Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)

1999-03-16 / 62. szám

1999. március 16., kedd Hazai Tükör 7. oldal Többé nem hiányozhat a szabadság A Múzeumkertben rendezték meg a központi állami ünnepséget Ha nem is mindenütt napsütésben, de derűsen, méltóságtel­jesen ünnepelte az ország egyik legnagyobb nemzeti ünne­pünket, március 15-ét. Az alábbiakban rövid összefoglalót adunk a központi, fővárosi eseményekről. A hűvös időben is vidáman ünnepeltek fotó: feb/diósi imre Az állami ünnepségsorozat a Magyar Köztársaság lobogó­jának felvonásával vette kez­detét tegnap délelőtt az Or­szágház előtt, a Kossuth téren. Ezt követően Göncz Árpád köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meg­koszorúzta Kossuth Lajos szobrát. Az ünnepség a Múzeum­kertben folytatódott, ahol töb­bezres tömeg előtt a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendékei elevenítették fel a 151 évvel ezelőtt történteket, majd Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter emlékezett. A miniszter beszédében el­mondta: a szabadságról csak akkor tudjuk meg, hogy mi, amikor hiányzik. Deutsch sze­rint Magyarország már eljutott oda, hogy nem ünnepségei vannak, hanem valódi ünne­pei, amelyeket sajátunknak érezhetünk. „Az országé, a tied, az enyém” - jelentette ki, ez pedig a rendszerváltozás egyik legfontosabb eredmé­nye. Százötven éve csakis azok próbálják kijátszani a vidéket a főváros ellen, akik a moder­nizálódó Magyarország he­lyett a magyar ugart érzik ott­honuknak - mopdta Demszky Gábor főpolgármester a Fővá­rosi Önkormányzat március 15-ei ünnepi megemlékezé­sén, a budapesti Petőfi-szo- bomál. A főváros első embere beszédében rámutatott: a múlt században a magyarság nem engedett a 48-bóí, így most sem szabad engednie a 89-ből. Demszky szerint külső ve­szély nem fenyegeti a magyar demokráciát, mivel NATO- tagok vagyunk, a belső veszé­lyek ellen azonban magunk­nak kell megvédenünk azt. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy csak nevében polgári az a politikai erő, amely megpró­bálja az 1989-es köztársaságot visszahúzni a szintről, amelyet a polgárosodás terén elért. A fővárosi Hősök terén tar­totta március 15-ei nagygyűlé­sét a MIÉP. A szónok Csurka István pártelnök volt, aki hall­gatósága előtt kifejtette: saját ipar, kereskedelem és nemzeti bank megteremtésére van szükség. Hozzátette: van ide­haza egy „nemzetközi” réteg, amelynek még mindig döntő pozíciója van a kultúrában”. Este az Operaházban tar­tott díszelőadáson a miniszter- elnök mondott beszédet. A Nemzeti Múzeum lépcsőjén a szónok, Deutsch Tamás főiskolások karéjában Szabad Sajtó-díjak. Az a hata­lom előbb-utóbb mindig pórul járt, amelyik szavakban ugyan vállalta 1848 márciusának örök­ségét, de a gyakorlatban mégis megpróbálta korlátozni a de­mokráciát és a szabadságot - hangsúlyozta Kovács László, az MSZP elnöke hétfőn a Pilvax kávéházban, a Szabad Sajtó Alapítvány díjátadó ünnepsé­gén. A Szabad Sajtó-dijat az idén Bíró Bélának, a romániai Brassói Lapok kulturális rovat­vezetőjének, Szigeti Lászlónak, a szlovákiai Kalligram Kiadó vezetőjének és H. Bíró László­nak, a Népszava főszerkesztőjé­nek ítélték oda. A kollektív dijat az Eszmélet című