Heves Megyei Hírlap, 1999. március (10. évfolyam, 50-75. szám)
Vasárnap Reggel 11. szám
At kellene érezni a történelmi e Példakép márciusi ifjak 1999. március 14. Közéből meisége. Kölcsey szavai, a künk, fiataloknak kell Volt idő, amikor a merészebbek is csak magukba fojtva ünnepelhették a forradalom és szabadságharc évfordulóját, emlékezhettek a hősökre. Aztán már szabad volt az • iskolákban műsorral készülni. A gyerekek elszavalták a Talpra, magyar..,-t (Nemzeti dal), felolvasták a tizenkét pontot, s forradalmi dalokat énekeltek (persze, csak az enyhébb fajtából). De valahogy még ekkor is hiányzott valami az egész felhajtásból, s még most sem érezni igazán a harcos ifjak 150 éves szellemiségét. De vajon hogyan látják mindezt ma az emberek? Ennek próbáltunk utánajárni a megyeszékhelyen. Dr. Káló Ferenc, az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Egyetemes Történeti Tanszékének a vezetője fejében is természetesen előkerülnek az ilyenkor hagyományos gondolatok: a hazaszeretet, a szabadság érzése. Haza és haladás járták be hazánkat. A polgári átalakulás, a nemzeti függetlenség, önállóság felé tartott a nép. Mint pedagógus, a márciusi ifjak emlékét őrizve, ma is nagyra értékelem a fiatalok aktivitását, tevékeny szerepét ezen az ünnepen. Szerencsére manapság méltóbb keretet biztosítunk mindennek. Egy időben, amikor a tavasz három ünnepeként egy csokorba összemostuk március 21-gyei és április 4- ével, háttérbe szorult március 15. Ezért örülök neki, hogy az újszerű megemlékezések kezdik a rangjához illő helyre felemelni nemzeti ünnepünket.- Egy ilyen alkalmat akkor lehet a legméltóbban megünnepelni, ha igazán közeli kapcsolatba kerülünk az akkori eseményekkel, s megpróbáljuk átérezni, végiggondolni: mi is történt valójában - mondja Biczó András, a főiskola matematika-gazdaságisme- ret szakos hallgatója. - Ha valaki nem ismeri a történelmi helyzetet, s legalább nagyjából a szabadságharc menetét, sohasem fog szívből emlékezni. Főleg ne- Amellett, hogy mi magyarok a saját nemzetünk harcára emlékezünk - említi -, nem szabad elfelejtenünk, hogy 1848-49-ben egész Európa forrongott, s láncreak- ciószerűen terjedt a forradalom és szabadságharc eszilyenkor szervesen részt venni az ünneplésben, annak előkészületeiben, hiszen a márciusi ifjak valamilyen formában példaképeink lehetnek. Persze, más körülmények között élünk, több lehetőségünk van terveink megvalósításához, mégis törekednünk kell arra, hogy méltók legyünk őseink szelleméhez. nak lennie az ünnepnek, s bár szerencsére mi nem vagyunk forradalmi helyzetben, érdemes példaképként tekintenünk a márciusi ifjakra. A pélyi Jeni Tiborné egy orvosi rendelőben dolgozik, ahol, mint mondja, semmiféle megemlékezés nincs.- A lányomék a kultúrház- ban adnak műsort, neki segítek a felkészülésben. Együtt csináljuk a kokárdát, képeSimon Ágnes, a 2. Számú Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium nyolcadikos tanulója:- Az iskolában mindig rendeznek ünnepséget, ahol főleg Petőfi-verseket szavalnak, fellép az énekkar, s mindenkin nemzetiszínű kokárda van. Tulajdonképpen ennyi a megemlékezés, bár a jeles nap előtt a történelem- és osztályfőnöki órákon is beszélgetünk március 15. jelentőségéről. Kiselőadásokat kell tartani az akkori eseményekről, esetleg plakátokat csinálunk. Ilyenkor persze felmerül az is, hogy azok a fiatalok, akik élenjárók voltak a szabadságharcban, nem sokkal voltak idősebbek nálunk. Számunkra ezért is kell fontosket, cikkeket kell gyűjteni Petőfiről. Ha jól emlékszem, iskolásként mi is hasonlóan ünnepeltük március 15-ét. Sajnos, ezenkívül nem is igazán foglalkozunk ezzel az évfordulóval. Nincs igazi hangulata, elsiklunk az érdeme felett. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a megemlékezésre, olyan programokat szervezni, amik lelkesítik az embereket, s mindenkit a részvételre buzdítanak. (elek) Harmadik oldal m wr mezőS2UR0MI RITA Jókat mosolyogtam apámon, amikor a legnagyobb hóban és hidegben vette Mikulás csizmáját és elindult a hétvégi házunkhoz. Bizonygathatta ő nekem, ez nem felesleges egészségügyi séta! Mert bezzeg az újság is megírta, télen feltörik a víkend-házakat, a tettes megtalálását nehezíti, hogy mire a gazda kimegy, az elkövető árkon-bokron túljár. S ha beköltözik valaki, akkor bizony búcsút mondhatunk a nyári laknak. Anyámmal összekacsintottunk: biztos a reggeli feles kint jobban esik. Arra, hogy apám megint nem tévedett, csak akkor jöttünk rá, amikor egy egri férfi kétségbeesetten panaszolta a telefonban: hétvégi házát immár egy éve bitorolják a cigányok. Hiába tudja mindenki, jogtalan haszonélvezői az ingatlannak, kitenni mégsem olyan könnyű őket. így aztán a férfi beletörődött a megváltoztathatatlan- ba, s csak hajnalonként verte ki a veríték, milyen igazságtalanság történt vele. Nem mondom, hogy ez az eset egyedüli. A fővárosiak lassan hozzászoknak: szinte valamennyi háztömbben akad egy-két jogtalan lakásfoglaló. Csak éppenséggel nálunk ez a jelenség még kicsit új. S ami új, azzal nehezen barátkozunk meg. S csak hosszú-hosszú álmatlan éjszakák után törődünk bele: ilyen a törvény. Egy kicsit a jogosulatlan lakáshasználó oldalán áll. Mert sem a rendőr, sem a körzeti megbízott nem kopoghat az ajtón: uraim, szedjék a pútyerkájukat, mert költöznek! Még a tulajdonosnak sincs joga megrángatni a roma grabancát és széles lendülettel kipenderíteni őt az utcára, mert akkor bizony garázdaságot követ el. S ebben a jogi útvesztőben még az is előfordulhat, hogy ő kerül az ítészek elé. Ám nem csak ez az úr járt így. Azt az asz- szonyt, akit éjszakánként névtelen telefonáló zaklat, sem védi törvény. Ha egyszer sikerül kinyomozni, ki a zaklató, még csak alaposan helyben sem hagyhatja oroszlán-körmeivel, hiszen újra csak ő lenne a vétkes. Mert álmatlan éjszakáiért igazságot mert szolgáltatni - magának. Nem sorolom tovább a rémisztő példákat. Maradjunk abban: igaza volt apámnak, amikor a legnagyobb hóban felhúzta a Mikulás méretű gumicsizmáját és elindult a telekre „vadászni”. SZEGÉNY GAZDAGOK Manapság szinte naponta arról hall az ember, hogy az anyák eldobják maguktól gyermeküket, vagy a szemeteskukában találnak újszülöttre, jobbik esetben a kórháznál kihelyezett inkubátorba rakják be a csecsemőt. Ebben a világban üdítő látvány egy olyan családdal találkozni, ahol bár nehéz anyagi körülmények között élnek, mégis négy gyereket nevelnek. Némethné Fink Katalin a siketek iskolájában éjszakai gyerekfelügyelő, a férje pedig főállású apa.- Azért vállaltam az éjszakai műszakot, mert így több időt tölthetek a gyerekekkel - mondja az anyuka. - Sokszor hallom a kritikát, hogy miért szültem én négy gyereket ebbe a világba, de az ilyen kijelentéseket már elengedem a fülem mellett. Nincs attól szebb, amikor az emberre rámosolyog a gyermeke. Ez minden problémát és keserűséget feledtet. Ha tehetném, bármennyi gyermeket felvállalnék, de sajnos már nem vagyok abban a korban.- Négy gyereket nevelni nem kis felelősség...