Heves Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-05 / 30. szám

1999. február 5., péntek 3. oldal Megyei Körkép Ahogy ott ejtik Lehet, hogy visszatérnek a képernyőre a Telesport ifjú titánjai - olvasom a minap. Vélhetően velük tart Bebetu, Romariu és Ronaldu is. Bizonyára az Akadémia hetvenes években elfogadott névátírási ajánlásának meg­felelően. Ebben az esetben találkozhatunk még Raccal, Ecaterina Saboval, sőt La- dislau Bolonivel is. (-Ó) * A közalkalmazottak félárú utazásra jogosító igazolvá­nyát március 31-ig érvénye­sítik. Ennek díja 300 forint, míg az új dokumentum 350 forintba kerül. Április 1 -je után késedelmi díjat számol fel a MÁV miskolci igazga­tósága. Bővebb információt a 46/358-401 -es telefon­számon lehet kérni. Ma reggel a Duna Televízió Virradóra című műsorában szó lesz a kis iskolák jövőjé­ről, s a nézők ízelítőt láthat­nak egy csángó bálról is. A készítők emellett beszámol­nak a nagyváradi Petőfi- szavalóverseny előkészüle­teiről, valamint egy Erdély­ben tartott rádiós és tévés tanfolyamról is. A Vám- és Pénzügyőrség díjtalanul hívható, úgyneve­zett „zöld szám” üzemelte­tését kezdte meg Miskolcon és Egerben. A Heves me­gyeiek a 05-80/200-881-es számon tehetik meg közér­dekű bejelentéseiket, javas­lataikat és panaszaikat. Az Egri Kolping Család Katolikus Legényegylete farsangi bált rendez 6-án, szombaton 19 órától a Me­gyei Művelődési Központ dísztermében. A gyerekek előadását követően fellép a Szent Cecília vegyes kar, majd jelmezes felvonulás következik. Az ellátásról a vendégeknek maguknak kell gondoskodniuk. Az egri Vitkovics-ház Ké­pes György Vizuális Köz­pontjának kézművesműhe­lye várja a felnőttek önkép­zőkörére jelentkezőket. A résztvevők 6-án, szombaton 10 és 16 óra, valamint 7-én, vasárnap 10 és 14 óra között a kosárfonás fortélyait sajá­títhatják el. TRAFFIPAX­VEZÉNYLÉS 06.00- 14.00 - Eger belterület. Hatvan belterület. 14.00- 22.00 - Gyöngyös belte­rület. „Néprablás ez, amit velünk, termelőkkel csinálnak” Sorszámot osztottak a tökmagosok (Folytatás az 1. oldalról)- Huszonötezer forintért veszik át mázsánként a tökmagot. Én Tófalun kötöttem szerződést 40 ezerért. De a felvásárlónak 30- ért se kell. Csak hiteget, hogy talán később... Itt legalább megkapni a 25 ezret.-Ha tart a pénzük, mire sorra kerülünk - szól közbe, nem éppen biztatóan az előbbi, tenki férfi.- Ki védi meg a termelőket?- kérdi, választ se várva az egerszóláti Török Miklós. ­Tudja, hogy mennyi munka van ezzel a maggal? Tavasztól őszig? Aztán kap egy kis ned­vességet, megpenészedik, és nem veszik át. Igaz, lehet, hogy egyébként sem. Néprablás ez, amit velünk, termelőkkel csi­nálnak. Munka, üzemanyag, az­tán semmi. A sor legelején Szucsik Ré­temé áll. Nem véletlen. Ő a ka­posvári felvásárló, a DMW és Biotrade Kft. megbízottja. Míg kollégái bontogatják a zsáko­kat, gusztálgatják, fitymálják az árut, végül jó esetben, mond­hatni, kegyként, a mázsáiéra emelik, addig az asszony admi­nisztrál. írja a számlatömbbe a szerencsések nevét - akik meg­szabadulhattak végre termé­nyüktől -, s az összeget, amit nyomban, a helyszínen, kézből fizet.- De csak míg tart a pénz - bök a derekára kötött övtáskára Szucsikné.- Es mennyire elég?