Heves Megyei Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1999-02-02 / 27. szám

1999. február 2., kedd Pf. 23 5. oldal Hála és köszönet az egészségügyben dolgozóknak A jóról is beszéljünk! írjunk már jót is végre az egri kórházakról és egészségügyi intézményekről! Saját tapasztalataimat sze­retném most megosztani azokkal az olvasókkal, akik betegségük miatt valamilyen gyógykezelésre szorultak. Fürdésre készülve, félig öl­tözötten mentem a fürdőbe, amikor valami kellemetlen, fulladásos jelenséget éreztem. Egy perc múlva a közelünk­ben működő ügyeletén vol­tam. A vizsgálat eredménye­ként pár perc elteltével men­tőkocsiba kerültem, majd a kardiológiai osztályra - szív- infarktus gyanújával. Közel három hét alatt volt alkalmam megállapítani, hogy ezen az osztályon ter­mészetes dolog, hogy a be­teggel úgy bánjanak, mintha családtagjuk lenne. Közvet­len, kedves hangnemben fi­gyelmeztettek, ha valaki megpróbált lazítani az előír­tak végrehajtásában. Meg­győztek mindenkit, hogy saját érdeke az utasítások pontos betartása. y A súlyosabb és újabb bete­gekhez a szokásos ellenőrzé­sen kívül többször is bejött a kezelőorvos. Ugyanúgy a szolgálatban lévő ápolónők is. Meg kell még jegyeznem, hogy az ápolók között roma származásúak is vannak. Kul­turált magatartásuk, kedves­ségük, munkájuk szintén di­cséretre méltó. Ilyen ápolás mellett nem csoda, hogy szűk három hét után gyógyultan engedtek haza. Ezúton mon­dok köszönetét a kardiológiai osztály-minden dolgozójának, a főorvostól a takarítókig. Ké­rem munkájukra a jó Isten bő áldását. Hálátlan lennék, ha a többi, általam igénybe vett egész­ségügyi intézményről nem ír­nék néhány sort. Az 1980-as évek közepén kezeltek az akkor megnyílt III. belosztályon. Az előbb vázolt dicséretes kezelésben részesültünk. Egyik betegtár­sam ugyancsak újságcikkben köszönte meg ezt a bánásmó­dot. Különféle egészségügyi panasszal a rendelőintézet számtalan osztályán megfor­dultam. Mindegyikben a leg- dicsérendőbb módon „látták el bajomat”. A tüdőszűrő állomáson dolgozókkal immáron negye­dik éve vagyok szorosabb kapcsolatban. Ennek eredmé­nyeként meggyógyították a tüdőmet Mátraházán. Utoljára, de nem utolsósor­ban a körzeti és háziorvosok­ról is írnék pár gondolatot. 1951 óta lakom itthon. Az­óta körülbelül öt körzeti orvo­sunk volt. Kivétel nélkül mindegyikük dicsérendő munkát végzett. Mégis ki kell emelnem közülük dr. Kovács Andrást. Hivatalosan még csak körzeti orvos volt, de a gyakorlatban már akkor is családorvosként tette a dolgát, azaz gyógyította betegeit. Végül a mai háziorvosomról, dr. Holló Margitról kell szól­nom, aki nemcsak papíron, hanem lélekben is háziorvo­sunk. A hiba, mulasztás - amely­ről nagyon gyakran olvasunk elítélő sorokat - elenyészően kevés ahhoz a rengeteg be­teghez képest, akik gyógyul­tan távoztak ezekből az egészségügyi intézmények­ből. Tóth László Eger, Szaicz L. u. 4. Az egereseit! nyugdíjasklub tagjai jó hangulatban, a prímás vonójába húzott bankóval, 100 szál gyertyával és 100 icce borral búcsúztatták a ’98-as évet. Hallgattassák meg a másik fél is! Tisztelt Felelős Szerkesztő Úr! Élve az Ön által felajánlott le­hetőséggel, a Hírlap 1999. ja­nuár 13-i számának „A havi nyugdíjért a gyerek megy, a ru­hát meg az éj embere viszi el” című, Szuromi Rita által írt cikküket szeretném néhány in­formációval kiegészíteni: „Sajnálattal tapasztaltuk, hogy az intézményünkről szóló cikk szerzője nem vette magá­nak a fáradságot, hogy a tőlünk pár lépésre lévő italmérésből átsétáljon hozzánk. Itt ugyanis alkalma lett volna megkérdezni a lakókat is a ház­ban fellelhető „visszásságok­ról”. S mivel épp ebédidőben járt Parádfürdőn, azt is azonnal megvizsgálhatta volna, hogy a gondozottak ebédje valóban el- fér-e egy hamutartóban. Az sem ártott volna, ha az in­tézet vezetőjét, vagy távollété­ben annak helyettesét kérdezi meg, mielőtt nyilvánosságra hozza „vádpontjait”. Igaz, cikkében említést tesz arról, hogy Gembiczki Béláné- tól kapott tájékoztatást, de saj­nálattal kell közölnöm, ilyen nevű munkatársunk nincs. Az igaz, hogy van egy Gembiczki- nénk, de ő Endréné. Talán ha személyesen mutatkoznak be egymásnak, könnyebb lett volna megjegyezni a nevét. Ugyancsak sajnálattal hoz­zuk a tisztelt újságírónő tudo­mására, hogy intézményünk nem 25 éve működik idősek otthonaként. 