fel sem vetődött a hazaiaknál, hogy a hevesieket megkérjék: tekintettel a történtekre, kez­dődjön később a meccs. Tizenöt perccel a kezdő síp­szót követően, az immár orvosi pecséttel hitelesített igazolással visszatért a Balassagyarmat képviselője, és a bíró engedé­lyezte Pintér István pályára lé­pését. A kellemetlen közjáték látha­tóan nem zavarta meg a hazai játékosokat, akik esélyt sem ad­tak a vendégeknek a pontszer­zésre. Balázs Tihamér edző meglehetősen bosszús is volt a találkozót követően, nem talált magyarázatot tanítványai gyenge teljesítményére. Min­denesetre azóta már tájékozód­tak az ügyben a hevesiek, és úgy döntöttek, hogy bírói mű­hibára hivatkozva óvást nyújta­nak be a Mátra-csoport ver­senybizottságához. (bcs) Gyöngyös körzeti labdarúgó-bajnokság - Félbeszakadt egy mérkőzés Tiszanánán megütötték a játékvezetőt A 18. forduló mérkőzéseivel a Gyöngyös körzeti labda­rúgó-bajnokságban is elkez­dődött a küzdelemsorozat tavaszi idénye. Egy találko­zóról részletes jelentés is ér­kezett: Boconád - Zagyvaszántó 1-3 (1-0) Boconád, 200 néző. V.: Kiss Ferenc. Boconád: Kozma - Bese- nyei, Nagy A., Zsákai Zs. I., Juhász, Vágó M., Nagy Z., Villangó, Vágó A., Zsákai Zs. II., Fabriciusz. Játékos-edző: Villangó Bernát. Zagyvaszántó: Balogh S. - Báthi, Balogh I., Kiss (Mol- csány), Zelnik, Ambrus, Sza- balics, Oldal, Lucián (Vasas), Baranyi, Szabó (Fekete). Játé­kos-edző: Fekete László. Hazai vezetést követően, a cseréknek köszönhetően felja­vult vendégek két perc alatt megfordították az állást, és megérdemelten nyertek a vé­gére elfáradó hazaiakkal szemben. G.: Villangó, ill. Fe­kete 2, Vasas. Jók: senki, ill. Báthi, Molcsány, Zelnik, Va­sas. Ifik: 5-3. Patócs János További eredmények (záró­jelben az ifjúságiak): Heves- vezekény - Abasár 0-2 (1-3), Atkár - Szűcsi 2-0 (11-0), Visonta - Visznek 0-4 (2-1), Karácsond - Feldebrő 6-1 (3-2), Heréd - Rózsaszent- márton 2-0 (4-0), Márkáz - Boldog 1-2 (1-2), Detk - Kömlő 6-0 (2-1). A Tisza- nána - Hort mérkőzés a 36. percben félbeszakadt (0-1). Kezdésnek bíróverés A Tiszanána-Hort mérkőzés 36. percében a vendégek meg­szerezték a vezetést. Ezt any- nyira zokon vette a vendéglá­tók egyik játékosa, Hell Csaba, hogy nyomban elkez­dett reklamálni. Mivel ezért sárga lapos figyelmeztetést kapott - és ez számára a má­sodik ilyen színű lap volt a ta­lálkozón -, a bíró kiállította a futballistát. Erre a többi tisza- nánai labdarúgó gyorsan kör­bevette Kovács Bertold játék­vezetőt, akit a hazaiak egy má­sik futballistája, Bordács Já­nos megütött. A sípmester Bordácsot is kiállította, sőt a szintén reklamáló Nagy Csaba is piros lapban részesült. A bíró lefújta a találkozót, de azután is botrányos jelene­tek zajlottak le az öltöző kör­nyékén. A játékvezetők csak Fábián Sándor tiszanánai egyesületi elnök segítségével tudták elhagyni a pályát. , Az ügyben holnap dönt a szövetség fegyelmi bizottsága. A bajnokság állása: 1. Z.szántó 18 14 3 1 57-11 45 2. Hort 17 14 1 2 58-16 43 3. Márkáz 18 12 2 4 50-16 38 4. Atkár 18 10 3 5 44-19 33 5. Szűcsi 18 10 3 5 36-20 33 6. Abasár 18 10 2 6 33-20 32 7. Boldog 18 9 2 7 36-24 29 8. Karácsond 18 7 5 6 40-28 26 9. Boconád 18 8 2 8 33-28 26 10. Heréd 18 8 2 8 39-35 26 11. Kömlő 18 8 2 8 34-33 26 12. Detk 18 6 2 10 36-41 20 13. R.szt.márton 18 6 1 11 32-40 19 14. Tiszanána 17 6 1 10 15-42 19 15. Visznek 18 5 3 10 3847 18 16. H.vezekény 18 5 3 10 27-39 18 17. Feldebrő 18 2 1 15 13-77 7 18. Visonta 18 2 0 16 10-94 6 Az ifjúságiak élcsoportja: 1. Atkár 51, 2. Detk 41, 3. Hort (82-22) 40, 4. Hevesvezekény (72-30) 40, 5. Abasár (59-18) 40 pont.

Next

/
Thumbnails
Contents