Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-08 / 6. szám
2. oldal Megyei Körkép 1999. január 8., péntek Akadályozzák a sztrájkot (Folytatás az 1. oldalról)- A sztrájkolok iszonyatos lelki terrornak vannak kitéve, és tevőlegesen is akadályozzák őket jogaik gyakorlásában - közölte a szóvivő, majd sorolta a vámosgyörkin kívül az egri, a káli, továbbá a Borsod megyei eseteket. Dr. Kónya Zsuzsanna azt is elmondta, hogy tudomása szerint a mozdonyvezetők szakszervezete sem elégedett meg a 76 százalékos bérnövekedéssel. Ugyanakkor azt a véleményét sem rejtette véka alá, hogy a mozdonyvezetők cserbenhagyták azokat a vasutastársaikat, akik sokkal roszszabb körülmények között élnek és dolgoznak. Telefonon Kiss László ál- lomásfőnök-helyettest értük el Vámosgyörkön, aki a következőkről tájékoztatott.- Valóban megtörtént, hogy a dolgozó beírta a naplóba: elkezdi a sztrájkot. Az állomásfőnök viszont azt jegyezte az alatta levő sorba, hogy ő ellátja a szolgálatot. Tegnap a három szakszervezeti tag közül egy lépett sztrájkba. A többiek - akárcsak azok, akik nem tagjai a szervezetnek - folytatják a munkát. (f. a.) (További információnk a 4.oldalon) Példázat a vasút kapcsán HATVAN - Szinyei András országgyűlési képviselő meghívására tegnap a városi könyvtárban előadást tartott dr. Surján László (képünkön), a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke. Az egykori miniszter elsőként a médiakuratóriumok körül zajló vitáról fejtette ki álláspontját. Szerinte a zavarokat mesterségesen idézik elő úgy a szocialisták, mint a KDNP vezetői. Úgy vélekedett: a törvény egyértelműen a kormánypártok és az ellenzék, s nem a jobb-, illetve baloldal egyensúlyát írja elő a helyek elosztását illetően.- A jobboldal lefedi a társadalom hetven százalékát, s csak a kisebbik hányad a baloldalé - mondotta. - Más kérdés, hogy a konzervatív oldal sokkal tagoltabb. Surján elemezte a vasutasok egy részének sztrájkját is. Szerinte a munkabeszüntetést a legtovább folytató VDSZSZ így próbál felnőni a másik két, sokkal nagyobb érdek-képviseleti szerv mellé. Olyan ez — tette hozzá -, mint a mesebeli béka, amely akkora szeretne lenni, mint az ökör. A politikus csak pletykaszinten hallott arról, hogy a sztrájk politikai indíttatású lenne; ha mégis így van - jelentette ki -, saját magát járatná le az a párt, amely egy ilyen erkölcstelen mértékű béremelést sürgető ügy mögé felsorakozna. Szerinte az akciónak a legnagyobb vesztesei a vasutasok lesznek. (t. o.) Polgármesteri határozatok a polgári védelemért Szorgalmazott új szervezetek EGER - Az év első parancsnoki értekezletét tartották tegnap a Heves Megyei Pol-, gári Védelemnél. Nagy Sándor pv. ezredes, megyei parancsnok tolmácsolta az országos fórumon megfogalmazott igényt, amely az új típusú polgári védelmi szervezetek megalakításának gyorsítását szorgalmazza. Hevesben már januárban létrehozzák a területi rendeltetésű szervezeteket, s 1999 első negyedévének végére mintegy 2300 polgári személy bevonását tervezik. Rendkívüli helyzetben a mozgósíthatók létszáma elérheti a hatezer főt. A veszélyhelyzetben való szolgálati beosztás érdekében hamarosan sorra születnek majd a polgármesteri határozatok. Az értekezleten - amelyen a körzetparancsnokok, kirendeltségvezetők, szaktisztek és szakelőadók vettek részt - szó esett a veszélyhelyzeti tervek elkészítéséről is. Jóváhagyásra került a megyei polgári védelem új működési és feladatterve. Utóbbi érdekessége, hogy NATO-mintára a tervezés már 15 hónapra történik. így a kompatibilis rendszer 2000. március 31-ig tartalmazza az aktuális tennivalókat. (b. s.) Akire büszkék a megyeszékhelyen Fogadás és köszöntő az Ev borásza tiszteletére EGER - Tegnap a városházán a családtagok és a meghívott vendégek jelenlétében dr. Nagy Imre polgármester köszöntötte Gál Tibor helybeli szakembert, aki a múlt év decemberében elnyerte az £V borásza kitüntető címet. Méltatta munkásságát, illetve szakmai törekvéseit, amellyel hozzájárult a város hírnevének erősítéséhez. Ezt követően fogadást adott az ünnepelt tiszteletére. Az Év borásza címet a Magyar Bor Akadémia kezdeményezésére 1990-től kétfordulós szavazással adományozzák. A Hírlap értesülése szerint tavaly az első fordulóban 340 kérdőívet postáztak az akadémia tagjainak, a szakma meghatározó intézményeinek, a