Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
Vasárnap Reggel 11. szám
A velünk élő katasztrófa 1999. március 14. Hetedik oldal Hü ,k-y * •**:*,: ' Csernobil. Ha az ember meghallja ezt a városnevet, ösztönösen összerezzen. A halál birodalma. A tömegméretű szerencsétlenségek emléke. Az emberi mulasztást?) rémképe. S az atomkatasztrófák Intő Jele. Jelenség, melyet az ember önmagának, önmagáért épített. Ám később képtelen volt úrrá lenni félette. A héten kezdődött Heves megyében a Fizikushét ‘99 rendezvénysorozata, melynek nyitóelőadása a csernobili katasztrófa körülményeinek és következményeinek ismertetője volt. Az előadó dr. Uray István, a Debreceni Atommag- kutató Intézet főmunkatársa, aki német kutatócsoport tagjaként járt a halál városában.- A katasztrófa emléke máig is kísért - szögezte le. - Ma már mindenki előtt ismert, hogy egyrészt a történteket nem közölték időben, másrészt adatha- misitás is történt. A szovjet diktatúra utolsó fintora volt ez, mely bebizonyította: a felülről irányított államapparátus titoktartásának akár több évtizedre, több generációra kiható következményei lehetnek. A Csernobil-kutató ezt követően több érdekes, eddig nem vizsgált és nem ismertetett adatot és körülményt is a hallgatók elé tárt. Az 1986. április 26-án történt reaktor-robbanáskor mindössze 3-5 százaléka szabadult ki a gyilkos erőnek, ám ez is elég volt 7 millió emberélet veszélyeztetéséhez. Ugyancsak érdekes a radioaktivitás területi megoszlása. A körzetben - elvileg - egyenletes sugárzást kellene mérni. Annak, hogy a gócpontok, a sugárfertőzött területek nem így helyezkednek el, részint meteorológiai, részint emberi okai vannak. A radioaktivitás jelentős része a szél hatására Moszkva felé sodródott. Ezt azonban időben észlelte a légvédelmi rendszer, s a felhőket „elsodorták”, hogy a több millió lakosú fővárost megvédjék. A hullámszerű fertőzésgóc ezért a fővárostól délkeleti irányban alakult ki a lehulló csapadék hatására. Azt, hogy mely területek váltak veszélyessé, az éppen uralkodó időjárás és levegőmozgás határozta meg. így fordulhatott elő, hogy Csernobiltól délre kevésbé, még tőle nyugatra erősen veszélyes területek alakultak ki. Szintén rendhagyó megközelítést hallhattak az érdeklődők a robbanás okairól. A katasztrófát megelőző évben a Szovjetunió 1 millió ECU-t kapott az atomerőművek biztonságossá tételéhez. Ez a pénz nyomtalanul elúszott. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy Kelet- és Kö- zép-Európában 65 problémás nukleáris létesítmény van, akkor vajmi keveset jelentett volna ez a támogatás a biztonság érdekében... Ha mindehhez hozzáadjuk az oroszok precíz munkához nem szokott mentalitását, a felülről születő döntéseket, akkor a gond háttere máris érthetőbb. Mindez azonban nem elégíti ki azok kíváncsiságát, akik azután érdeklődnek: konkrétan mi történt Csernobilban? Az energetikai szakemberek ez idő tájt nagyszabású kutatásokat végeztek: hogyan lehet újítani a rendszeren? Arra is választ kerestek: mi történik, ha egy blokkot leállítanak? Mindehhez kézi vezérlésre kellett átállni. Ezért a biztonsági berendezést kikapcsolták. A működésképtelen állapotra a szakemberek hamar rájöttek, ám amikor a moszkvai Központi Bizottságtól a kísérletek leállításának engedélyezését kérték, a válasz „nem” volt. A berobbanó négyes reaktorban a katasztrófát az is fokozta, hogy a jelenlevő grafit - melyet nukleáris fegyver készítésére használtak! - csak növelte a radioaktivitást. Az emberi következmény ismert. A tömeges pusztulás anyagi hátterét azonban kevésbé firtatták. A Csernobil okozta becsült kár 200-600 milliárd dollár. A Szovjetunió megszűnése után a védekezéshez biztosított pénzösszeget Oroszországnak, Ukrajnának és Belorussziának kellene biztosítani, ami a teherbírásukat meghaladja: Belorusszia GDP-jének 10 százalékát minden évben az atomkárok elhárítására fordítja... A szerencsétlenség nagyságrendjét leginkább a számok fejezik ki. A robbanást