- Százhúsz mázsára - hajtja le a fejét, mintha neki kéne emiatt szégyenkeznie. (négyessy) „Packázik velem a hivatal” (Folytatás az 1. oldalról)-En komolyan gondolom a ki­tartást. Az útgyalutól az építő­ipari gépeken keresztül a pót­kocsis teherautókig valamennyi a helyén marad, gondoskodom az éjszakai őrzésükről. A vállalkozó - amikor szem­besítem a nyilvánvalóval, hogy a városházán bizonyára tudnak újabb akciójáról - a következő megjegyzést tette:- Nem kerestek, nem ajánlot­tak kompromisszumot. Csupán annyi történt, hogy a városi fő­építész kikérte a véleményemet annak a területnek a rendezési tervmódosítása kapcsán, ahol az ipartelepem található. Ä polgármesteri hivatalban egyébként dr. Zelei József jegyző hallott valamiféle előké­születről, de a tiltakozás konk­rét formáját most ismerte meg. Az ügyben újat nem kívánt mondani:- Az önkormányzatnak érvé­nyes megállapodása van a vál­lalkozóval az elkerülő út 1999. július 1-jei megépítésére. A Szabó-Füzes Szállítás egyik megoldatlan problémája ugyanis a cég járműparkjának közlekedése. A megoldás egy szervizút kialakítása lenne, amit az önkormányzat - az általa nyújtott támogatások révén - szerződésben vár el a vállalko­zás tulajdonosától.-Kötelezettségen felül vál­laltam 5 millió értékű munkát az elkerülő út kivitelezésében, s már 15 millió forintot teljesítet­tem. Ez azonban nem elég az önkormányzatnak, további 25 milliós költséget akar rám ter­helni - halljuk a panaszt. Vajon elvonulnak-e idő előtt a polgármesteri hivatal és kör­nyéke elől a demonstrálok? Szabó János egyik ajánlata az egyezségre:-Ha a város mentesítene jó évtizedig az évi 800-900 ezer forintos iparűzési adóm megfi­zetése alól. akkor saját magam is meg tudnám építeni a szervizutat. Majd meglátjuk. A tiltakozó járműarzenált bi­zonyosan. (budavári) Több rendelet, több szabálysértő EGER - Egyre több olyan ren­deletet alkot a közgyűlés, ame­lyek szabálysértési tényálláso­kat tartalmaznak. Ennek is kö­szönhető, hogy évről évre emelkedik a feljelentések száma, mind gyakrabban fordul elő, hogy a polgárok összeütkö­zésbe kerülnek valamelyik elő­írással - jelentette ki tegnap délelőtt a megyeszékhely jegy­zője, dr. Estefán Géza a Város­háza által szervezett szokásos havi sajtóreggelin. A Senator- házban tartott kötetlen beszél­getés során egyebek mellett ki­derült, hogy Egerben kiemelke­dően magas a tulajdon elleni szabálysértések száma; ez alatt lopásokat és szándékos rongá­lásokat kell érteni ötezer forint értékhatárig, afelett ugyanis már bírósági hatáskörbe tartoz­nak az ilyesféle ügyek. A köz­terület-felügyelet munkatársai ugyancsak egyre sűrűbben kényszerülnek intézkedésre, de ennek is a szabályok szaporo­dása az egyik oka. A jegyző szavai szerint az önkormányzatnak sok kényel­metlen teendőt kell vállalnia az emberek közötti együttélés biz­tosításához. Mindazonáltal ezt a tevékenységet a város szol­gáltatásnak tekinti, nem célnak, hanem csupán eszköznek. Dr. Nagy Imre polgármester ezt az­zal egészítette ki, hogy a sza­bálysértések lefülelésére szol­gáló kamerás figyelőrendszer kiépítése nem szerepel a me­gyeszékhely idei költségveté­sében, viszont ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lehet lépéseket tenni a helyzet javí­tása érdekében. A terv az, hogy a jövőben „összedolgoznak” az egri rendőrök, a polgárőrök és a közterület-felügyelők. Sajtóreggeli. Még nem figyelnek kamerával. FOTÓ: GÁL Gábor Tollvégen Miért pont Pelikán? Amikor néhány nappal ezelőtt Simicska Lajos (BOSS), az ÁPEH elnöke kijelentette: ő a maga részéről teljes mértékben megbízik a „homályos