termelőknek, a hegyközségek képviselőinek, a borrendeknek, szállodáknak, éttermeknek, borszak- üzleteknek és a média e témában érdekelt képviselőinek. A visszaérkezett 159 válasz alapján a második körben az első öt Az Év borásza a város ajándékával legtöbb szavazatot kapott jelöltet vették fel a listára. A kétszáz sorszámozott szavazólapból 155 érvényes válasz érkezett vissza, s ennek alapján az Év borásza címet Gál Tibor nyerte el. A második Kamocsay Ákos, az Interconsult Rt. főborásza FOTÓ: PILISY ELEMÉR lett, Árvái János tokaji, Figula Mihály balatonfüredi és Szepsy István tokaji borász pedig a harmadik helyezést érte el. Az ünnepélyes díjátadásra január 24-én délben kerül sor Budapesten a Hilton Szállóban. (m. k.) Marad a kiránduló, vagy átutazik? (Folytatás az 1. oldalról) Az idei esztendő feladata lenne a kézikomp beállítása, a sakkpálya és a szabadtéri színpad felállítása. A programok közül egyelőre viszont csak a romafesztivál a biztos. Kiskörén eladták ugyan a termálvizet, ezzel kapcsolatban azonban nem lesz jelentősebb változás. A tóparton inkább a vadvizek szerelmesei találnak rendszeres programot maguknak. Tarnamérán az ország első rendőrmúzeumának az átrendezése aktuálissá vált. Információink szerint többmilliós beruházást terveznek, köztük az Almássy-kastély padlásterét is igénybe kívánják venni. Lovaglásig táborozási, sátorozási lehetőség az idén is lesz. Látványos változás azonban csak a strandon várható: szeretnék kicserélni az elavult berendezéseket, s felújítani a medencéket. A Mátrában sem lesz jelentősebb újdonság, bár Gyöngyösön megnyílik a bányamúzeum, mely szerdánként lesz látható. Parádsasváron az ötcsillagos szállodában kétezer forintért minden sportolási, pihenési lehetőséget igénybe vehetnek a környékbeliek is. Párádon a strand - a jelenlegi álláspont szerint - nem nyit ki, viszont a teniszpálya, a Hotel Párád és a szabadtéri színpad ezúttal is a vendégeket szolgálja. Az új tulajdonosok ellenállása miatt a hegyi túrákról egyelőre le kell mondanunk, viszont a programkínálat az idén is gazdag lesz. Több északi községben tartanak palóc lakodalmast. Nosz- vajon pedig Nagy kincs a kemence címmel az idén először rendeznek sütő-főző versenyt. Szilvásváradon lovas világ- fesztivál megrendezésén fáradoznak, Felsőtárkányban szintén lehetőség nyílik a lovasturizmus fejlesztésére. Egerben két új programról kaptunk hírt: júliusban nemzetközi zenei versenyt tartanak, novemberben pedig nemzetközi galamb- és kisállat-kiállításra invitálják az érdeklődőket. Az idei szüreti események - kísérleti jelleggel - átkerülnek a Szépasszony-völgybe. Az eddig megszokott programok elmaradásáról sehonnan sem kaptunk hírt. (szuromi) A megoldás: az üresen álló épületek HEVES MEGYE - Az or szágban több mint száz ember lelte halálát a fagyos éjszakák miatt. Megyénkben hatan fagytak meg az elmúlt időszakban. Megoszlanak a vélemények arról, hogy ki a felelős a történtekért, a szigorú tényekkel azonban előbb-utóbb szembe kell nézni. Annál is inkább, mert a télnek még nincs vége. A megyeszékhelyen nem olyan drámai a helyzet, hiszen a Kertész út 100. alatt eddig is befogadtak mindenkit, aki melegedni akart. Ennek ellenére a hetven férőhelyes átmeneti szálló jelenleg is nyolcvanhét embernek jelent menedéket. Olvasóink vetették fel, hogy miért nem lehet emberséges megoldást keresni a mínuszokkal fenyegető éjszakákra? Mint mondták, számos olycCn, évek óta kihasználatlan épület van a városban, amelyet meg lehetne nyitni átmenetileg a rászorulók előtt. A kérdést Palotai Zsuzsának, az önkormányzat egészségügyi és szociális irodája vezetőjének továbbítottuk.-Tudomásom szerint a városban nincs olyan épület, amely erre a célra alkalmas lenne. Szerencsére a hajléktalanszálló - ha zsúfolt is - fogadni tudja a rászorultakat. Azon is el lehet gondolkodni, hogy kihasználatlan épületek hasznosíthatók-e ilyenkor. Ám erről kizárólag az ingatlanok tulajdonosai vagy kezelői dönthetnének. (b. k.) Kalandozás a nyelvek birodalmában Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0)06-90-330 391 mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! 