Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
Vasárnap Reggel 4. szám
ízek szerelmese Megjelent Sophia Loren legújabb könyve. Nem, ezúttal nem fotóalbum látott napvilágot. A világsztár Receptek és emlékek című könyve azonban semmiképpen sem azonosítható egy hagyományos szakácskönyvvel. A művésznő Géniben lábadozik, s saját bevallása szerint életritmusa kezd visszabillenni. Rengeteget jár moziba, különösen fiával, Eduardóval, aki valóságos két lábon járó filmenciklopédia. agymamájának ajánlotta könyvét- Hogy van a szíve?- Most nyugodtan viselkedik. Tartózkodnom kell az erős érzelmektől. Nem szabad szenvednem. Most nem akarok beszélni a filmjeimről sem, amelyek még jöhetnek az életemben. A könyvben számos, eddig ismeretlen fotó jelent meg róla, s Sophia a recepteken keresztül elmeséli egész életét: gyerekkorát Pozzuoliban, amikor bár szegények voltak, humorban és tervekben nem szenvedtek hiányt. Aztán az első szerepek a Cine- cittában - „a kis kék autóbusszal jártam ki és vártam a szünetet, és a mortadellás pizzát, amit őrülten szerettem” -, no és a flandriai vászonnal leterített asztal a ma- rinói villában, ahol sok illusztris vendég megfordult.- Imádok teríteni - mondja. - Otthon mindig én csinálom. A fiúkkal és a férjemmel ezek a legszebb pillanatok. Mindnyájan együtt vagyunk az asztal körül és beszélgetünk. Olyan szomorú dolog, hogy az embereknek ma, hogy beszélgethessenek, étterembe kell menniük. Én bárhová is megyek, magammal viszem ezt az olasz rítust, amely még az én szerencsétlen családomban, a gyönyörű apával, aki sohasem volt jelen, sem hiányozhatott. Sophia a könyvet a nagymamájának ajánlotta.- Mamának hívtam őt, míg anyámat, Romil- dát, Maminának. Gyakorlatilag két anyám volt. Állandóan Luisa nagyanyámmal voltam a konyhában. Olyan volt ő a lábosok között, mint katona a lövészárokban. Nem válogathattunk, de ő egy semmiből, egy darab kenyérbélből, amihez füveket, paradicsomot adott, finom ételt varázsolt. Bizonyos ételek illata, zamata és a szeretet, amellyel Romilda mama az uzsonnát készítette nekem, összekeverednek. Eszembe jut Mastroianni, aki mindig besündörgött az öltözőmbe, hogy brokkolit pákosztoljon a kosaramból. Interjú közben Sophia a könyvet lapozgatja, és gondolataiban a spárgás, sajtos rizottó és egy pepperonis tál között felsejlik a nápolyi öböl, a rózsaszínű házak, majd a legnagyobb és legvonzóbb színészek, akik mind helyet foglaltak az asztalánál. Richard Burton, az „erő”, Cary Grant, a kellene egy finomságot, melyiket ajánlaná receptjei közül?- A mi legendás húspogácsánkat. Karácsonykor ez kerül kötelezően az asztalra. És valahányszor az asztalon látom, mindig eszembe jutnak a gyerekeim, akik falják és eltüntetik az egészet, mielőtt még egyet is sikerülne megkóstolnom. Göbölyös N. László Lazzaro, 1952-től: Sophia Loren Született: Róma, 1934. szeptember 20. Férje: Carlo Ponti (született 1913-ban, esküvő 1957-ben) Gyermekei: Carlo (31) Eduardo (26) kor is, amikor a férjemmel, vagy a nővéremmel beszélgetek. Ő aztán igazán nagyszerű szakácsnő. Amikor ránézek, villanásszerűen beugrik egy-egy régi kép két kislányról, akik valamikor babot és bazsalikomot termesztettek egy kis teraszon, valahol Pozzuoliban.- Az ön élete igazán szép. Ha választania „ k e 11 e m ”, Marion Brando, az „érzéki száj” és Marcello Mastroianni.- Senkiben sem volt meg az ő sármja és őszintesége - jellemzi találóan a mozi legendás alakját.- És mennyit főztem az örök barátnak, aki már nincs köztünk - teszi hozzá melankóliával -, Vittorio de Sicának, aki igazi ínyenc volt. Gyakran evett és pókerezett velem az öltözőben. Te győztes típus vagy még a konyhában is, szokta mondani.- Hiányzik önnek Olaszország?