Heves Megyei Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-23 / 19. szám
6. oldal Hírlap Magazin 1999. január 23., szombat Nyolcvan éve történt: a wilsoni béke (2.) Megkezdődtek az I. világháborút lezáró béketárgyalások V»m V,'. ^ ^ .A Az egyetlen wilsoni siker: a Népszövetség (Korabeli karikatúra) „Uraim, negyvennyolc évvel ezelőtt pontosan ugyanezen a napon kiáltották ki a német birodalmat a versailles-i tükörteremben. Ma összegyűltünk, hogy leromboljuk, amit akkor létrehoztak, és mást tegyünk a helyébe" - jelentette ki Raymond Pincare francia köztársasági elnök 1919. január 18-án a Crillon-palotában, az első világháborút lezáró békekonferencia hivatalos megnyitóján. A kemény szavak semmi jót nem ígértek a veszteseknek, bár ők ezt a beszédet nem hallgathatták, hiszen meg sem hívták őket a háború utáni helyzet rendezéséről tanácskozó konferenciára. Először fordult elő a diplomáciatörténetben, hogy győztesek és vesztesek nem egymással szemben ülve tárgyaltak a békefeltételekről. Ehelyett a győztesek vitatták meg egymással a békére vonatkozó elképzeléseiket, s a vesztesek csak ezek tudomásulvétele céljából járulhattak a győzők színe elé. Az egész eljárást áthatotta a bosszúvágy. A franciák elégtételt akartak venni a nemzeti büszkeségüket megtépázó németeken, s bár a konferencia többi résztvevője nem mindenben értett egyet követeléseikkel, a békefeltételek így is nagyon keményre sikeredtek. Természetesen a négyéves öldöklés során sok olyan francia sérelem keletkezett, amiért jogos volt a kártérítési igény, de Németország gazdasági tönkretétele és feldarabolása, amit a franciák eredetileg szerettek volna elérni, semmiképpen nem tűnt jogos követelésnek. A francia könyörtelenséget Clemenceau szavai is jelzik, melyek kíséretében a békeokmányt átadta a német küldöttségnek: „Sem ideje, sem helye a fölösleges beszédnek. Önök előtt állnak azoknak a kis és nagy nemzeteknek a megbízottai, amelyek egyesültek, hogy végigharcolják a háborút, amelyet önök oly kegyetlenül rájuk kényszerítettek. Eljött a leszámolás ideje. Önök békét kértek, mi megadjuk önöknek a békét. Átadunk önöknek egy könyvet, amely a feltételeinket tartalmazza. Minden lehetőséget megadunk, és a szükséges időt, hogy tanulmányozhassák feltételeinket. Félreértések elkerülése végett készek vagyunk önöknek megadni minden felvilágosítást, de ugyanakkor ki kell jelentenünk, hogy ez a második versailles-i béke túl sokba került nekünk. Ezért a magunk részéről megteszünk minden szükségesnek tartott elővigyá- zati intézkedést, és olyan biztosítékokat követelünk, amelyek biztosítják a tartós békét. Két hetünk van a tanulmányozásra és a válaszadásra.” A német válaszbeszédből még remény csendült ki, hiszen nem ismerték a dokumentum tartalmát: .,Ismerjük a gyűlölet erejét, amellyel szembe kell néznünk. Nem kívánok szemrehányásokra szemrehányásokkal válaszolni..." Október 5-én a német kormány előterjesztette az USA elnökének elveit, mint a béke alapját, és november 5-én Lansing külügyminiszter arról értesített, hogy a szövetséges és társult hatalmak ezt az alapot, két külön módosítással, elfogadták. Wilson elnök elvei tehát kötelezőek mindkét hadviselő félre, önökre éppúgy, mint ránk és szövetségeseinkre.” A németek tehát még remélték, hogy a béke a wilsoni 14 pont szellemében fogant, hiszen ezek elfogadásának hírére tették le a fegyvert. Legnagyobb megdöbbenésükre azonban a nemzeti önrendelkezés, a gazdasági korlátozások