Heves Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-06 / 31. szám
1999. február 6., szombat 3. oldal Megyei Körkép Százezrekkel tartozó lakásbérlők Toilvégen Levelező tagozat A jó rab holtig tanul. A speciális, zárt láncú börtönegyetemen természetesen, ahol a bűnügyi képzés alól nincs kivétel. Ráadásul - a kötelező beiskolázási évek számának megfelelően - ki-ki gond nélkül felsőbb osztályba léphet, miután lélekben és testben egyaránt dörzsöltebb, rafináltabb lett. A sajátos életvitelre való felkészítés évszázadok óta a szigorúan bentlakásos módszerre épült, ám eljött a mindenható nagy anyagi tehetősség (NAT) ideje, s napjainkra ebben is változott a világ. Ma a sitt-akadémia levelező tagjai lehetnek az arra érdemesek. Ez azzal az előnnyel jár, hogy a vasfüggönyön túl tanulmányozhatják a zárka-princek által elmondottak valóságtartalmát. Mindjárt életszagúbb a dolog, néha még annál is mélyebbre ható tapasztalatokkal szolgál a kiruccanás. Mint történt ez az egyszeri, jó magaviseletű - igaz, osztály- ismétlésre ítélt - fiatalemberrel, aki a korábban be nem fejezett üzleti témájához nemzetközi közreműködéssel készített éppen mélyinterjút. Formálódó zárthelyi dolgozata miatt azonban puskaporos lett a levegő. Ezt megelőzően - mint feltételezik - azt mondhatta riválisának, hogy ne hátráltassa, mert estére visz- sza kell mennie a szigorú fiúneveidébe. Mire a puskázó csak annyit jegyezhetett meg, hogy: nekem is... Ha ezt vesszük, akkor kettőjük közül már csak az utóbbi lehet levelező tagozatos. És eminens, hiszen szó szerint ismerheti az enyhébb büntetés-végrehajtási szabályok alkalmazására vonatkozó előírásokat. A jó rab holtig tanul... Szilvás István Nagy sikert arattak külföldön Másvilág A pesti eszpresszós gyilkós- ságról mind többet tudni. Már azt is, hogy a „levelező tagozatos” börtönlakó áldozat halálos beteg volt. Lehet, hogy a maffia ir- galmasrendje intézkedett. Teljes feketében küldte a kegyes halálosztót. Eutanázia - Skorpióval... Ez más világ. (b. s.) Füzesabonyban a város képviselő-testülete közmeghallgatásra hívja a lakosságot. Hétfőn 18 órakor a helyszín a Városi Művelődési Központ. Kedden 18 órára a köz dolgai iránt érdeklődőket a telepi részen a Teleki Blanka Általános Iskolába várják. Az ezoterikusok farsangi batyusbáljára ma 18 órától kerül sor Egerben, a Megyei Művelődési Központban. Belépő: süteménnyel, üdítővel, gyümölccsel. Három megye polgári védelmi parancsnokai találkoznak kedden Egerben. Az országos parancsnokság elöljárója a Borsod, Heves és Szabolcs megye pv-hely- zetéről készített múlt évi értékeléshez hallgat meg szóbeli kiegészítést. Hevesen elmarad a Hevesi Fúvós és Majorette Együttes mára meghirdetett farsangi bálja a zenekar tagjainak betegsége miatt. Kompolton a polgármesteri hivatalban hétfőn 10 órakor egyeztető megbeszélést tartanak Kál, Kompolt és Kápolna polgármesterei. A három település vagyonmegosztási pere kedden 13 órától pedig ugyanitt folytatódik. Kiállításra várják az érdeklődőket Egerben február 8- 13. között. A Bródy Sándor Könyvtár a Heves Megyei Diabetes Szövetséggel együtt a rendezője „Az egészséges táplálkozás és a cukorbetegség” című kiállításnak, amely a könyvtárban, a Knézich K. u. 2. szám alatt tekinthető meg. Rejtvényfejtők! A január 30-án közölt rejtvényünk helyes megfejtése: Mi is, csakhogy mi nem kiabálunk. A jó választ beküldők közül Sasvári Árpád Mátraszent- imre, Széchenyi u. 19. és Csombok József Visznek, Köztársaság u. 4. szám alatti lakosok nyertek könyvutalványt. Gratulálunk! (Folytatás az 1. oldalról) Sasvári Árpád elmondta még, hogy a kintlévőségek behajtására az önkormányzat megteszi a szükséges jogi lépéseket, ám sok esetben csekély eredménynyel, hiszen többször is előfordult, hogy a helyszínen járt végrehajtó jelezte: a díjhátralékos bérlőnek nincsenek lefoglalható ingóságai. Többen úgy vélik: a kilakoltatás lehet a végső megoldás, ám az önkormányzatnak nincsenek üres szükséglakásai, így egyelőre a város még nem folyamodott a drasztikus lépéshez, hiszen a nagyobb adósságot felhalmozók java több(Folytatás az 1. oldalról) Az arra tévedő látogatót a dombtetőn kísérteties látvány fogadja: mindenütt szétdobált gumiabroncsok hevernek és az egykori kemence nyílásain keresztül is gumiköpenyeket pillanthat meg. S ugyancsak hatalmas mennyiségű autógumit halmoztak