- Nem vonszolom magam után, de mindig bennem van. AkNápolyban, nagy szegénységben nőtt fel. Tizennégy évesen megnyerte „A tenger hercegnője" szépségversenyt. Az ötvenes években későbbi férje, a producer Carlo Ponti juttatta első szerepeihez. 1980- ban Életmű-dijat kapott. Ő az egyetlen olyan színésznő, aki idegennyelvű filmszerepéért Oscar-díjat vehetett át. „Tartóztassanak le, kiraboltam Lorent!” Ray Jones, aki saját állítása szerint minden idők legnagyobb besurranó tolvaja, eddig több mint harminc évet töltött börtönben, ahová most vissza akar menni, mert kirabolta Sophia Loren hotelszobáját. A walesi születésű Ray, az egykori középsúlyú bokszoló, most egy kelet-londoni lakásban lakik, amelyben szinte semmi sem utal arra az állítólagos 60 millió fontos vagyonra, amely az évek során átment a kezén. Igaz, csak saját maga tanúsíthatja izgalmas múltját és karrierjét, amelynek csúcspontjaként 1960-ban betört Sophia Loren hotelszobájába. Ray és a társa egy Rolls-Royce-ot bérelt, hogy hotelvendégeknek higgyék őket. Besurranva szerezték meg Sophia ékszereit. A világhíresség egyik platinagyűrűjét büszkén viselte Ray felesége a következő tizenöt évben, amikor is - irónia az iróniában - ellopták. Fél élettel később Ray jelentkezett és bevallotta tettét, de a rendőrség megtagadta a letartóztatását. Herold Ágnes És a véti betörő - ma 1999. január124. Arckép Hetedik oldal ® SZTÁRHASÁB ** Többet nem iép fel! Johnny Cash nem akar többé fellépni. A Parkinson-kór félig megbénította, remeg a keze. Azt üzente rajongóinak: „Éljetek jól, én meghalok! Sok szép élményt adtatok nekem.” ❖ Kq«mAny?-Ó .paxkpátok Minnesota újdonsült kormányzója egy birkózóból lett politikus, Jesse Ventura. A sportoló rögtön az eskü után kijelentette, állandó edzései miatt nem hajlandó reggel kilenc óra előtt dolgoz ni. Ventura sokoldalú: játszott a Pre- dátor című filmben Scwarze- negger mellett, mintáztak róla rajzfilm- és játékfigurát. És ha valakinek kedve támad, akár Ventura- I pólót is vehet az amerikai üzletekben. 1 Meddig lesz bánatos? A j jelek szerint a jóból is I megárt a sok. Kate Moss, f a kifutók sztárja ugyanis I búskomorságba esett - | állítólag a véget nem érő | éjszakai bulizásoktól. A | sok vodka és még több ci- I garetta okozta depresszi-1 ót egy elegáns és drága § klinikán kellett kipi- | hennie. Ám sokak sze- § rint az egy hónapos 1 kényszerszünet igazi J oka egészen más: még | mindig nem sikerült kihe- § | vernie, hogy szakított 1 1 vele Johnny Depp, az | ismert filmszínész. I i I ♦♦♦ Elég volt a zenéből! Sokáig eltűntnek hitték, majd kiderült, Berkes Gábort azért nem lehet utolérni, mert eltökélt szándéka, hogy felhagy a zenélés sei. A gyerekfilmekben fel tűnt „Kisberkes” többek között az Első Emelet és a Rapii- lők zenésze volt. A pletykák szerint lemezkiadó cégét is eladja. Azt egyelőre nem 1 lehet tudni, mi lesz az általa menedzselt 1 lánycsapat, a Baby Sisters és zenekara, az | Emberek sorsa. ❖ Ejha! Madonna, a | popszirén visszabűvöl- j te magához régi barát- | ját, Andy Birdöt. Az ifjú filmrendező október- ; ben esett pofára, ami- j kor Madonna felszedte brit kollégáját, Guy | Ritchie-t, és ezt nem is I titkolta. Szilveszterkor § Madonna gondolt egyet | és meghívta Andyt egy romantikus partira, | amit Miamiban töltöttek el egy álomhajón. És I újévtől újra együtt vannak. ❖ Örök harag? Alain és Anthony Delon, apa és fia, a két szívtipró francia színész annyira távol áll egymástól, hogy sem karácsonyi sem születésnapi üdvözlőkártyát nem váltanak. Chelsea! A Lewinsky-ügy no meg szülei állandó veszekedése alaposan megviselte Chelsea Clinton, a First Child idegeit is. Az aggódó szülők, Bili és Hillary ezért magukkal vitték közel- keleti útjukra, ahol Chelsea a Siratófalnál próbálta meg helyreállítani lelki békéjét.