eltörlése, a szabad hajózás, az általános lefegyverzés, a gyarmatok sorsáról való páratlan döntés elvei nyomokban sem voltak megtalálhatók a békeokmányban. Tiltakozásukat azonban nem vették figyelembe, s az aláírást nemcsak az antant harcias tábornokai által vezetett katonai erő, de az a gazdasági blokád is sürgette, amely megtiltotta az élelmiszer-bevitelt Németországba a szerződés ratifikációjáig. Az okmányon ezért nemcsak az aláírók tintája szárad, hanem annak a csaknem egymillió németnek a halála is, akik az antant élelmiszerblokádja miatt haltak éhen 1918. november 11-e után. Kratochwill Józsej Elet a villámokból A tóparti szél tengermenti viharokhoz hasonló égzengést jelzett. Márta gyorsan beterelte a három gyermeket az udvarról a nyaraló első emeletére, nehogy bármelyiküknek is baja essék. Nehézkesen mozgott: a hatodik hónapban várta negyedik kicsinyüket Gáborral. Megsimogatta a legkisebb, Ricsi fejecskéiét, s mosollyal nyugtázta, hogy Carmen elfoglaltságot talált magának a babaháznál. Robi, a legnagyobb pedig végre hozzákezdett az angol nyelv tanulásához. Kisétált óvatosan a konyhából, kitárta az ajtót, kilépett a teraszra, s némán szemlélte, hogyan ingerli magát a természet, hogy kiadhassa minden dühét. A villámok, mintha csak fogócskáznának, úgy cikáztak, s tűntek elő a gomolygó fellegekből. A sovány, kóbor ívfények mind testesebbekké duzzadtak. Becsapódásukat a földre halk, de félelmet keltő morajlások kísérték. Sötét lepel ereszkedett a tájra, szempillantás alatt estté varázsolva a délutánt. A mind sebesebbé váló szélvészben megadóan hajolgattak a talajra a virágok, keservesen pörögtek a fák lombjai. A tó vize úgy tornyosodon, mintha csak be akarná kebelezni a parti viskókat, kerteket. Az óriási esőcseppek fokozatosan sűrűsödtek. Előbb halványan áttetsző, majd átláthatatlan függönyt vontak mindenfelé. A háziak komondora panaszosan tekint- getett az égre, mialatt alig győzte kirázni a vizet fürtös szőrű bundájából. Márta jókat kuncogott az eb kínján, s csodálattal bámulta a zivatar vad erejét, kérlelhetetlensé- gét. Elámítottá, ahogyan egy csapásra elvesztek a szemei elől erdőstől a túlpart dombjai. Elnyelte őket az égi háború. Elviselhetetlenné vált az áradat. Már a nőt sem kímélte. Átáztatta a pongyoláját, lábáról a víz belecsurgott a papucsába. Meg akart fordulni, hogy ruhát váltson. Félt a megfázástól, a betegségtől. Nem maga, hanem az érkező kis jövevény miatt. Megijedt, amint beleütközött Gáborba, aki időközben a háta mögé lopózott.- Újra az emlékeid? - kérdezte szelíden a férfi. Tudta, ha a feleségének úgy csillognak a szemei, mint most is, akkor a múltjába tér vissza kis időre. Ilyenkor okosabb hagynia, hadd merengjen. Ez az ő piciny vára, ahová a családjától is független magánéletét élni vonul vissza időnként. * Felidézte az asszony azt a különös délutánt, amit Jánossal töltöttek sok-sok éve a nő hétvégi telkén. Krumpliszedésnek indult... János régóta csodálta őt. Ám eszébe sem jutott, hogy akár csak megszorítsa a kezét vagy megigazítsa Márta szélborzolta haját. Tiszteletben tartotta, hogy ő Gábor menyasszonya. A barátjáé. Maradt hát a vele való találkákra az alkalmankénti segítés. Azon a napon sem tagadhatta meg, hogy hozzá siessen. Azért sem, mert tudta, Gábor élet és halál között lebegve fekszik a kórházban egy súlyos karambol következményeként. Erezte, a lánynak most van igazán szüksége az ő támogatására. A krumpliszedés közepette egyre csak azon iparkodott, hogyan derítse jobb kedvre Mártát. Addig-addig mesterkedett, mígnem sikerült mosolyt csalnia a nő könnyektől ázó arcára.