Heves Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-09 / 33. szám

4. oldal Horizont 1999. február 9., kedd Fergeteges jazz-rock koncert Pegével az IH- ban. Pege Aladár és a Pege Quartett nagy tömeget vonzott az Ifjúsági Házba, így a fantasztikus nagybőgős telt ház előtt ját­szott kíséretével. Horányi Sándor a gitár húrjait pengette, Sramkó János kezében peregtek a dobütők, míg Tóth Sándor a szaxofont fújta. A koncerten a jazz-rock számokon kívül funky és blues stílusban is „nyomták a fiúk”. fotó: gál Gábor Mezeinek ismét elég volt... (Folytatás az 1. oldalról) Heutschy Csaba, a városháza jegyzői irodájának vezetője el­mondta: a fejleményekről érte­sítették dr. Lindenberger Atti­lát, a választási bizottság elnö­két, akit arra kértek, hívja össze a bizottságot, s állapítsák meg, hogy a helyhatósági megméret­tetés során szavazatot kapott 9 kisebbségi jelölt közül kik kö­vetkeznek a sorban. Amíg a tá­vozókat e névsorból lehet pó­tolni, a kisebbségi önkormány­zat képviselő-testületének lét­száma 5 főre kiegészül. Mostani lemondásukat az érintettek különösebben nem indokolták *- tudtuk meg a pol­gármesteri hivatalban. A dön­tésnek - amelyet már napokkal ezelőtt kilátásba helyeztek - azonban köze lehet a költségve­tési kérdésekhez. Nevezetesen: a juttatandó egymillió forint he­lyett előbb több mint 4, majd 3,5 millióra tartottak volna igényt. Abban is megoszlottak a vélemények, hogy ezt különféle kulturális eseményekre vagy tiszteletdíjakra fordítsák-e. (—ó) ________________________Adótanácsadó_________________________ V ámtarifaszámok az adótörvényekben Tudott: január 1-jétől az adójogszabályok is a vám­nómenklatúrán alapuló vámtarifarendszert használ­ják a termékek azonosítá­sára. Az alábbiakban ennek részleteiről kérdeztük az APEH Heves Megyei Igaz­gatóságát. HEVES MEGYE-A vámta­rifaszám - tudtuk meg az ille­tékes szakembertől - a nem­zetközi kereskedelemben álta­lánosan használt tízjegyes kódszám, amelyhez egy - de sok esetben több hasonló - termék tartozik.- Mennyiben érintik a vámtarifaszámok az adótör­vényeket?-Január 1-jétől az adójog- szabályok - főként az áfa-tör­vény - is a vámnómenklatúrán alapuló vámtarifarendszert használják a termékek azono­sítására. Ez azt jelenti, hogy a korábban használt ipari, me­zőgazdasági és számítástech­nikai alkalmazási termékek jegyzékének azonosító szá­mait, az ITJ-, a METJ- és a SZATJ-számokat a vámtarifa- számok váltják fel. Az épít­ményjegyzék és a szolgáltatá­sok jegyzékének számai, az EJ és az SZJ-számok továbbra is használatban maradnak az adójogszabályokban. Az áfa- törvényben a 12 százalékos adókulcsos és a 0 százalékos adókulcsos termékek, vala­mint a kompenzációs felárra jogosító mezőgazdasági ter­mékek a vámtarifaszámok szerint szerepelnek.-A változás miatt megvál­tozhat-e egy-egy termék adó­kulcsa is?- Igen, például a korábbi 12 százalék helyett 0 százalék adókulcs alá tartozik az el­dobható csecsemőpelenka.- A kiállított számlában mikor kell feltüntetni a vám­tarifaszámot?