folyóirat kapta. Hazaindultak a gólyák. Az igazi tavasz közeledtét jelzi, hogy afrikai telelőhelyükről észak felé vették útjukat a fehér gólyák - tájékoztatott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Magyarországra az idén 4800 pár fehér gólyát vár­nak a szakemberek. H IRODABÚTOROK H GARZON £% f GARZON BÚTOR M MM BÚTOR árengedménnyel GARZON IRODABÚTOR STÚDIÓBAN deltái . egyes összeállítások amíg a készlet tart egyes IRODA SZÉKEK március 31-ig wVj/ Figyelmükbe ajánljuk az ÚJSZIGMA irodabútor családot Miskolc, József Attila u. 45. Telefon/fax: (46) 349-201 Visszaszorul a belvíz Rekordmagasságú ár a Tiszán, a Bodrogon A hétvégén közel százezer hektárral, 270 ezerre csök­kent a belvízzel borított terü­let nagysága, azonban néhány szakaszon - Felső-Szabolcs- ban, a Bodrogközben és a Hortobágy-Berettyó vízgyűj­tőjén - továbbra is kritikus a helyzet. Még mindig tízezer ember él a belvíz miatt veszé­lyeztetett háromezer házban. A belvíz visszaszorulásával egy időben sajnos súlyosbo­dott az árvízveszély. Hat megye 232 településén ün­neplés helyett több mint 36 ezer ember a szivattyúk mellett és a gátakon töltötte a tegnapi na­pot, néhány helyen az éjszakát is: védekeztek az árvíz és a bel­víz ellen - tájékoztatta lapunkat Schieber József, a Polgári Vé­delem Országos Parancsnoksá­gának szóvivője. A veszélyeztetett házakból 450 embert kellett kitelepíteni, Rövid időn belül immár ötöd­ször kényszerültek utcai de­monstrációra a belügyi dol­gozók Budapesten. Életkörülményeik javítását, a szakszervezeti jogok tisztelet­ben tartását, a kormányzat és az érdekképviseletek közötti tár­sadalmi párbeszédet, a hivatá­sos szolgálati viszonyban lévők érdekegyeztető fórumának lét­rehozását és bérük rendezését sürgette szombaton,, a Parla­ment előtt tartott országos de­monstráción több ezer belügyi dolgozó. közülük sokan egyáltalán nem térhetnek vissza a víz által ösz- szedöntött otthonukba. A Tisza jelenleg Tokajnál, Tiszadobnál árad, a vízszint mintegy 30, illetve 13 centimé­terrel haladja meg az eddig mért legmagasabb értéket. A folyó felső szakaszain már megindult a lassú apadás, de a középső és az alsó szakaszon elhúzódó áradásra számítanak a szakemberek - tudtuk meg az Országos Vízügyi Főigazgató­ság ügyeletesétől. Tokaj után most Szolnokon válhat kritikussá a helyzet. A vízügyi dolgozók arrafelé is minden eddigit meghaladó ma­gasságú áradásra számítanak. Tovább romlott a helyzet a Bodrogon: a vízszint 45 centi­méterrel magasabb az eddig mért vízállásoknál. Az áradásnak eddig két áldo­zata van, akiket szombaton To­kajnál sodort el az ár. (- s -) Fábián Ágota, a rendezvényt szervező Független Rendőr Szakszervezet főtitkára el­mondta: tíz évvel a köztársaság kikiáltása, és egy nappal a teljes jogú NATO-tagság után úgy látják, mintha egy ideje vissza­felé forogna a történelem ke­reke. Tapasztalataik szerint „a kormányzat túlzottnak tartja a rendvédelemben dolgozó ma­gyar polgárok szabadságjogait. Ma pedig, amikor sok felnőtt ember, sok belügyi dolgozó újra félni tanul, a rendőrből lett belügyminiszter nem áll szóba a tárca dolgozóival...” Az SZDSZ panaszt emel a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorának március 14-ei