Heves Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-27 / 49. szám
1999. február 27., szombat SporTTűkóR 15. oldal Kézilabda NB l./B - Itt nem lehet gond a pályák talajával Gyöngyösi rajt Fehérgyarmaton, Topker-nyitány Jászberényben Szerencsére a kézilabda - legalábbis NB I./B-s szinten - teremsportág. A pályákon álló víz (lásd: labdarúgás), vagy a sátortető beszakadása (lásd: vízilabda) miatt nem kell fordulót elhalasztani, kezdődhet a tavaszi idény, ami mindkét második vonalbeli együttesünk számára idegenbeli pályára lépést jelent. „Négypontos” mérkőzés vár a főiskolásokra A férfiaknál a Gyöngyösi Főiskola csapata ma 17 órai kezdettel Fehérgyarmaton kezdi az idei szezont, amit megelőz egy 230 km-es utazás, polgári ebéddel megszakítva a fárasztó buszozást. A találkozó előtt Bodó Attila, a klub ügyvezető elnöke azt tartotta a legfontosabbnak elmondani, hogy nincsenek sérültek a csapatban. Laurencz László edző már számíthat az időközben felépült Mészárosra is, aki nagy segítséget nyújthat abban, hogy a gyarmatiak otthonából emelt fővel távozzanak a gyöngyösiek. A döntetlen már jó eredménynek számítana, hiszen népes szurkoló- táborral a hátuk mögött a nyírségiek hazai környezetben mindenkire veszélyesek. Ősszel egy góllal győztek a főiskolások, ami a folytatáshoz jó alapot biztosított, és hozzájárult ahhoz, hogy a 6. helyen zárja az őszt az együttes. A Fehérgyarmat ugyan a 9. helyen áll, de mindössze 1 pont a különbség a két csapat között, ezért minden pont dupla jelentőséggel bír. A rajt előtt egy héttel Gyöngyösön tartott főpróbán - az 1. Téli teremtorna keretéA gyöngyösi Richterék (kezében a labda) kemény küzdelemre számíthatnak fotó: pilisy elemér ben - az elvárásoktól gyengébben (3. hely) zártak a mát- raaljiak, de az előadás ettől függetlenül még lehet sikeres. Csökkentek az esélyek a füzesabonyiaknál A Topker-Füzesabonyi SC női csapata is idegenben rajtol, méghozzá ma délelőtt (11.30 óra) a jászberényieknél, akik az őszi nyitányon - szoros meccsen - egy góllal győztek Füzesabonyban. Míg azonban a herényi főiskolások a télen két egykori NB /.-es játékossal is erősítettek, az FSC-nél erre nem volt mód, viszont gyermeke megszületése után Atkán Anita visszatért, és Fe- rencz Kinga és fontolgatja, hogy újra csatasorba áll. A keretben még annyi változás történt, hogy az abonyi kézilabdáért sokat tett Kovács Ildikó lakóhelyére, Hevesre igazolt. Mindettől függetlenül nincs könnyű helyzetben az Atkári Lajos által irányított együttes, hiszen mindössze 3 pont áll a gárda neve mellett a tabellán, és - mint arról lapunk is beszámolt - anyagiak tekintetében sem mondható derűsnek a helyzet. A felkészülést jelentősen befolyásolta, hogy a rossz időjárás miatt előkészületi mérkőzésekre nem tudott elutazni a gárda - igaz, erre fedezet sem lett volna -, a környékbeli csapatokkal pedig azért nem lehetett játszani, mert azok később kezdték az alapozást. Egy héttel ezelőtt Füzesabonyban tornát is rendeztek, ám a Hajdúnánás az útviszonyokra hivatkozva nem jelent meg, így a Topker keretét két részre osztotta Atkári edző, és az Eszterházy TK csapatával játszott egy-egy mérkőzést. A találkozókat az ETK nyerte, a főpróba tehát a füzesabonyiaknak sem sikerült. Talán majd a premier. Labdarúgás - Hasznos információk a pénteki egri szezonnyitón A körzetieknek még van két hét a rajtig Az Eger körzeti labdarúgócsapatok részére tartottak tegnap szezonnyitó értekezletet a megyeszékhelyen, a tanácskozáson megjelent Várkonyi Ferenc, a Helasz főtitkára is. Kovács Attila bízik a FIFA következetességében Sportműsor SZOMBAT Teke: Szuperliga-mérkőzés, Bélapátfalvi Építők - Pápa, Bélapátfalva, 10. Természetjárás: A HMTSZ emléktúrája Kápolnára. Találkozó: Eger, Bartók Béla tér 4. (Szent-Györgyi A. isk.), 7.50. Tollaslabda: OB I.