fel az egyik többemeletnyi magas, igen romos állapotban lévő épületben is. A környék lakói úgy tudják, a lefutott autógumik már jó néhány hónapja ott vannak, és félnek, hogy a „fekete hegyek” még nagy gondot okozhatnak. A lakossági aggodalmakkal messzemenően egyetért Józsa Pálné, a hatvani polgármesteri hivatal városüzemeltetési irodájának környezetvédelemmel foglalkozó főelőadója is. Elmondja, hogy a használt gumigyermekes család, márpedig a kicsiket „nem tehették az utcára”. A főeladó ennek ellenére úgy véli, hogy az adósokkal szemben előbb-utóbb „keményebb” lépésekre kényszerül az önkormányzat, hiszen ha ilyen ütemben növekednek a tartozások, akár több család is átlépheti a hihetetlennek tartott egymillió forintos díjhátralékot. A 257 lakás üzemeltetése és karbantartása az elmúlt évben mintegy 35 millióba került. Ebből tekintélyes összeget, 12 milliót vitt el a városi kasszából a Horváth Mihály út elején található tömbházakban az egyedi abroncsokat csakis megfelelő körülmények között lehet raktározni. Az egykori téglagyárban ez nincs kialakítva, tehát nem fogadható el, hogy a több ezer gumi ott maradjon. Megkerestük az egykori téglagyár tulajdonosaként szereplő budapesti székhelyű kft.-t is. Kékesi József ügy vezető igazgatótól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a gumiabroncsokat csak ideiglenesen tárolják a használaton kívül helyezett üzemben.- Az első negyedév során az egész mennyiséget a szombat- helyi vagy a tyukodi megsemmisítőbe szállítjuk - közli az ügyvezető, hozzátéve, hogy a lakosságnak nincs oka az aggodalomra, hiszen a gumihalmaz nem marad ott. Annál is inkább, mivel a terület hasznosításáról már tárgyalnak egy jelentős külföldi befektetővel. A fűtésre való átállás. Ám szükséges volt ezt megtenni, hiszen a társasházakká alakult lakótömbökben a díjhátralékok miatt több esetben is leállították a melegvíz- és a fűtésszolgálta- tást, aminek következtében a rendszeresen fizető lakók is bűnhődni kényszerültek. Az idén karbantartási munkálatokra 7,2 milliót irányoztak elő, de Sasvári Árpád megjegyzi, hogy több önkormányzati lakás is olyan rossz állapotban van, hogy ezeket rövidesen le kell bontani. Ez elsősorban a város- központhoz közeli Erzsébet tér néhány ingatlanára vár. (t. z. m.) tervek szerint egy szerelőcsarnok kialakítását szeretnék megkezdeni. A létrejövő üzem mintegy 80 alkalmazottat foglalkoztatna. A hatvani zöldek vezetője, Mester Zsolt legfőképpen azt tartja aggasztónak, hogy a sok ezer gumit tároló telephelyet nem őrzi senki, így bárki akadálytalanul bejuthat oda. Beláthatatlan következményekkel járna, ha valamilyen oknál fogva meggyúlnának a gumiköpenyek, hiszen az égés során felszabaduló mérges gázok az egész városnegyedet veszélyeztetnék - jegyzi meg a környezetvédő, hozzáfűzve, hogy ebben az esetben evakuálni kellene Hatvan északi részét. Ezért végső megnyugvásról csak a gumihegyek elszállítása után beszélhetünk. Tompa Z. Mihály GYÖNGYÖS - A napokban érkezett vissza Prágából és Haliéból az a delegáció, amely teljesítette azt a küldetését, hogy megismertesse a várost, a Mátrát, illetve a Mátraalját az ottani szakemberekkel és az érdeklődőkkel. Mindez tegnap hangzott el a Mátra Szállóban tartott sajtótájékoztatón. Mák Zoltán, a hotel igazgatója kiemelte: új módszerekkel mutatták be a térséget, ezúttal a mátraaljai borúira alapozva. Óriási érdeklődés kísérte a gyöngyösiek prezentációját, ami annak is köszönhető, hogy látványos, a mátrai tájra jellemző szokásokat is felelevenítettek. Mák Zoltán elmondta továbbá, hogy külföldön nem igazán ismert még Gyöngyös és környéke, hiszen többen is kérdezték, hol található ez a gyönyörű vidék. A mátrai borok azonban nagyon ízlettek a vendéglátóknak, és elnyerték tetszésüket az itt készült kerámiák, a virágkompozíciók és a mátraaljai folklór. A látogatás után bíznak abban, még inkább megélénkül a gyöngyösi és a mátrai turizmus. Brúgós Gyula kiállítása. Tegnap az Ifjúsági Ház galériájában új tárlat nyílt. A Nagykárolyban született alkotó 1988-ban telepedett át Magyarországra. Rendezőgrafikusként, tanárként és alkotóként egyaránt gyarapította a képzőművészeti értékeket. Mostani kiállítása az Észak-magyarországi Regionális Idegenforgalmi Bizottság támogatásával jött létre, fotó: pilisy Lemeztelenített holttest A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz ismeretlen tettes(ek) után, mert január 30-án Deb- recén-Józsa Szentgyörgyi- erdejében egy lemeztelenített férfi holttestet találtak, aki feltételezhetően bűncselekmény áldozata lett. A fiatalember 20-25 év körüli, fehér bőrű, magas, vékony testalkatú. Bal kezének középső ujján lencse nagyságú szemölcs található. Kérik a lakosságot, aki a grafikai rajz alapján felismerni véli az áldozatot, hívja a 107-es, illetve az 52/418-300-as telefonszámot. Az áldozat feltételezett vonásai, arca ugyanis nagymértékben roncsolódott Gumihegyek a kísértetgyárban Ha meggyullad, az egész városrészt ki kell üríteni Megyei közgyűlés: helyi drámák napja (Folytatás az 1. oldalról) A Pedagógus Szakszervezet tiltakozásában 13 százalékos bér- fejlesztést kért a közoktatás adminisztratív és technikai közalkalmazottai számára. A forráshiány miatt március végétől a Gárdonyi Géza Színháznál tízfős, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál pedig 22 fős közalkalmazotti létszám- csökkentést határoztak el. „A színház lehet, hogy nem alapfeladat. Színházat, de gyereket se kell csinálni. A színház mégis eszméket, morális értékeket terjeszt” - kért szót Beke Sándor színidirektor a támogatások szűkössége, a létszámleépítés és a rekonstrukció okozta költözködés nehézségei kapcsán. Az érzelemtől átfűtött és az ígéreteket számon kérő szavakra dr. Vass Géza főjegyző megnyugtatásul Pilinszky-idé- zettel, illetve a jegyzőkönyvvezetést említve felelt. A képviselők nem adták áldásukat a színház céltartalékból történő plusz négymillió forintos meg- támogatására. Sós Tamás elnök a szűkös lehetőségek költségvetésének nevezte a következő ülésen véglegesítendő tervezetet. A rendszerből milliárdok hiányoznak - utalt az intézményvezetők teljesítményére. Apadó és elöregedő népesség - jellemezte tájékoztatójában a megye aktuális népegészségügyi helyzetét dr. Gombkötő György megyei tiszti főorvos.- Az Országos Onkológiai Intézet keretein belül magasabb szintre helyezik a tumormarker- vizsgálatokat az egri kórház gyermekosztályán történt megbetegedések kivizsgálásánál, amelybe a svéd Karolinska Egyetem is bekapcsolódik - számolt be róla dr. Ertsey Csaba. Az orvos-igazgató elmondta: a vizsgálatban résztvevők körébe nemcsak a közvetlenül érintettek, hanem azok is bekerülnek, akik veszélyeztetettnek érzik magukat. Egyúttal meggyorsítják a citogenetikai vizsgálatokat is. A gyermekosztály átköltöztetéséhez szükséges kivitelezés február 15-ére befejeződik. Az ezután induló átköltözés 9 osztályt érint, ennek mintegy 6,5 millió forintos költségét a megye megelőlegezi. A megyei ÄNTSZ az új helyen három hónapra adta meg az ideiglenes működési engedélyt, havi hosszabbításokkal. Szeretnék, ha az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) ezalatt döntene arról, mi legyen a kiürített épület sorsa. Halász Károly fideszes alelnök vetítéssel egybekötött előadásban szemléltette a ’87 óta tartó ügy állomásait. Felvetette a kórházvezetés felelősségét, és lemondásra szólította föl az igazgatót. Ertsey visszautasította a vezetést ért vádakat, és közölte: a felelőtlen kijelentések, a hisztériakeltés miatt megrendült a bizalom a kórházban. A tavalyi év végén 970- nel kevesebb beteget kezeltek, mint a ’97-es megelőző időszakban, ami sokmillió forintos bevételi hiányt jelent. A 79-cel csökkenő ágyszám pedig további havi 13 millió forint mínuszt okoz. *- Pályázatot írunk ki a kórházfőigazgatói posztra - mondta Sós Tamás az ülést követő sajtótájékoztatón. Az elnök kifejtette: a költözésről szóló határozat után a minőségi követelmények szerint közép- és hosszú távon is rendezni akarják a kórház helyzetét. így 2000-ben címzett támogatást kérnek egy több milliárd forintos rekonstrukcióra. A gyermekorvosi ügyelet pedig hamarosan a Kossuth utcai helyszínre költözik át. Kiderült az is: a megye eltekint az apci családi otthon megvásárlásától. (kj) Á HEVES «"HÍRLAP VASÁRNAPI ÜGYELETE: Újságíró: Jónás Ági Telefon-(36)413-644 Fax-(36)412-333 TKAFFBPAXVJSZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület, 3-25. sz. főút. Hatvan belterület, 3-30. sz. főút. 14.00- 22.00 - Heves belterület, 3-31. sz. főút. 7-én: 06.00-14.00 - Eger belterület, 3. sz. főút, Hatvan belterület, 3-21. sz. főút. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belterület. 3-24. sz. főút.