1988-ban Eger Város Tanácsa hozta létre ezt a profilt, a megelőző évtizedek­ben gyermeküdültetéssel fog­lalkoztunk. 1998 novemberében ünne­peltük 10. születésnapunkat. Az évforduló kapcsán egyébként a Hírlapban is megjelent egy cikk, sajnáljuk, hogy az újság­írónő ezt nem olvasta. így aztán butaság arról beszélni, hogy negyedszázad alatt hányszor levegőztették otthonlakóinkat. Egyébként javasoljuk, hogy lá­togasson el hozzánk egy tavaszi délelőtt - mikor úgyis arra ve­zet az útja -, és győződjön meg személyesen lakóink minden­napjairól. Bár sok évvel ezelőtt egyszer már járt nálunk. Küldték. Far­sangi rendezvényünk volt, arról tudósított. Egyetlen mosolya, egyetlen őszinte odafordulása nem volt lakóink számára... Ha azon a napon mégis sze­mélyes megjelenésével tiszteli meg intézetünket, a „szatyrok­ból kilógó” szalámi helyett több tálca tojás „elvitelének” lehetett volna tanúja. Más al­kalmakkor a szalámi mellett tőkehús, tartós élelmiszer kerül a szatyrokba. Őszi időszakban téli tárolású burgonyát, vöröshagymát, al­mát „visznek” el a dolgozók, húsvét táján többkilós tételben a füstöltárut, nyáron paprikát, paradicsomot, gyümölcsöt. Teszik ezt évek óta, külön megrendeléssel, engedéllyel és szabályozottan. Szándékaink szerint így lesz ez a jövőben is, hiszen a minőségi friss áru mel­lett az így megspórolt árrés nemcsak a közalkalmazotti bé­rekhez képest „tétel”. Sajátos vélekedés, hogy gondozottjaink azért járnak kocsmába, mert ott van módjuk társaságban lenni és embernek érezni magukat. Tájékoztatom - sajnos, csak utólag van erre módom -, hogy mint minden hasonló intéz­mény, a miénk is éves munka­terv alapján dolgozik, ami havi bontásban tartalmazza prog­ramjainkat. Azt is fontos elmondani: a közös programok mellett sze­mélyre szabott foglalkoztatás, mentálhigiénés gondozás is zaj­lik a házban. Mindezekről készséggel ad­tunk volna bővebb felvilágosí­tást is, ha felkeresett volna minket. De Ön az „egyszerűbb” megoldást választotta. Egy lai­kus számára is szemmel látha­tóan alkoholproblémákkal küzdő ember szavai alapján - kontroll nélkül - tette közzé hi­telrontó állításait. A mi szakmánkban komoly etikai szabályok vannak. Bizo­nyára így van ez Önöknél is, ám mi legalább ismerjük a ránk vonatkozó tudnivalókat, és igyekszünk is megfelelni ezek­nek. Végezetül: abban egyetér­tünk, hogy az Ön által taglalt „visszásságok” tisztázása a fenntartó feladata. Az is igaz, hogy Önnek nem tiszte ítéletet mondani. Főként akkor nem, ha megalapozatlanul, a tények is­meretének hiányában vállalko­zik erre. Nagy kár, hogy mégis meg­tette. Pákh Pétemé igazgató Heves Megyei Önkormányzat Idősek Otthona, Parádfürdő * Tisztelt Asszonyom! Mint látja, levelét teljes ter­jedelemben közöltük, noha az sem mentes a ténybeli tévedé­sektől. Nem az olyan jelenték­telen részletekre gondolok, mint az, hogy kolléganőnk egy farsangi rendezvényükről tudósított (ő egyszer járt Önöknél, egy karácsonyi ün­nepségen), hanem legfőkép­pen arra: nem miattunk sé­rült a „hallgattassák meg a másik fél” elve. Kolléganőnk ugyanis vette a fáradságot, átment Önökhöz, ahol arról tájékoztatták, hogy Ön nem elérhető. Miután kiderült, Gembiczki Endréné is hiva­tott nyilatkozni, felhívta, ám ő - tételes cáfolat helyett - az­zal