-es osztályozó mérkőzés, Gyöngyösoro- szi SK - BEAC, Gyöngyös, Felsővárosi Iskola, 14.30. Kosárlabda: NB II.-es férfi mérkőzés, Egri TK - Kazincbarcika, Eger, Leányka út, 15. Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: FC Éger-Tengely Közmű - Poroszló, Eger, érsekkerti salakos pálya, 11, Heves - Egerszalók, 11, Besenyő- telek - Pétervására, Szihalom, 14, Selyp - Gyöngyöshalász, Erőműi pálya, 10.30, Felsőtár- kány - Novaj, Eger, érsekkerti salakos pálya, 15,.Recsk - Istenmezeje, 11, Mátratherm - Verpelét (Recsk), 15. Hevesve- zekény - Kisköre, 14. Teremlabdarúgás: A Helasz utánpótlástomájának szuperdöntője, Eger, körcsarnok, 9. Foci-farsang, Kisköre, 10. A Márton Bau Kft. bajnoksága, Eger, 6-os iskola, 11.30. VASÁRNAP Természetjárás: A Bükki VM SE 17 km-es nyílt túrája a Kohász Kéktúra teljesítői részére. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 6.50. Labdarúgás: Előkészületi mérkőzés: Besenyőtelek Gyöngyöshalász, Szihalom, 11. Teremlabdarúgás: Bajnokok Tornája, Gyöngyös, Kócsag úti csarnok, 14. A Márton Bau Kft. bajnoksága, Eger, 12-es iskola, 13. 4. Czenki Gyula-emlék- toma, Eger, Pásztorvölgy, 8.30. Czenki Gyula emlékére Az egri pásztorvölgyi csarnokban 4. alkalommal rendeznek terem-labdarúgótornát Czenki Gyula emlékére. A fiatalon elhunyt andor- naktályai sportember emlékének adózva vasárnap (8.30 ó) 6 csapat (Andornak- tálya felnőtt és ifi, Bükkszék, Tekila, Agria Volán, Tinett Söröző) játszik egymással. Ma este Domoszlón: Közgyűlés és sportbál A Domoszlói Sportkör ma este 18 órai kezdettel tartja évi rendes közgyűlését a helyi Aranyszőlő étteremben. Az összejövetelt követően 20 órától sportbálra kerül sor, ahol vacsora, zene, tánc és tombolahúzás is várja a szórakozni vágyó közönséget. Részvételi díj személyenként 500 forint. Csomós Béla, az Eger Városi Körzeti Labdarúgó Szövetség titkára először az őszi szezon történéseiről adott átfogó ösz- szegzést, melynek keretében bejelentette, hogy a pályaválasztói jog felcserélésével március 6-án 14 órakor az érsekkerti salakos pályán rendezik meg az ősszel elmaradt Eger- bocs - Unió Eger FC körzeti 1. osztályú felnőttmérkőzést. Csomós Béla felhívta a csapatvezetők figyelmét, hogy fordítsanak fokozott gondot a pályák előkészítésére, hogy az /. osztályban március 13-14-én el tudják kezdeni a tavaszi szezont. A klubok megkapják a működésüket segítő eszközöket, ugyanakkor kérik, hogy főleg a jegyzőkönyvek pontos kitöltésére fordítsanak az eddigitől nagyobb gondot. Az Eger körzetben is „tiszta lappal” indulnak a játékosok, mivel az A/LSZ-versenykiírás félreérthe- tősége miatt itt is törölték az őszről áthozott sárga lapos figyelmeztetéseket. Várkonyi Ferenc hozzászólásában kiemelte, hogy szeretnék, ha minél több településen működne labdarúgócsapat. A nyáron várható egy újabb szervezeti forma kialakítása a Gyöngyös körzet zsúfoltsága és a nagy távolságok miatt. Az MLSZ-tő\ visszakapott játékengedélyi díjak az utánpótlás-alapítvány tőkéjét növelik, így annak kamatára néhány hónap múlva már pályázhatnak majd a klubok - mondta a főtitkár. Számos vélemény is elhangzott az egyesületi vezetők részéről, amire többnyire megnyugtató választ tudott adni Csomós Béla. Bízom a FIFA következetességében, és az a véleményem, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség vizsgálata után sajnos fel fogja függeszteni az MLSZ tevékenységét - jelentette ki Kovács Attila pénteken a TV3 Nap-kelte című műsorában. A Nemzetközi, illetve az Európai Labdarúgó Szövetség közös vizsgálata „eredményét” a március 11-én és 12-én Zürichben sorra kerülő végrehajtó bizottsági ülésen hirdetik ki. A felfüggesztett MLSZ-el- nök szerint lehet a döntés az, hogy ami történik, az magyar belügy, de ő bízik a FIFA következetességében, ezért várakozása szerint a nemzetközi szövetség felfüggeszti majd az MLSZ tevékenységét. 