0) 06-90-330 393 Címúnk: Axri SoTffiger-Sudapns? Kiadat Kíl Audiom* ^ 539 Bp. Pf. 591, tinta á]3, 88 fi +Afa'perc D Ménteki JLortré N egyvennégy tankönyv szerzője, számos európai és tengerentúli tanulmányút résztvevője, kilenc nyelv ismerője, nívódíjak birtokosa. Az Egerben élő dr. Budai László egyetemi tanár mégis azt mondja: életében minden, amit csinált, a véletlen műve.- Egészen tizenhat éves koromig a Képzőművészeti Főiskolára készültem. De aztán sajnos, a jászapáti gimnáziumban meghalt a rajztanárom, s akkor nagy űrt éreztem magamban. Akkoriban, a háború után, unokatestvérem kisodródott Amerikába. Gyakran írt édesapámnak levelet. Azokat általában én olvastam fel, s kérte szüléimét, buzdítsanak a nyelvtanulásra. Bennem hatalmas kalandvágyat ébresztett, s másnap vásároltam is egy angolkönyvet. Először csak a számok tanulásával próbálkoztam, de hamar rájöttem, milyen könnyen megy ez nekem. Már kisiskolásként tanultam latint, oroszt, ezek jelentették az alapot. Orosztanárom gyakran betegeskedett, ekkor én helyettesítettem, s elárulhatom, a kiejtésem szebb volt, mint az övé. Utána hoz- zákezdtem az olaszhoz, némethez, franciához és a spanyolhoz is. Az ELTE magyar-angol szakának befejezése után tanítani akartam.- Hét éve a Veszprémi Egyetemen tanítok nyelvészetet, egy éve pedig ismét visszajöttem az EKTF Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékre, vezetőnek - idézi kalandos életútját a tanár úr. - Emellett könyvet is írtam. Elsősorban angol nyelvű tankönyveket készítettem, de foglalkoztam tanári segédkönyvekkel és idegen nyelvű gép- és gyorsíróismeretekkel is. Tavaly jelent meg a negyvennegyedik munkám, mely egy valenciaszótár. Ebben az igék grammatikai környezetét mutatom be. S hogy meddig lehet ezt fokozni? A tanár úr szerint, amíg egészsége engedi, az írással és tanítással egyaránt foglalkozik, hiszen elválaszthatatlan a kettő. Tervezi, hogy munkái száma elérje az ötvenet, így lenne kerek. Jó hallgatni a 64 esztendős férfit, amint szerényen mesél igazán tartalmas múltjáról és persze terveiről, aki a tanítást is másképp gyakorolja, mint sok pályatársa. Órái előtt elgondolkodik: mi az, amit oktathat, mi az, amit nem. Fontosnak tartja a szelektálást, így energiánkat is csoportosítani tudjuk. Az oly gyakran használt szlogenje mindig bevált: „A lehetőség nem azonos a szükségességgel”. Szerinte a tanár soha ne tegye azt, amit a tanuló önállóan meg tud csinálni. Csak irányító szerepet töltsön be óráin, aktivitásra nevelje őket. így lehet Az új testületi tagok Leteszik névjegyüket SZŰCSI - Az elmúlt őszi helyhatósági választások alkalmával nemcsak új polgármestert választottak a helybeliek, hanem - szavazataik eredményeként - a korábbiakhoz képest a vezetőség összetétele is módosult. Az új felállású képviselő- testület - Szekeres István polgármesterrel az élen - január 11-én, hétfőn a művelődési házban mutatkozik be a lakosságnak. A 17 órakor kezdődő falugyűlésen szó lesz az elmúlt évi gazdálkodásról és az ön- kormányzat idei terveiről is. Csatornáznak EGERSZÓLÁT - Megalakult az öt községet - Kere- csendet, Demjént, Egerbak- tát, Egerszalókot és Eger- szólátot - összefogó Laskó- völgyi Csatornamű-társulat - tájékoztatta lapunkat Tűz a Ferenc polgármester, a társulat elnöke. A tervezett szennyvízcsatorna-hálózat beruházási költsége kétmilliárd 41 millió forint. A közbeszerzési eljárás alapján az előminősítés lezajlott, a második fordulóban tizenhatan pályáztak, hogy elnyerjék a megbízást a kivitelezésre. Az ügyben január végére várható döntés. A csatornamű-társulathoz a lakosság több mint 80 százaléka csatlakozott. Az ellenőrző bizottság elnöke Kiss Sándor, Kerecsend jegyzője lett, s már megtörtént a cégbírósági bejegyzés is. A kivitelezés várhatóan 2001 nyarán, fejeződik be. (n. z.) Magazin az MTV 1-en Aranyfüst Szombaton reggel új, hagyomány- és értékőrző, tanulságokat kereső, élő magazinműsorral jelentkezik a Magyar Televízió 1-es programja. Az Arany füst negyed 7- től 8 óráig kulturális, történeti és dokumentumriportokat, lírai portrékat köt csokorba, Kalendárium rovatában pedig megemlékezik az elmúlt 60-70 év néhány, az adott kort jellemző eseményéről is. Az első műsor vendége lesz Hámori József kulturális miniszter, a műsort Földvári Géza vezeti. FOTÓ: PILISY ELEMÉR igazán élvezetes a közös munka. Azt hiszem, a tanár úr mérhetetlen energiáját csak csodálni lehet, melyhez oly nagy elhivatottságra van szükség. S benne mindez megvan. Majdán Edit