Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-07 / 5. szám
10. oldal SporTTüköR 1999. január 7., csütörtök Kis egerek módjára cincogtak Diósgyőrben Tomyi Barnabás marad, ha a vezetők távoznak Szép emlékek maradnak a diákoknak a Mátraszentlászlón eltöltött napok Sítáborban voltak a besenyőtelkiek A téli szünidőt jól kihasználva, és élve a havas lejtők adta lehetőségekkel, sítáborozáson vettek részt a Mátrában a Besenyőtelki Általános Művelődési Központ diákjai. Mátraszentlászlón Steimler Ferenc és Úri József testnevelő tanárok vezetésével sajátították el a síelés alapvető tudományát azok, akik először ismerkedtek a téli sporttal, de voltak közöttük már visszatérők is. Befejezésül versenyt is rendeztek, amelyen a következő tanulók érték el a legjobb helyezéseket. Kezdő lányok: 1. Hajas Ágota, 2. Guba Anett, 3. Hajas Orsolya és Bozsik Cin- tia. Fiúk: 1. Czakó Dávid, 2. Hajas Sándor, 3. Veres Máté. Haladó lányok: 1. Fodor Emília, 2. Czakó Judit, 3. Kriston Boglárka. Fiúk: 1. Karkus János, 2. Úri Zsombor, 3. Úri Bálint és Szabó Bálint. Öregfiúk barátsága teremfociban és az Öreg-hegyen Nagyrédén 9—9-ig rúgták a labdát Úgy értesültünk, hogy az óesztendő utolsó napjaiban több településen is rendeztek barátságos terem-labdarúgómérkő- zést, amelyek célja a találkozás, a játék és vidám évbúcsúztatás volt, ami nem is maradt el. Nagyrédén például úgy szervezte Szarka Miklós. Herczeg András és Budai László a teremfoci-összecsapást, hogy azon csak 45 éven felüliek léphettek pályára. A 2x25 perces mérkőzésen játszott Menyhárt János és Sata János a 60 évet is meghaladta már, ennek ellenére nem vallottak szégyent a labda megszelídítésében. Egyes vélemények szerint Budai. Herczeg, Maka és Sata játéka emelkedett az átlag fölé, amin jól szórakozott a szépszámú közönség, főleg a még idősebbek. A délutáni programnak keretet is biztosítottak. A mérkőzés előtt Majoros András, a hajdani gólerős csatár mondott köszöntőt, majd a kezdőrúgást is elvégezte „Maszek”, aki egy betegség nyomán végtagjaiban részben mozgássérült. A 9-9-re végződött találkozót videóra vették, hogy megörökítsék az utókor számára. Az Öreg-hegy borozóba a szurkolók is elkísérték a csapatokat, mind együtt lehettek legalább negyvenen, majd elfogyasztották a vacsorát, amit jó hangulatú beszélgetés követett zeneszó mellett. Őszinte, baráti, érzelmekben gazdag volt a nagyrédei öregfiúk rendezvénye. Nem először, és szándékaik szerint nem is utoljára. A maguk teremtette hagyományt az idei esztendő végén is ápolni szeretnék. Diákfoci: 1. FC Hatvan Jóval korábban, mint az öregfiúk, iskolai, illetve diákcsapatok is benépesítették a nagyrédei tornatermet, hogy focizzanak egyet. Lukács György testnevelő rendezésében nyolc csapat lépett pályára két négyes csoportban. A helyosztók eredményei: FC Hatvan - Gyöngyösi Felsővárosi Alt. Isk. 4—1, Gyöngyösi AK - Heves 1-0, Nagy- réde „A” - Ampflwang (osztrák) 5-0, Vámosgyörk - Nagyréde „B” 5-2. A torna végeredménye: 1. FC Hatvan, 2. Gyöngyösi Felsővárosi Alt. Isk., 3. Gyöngyösi AK, 4. Heves, 5. Nagyréde „A”, 6. Ampflwang, 7. Vámosgyörk, 8. Nagyréde „B”. A legjobb kapus: Somodi Bence (Heves). A legjobb mezőnyjátékos: Kelemen Adám (Felsővárosi isk.). A gólkirály (11 