- Az értékesítésről kibocsá­tott számlában, egyéb bizony­latban a termék vámtarifa­vagy jegyzékszámát csak ak­kor kell feltüntetni, ha az ked­vezményes (0 százalék vagy 12 százalékos) adókulcs alá tar­tozik, vagy ha az áfa-törvény a termék kétséget kizáró azono­sítása miatt a megnevezésen kívül a besorolási számra is hivatkozik (például személy- gépkocsinál, motorbenzinnél).- Kihez fordulhatnak azok, akik nem tudják a termék vámtarifaszámát?-Az új vámtarifaszámokra történő átálláshoz segítséget nyújthat egy „Fordítókulcsos kiadvány", amely az ITJ- és METJ-számokról a vámtarifa- számokra történő áttéréshez készült. További szóbeli in­formációt pedig a Vám- és Pénzügyőrség megyei pa­rancsnokságán kérhetnek. Címük: Eger, Grónay u. 3. (-ne) Szerelem első látásra az IH-ban EGER - A 7Y2 műsorából le­het ismerős a szlogen: szere­lem első látásra. Ki ne ábrán­dozna arról: álmai lovagját vagy hercegnőjét meglássa, s azonnal tudja: ő az igazi. A tévében már sokszor megtörtént a csoda, miért is ne lehetne így ez egy helyi ren­dezvényen is - gondolták az Ifjúsági Ház dolgozói, amikor elhatározták, elhozzák Egerbe a népszerű játékot. S ez még nem minden. Hiszen aki hely­ben nem lel a nagy „ő”-re, a válogatás után felkerülhet a TV2 műsorába is, s Kosa L. Adolf segítségével megtalál­hatja a boldogságot. Havonta egyszer ugyanis a műsor kép­viselői ellátogatnának Egerbe, hogy biztosítsák az utánpótlást Budapestre, ahol egyébként már működik ilyen klub. A szervezők szeretnék, ha a két-három hetente megrende­zendő esemény vidám szóra­kozást nyújtana, ahol az egye­dülállók kellemes társaságban ismerkedhetnének meg egy­mással. Érdekes játékok, zene, tánc, ínycsiklandozó ételek és italok gondoskodnának a jó hangulatról. Ha pedig valaki végre párra talál, az sem ma­rad ki a további jóból, hiszen a rendezvény a kapcsolatok fenntartásában is segít. Az első összejövetelt két hét múlva tervezik, amire már vár­ják a jelentkezéseket az Ifjú­sági Házban, a Széchenyi út 16. szám alatt, vagy a 361410- 324-es telefonszámon. E. E. Segítséget adtak az újjáépítéshez BÉLAPÁTFALVA - Lengyel János, a Magyar Máltai Szere­tetszolgálat helyi csoportjának vezetője - mint mondta - már négy alkalommal kísért segély- szállítmányt az árvíz sújtotta kárpátaljai területekre. Legutóbb Királyházára láto­gattak el, ahol a település 294 portája dőlt romba a pusztítás nyomán. Az újjáépítéshez nagy segítséget nyújt az az építő­anyag, amely a szállítmány je­lentős részét képezte. Lengyel János azért kereste fel szerkesztőségünket, hogy köszönetét mondjon mindazok­nak, akik a javak gyűjtésében, illetve kijuttatásában közremű­ködtek. Karitatív szervezete és annak vezetői külön hálájukat fejezik ki Márton Istvánnak, a BCM elnök-vezérigazgatójának önzetlenségéért. T. O. Diszkó helyett: Keresztény bál EGER - Hagyományteremtő keresztény farsangi bált rendez a Gárdonyi Ciszterci Rend Szent Erzsébet Leánykollégi­uma február 10-én 19-23 óráig az Ifjúsági Ház nagytermében. A kollégium vezetősége a rendezvénnyel szeretne lehető­séget adni a fiataloknak arra, hogy kulturáltan, igényes, jó zenére igazi báli hangulatot te­remtve búcsúztassák el a telet. Ezenkívül hozzájárulhatna ez a mulatság ahhoz is, hogy vallá­sos ifjakat nevelhessenek, s egy kis időre feledtessék a diszkó dübörgő, füstös hangulatát. Mindehhez a Szepesi Jazz- Quartett szolgáltatja a zenét, s fellépnek az Agria Tánc Sport­egyesület, valamint a Táncstú­dió 13 növendékei. Tisztelt tulajdonos, vagyonkezelő vagy használó A Nemzeti Kataszteri Program Közhasznú Társaság megbízásából és részben Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának finanszírozásában 1998 júniusában elkezdődött Eger város digitális állami földmérési alaptérképének a készítése. A munkában résztvevő cégek:- Geofor Kft. 3100 Salgótaiján, Mártírok út 4.