- Bármi történjék is - komolykodott János én mindig melletted leszek! Ha arra lenne szükség, még a gyereknél is számíthatsz rám! - fűzte hozzá tréfálkozva. Azután újabb adagért hajolt le, így nem is vehette észre, hogy utolsó mondata mennyire mély nyomot hagyott Mártában. Hamar abba kellett hagyniuk a munkát. A vihar - aminek a készülődésére oda sem ügyeltek - ménkű erejével tört,a tájra. Épp olyan volt, amilyenben most gyönyörködött az asszony, rettegéssel vegyes bámulattal. Márta akkor a fészerbe irányította Jánost. Hiába szaladtak, a makacs, kövér cseppek úgy zúdultak a nyakukba, mintha dézsából öntötték volna rájuk. Csuromvizesen estek be a fedett helyre. A nő önkéntelenül is megborzongott. A férfi udvarias reflexmozdulattal vonta magához. Automatikusan fejtette le a lány teljesen átázott ruháját, s már szétnézett volna, merre talál valami szövetfélét, legalább egy kabátot, hogy ne dideregjen. Meglepve érezte, Márta ugyanúgy cselekszik. Apró kezeivel beletúrt a férfi mellkasának dús szőrzetébe, ritmusosan dörzsölgette a testét. Egy idő után már nem tudtak parancsolni maguknak. A sok-sok éves tartózkodó csodálat hirtelen váltott át a vágy kéjes játékává... *- Mindig is tudtam, mi az igazság - szólalt meg váratlanul Gábor. Felesége nem fedezett fel a hangjában sem fájdalmat, sem bánatot. - Természetesen magától, Jánostól - folytatta a férj. - Talán emlékszel, amikor Robi megszületett, őt sehol sem lehetett megtalálni. Eltűnt mindenki elől. Egyedül én tudtam, hogy a nagymamájához utazott. Legénykorunkban volt egy mondatunk, amit ha táviratban elküldtünk a másiknak, az nyomban tudta, sietnie kell, mert a barátja nagy bajban van.- S te elküldted neki azt a táviratot...- Pontosan. Nem tehette meg, hogy nem jön el hozzám.- No és?- Elmesélt nekem mindent, ami azon a viharos délutánon vagy estén történt. Beszámolt arról is, hogy te el akartad vetetni a magzatot, ám addig győzködött téged, míg meg nem másítottad elhatározásodat. S én most is tiszta szívemből mondom: nagyon örülök neki! Gábor magához húzta a nejét, szájon csókolta.- Gyerünk, gyerünk! - nógatta a nőt. - Legyen elég mára az ábrándozásból! Amúgy is elvonult már a zivatar. Rég elmúlt... Az utóbbi két szót különös hangsúllyal ejtette ki, s Márta jól értette, mire gondol. Boldog mosollyal bújt oda az urához, akinek oltalmában sosem félt semmitől és senkitől. G ábor kilépett a teraszra. Elvakította a tűző napfény. Beleszimatolt a levegőbe, amely telítődött az eső utáni kellemes és kissé bizarr illattal. A napsugaraktól gyorsan száradó vízcseppek csillámlóvá varázsolták a pázsitot. A zöldben pompázó lombkoronák méltóságteljesen magasodtak. A férfit örömmel töltötte el a vihar után megnyugodott táj. Kézen fogta asszonyát, kivezette őt a ház elé, hogy megmutassa neki a természet megbékélését. Szalay Zoltán Az öltözködés története Kosztüm Múzeum Chateau-Chinonban A Dobó István Vármúzeum 1997. évi franciaországi népművészeti kiállításáról annak idején cikksorozatban számoltunk be. Azóta mind szorosabbá vált a kapcsolat a franciaországi és az egri muzeológusok között. Olyannyira, hogy az idén áprilisban megyeszékhelyünkön is láthatja a közönség a franciák kiállítását. Ezúttal a tárlatnak otthont adó külhoni múzeumot mutatjuk be olvasóinknak. Chateau-Chinon egy kisváros Burgundiában, amely a