követően 800 ezer likvidátor dolgozott a területen, képzőszervi megbetegedések száma az elmúlt 10 évben ugrásszerűen nőtt. Ezt a hatóságok hosszú ideig csak sugárfóbia néven emlegették. A betegségek megjelenését egyszerűen azzal magyarázták: a pánik nagyobb, mint a baj, tehát egyszerű pszichés terhelésről van szó... Nem véletlen, hogy a sugárveszély által érintett területeken élők a mai napig nem hisznek a hatóságoknak. A német egyesítést követően - megfigyelők szerint - a germánoktól az oroszok csak annyit kértek: ha mindenképpen hálásak akarnak azért lenni, hogy a keleti területek nem akadályozták meg a német újraegyesítést, akkor utazzanak szakemberek Ukrajnába, s nyugtassák meg a lakosságot, nem feltétlenül muszáj mintegy 7 millió embert, valamint Magyarország területének másfélszeresét érinti a veszély. Az atomkatasztrófa biológiai hatása ismert talán a legjobban. A rákos és véraz atomkatasztrófába belehalni. Mindezt kérték azért, mert ama bizonyos áprilisi nap után az oroszok már képtelenek hinni saját tudósaiknak... Szuromi Rita Emlékezetes dátum 1997. február 20. A hazai banktörténet és a több ezer érintett számára mindenképp. A hideg hajnalon hosszú sorokban fa- gyoskodtak az emberek az ország Postabank-fiókjai előtt. A pénzükre vártak. Az előző két napon futótűzként terjedt el a később csak rémként aposztrofált hír: bajban a Postabank, becsődölt, aki teheti, mentse a pénzét, amíg lehet. Hónap vége volt, fizetési nap és péntek. Sok cég akkor utalta át dolgozóinak a havi munkabért, járandóságot a pénzintézethez, jócskán akadtak lekötött nagy és kis betétek, értékpapírok is. Volt miért aggódni. Néhány nap alatt több mint 24 milliárd forintot vettek ki a megriadt kis- és nagybefektetők a Postabankból. Igaz, megtehették. A pénzintézet végül - ha várakozás, sorszámosztás, hétvégi üzem és tumultuózus jelenetek után is, de - csak tudott fizetni. Mindeközben nemcsak a Postabank elnök-vezérigazgatója, Princz Gábor bizonygatta, hogy semmi baj a pénzintézettel, és előre kigondolt akció és forgatókönyv áll a jól megtervezett pánik mögött, hanem a pénzügyminiszter és Horn Gyula akkori miniszterelnök is több nyilatkozatban állt ki a bank és vezetése mellett: a kormány és a pénzügyi vezetés nem hagyhatja, hogy katasztrofálisan megrendüljön a második legnagyobb hazai pénzintézet helyzete. Talán a magabiztos nyilatkozatok, talán a fizetőképesség és a folyamatos ügyfélkiszolgálás látványos jelei tették: március közepére normalizálódott a helyzet. Időközben a kormánygépezet is beindult. A kormány engedményt tett, lejjebb szállította a kötelező banki céltartalék összegét, illetve közvetve több tízmilliárd forintos alaptőke-juttatást kezdeményezett. Maga a miniszterelnök.is szorgalmazta, hogy a nem sokkal korábban létrehozott Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) is kezdjen vizsgálatot az ügyben. Ezután hosszú-hosszú csend következett. Majd 1998 elején „robbant a bomba”: a hosz- szadalmas vizsgálódások egyetlen épkézláb eredménye, akihez a fellelhető szálak elvezettek, nem más, mint egy biztosítási cég egri munkatársa. A Postabank-ügyben „képbe került” kétgyermekes középkorú hölgyet a KBI azzal gyanúsította, hogy elektronikus belső körlevélben, a Postabank csődhelyzetére hivatkozva, a cég észak-magyarországi kirendeltségeinek dolgozóit arra szólította föl: vegyék fel odautalt fizetésüket a benn lévő egyéb pénzükkel együtt a hitelintézettől. A ‘97. február 28-án délben elküldött üzenet kapcsán a vád a rémhírterjesztés vétségében öltött jogi köntöst. Az ügy ‘98. februári napvilágra kerülése idején elhangzott: nem kizárt, hogy hamarosan bírósági határozat születik V. L. (azaz Vasas Lajosné) ügyében. Bár azt a vádirat sem tartalmazta, hogy Vasasnét tennék kizárólagos felelősévé a csődhíreknek. Az Egri Városi Ügyészség az ügy tárgyaláson kívüli elbírálását indítványozta. Kisebb büntetési tételű ügyekben ugyanis lehetséges a peren kívüli eljárás. A