- Atlasz Földmérő Kft. Eger, Hadnagy út 6.- Geodézia Rt. 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Első ütemként a belterület felmérése és feldolgozása történt meg, melyről a helyi sajtóban folyamatosan hírt adtunk, a városban közlekedők pedig nap mint nap találkozhattak a közterületen ill. az épületek falán elhelyezett földmérési jelekkel, csapokkal, festékcsíkokkal. A következő ütem a külterület és zártkert feldolgozása lesz, melynek keretében az alábbi zártkerti tömbök lesznek újonnan felmérve: Hely hrsz (helyrajzi szám) Hely hrsz (helyrajzi szám) tól-ig tól-ig Öreg-hegy-dűlő 27702-27827 Tihaméri dűlő 23002-23085 Kis-rózsás-dűlő 28901-24900 Tihaméri-dűlő 23086-23091 Rózsás-dűlő 21030-21097 Tihaméri-dűlő 23101-23106 Rózsás-dűlő 21500 Tihaméri-dűlő 23202-23267 Rózsás-dűlő 23705-23792 Tihaméri-dűlő 23324-23365 Rózsás-dűlő 23701-23703 Tihaméri-dűlő 23390-23396 Rózsás-dűlő 28901-28992 Tihaméri-dűlő 23405-23412 Szépasszony-völgy 22502-22548 Tihaméri-dűlő 23505-23523 Szépasszony-völgy 22601-22700 Tihaméri-dűlő 25401-25404 Szépaszony-völgy 22742-22773 Tihaméri-dűlő 27300-27388 Gyilkos-dűlő 24701-24717 Tihaméri-dűlő 27904-27924 Fertő-dűlő 26801-27171 Tihaméri-dűlő 28001-28022 Téglagyártól K-re 27501-27524 Tihaméri-dűlő 28123-28106 Tihaméri-dűlő 22901-22963 Tihaméri-dűlő 28201-28244 Bemérés előtt elhatárolásra kerül sor, amelynek során a valós jogi állapot és az ebből adódó használat megjelölése a cél. Ennek biztosítása érdekében kéijük a földtulajdonosokat ill. földhasználókat, hogy 1999. február 22-ig a következő műveletet végezzék el. 1./ A tulajdonukban, használatukban vagy kezelésükben lévő földrészletek határának állandó módon - kerítéssel, fallal - meg nem jelölt töréspontjait jelöljék meg pl. festett cövekkel vagy karóval. Kéijük, hogy a tulajdonos nevét és lakcímét is íiják fel a karóra. 2.1 Ha a két szomszédos tulajdonos ill. földhasználó által elhelyezett jel nem azonos, vagy az ingatlan határpontjainak megjelölése nem történt meg, illetve nem egyértelmű a karózás, akkor a természetbeni állapotot fogjuk bemérni. 3./ A mérés alatt többször is rövid időre az 1996. évi LXXVI. törvény 17. paragrafusa értelmében munkavégzés céljából a felmérők bármely ingatlanra - a lakás és a lakás céljára szolgáló helyiségek kivételével - beléphetnek, ott méréseket végezhetnek, földmérési jelet helyezhetnek el, de ennek során ott semmilyen kárt nem okozhatnak. (40783) Eger, Ostorosi u.I3. Tel.:36/411-854 Fax.:36/410-648 HÁZ MESTER AJÁNDÉKCSOKOR Vesta M3T gáztűzhely 43.490,-Ft 37 cm-es színes televíziók 44.990,-Ft-tól Vesta M3A gáztűzhely 46.990,-Ft 51 cm-es színes televíziók 45.490,-Ft-tól Vesta M4T gáztűzhely 48.790,-Ft Minitornyok 59.990,-Ft-tól Vesta M4P