13:13 és 12:9 Amennyire természetesek a címben szereplő számok egy sportoldalon, annyira lehet meglepő a mostani megvilágításban, hiszen az eredmények, amelyekhez a számok kötődnek, messze nem a sportpályákon - ámbár feltétlen a játékterekhez kapcsolódóan - születtek. A közvélemény jól tudja, hogy az elmúlt héten két olyan szavazásra került sor, amelynek a háttere részben hónapok, másik esetben hetek óta ismert, és kavarja az indulatokat, két táborra szakítva a tömegeket. Nem először fordult elő, hogy az egri fedett uszoda építése kérdésében 13:13 arányú eredmény született a képviselők szavazatai nyomán, ami most már egyre inkább kétségbeejtő, de lehet nevetséges is. A megyeszékhely a patthelyzettel ismétlődően teremt alkalmat arra, hogy felfigyeljen rá egy ország, miközben nagyon jól tudja e haza népe: ez politikai kérdés. Mivel csökkent a város lakossága, kevesebb lett a képviselők száma. A jelenlegi 26 fő kettővel osztható, pontosan felezhető, így marad a döntetlen. Lehet, hogy balszerencsés is Eger város ilyen tekintetben, mert ha 27 képviselő lenne, vagy esetleg 25, akkor már valamerre dőlt volna az uszoda ügye. Most viszont a mindenkori szavazás napjára az utazók hazaérnek, a betegek (legalább átmenetileg) meggyógyulnak, fokozásul még azt is elmondhatnánk, hogy a „halottak” feltámadnak. Itt mindenki megvetette a lábát, megfeszítette derekát, s egyelőre nincs az az észérv a vitában, ami kimozdítaná az ügyet a holtpontról. Közben telik az idő, a labda ott száradhat és ráncosodhat a polgármester asztalán, mert egyre távolibbnak tűnik az idő, amikor vízbe dobható. A másik szavazási eredmény az MLSZ, valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium összetűzése kapcsán a parlamenti Ifjúsági és Sportbizottság ülésén született. A bizottság hetek óta azt mérlegelte, hogy az ISM felügyeleti vizsgálata mennyire volt jogszerű a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke és elnöksége működésbeli felfüggesztésében. Kormányzati többség révén nem is születhetett más döntés, mint 12:9, a politikai arányok jól tükröződnek a számokban, akkor pedig jogszerű volt a vizsgálat. Azt a kérdést viszont már „lenyelte” a bizottság, hogy a felfüggesztés jogos volt-e. Úgy gondolták, hogy jobb a békesség, ne harapdossuk egymást az Országházban, majd jön a FIFA és az UEFA, a világ- és európai szövetség majd felvállalja ennek a kínos ügynek a terhét, sőt az is valószínűnek látszik: az idő folyamatosan mindent megold. Az egri uszoda ügyében most egy népszavazás gondolata vetődött fel, ami csak részben új keletű ötlet. Korábban ezt végiggondolta dr. Ringelhann György volt polgármester is, de elvetette, mert hosszadalmasnak és költségesnek tartotta a procedúrát. Akkor (október végén) egyébként dr. Nagy Imre jelenlegi polgármester azt tartotta, hogy október 18-án volt egy szavazás, az mindent eldöntött. Az idők múltával most már ö is úgy gondolkozik, hogy szavazzon még egyszer a nép? Összehasonlítva, MLSZ-ügyben volt egy sajátos népszavazás, hiszen az országos sportnapilap közölt egy végeredményt. Az olvasók 863:86(1) arányban vetették el azt, amit a sportbizottság 12:9 arányban elfogadott, vagyis tízszer annyian adtak igazat Kovács Attilának, szemben Deutsch Tamással. Az esetleges egri népszavazás végeredménye nagyon is kérdéses. Ugyanis a nép hallgathat a szívére, az eszére, de az sem kizárt, hogy elkezd politizálni. Abban az esetben pedig a tömeg is „pattolhat”, hiszen tízezres szavazatoknál néhány száz nem tekinthető különbségnek. Ha egyáltalán veszi a fáradságot az urnákhoz. (fesztbaum) Tavaszi rajt a PNB-ben Szombaton 14 órakor a Vasas Danubius Hotels - Nyírség- Spartacus FC találkozóval megkezdődik a labdarúgó Professzionális Nemzeti Bajnokság tavaszi idénye. Az első fordulóban rögtön egy rangadót is