ügyekkel” összefüggésbe hozott Pelikán László adófőrendőrrel, cseppet sem csodálkoztam. Pont ő ne bízna meg benne? Azóta viszont az APEH elnöke beszélt a miniszterelnökkel, és most már nem bízik meg benne. Ez tiszta sor. Az előzmények: Pelikán kapcsolatot tartott fenn a 85 millió forintos áfa-csalással gyanúsított Nagy Józseffel, továbbá egyike volt azoknak, akik csempészett aranyat vásároltak a rendőrség Teve utcai székházában. Néhány napja pedig az is kiderült, hogy a felesége, mint a Realbank könyvvizsgálója, hamis mérleget készített. Azelőtt időzített és rosszindulatú támadásoknak tartották ezeket a vádakat, a hét végén viszont a legnagyobb parlamenti frakció felment a hegyre, és lám, kiderült, hogy a mátrai levegő szabaddá tesz: felülről tekintettek le a dolgos hétköznapjait élő országra, és megtapasztalhattuk, hogy néha a politika is lehet elegáns. (Ez nálunk azt jelenti, hogy kevéssé idióta.) A legnagyobb kormánypárt képviselői ugyanis kijelentették, nem volna szerencsés, ha ez az ember az adórendőrség élén ma­radna. Úgy van az, hogy a nagypolitika holdudvarában folyó disz- nóságok miatt mindig a kisebbeknek ég a pofájuk, ami nem je­lent feltétlenül ártatlanságot, de azt mégis, hogy a nagyon zűrös központi ügyekről tényleg nem tehetnek. Ez lehet a tisztaság jele, de az is, hogy egyszerűen nem voltak a közelben. Hanem, hogy miért pont Pelikán? Övé a legnagyobb bűn, övé a legnagyobb homály? Vagy jobbnak látszott egy gyalogáldozat? Hogy valójában pontosan mi történt, nem tudni. A fiúk lejöt­tek a hegyről, és elmerültek a dolgos hétköznapokban. Pedig a Mátra gyönyörű: a friss és tiszta hó ott csillog a fákon, ami tel­jességgel érthető, hiszen tél van. Mindez világos. De miért pont Pelikán? (havas) Farsangi mulatság a Forrásban EGER - A Forrás Gyermek­szabadidőközpontban holnap 15 órától farsangi mulatságra várják az érdeklődőket. Ä gyerekek a játszóházban kalapokat, álarcokat, szem­üvegeket és jelmezeket fabri­kálhatnak. míg a hozzáértők arcfestéssel is készíthetnek maszkokat. Mindehhez a szervezők várják az anyukák és nagymamák segítségét is, akik otthonról hozott egy­szerű ruhadarabokkal járul­hatnak hozzá a fantáziadús jelmezek készítéséhez. A játszóház után fánk­parti, majd a felvonulás kö­vetkezik, amelyen már részt vesz a McDonald’ s Rony bo­hóca is. Este 6 órakor a Gajdos együttes ingyenes táncházába várják az apróságokat, ahol Balogh Agnes tanítja a lépé­seket, majd 19 órától a felnőt­tek szórakozhatnak Ágoston László vezetésével. Találkoztak a versbarátok GYÖNGYÖS - Tegnap dél­után a vártnál jóval többen je­lentek meg a Kolping Okta­tási és Kulturális Központ nagytermében, ahol a versba­rátok találkozójára került sor. Ezúttal nemcsak a város irodalomkedvelői léptek a közönség elé, hanem érkeztek diákok Vámosgyörkről és Hatvanból is. A tanulókon kí­vül a felnőttek is elmondták, sőt voltak olyanok, akik el­énekelték kedvenc poétájuk költeményét. A programot a Pátzay Já­nos Zeneiskola növendékei színesítették zongorajátékuk­kal, miközben a szervezők meleg teával kedveskedtek a hallgatóságnak. A szereplők az emléklapok mellé egy-egy könyvet is kap­tak jutalmul, amelyet a Pallas Könyvesbolt ajánlott fel ré­szükre. F. A. Forró nyomon fogták el az autótolvajt Hajnali hajsza a havas hegyeken MÁTRAALJA - Február 4- én. a hajnali órákban történt az a bűncselekmény, amely­nek részleteiről Bálint