találattal): Baranyai Ernő (FC Hatvan). A legSportsze- rűbb csapat: Ampflwang. A fiatalok rendezvényét támogatták: ÁB-Aegon, Pepsi- Cola, Nass csokoládé, Zala- hús, Fánki Bt., Barna FA Bt., Szőlőskert, Dreher, Varga Jó- zsefné, Paulik Tibor. (fb) Kína is pályázik a 2008-as olimpiára Tomyi Barnabás kijelentette: nem állt szándékában lemondani a labdarúgó PNB-ben szereplő Diósgyőri FC szakmai igazgatói tisztségéről, a felmondást kikényszerítették az egyesületet működtető kft. vezetői. Tomyi a szerdán Miskolcon megtartott sajtótájékoztatóján ekképpen fogalmazott: a másik fél úgy bombázta őt, hogy nem tudott ellencsapással élni, decemberben ugyanis a szakmai igazgató külföldön tartózkodott. Távollétében olyan hangulatot igyekeztek kelteni, amely az őt ellehetetlenítő helyzethez vezetett.-Októberben és novemberben is nyomást gyakoroltak rám, de akkor kompromisszum született. A szerződésem kétoldalú, azt nemcsak én, hanem Rónai Kálmán, a kft. ügyvezető igazgatója és Kövy Zoltán klubelnök is szignálták. A napvilágot látott összegek távol esnek a valóságtól, ugyanis a harmadik helyért csak az egyti- zede járt volna nekem annak, mint amennyiről egyes lapok cikkeztek. A nyáron talán én voltam az egyetlen magyar edző, aki nem vett fel aláírási pénzt, ugyanis azt beépítették a Deutsch Tamás ifjúsági és sportminisztert levélben hívtam meg az MLSZ rendkívüli elnökségi ülésére, amelyet a neki megfelelő időpontban tartunk - tájékoztatta szerdán az MTI-t Kovács Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. A magyar labdarúgás vezetői e célprémiumba. Meggyőződésem, hogy Diósgyőrött munkájukhoz nem értő emberek dirigálnak, akik az elmúlt hónapban kis egerek módjára cincogtak - mondta Tornyi Barnabás. A leköszönt szakvezető szerint nem európai viselkedés a tények elferdítése. Úgy véli, hogy a Diógyőri FC-nél tevékenykedő vezetők nem szerették volna, ha marad. Tomyi szerint a főnököket kinevezik, a vezetőknek ugyanakkor követőik vannak. A tréner hozzátette: ő szeretne követő lenni, ha megfelelő vezetőket lát egy klub élén. Tomyi a diósgyőri klubvezetők részéről az őszi idény hajrájában nem tapasztalt fizetési szándékot. Tomyi Barnabás elmondta még, hogy hajlandó lenne visz- szatémi, és vállalni a 60 százalékos jövedelemcsökkentést is, de feltételei vannak. Első helyen említette Rónai Kálmán és Kövy Zoltán távozását. Terveiről szólva annyit mondott, hogy pert indít a klubbal szemben, ennek következtében meg is szűnhet a kft., de néhány médium szerkesztősége is számíthat helyreigazí- tási kérelmére. tanácskozáson kívánják megvitatni a sportágat érintő kérdéseket a sportminiszterrel. Az MLSZ elnöke elmondta még, hogy tavasszal, az Eb-se- lejtezőre való felkészülés jegyében, a liechtensteini válogatott szintjén futballozó csapatot szeretnének vendégül látni. A Kínai Olimpiai Bizottság szerdán jóváhagyta Peking pályázatát a 2008-as nyári játékokra, mivel a szervezet szerint a kínai olimpia segítene közelebb hozni Keletet a Nyugathoz. A kínai főváros pályázatát az olimpiai bizottság 75 tagja titkos szavazással fogadta el. Peking már a 2000- es olimpiai játékok megrendezésére is pályázott. Teremlabdarúgás Élen a Király SC és Egerszólát A Márton Bau Kft. által támogatott, Egerben zajló teremlabdarúgó-bajnokságokban a legutóbbi játéknapon a következő eredmények születtek. 