adása ellen - közölte Pető Iván, az Országgyűlés kulturális bi­zottságának alelnöke. Az SZDSZ álláspontja szerint a Va­sárnapi Újság szerkesztői és ri­porterei „Budapest’ főpolgár­mestere elleni uszításra” hasz­nálták fel a műsort. A médiatör­vény megszületése óta az SZDSZ először él panasszal va­lamelyik műsor ellen. Megállt a föld. Hollóházán kezd stabilizálódni a helyzet a március 6-ai földcsuszamlás után, a lakosság lassan meg­nyugszik - állapította meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Védelmi Bizottság. A hegyoldal megcsúszását az eddigi vizsgá­latok szerint az okozta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt magasságú hóból a gyors olva­dás miatt jelentős mennyiségű víz jutott a talajba. Tárgyi bizonyítékok. A rend­őrség lőszerrel és robbanó­anyaggal való visszaélés gya­núja miatt vádemelési javaslat­tal fordult az ügyészséghez a „bombagyárosként” ismert né­met állampolgárságú Dietmar Clodo és két társa ellen. A há­rom férfi nem tett vallomást, el­lenük kizárólag tárgyi bizonyí­tékok szólnak. Diplomata balesete. Súlyos, életveszélyes sérüléseket szen­vedett hétfőn kora délután az angol nagykövet politikai má­sodtitkára egy balesetben a Veszprém megyei Devecser és Ajka között. A diplomata a Széki tónál a követség gépkocsi­jával egy tíz méter mély szaka­dékba zuhant. Hazaindultak a gólyák. Az igazi tavasz közeledtét jelzi, hogy afrikai telelőhelyükről észak felé vették útjukat a fehér gólyák - tájékoztatott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. Magyarországra az idén 4800 pár fehér gólyát vár­nak a szakemberek. Belügyi demonstráció Most nemcsak magát, társát is meglepheti egy minőségi mobiltelefonnal. Ha kártyával együtt vásárol egy Ericsson GF768/SL* készüléket headsettel nettó 19.200”, bnmó 24.000 forintért, kap hozzá egy Alcatel MAX/SL’ vagy egy Alcatel Club/SL’ mobiltelefont”* előfizetéssel együtt. így ezentúl a Westel 900-nál a legfontosabb Kapcsolatok még elérhetőbbek lesznek. Legyen partnere Magyarország piacvezető mobilszolgáltatójának, amelyet már több mint hatszázezren választottak. Aligha véletlenül. WESTEL 900 mintabolt Eg«-. Bajcsy-Zs. u. 3. tel. 06-36/411-900.06-30/900-9018 Hivatalos üzletkötőink: 06-30/930-3881.06-30/930-3882 Ofotért: Gyöngyös, Fő tér 2. » Eger. Érsek u. 2. • Videoland: Eger. Rózsa Károly u. 13. • Kovács Zoltán, Heves, Erzsébet tér 4-5. • Tiszafilm Videotéka: Hatvan. Horváth Mihály út 20. • Apex Elektronika Kft.: Gyöngyös. Fő tér 10. Hatvan. Horváth Mihály út 15. • Mobilkor Kft.: Eger. Katona J. tér 5. * A készülékek csak Westel 900 előfizetői kártyával használhatók! ** Csak új Westel 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel. Az ár az Ericsson OF 7«/SL* készülékre és a választható Alcatel/SL* készülékre előfizetői kártyával együtt vonatkozik! *** A készülékvásáriáshoz magánszemélynek érvényes bankkártyát kell bemutatnia. További feltételek és egyéb kedvezményes ajánlatok az üzletekben. Információ.. 265-M-IO 0^30/930-30-30 vagy 184 (a Westel 900 hálózatié óeUH injyenasm hívhatói http-j7 www.westel900.hu Kérésére üzletkötőnk házhoz megy. hívja a 06-30/930-30-30-aa számot! rortfe kteravill ofotért wferrci

Next

/
Thumbnails
Contents