játszanak: az őszi idény után harmadik Diósgyőri FC a tabellán egy hellyel mögötte álló Dunaferr SE csapatát látja vendégül. Szapor Gábor, a diósgyőriek vezetőedzője a pénteken délben tartott sajtótájékoztatón elmondta: nagy iramú, színvonalas mérkőzésre számít, és bízik abban, hogy nem volt hiábavaló a felkészülés alatt elvégzett kemény munka. Szapor szerint a hazai pálya és a közönség buzdítása a legjobb összeállításban pályára lépő együttese mellett szól. A Dunaferr ősszel a várakozáson felül szerepelt, és Varga Zoltán szerint a folytatásban is hasonlóan eredményes lehet a csapata. A vezetőedző hangsúlyozta: együttese minden találkozón a győzelem megszerzésének reményében lép pályára, ám Miskolcon már a döntetlent is jó eredménynek tartaná. A 18. forduló párosítása Szombat: Vasas - Nyírség-Sp., Fáy u., 14. V.: Pillér. Siófok - Újpest, 15.35 (MTV1). V.: Bede. Gázszer - Győri ETO, Akasztó, 16. V.: Tóth V. MTK - ZTE, Hungária krt., 17. V.: Arany. Vasárnap: III. Kerület - Vác, Hévízi út, 14. V.: Szabó Zs. Diósgyőr - Dunaferr, 14.30 (Duna TV). V: Hajdó. BVSC - DVSC, Szőnyi út, 16.30. V: Juhos. Hétfő: Kispest - Videoton, Bozsik-stadion, 17.35 (MTV2). V.: Hanacsek. Ha nyerünk - felezünk! Az Egertej Kft. támogatásával indított játékunkban pénteken, a 8. héten 238 játékos szelvényei közül sorsoltunk. A szerencse Forgó Dezső, Pétervására, Petőfi út 41. (szelvényszáma: 0877359), és Cseh Lajos, Eger, Rákóczi út 32. (szelvényszáma: 0877360) alatti olvasóinknak kedvezett. így az ő 1-4-8 indexszámú szelvényeiket adtuk fel az egri Rózsa Károly úti totózóban. 1. Internazionale - Juventus Forgó Dezső 1 X Cseh Lajos 1 2 2. Roma - Milan 2 1 X 3. Vicenza - Lazio 2 X 4. Parma - Perugia 1 1 5. Piacenza - Bologna 2 1 6. Bari - Cagliari 1 X X 7. Salernitana - Fiorentina 2 X 8. Venezia - Udinese 2 1X2 9. Empoii-Sampdoria X X 2 10. Atalanta - Napoli 1 X 1 11. Reggiana - Pescara X 2 X 12. Torino-Lecce 1X2 1 13. Treviso - Monza 1 1 X 14. Newcastle - Arsenal 2 1 HEVESMr HÍRLAP EGER, GYÖNGYÖS, HATVAN, HEVES, FÜZESABONY, LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VÁROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető: az ügyvezető igazgató. Felelős kiadó: KISS SÁNDOR, az AS-M Kft. Heves megyei irodavezetője. Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN Vezető szerkesztők: DR. SZALAY ZOLTÁN, HAVAS ANDRÁS Szerkesztőség: Eger, Barkóczy u. 7. sz. 3301 (Pf.23.). Telefonközpont: 36/413-644, szerkesztőségi telefax: 36/413-145 Hirdetési telefon: 36/410-880, telefax: 36/412-333 E-Mail cím: hmhirlap@mail.agria.hu Az előfizetők részére terjeszti ügynökségei révén az AS-M Kft. Heves Megyei Irodája. Árusításban terjeszti az ÉSZAKHÍR RT. 3530 Miskolc, Király u. 2. Telefon: 06-46/350-230, és a „KLK" Kiadói Lapterjesztő Kereskedelmi Kft., 1106 Budapest, Jászberényi út 53. Telefon: (1) 431-2643. Előfizethető közvetlenül a Heves Megyei Hírlap kiadójánál 3300 Eger, Barkóczy u. 7. (Telefon: 36/413-644, fax: 36/413-145), a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Köztársaság tér 6., tel/fax: 37/311-697, tel: 37/301-564), a hatvani (3000 Hatvan, Kossuth tér 23., tel/fax: 37/341-051) fiókszerkesztőségben és a Hírlap ügynökségeinél, postautalványon és átutalással a következő pénzforgalmi jelzőszámra: OKHB RT. 10403507-35010708-70070000, valamint megrendelhető a kiadónál. Előfizetési díj egy hónapra 695 Ft, negyedévre 2085 Ft, fél évre 4170 Ft, egy évre 8340 Ft. Az árus példányok ára: 39 Ft. Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökségekhez munkanapon 8 órától 16 óráig távbeszélőn és a Heves Megyei Hírlap kiadójához a 36/412-646 távbeszélő'számon 8-16 óra között kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. Előállítja az Egri Nyomda Kft. Eger, Vincellériskola u. 3. sz. Felelős vezető: Kopka László HU ISSN 0865-9109