Sándor r. őrnagy tájékoztatott. A Gyöngyösön szolgálat­ban levő rendőrök figyeltek fel arra, hogy egy Lada 1500- as személyautó nagy sebes­séggel hirtelen a Mátra irá­nyába kanyarodott. A zsaruk a gépkocsi után indultak, amit észrevett a Lada vezetője is. A közrendvédelmisek bekap­csolták a megkülönböztető jelzéseiket, így akarták a me­nekülőt megállásra kényszerí­teni, ám az tovább száguldott a hegyek irányába. Közben a rendőrök segít­séget kértek a kapitányságról, s nemsokára már két autóval üldözték. A hajsza Sástó fö­lött ért véget, mert kifogyott a Lada üzemanyaga. A tolvaj kiugrott a kocsiból, és eltűnt az erdőben. A járőrök a hóban hátrahagyott nyomokon ha­ladtak, s körülbelül három ki­lométerre az autótól elfogták H. J. L. egri lakost. Kiderült, hogy ellene több rendőrkapi­tányságon is folyik büntetőel­járás hasonló bűncselekmé­nyek gyanúja miatt. Bálint őrnagy elmondta: mostani elfogásakor megálla­pították, hogy a Ladát épp az­nap „kötötte” el a Dobó útról. A Gyöngyösi Rendőrkapi­tányság H. J. L. bűnügyi őri­zetbevétele mellett lopás bűn­tett alapos gyanúja miatt foly­tat vizsgálatot. (—ila) A konzervgyár megvételén bukott el a Sámson? Tizenegy vádlottat hallgatnak ki EGER - Várhatóan ma fejezi be a tizenegy vádlott kihallga­tását a Heves Megyei Bíróság büntetőtanácsa a február 5-én újrakezdett - immár harmadik alkalommal megismételt - Sámson-perben. Az ügy első­rendű vádlottja B. András nagyrédei vállalkozó, öt és tár­sait többek között különösen nagy értékre elkövetett csalás­sal, felbuj fással és más bűncse­lekményekkel vádolják. A tegnapi napon az OTP ál­tal a nagyrédei Sámson Kft.- nek nyújtott hitelek kerültek „előtérbe”. Pontosabban a köl­csönszerződések 1991. február 12-én történt egyoldalú fel­mondása. A kilencedrendű vád­lott, V. Olga vallomásában kije­lentette: ellentétben a vádható­ság állításával, B. András nagy­rédei vállalkozó őt semmilyen formában nem bujtotta fel bűn- cselekmény elkövetésére. Mint az OTP Komárom megyei igazgatóságának osztályveze­tője, a hitelek kihelyezésének előkészítéséért volt felelős. Az egykori pénzintézeti kö­zépvezető vallomása több olyan visszásságra is rámuta­tott, amelyek a '80-as, ’90-es évek fordulóját jellemezték. Ki­derült egyebek között, hogy noha már 1990 szeptemberében létezett az a rendelet, amely szerint cenzúrabizottságnak kell a hitelkihelyezéseket elbí­rálnia, a tatabányai fióknál ezt a rendszeri csak hónapokkal később vezették be. A vádlott a Sámson Kft. hitelkérelmeinél meggyőződött arról, hogy a cég a megjelölt célra fektette be a pénzt. A kft.-t működőnek és komolynak találta, vele ügyfél­ként a megyei igazgatóság ve­zetőjének közvetítésével került kapcsolatba. A tanácsvezető bíró kérdé­sére V. Olga kijelentette: nem tudja miért, de az irodavezető tőle fénymásolatot kért a Sám- son-anyagokról ’91. január első felében. Rá egy hétre kapták az országos revíziót, majd hama­rosan fel is mondták a nagyré­dei cég hiteleit. Ezek a történé­sek a kilencedrendű vádlott szerint egyenes párhuzamban vannak a Szegedi Konzervgyár megvásárlásával, de időben mindenképpen egybeestek. (sike) A T HÍRLAP ;* uuaircits.»um«ns.Komm«. ÜGYELETE: Újságíró: Budavári Sándor Telefon - (36)413-644 Fax-(36)413-145 * Hirdetésfelvevő: Petruczné Kovács Ágnes Telefon-(36)410-880 Fax-(36)412-333 * Terjesztő: Hancsák Orsolya Telefon-(36)412-646 i

Next

/
Thumbnails
Contents