- Ez így igaz, de én magam is nagy családban'éltem, hatodik és egyben legkisebb gyerekként. Három fiunk és egy kislányunk van. Richárd 11 éves, ő a legidősebb, neki jut az irányító szerep, s versenyszerűen birkózik. Gabriella az egyetlen lány, 10 esztendős, ő torna szakos, Béluska 7 éves, míg Nándor, a legkisebb 6 éves, és nagyon huncut gyerek. A két iskolás kitűnő tanuló, s szerencsére minden gyermekem ugyanolyan életvidám, mint én. Nándika egyszer megkérdezte az apukáját: neked jó apának lenni? Mert nekem jó gyereknek lenni! Ennél jobb bizonyíték nem kell rá, hogy boldogok. Azt hiszem, mindenkinek megvan a feladata az életben, csak meg kell találni, és hinni kell benne.- Korábban így képzelte el az életét?- Ahhoz az emberhez mentem férjhez, aki az első nagy szerelmem volt, s-mikor várandós voltam a gyermekeimmel, mindig magam előtt láttam, milyenek lesznek, ha megszületnek. Azt hiszem, minden úgy alakult, ahogy azt megálmodtam. Sajnos, az anyagi problémák jelen vannak az életünkben, de ezeken túl kell lépni. Volt idő, amikor zavart ez a helyzet, s kisebbrendűségi érzésem volt, ha a.környezetben élők felajánlottak egy-egy ruhaneműt a gyerekeknek, vagy más adományt. Most már azonban tudom: ez nem szé-. gyen, hiszen aki jó szívvel ad nekem valamit, annak örömet jelent, hogy segíthet rajtam. Megtanultam azt is, miként tudjuk átvészelni a pénznélküliséget. Eleinte megpróbáltam beosztani a pénzt, de ez nem sikerült, így addig csúsz- tatgatom a befizetéseket, hogy előbb-utóbb mindent ki tudjak fizetni. Persze, ehhez nem árt, ha az embernek jó kapcsolatai vannak, így a hentesnél hitelt kapok, hiszen tudják: mindig kiegyenlítem a számlát. Azért van egy keret, amit soha nem lépek túl, így megbíznak bennem. Az is sokat számít, hogy miként bánunk az emberekkel. Én megpróbálok minél jobb kapcsolatokat kiépíteni, s ha megtehetem, magam is szívesen segítek másokon.- Az már kiderült, hogy a gyerekek jól neveltek, s értelmesek. Nekik milyen Jövőt szán?- Szeretném, ha a debreceni egyházi iskolába járnának, hiszen én is ott végeztem. Igaz, hogy ezzel kicsit távol kerülnek tőlem, de tudom, hogy ott biztosítják számukra azt, amit itthon talán nem kapnak meg. Mindig odafigyelnek rájuk, ösztönzik őket a tanulásban, s nem kell attól tartanom, hogy elkallódnak. Egyetlen dolgot sajnálok, hogy eddig nem tudtam őket zenére tanítani. S néha jó volna meglepni őket valamivel, hiszen olyan szorgalmasak. Előfordul, hogy egy-egy jó eredmény után sikerül megajándékozni őket, de talán ilyenkor bánom a legjobban, hogy nincs valamivel több pénz a kasszában. Bár erre a kisfiam egyszer azt mondta: nem vagyunk mi szegények, anyu. fi vagytok a leggazdagabbak, hiszen van négy gyereketek.- Úgy tudom, az egy és két fél szobás lakásban kilencen élnek...- Valóban, hiszen van kutyánk, macskánk, illetve a család tagja még egy papagáj is. Az egyiket el akarták altatni, a másikat kidobták, a harmadikat pedig megkötözték; így kerültek hozzánk. Ők is örömet hoznak életünkbe. Nem vagyok a háziasszonyok gyöngye, talán ezért is alakult úgy, hogy a férjem maradt otthon a gyerekekkel. Nagyon szeretek azonban varrni, bár ehhez nem mindig adottak a feltételek. Van még egy mániám, a kerékpározás. Egyszer már Győrből is hazatekertem.- Honnét van önben ekkora életkedv és kitartás?- Sokat tulajdonítok annak, hogy hinni kell valamiben. Ha mindent megkap az ember, anélkül, hogy megdolgozna érte az unalmas, s nincs, ami lelkesítse. Én szeretek élni, s tudom, hogy a testi és lelki megpróbáltatások hozzátartoznak a mindennapokhoz. Az ember rengeteg dolgot kibír, s hiszem, hogy a jó Isten csak olyan feladatot állít elénk, amit valahogyan meg lehet oldani. Elek Eszter