intézte el a dolgot, hogy itt nincs másról szó, mint egy al­koholista fecsegéséről. Ön is beláthatja, ez korántsem igazi érvelés. Az igazságot talán majd egy vizsgálat kideríti, s amely pontokon tévedtünk, ott készséggel korrigálunk. Bár írását meglehetősen fi­gyelmesen tanulmányoztam át, abban egyetlenegy szót sem találtam arról a sajnála­tos TÉNYRŐL (s cikkünk éppen ez ügyben született), hogy az egyik gondozottjuk megfagyott. Lehet, hogy nincs igazunk, de mi akkor sem va­gyunk képesek egykönnyen napirendre térni e tragédia fölött. Üdvözlettel: Stanga István felelős szerkesztő Segítőkre találtunk Pár hónappal ezelőtt találkoz­tam egy csúnya, esős őszi na­pon régen nem látott kedves ba­rátommal. Az elmúlt hosszú időt pró­báltuk feleleveníteni, közben megfeledkeztünk az arcunkba hulló kellemetlen esőről is. Mire ismét a jelenbe értünk, megtudtunk egymásról egyet s mást. Ő az egerbaktai aszfalt­keverő telep vezetője, Lányai István. Én elmondtam: a Fel­németen működő Ifjúság Segí­tőház szoc. munkása vagyok, aki minden pillanatomat fel­használva segítőtársakat kere­sek az itt élő hajléktalan gyer­mekek számára. Természetes­nek vette, és azon pillanatban fel is ajánlotta önzetlen segítsé­gét. Azóta minden héten nagy kosár élelemmel látogat há­zunkba. Az udvarunk rendbe­hozatalát is neki és cégének kö­szönhetjük. Játékokat és ruhát is kaptunk a családjától. A ka­rácsonyfa alá édességgel és na­ranccsal lepett meg bennünket. Ezúton szeretném az itt élő, segítségre szoruló gyerekek nevében most nyilvánosan is megköszönni önzetlen, szívből jövő segítségét. S egyben arra kérek minden embertársunkat, akik tehetik, ne feledkezzenek meg a házunkban élő gyerekek­ről. Címünk: Eger, Béke út 60. Ifjúsági Segítő Ház, telefon: 431-165. Köszönettel: Farkas Tünde Egy szavazás hátterében Engedjenek meg pár gondo­latot az Egercsehiben létesí­tendő lerakóhely helyszíné­ről. Négyessy Zitának a fenti tárgyban írt tudósítá­sában az szerepel, hogy egy „völgyben” létesült volna. Talán ha tényleg a falugyű­lésen javasolt völgyben lett volna megtervezve, nincs ilyen ellenállás. A tervező viszont egy 40 hektáros la­pos területet kért terveinek elkészítéséhez. Ilyen igény kielégítésére a csehi hegyes-völgyes ha­tárban csak a kiszemelt úgynevezett Nagylapos- dűlő felelt volna meg. A fenti helyről tudni kell, hogy az a csehi határnak a Bükk és a Mátra között lévő közel 500 m-es magasságban lévő fennsíkja, amelynek az egyik csúcsán országos há­romszögelési pont van. A fennsíkról a következő köz­ségek láthatók: Mónosbél, Bélapátfalva, Bükkszent- márton, Bekölce, Balatoni határ, Mikófalva. Megközer lítése a falu részéről az úgy­nevezett Szélógató-dűlő- úton valósítható meg. Nem véletlenül kapta ezt a nevet. Őseink tudatosan hívták így, mert ott szinte állandóan fúj a szél. Nehéz elképzelni, hogy oda téli körülmények között járható út lett volna. Azt hiszem, egyetért ve­lem, hogy ez olyan lett volna, mintha a Bükk-fenn- síkra vagy a mátraházi par­kolóba terveztek volna egy szeméttelepet. Nagyot nyomott a „nem” kimondásában az is, hogy több település szemétjét akarták elhelyezni nálunk. Sokan igennel szavaztak, bár ha megkérdeznénk őket, tudják-e, hogy mely részen van a Nagy lapos, nem tud­nának rá válaszolni. Megértem, hogy akik itt születtek, itt élnek, azoknak a szülőföld mindennél fon­tosabb, és talán szent is. Bí­zom benne, hogy Egercsehi polgármestere méltósággal fogadja el azt a „nem”-et, amit a települést féltő lakos­ság január 17-én leadott, el­végre ez a falu immár har­madszor adott megbízást számára a polgármesteri te­endők ellátására. Megértem őt is, aki anyagi gondok megoldása miatt ragaszko­dott volna a létesítmény megvalósításához. Bízom benne, hogy így sem jut csődbe az önkormányzat, melynek első ciklusában