gáztűzhely 52.490,-Ft Philips 4 fejes videó 49.990,-Ft Felgrim 406 villanytűzhely+grill 55.590,-Ft Mikrohullámú sütők 23.790,-Ft-tól Felgrim 420 g.tűzhely+grillmotor 60.190,-Ft Kenyérpirítók 4.390,-Ft-tól Felgrim 413 kombinált tűzhely 60.990,-Ft Vasalók 3.590,-Ft-tól Felgrim 424 kombinált tűzhely 72.490,-Ft Olajsütők 8.890,-Ft-tól Páraelszívók 16.290,-Ft-tól Olajradiátorok 11.390,-Ft-tól Whirpool AWG 650 aut.m.gép 77.990,-Ft Elektromos hősugárzók 5.990,-Ft-tól Zanussi 200 1 hűtőszekrény 48.990,-Ft Helkama 170 1 fagy. nélk. hűtő 39.790,-Ft Zanussi 255 1 hűtőszekrény 51.490,-Ft Helkama 170 1** hűtőszekrény 40.390,-Ft Zanussi 260/53 1 kombi hűtősz. 78.790,-Ft Helkama 200 1 fagy.nélk.hűtő 43.290,-Ft Zanussi 230 1 fagyasztószekrény 80.790,-Ft Helkama 200 1** hűtőszekrény 44.190,-Ft Zanussi 280 1 fagyasztóláda 67.290,-Ft Helkama 175 1 fagy.szekrény 56.290,-Ft Hajdú 303,4 keverőt. mosógép 18.690,-Ft Helkama 345/175 kombi hűtő 90.990,-Ft Hajdú 407,42 rm. centrifuga 18.390,-Ft FT 5 vízmelegítő 14.100,-Ft HZ 2504 automata mosógép 59.990,-Ft FT 10 vízmelegítő 18.590,-Ft HZT 613 automata mosógép 75.990,-Ft Z 80 villanybojler 28.290,-Ft HT 401 automata mosógép 66.190,-Ft Z 120 villanybojler 35.390,-Ft GÁZKÉSZÜLÉKEK SZERELŐI ÁRAIBÓL FÉG konvektorok ___________MAFÉG lakásfűtők_____________BERETTA gázkészülékek G F 25 konvektor pp. 29.690,-Ft V4 gázbojler 33.570,-Ft Idra Excl.20 S Hun. 24 kW 94.000,-Ft GF 30 konvektor pp. 33.990,-Ft C 12 lakásfűtő 63.230,-Ft Idra Excl. 20 Hun.kombi 24 kW 126.460,-Ft GF 35 konvektor pp. 33.220,-Ft C 18 lakásfűtő 80.580,-Ft Mynute 20/20 Hun.kombi 24 kW 108.990,-Ft GF 40 konvektor pp. 39.210,-Ft C 24 lakásfűtő 86.530,-Ft Idra Excl. 20 HP44 Hun. 24 kW 141.300,-Ft F 8.50 konvektor pp. 36.080,-Ft C 30 lakásfűtő 111.430,-Ft Idra Excl. 24 Hun.kombi 31 kW 139.540,-Ft SAUNIER DUVAL ÉS SAVIO GÁZKÉSZÜLÉKEK AKCIÓS ÁRON! RETTIG ACÉLLEMEZ ÉS ALURAD PANEL RADIÁTORVÁSÁR 22K 6/ 600 8.570,-Ft 605 5.835,-Ft 22K 6/1200 15.750,-Ft 612 11.465,-Ft 22K 6/2000 25.370, -Ft 620 18.115,-Ft Radiátorok 50.000,- Ft-ot elérő vásárlás esetén további 7 % engedmény! FÜRDŐSZOB A - AKCI Ó 5.090,-Ft Falburkoló csempék 990,-Ft/m2-től 4.779,-Ft Fagyálló padlóburkolók 1.280,-Ft/m2-től 12.890,-Ft-tól Zuhanykabinok 13.990,-Ft-tól Fittingek, MOFÉM szerelvények, csaptelepek; réz-, CPVC-, IDH műanyagcső és PVC lefolyócső-rendszerek 5-15% engedménnyel! FEKETE ÉS HORGANYZOTT VARRATOS ACÉLCSÖVEK Méret Fekete vezeték Fekete szavatolt Horganyzott 1/2" 189,-Ft/m 210,-Ft/m 269,-Ft/m 3/4" 227,-Ft/m 260,-Ft/m 344,-Ft/m r 348,-Ft/m 383,-Ft/m 492,-Ft/m Csövek 10.000,- Ft feletti vásárlása esetén további 5 % engedmény! EPÍ FŐANYAG-KÍNÁLATUNKBÓL: Kisméretű tégla: 24,-Ft/db, PTH B 30 falazóblokk 58,-Ft/db, Pörobrick HB 38/24 142,-Ft/db, BÉFA-, BÉÁSZ nyílászárók, Velux tetőtéri ablakok 5-15% engedménnyel! Farost beltéri ajtók: 6.850,-Ft-tól LB Knauf vakolatok, csemperagasztók, kiegyenlítők, különböző szigetelőanyagok 10% engedménnyel! Viszonteladók és vállalkozók részére további engedmények! Nyitva tartás: Hétfőtől-péntekig: 8.30-17.00 óráig Szombaton: 8.30-13.00 óráig (40620) 4196 mosdókagyló 7064 WC-csésze Lemez fürdőkádak

Next

/
Thumbnails
Contents