6. Számú Általános Iskola, 7. forduló: Király SC - Berva Rt. 11-1, Bélkő - Kas FC 11-6, Humán - Tófalu 10-3, Torpedó- Agria Volán Rt. 3-0, Humán- Kas FC 8-2. A bajnokság állása: 1. Király SC 22 pont, 2. Colt Étterem 18, 3. Torpedó 16,4. Humán 13, 5. Agria Volán Rt. 13, 6. Bélkő 12, 7. Volán Elán 3 (6 mérkőzés), 8. Berva Rt. 3 (7 m.), 9. KasFC0(6m„ 18-56), 10. Tófalu 0(6 m., 12-61). A góllövőlista élmezőnye, 23 gólos: Ifj. Kasza (Colt Étterem), 16: Csőke (Király SC), 15: Csík (Agria Volán), Suha (Király SC) és Pintér (Humán). 12. Számú Általános Iskola, 9. forduló: Planétás - Police 07 10—5, Ma 10 Tűz - Olajbányász 4-4, Varsói Vérengzés Áldozatai - Örök Ifjak 6-5, Rai Vini Ostoros - Egerszólát 3-3, Vi- lati SE - Egervin Rt. 3-1, Lendület - Bigy Boyok 5-1, Egerszólát - Varsói V. Á. 8-2. A bajnokság állása: 1. Egerszólát 26 pont, 2. Planétás 21, 3. Örök Ifjak 18, 4. Rai Vini Ostoros 17, 5. Egervin Rt. 16, 6. Police 07 12 (8 mérkőzés), 7. Lendület 12 (10 m.), 9. Vilati SE 10, 10. Ma 10 Tűz 7, 11. Bigy Boyok 6, 12. Varsói Vérengzés Áldozatai 4. A góllövőlista élmezőnye, 29 gólos: Váradi (Planétás), 20: Gulyás (Olajbányász), 15: Fodor (Vilati). Tinódis teremfoci Az egri Tinódi Sebestyén Általános Iskolában zajló teremlabdarúgó-bajnokság 8. fordulójának eredményei: 1. FC TB- Rexroth-Mecman 8-6, Távközlés - Fekete Sasok 6-3, Horváth Team - Silvánus 10-6, Numan Pékség - Bogé 6-5, Ipoly Cipő - Pafc 7-6, Osz- lánczi Kft. - Agrikon 8-3, Bumeráng - Ma 10 Tűz 10-5. A Rulett csapata szabadnapos volt. A bajnokság állása: 1. Oszlánczi Kft. 7 7 0 0 75-13 21 2. Horváth Team 8 7 0 1 63-34 21 3. Silvánus 7 5 0 2 44-36 15 4. Agrikon 8 4 1 3 58-54 13 5. 1. FC TB 7 4 1 2 41-39 13 6. Ma 10 Tűz 8 4 0 4 57-44 12 7. Fekete Sasok 7 4 0 3 45-42 12 8. Bumeráng 7 4 0 3 37-42 12 9. Rulett 7 3 0 4 50-53 9 10. Távközlés 8 2 2 4 35-44 8 11. Bogé 7 2 1 4 42-42 7 12. Mecman 7 2 1 4 42-52 7 13. Numan Pékség 8 1 1 6 18-45 4 14. Ipoly Cipő 7 1 1 5 23-61 4 15. Pafc 7 1 0 6 23-52 3 Felsőtárkányban László István a szakosztályvezető Bukrán Csaba a játékos-edző Szombaton 9-órai kezdettel a Bélapátfalva-Felsőtárkány mérkőzéssel kezdődik az egri körcsarnokban a JABA Kft. terem-labdarúgótorna. A tárkányiak tavaly is az esemény résztvevői voltak, és ezúttal is eleget tettek Szabó András (Zsuzsi) főszervező meghívásának. A megyei 1. osztályú bajnokságban az ősszel 7. helyen végzett csapat azonban újdonsággal is szolgál a nézőknek, hiszen immár új edző irányítja az együttest. A szakvezető személye nem ismeretlen, a 9 találattal házi góllövőlistát vezető Bukrán Csaba kapott megbízást arra, hogy játékosedzőként készítse fel Bajzátékat. Változás továbbá, hogy László István látja majd el a szakosztály-vezetői teendőket, aki edzőként legutóbb Mezőkövesden dolgozott, és a tárkányiak kispadján is ült már korábban. Bajzát György polgármester, egyben az egyesület elnöke arról is tájékoztatást adott, hogy a keretből eddig egyelőre Bartuska Józsej jelentette be távozási szándékát. A még mindig remekül játszó Bartuska egyébként az utolsó hat őszi fordulóban játékos-edzőként tevékenykedett, azt megelőzően pedig több mint fél évtizeden át futballozott felsőtárkányi színekben. Az új szakvezetés játékosok igazolását is tervezi, olyan labdarúgókét, akik segítségével remélhetőleg elérhető lesz a célként meghatározott harmadik hely. Rendkívüli MLSZ-elnökségi ülés Meghívó a sportminiszternek A DVSC-Epona Parádfurdőn és Mátraderecskén Hétfőtől napi egy edzéssel készül a tavaszi idényre a DVSC- Epona profi labdarúgócsapata, majd január 77-től két hétig Parádfürdőn gyakorolnak a játékosok. A hajdúságiak a mát- raderecskei sportcsarnokot is igénybe veszik. SZITPEREXPRESSZ Ha 16 óráig feladja, másnap olvashatja Kiadó albérletbe belvárosi kertes házban 1 szoba összkomfortos lakás 25.000 Ft + rezsi. Érd.: Gyurkó és Kállai ügyvédi iroda 36/321-661 (38912) Kecskeméten lesz a kettesfogat-hajtó vb A Nemzetközi Lovas Szövetség idei versenynaptárában kiemelt helyen szerepel a kettesfogat-hajtó világbajnokság megrendezése. A helyszínnel kapcsolatosan felröppentek olyan hírek, hogy a kijelölt város, Kecskemét nem tudja vállalni ezt a nagy jelentőségű sporteseményt, és helyette az 1984-es négyesfogat-hajtó világbajnokságot rendező Szilvásvárad kap lehetőséget.- Ebből természetesen semmi sem igaz - adott választ a „kóbor” hírekre Fekete László, a kecskeméti kettesfogat-hajtó vb szervezőbizottságának elnöke. A Nemzetközi Lovas Szövetségnél, de a magyarnál sem került szóba más helyszín - tette még hozzá, majd így folytatta:- Az új megyei és városi vezetés az előkészítés felgyorsítását szorgalmazza. Ezt erősítette meg a Magyar Lovas Szövetség szakági vezetése is, amelyben Heves megyeiek is találhatók. A rendezvény bonyolítására létrehoztunk különböző szakbizottságokat. Tervezzük, hogy külföldi vendégeinknek országjáró programokat szervezünk, melyben szerepel Eger is. Támogatóink között szeretnénk tudni a következő Heves megyei cégeket: Egervin Rt., Falcotrade Rt.. Nagyrédei Mezőgazdasági Szövetkezet, Mata Kristály, Parádi Kristály Manufaktúra Kft. és másokat. Kecskemét augusztus 18. és 22. között, 1978 után rendez ismét sportági világbajnokságot. Kocsi János szakági elnök szerint szombaton a tápió- szentmártoni Kincsem Lovasparkban a megyei lovasszövetségek elnökeivel egyeztetnek a közeljövő teendőiről. Sahin Tóth Tibor szövetségi kapitány a felkészülés menetéről, a válogatás elveiről azt mondta legutóbb, hogy 15-20 magyar hajtó vetélkedik a vb- indulási jogért, hiszen Magyarország a rendező jogán a háromfős csapat tagjain kívül és a világbajnoki címvédő Lázár Zoltán mellett összesen kilenc hajtót nevezhet. Fekete László közölte, hogy az előzetes jelzések szerint mintegy 24-26 ország 70 versenyzőjén kívül körülbelül 50 ezer érdeklődőt várnak. (-ács) TOTÓ-TFPPEK AZ 1. HÉTRE 1. Arsenal (4.) - Liverpool (7.) 1,2 2. Blackburn (16.) - Leeds (5.) 1,2 3. Middlesbrough (8.) - Aston Villa (1.) 1,2 4. Newcastle (13.) - Chelsea (2.) 1X2 5. Cagliari (13.) - Roma (5.) X 6. Empoii (15.) - Milan (3.) 2 7. Internazionale (4.) - Venezia (18.) 1 8. Lazio (6.) - Fiorentina (1.) 1,X 9. Perugia (9.)-Udinese (12.) 1 10. Piacenza (11.)- Parma (2.) X 11. Sampdoria(14.)-Bologna(7.) 1 12. Vicenza (16.) - Salernitana (17.) 1 13. Juventus (8.) - Bari (10.) 1 14. Manchester U. (3.) - West Ham (6.) 1