rémhírterjesztés - mint alapvetően pénzbüntetéssel fenyegetett vétség - márpedig ezek közé tartozik. Az Egri Városi Bíróság a tárgyalás megkezdése mellett döntött. Az ügyészség rémhírterjesztéssel vádolta az ÁB-Aegon Észak-magyarországi Területi Igazgatóságának volt osztályvezetőjét, mert Egerben egy elektronikus körlevelet adott közre a pénzintézet közelgő csődjéről. Az e-mail üzenet csupán a régió mintegy 30 egységéhez jutott el. A tanúk a ‘98 tavaszán megkezdett tárgyaláson alig emlékeztek a történtekre, és kijelentették: jóformán semmilyen hatással nem volt rájuk az üzenet, sem meglepő újdonsággal nem szolgált. Akkor már sorok álltak a bank előtt, és a sajtó is ettől volt hangos. A késő délelőtt - a területi igazgató nevében - kiadott felhívás pár órát élt csak. A régióvezető 14.45-kor kiadta a levél visszavonását és cáfolatát. Minden rendben is lett volna. A gyors feledés köde borult volna rá, ha a KBI rostáján nem itt szűkülnek össze a szemek. Az Egri Városi Bíróság ‘98. októberi elsőfokú ítéletében felmentette a rémhírterjesztés vádja alól Vasas Lajosnét. A védő hangoztatta: ez a per nem a Postabank helyzetének és vezetésének felelőssége ügyében hivatott eljárni. A levél elküldése idején pedig a köznyugalom már meg volt zavarva. A bank nem is állt olyan messze a csődtől, mint ezt az azóta bekövetkezett lépések - a bank- felügyeleti biztos kinevezése, utólagos és ismételt könyvvizsgálói jelentések - is igazolják. Az ügyészség képviselője viszont azt nyomatékosította: Vasasnét nem azzal vádolták, hogy ő volt a kirobbantója a betétesek rohamának. A rémhírterjesztés a valótlan, illetve az elferdített tények nagy nyilvánosság előtti híresztelésével mégis megvalósult, amivel fokozta a pánikot, tehát megzavarta a köznyugalmat. A bíróság a felmentés indoklásában nagyobb1 részt bizonyítottnak látta e tényt. Ám a szándékosság kizárásával elfogadta azt az ügyvédi érvelést, hogy a vádlott nem akart kárt okozni. Roszszul mérte fel a helyzetet, ám magatartása társadalomra nézve veszélyesnek nem minősíthető. A helyzet megítélésében tévedett, amikor figyelmeztetni akarta kollégáit, így nem büntethető. A nem jogerős ítéletet a védő és védence tudomásul vette. Az ügyész fellebbezésében a bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását kérte. A rémhírterjesztéstől függetlenül a Postabank ügye tovább csordogált. A tavaly augusztusi közgyűlésen leváltották a bank vezetését. Fölmerült a távozók felelőssége az előbb 80- 120, majd 140-160 milliárdban forintosított veszteségek, rossz befektetések és hitelkihelyezések ügyében. Szó volt korábbi, meghamisított mérlegbeszámolókról, is. A bécsi önszáműzetésben tartózkodó Princz Gábor ex elnök-vezérigazgató és csapata ellen idén februárban feljelentést tett a pénzintézet új vezetése. A napokban a Heves Megyei Bíróság jogerősen is helybenhagyta Vasasné fölmentését. Az ítélet indokául már a társadalmi veszélyesség, s végül a bűncselekmény hiányát jelölte meg. Rémhír tehát lehetett, de bűn nem. A megyei bíróságon egy korábban nem említett figyelemre méltó körülmény is elhangzott: a nyomozóhatóság feltárása szerint ‘97 január-februárjában pesti értelmiségi körökben elterjedt hírek már a bankpánik kirobbanása előtt a Postabank vészesen megrendült pénzügyi helyzetéről szóltak. Orosz Balázs védő kifejtette: az elsőfokú felmentés indoklása ellen azért nem fellebbeztek, mivel a szituációt érthetetlennek és alaptalannak tartották, s nem kívánták tovább terhelni a büntető igazságszolgáltatást. A végső döntést korrektnek és körültekintőnek tartotta. Az ítélethirdetéskor Vasasnét az ügyvéd, a családot a férj képviselte, aki mindvégig jelen volt a tárgyalássorozaton. Elmondta: a meghurcoltatás nem kis lelki terhet jelentett a feleségének, s az ügy tanulsága: jó szándéka miatt is juthat valaki egy nagy ügy gyanútlan szereplőjeként pellengérre. Kovács János Valódi rémhírek: eltűnt milliárdok POSTABANK-DOSSZIÉ: EGY NAGY ÜGY APRÓCSKA SZEREPLŐIÉ