Mor- van-hegység lankáin települt. Két múzeuma vonzza a Párizsból Lyon és a Riviéra felé haladó turistákat. A Mitterrand által alapított Elnöki Ajándékok Múzeumát (Sep- tennat) már megismerhették. A másik egyedülálló gyűjtemény a Kosztüm Múzeum. A múzeum egy XVIII. századi épületben működik, amely eredetileg XVI. Lajos tanácsosának, Buteau-Ravisynek a kúriája volt. Az 1870-ben létrejött intézmény gyűjteményeinek az alapját egy helyi polgár, Jules Darby viselet- és bútorkollekciója alkotta. Azóta ajándékozás és vásárlás révén folyamatosan gyarapodott és 1970-1983 között alakult ki a gyűjtemény fő profilja, a polgárság viseletének a gyűjtése és bemutatása. Nem a főúri közönség számára készült ruhák kiállítására szakosodott, hanem a széles középosztály viseletéit mutatja be, és nemcsak Párizsból, de a vidéki városokból, falvakból is. A mintegy 5000 műtárgyból 3500 darab a komplett viseleteket, illetve a ruházatot kiegészítő kellékeket tartalmazza. Az állandó kiállítás a XVIII. század első felétől a XX. századig terjedő időszakot reprezentálja, különös tekintettel a XIX. századra, a francia divat kialakulásának időszakára. Franciaországban is ismert az a mondás, hogy „ruha teszi az embert”, vagyis az öltözködés meghatározza és tükrözi az egyén helyét a társadalomban. A Kosztüm Múzeum rendkívül fontosnak tartja a különböző társadalmi rétegek, korosztályok és különleges alkalmak ruházatának megőrzését, bemutatását. Láthatjuk itt a mindennapi élet tárgyait: az újszülött és kisgyerek ruházatát éppúgy, mint a dajkáét, de az egyházi vonatkozású darabok mellett az esküvői és gyászruhákat is. A teljes viseletegyütteseken kívül nagy gyűjteményegységet képviselnek az öltözködési kellékek, mint például a női legyezők, muffok, erszények, táskák és retikülök, cipők, kalapok, a férfi mellények, kucsmák, nadrágtartók, kézelők és selyem nyaksálak. Az állandó kiállítás a vise- letek történeti fejlődése mellett néhány teremben enteriőrök segítségével teszi szemléletessé a ruházat készítését és felhasználásának alkalmait, így láthatunk egy divatbolt- részletet az 1850-1900 közötti évekből, ahol tollas fejdíszeket, kalapokat, harisnyákat, kesztyűket és napernyőket vásárolhattak a francia hölgyek. A múlt század második felének mindennapi életét idézi a fürdőszobabelső és egy mosoda felszerelése. A tárlat attraktív csúcspontja egy színházterem megjelenítése, ahol a bábuk segítségével betekintést nyerhetünk a legdíszesebb alkalmi estélyi és báli viseletekbe. A múzeum fontos gyűjteményegysége a divat fejlődését bemutató metszetsorozat, de megemlíthetjük a cirkuszi kosztümök páratlan kollekcióját is. Az évenként változó időszaki kiállítások közül nagy érdeklődésre tartott számot a fűző története, de különleges az a tárlat is, amely bemutatja az antik világ díszítőelemeinek a hatását a középkori művészetre. A múzeum tervei között szerepel a különböző foglalkozások speciális ruházatának a kiállítása is. A magyar népművészeti bemutató viszonzásaként a Chateau-Chinon-i múzeum gazdag kollekciójából 1999- ben Egerben is láthatunk egy válogatást. A kiállítás témája a párizsi divat lesz, és az 1850-es évektől a második világháborúig terjedő időszakot reprezentálja a több mint 20 viseletegyüttes, amelyet a májustól októberig tartó időszakban nemcsak az egriek, de a várba látogató turisták százezrei is megtekinthetnek. Pétéresák Tivadar A boldogi népviselet a Chateau-Chinon-i Kosztüm Múzeumban „vendégszerepeit”