én is képviselő voltam. Tisztelettel: Barta Árpád Egercsehi, Csónak u. 8. Valakik megint jól jártak, kivéve a dolgozókat „Kártyaparti” - aggályokkal Levelezőink figyelmébe! Olvasóink kérését tiszteletben tartva, február 1-jétől rendsze­resen, kéthetente jelentkezünk a Pf. 23. című összeállításunkkal. Ezért kérjük levelezőinket, hogy észrevételeiket legkésőbb csütörtökig juttassák el levél­ben szerkesztőségünk címére: Eger 3300, Barkóczy út 7. szám. A borítékra írják rá: Pf. 23. Szerkesztőségünk továbbra is fenntartja magának a jogot, hogy a leveleket szerkesztett formában közöljük. Csak azon írások megjelente­tését vállaljuk, amelyeket teljes névvel és címmel küldenek el a Hírlap szerkesztőségébe. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétle­nül ért egyet, azokért felelőssé­get néni vállal. A Hírlap 1998. december 23-i számában olvastam a Globális kártyaparti aggályokkal című írást, amiből megtudható, hogy immáron január 1-jétől a köz- tisztviselők és közalkalmazot­tak „kötelezően” bankszámlára kapják a bérüket. A munkahe­lyi kifizetés megszűnik. Ismét megjelent az a ronda szócska: „kötelező”. Ha tehetném, még a szóhasználatból is törölném. Miért? Azért, mert emögött mindig az erőszak áll. Hiányos ismeretek miatt rögtön felve­tődnek a kérdések. A távolabbi településeken lakóknak men­niük kell a bérük után. A pos­ták nyitvatartási ideje hogyan alakul, ha egybeesik a munka­idővel? Szabadságot kell kérni? Vagy fizetés nélküli igazolt eltávozást? Amennyi­ben posta útján küldik ki a dol­gozó bérét a lakáscímére, és a címzett munkában van, hogyan jut a pénzéhez? Arról már nem is beszélve, hogy a postai to­vábbítás még késedelmet is okoz. Mintegy megnyugtatáskép­pen „szakember” is hallatta a hangját, aki elmondta: az au­tomaták döntő részét az OTP üzemelteti, és a megyében 24 ilyen berendezés van. Melles­leg: a megyében pedig 118 te­lepülés. Még egy lényeges dolog is megtudható, miszerint a kész­pénzforgalom csökkentése is cél. Jó, jó, csak ne a mások bő­rére! A dolgozó ember alig várja, hogy megkapja a mara­dék bérét, és viszi oda, ahová a mindennapi élet gondja meg­követeli. Biztonság? Alapos felmérés (pl. lakóhelyenként) és kellő felkészülés nélkül nem lesz könnyű feladat. Az nagyon gyenge vigasz, hogy 20 kilo­méteres körzetben bárki hozzá­juthat az automatákhoz. Az esetenkénti sajnálkozás sem mentség. Ellenben sehol sem esett szó a következőkről: a dolgozó hol és mikor kapja kézhez a havi elszámolását, amiből kitűnik, hogy a személyi besorolásának megfelelő összeg az elszámo­lás alapja. Esetleges töredék havi munkaidő teljesítése miatt a munkában töltött időre (táp­pénzes állomány, fiz. nélküli szabadság stb.) helyesen tör- tént-e az elszámolás. A levo­nások során annak mértéke, netán jogossága, nyugdíjjáru­lék, szja-előleg és egyéb levo­nás, letiltás. A pénzhez jutás érdekében eltöltött idő és az utazási költség kérdése hogyan rendeződik? Miután a számla- vezetés nem szeretetből és megértésből történik, többlet- kiadást is jelent. Van-e ennek ellentételezése? Kész tények elé állították az embereket, ahogy mondani szokás: eszi, nem eszi, nem kap mást. Elta­karja a levél elején említett ronda szavacska: „kötelező”. Manapság minden átlagos ismerettel rendelkező állam­polgár kapásból 7-8 esetet fel tud sorolni, ahol ez a szó a domináns. A véleményem az, hogy eb­ben a kártyapartiban a pénzin­tézetek lesznek a nyerők, és főnöki dicséretben is ők része­sülnek, mivel szépen meg­emelkedik a betétszámla-tulaj­donosok száma. Hányán is vannak a köz- tisztviselők és közalkalmazot­tak? Ebből hányán betét­számla-tulajdonosok? A kü­lönbség a ragyogó eredmény, amiért „fent” valakiknek piros pont jár. Enyedi László Heves (cím ä szerk. ben)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents